Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-23 / 146. szám

2.

NÉPÚJSÁG, 1989. június 23., péntek

Hol tart az MSZMP átalakulása?

Beszélgetés Csikós József osztályvezető-helyettessel

Az MSZMP Központi Bizottsága februárban úgy határozott, hogy a politikai intézményrendszer átalakulása a többpártrendszer keretei között folytatódjék tovább. Ez a döntés voltaképpen egy már meglévő helyzettel való reális számvetés volt A többpártrendszer kibontakozása, léte, a versenyhelyzethez való alkalmazkodás olymódon is érinti az MSZMP-t, hogy változtatnia kell munkastílusán módszerein, meg keO határoznia az új körülményekhez igazodó politikai arculatát. Hol tart ma ez a folyamat? Erről beszélgettünk Csikós Józseffel, a Társadalompolitikai Osztály helyettes vezetőjével.

Rafszandzsani sajtó- értekezlete Moszkvában

Új

horizont

Új horizont — ez a kifejezés hallható, olvasható a legtöbbször a Moszkvában lezajlott legfelsőbb szintű szovjet-iráni megbeszélések jellemzéseként. Ennek tartalmát igyekezett megvilágítani csütörtök reggeli moszkvai sajtóértekezletén az iráni parlament elnöke is.

Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani szerint a látogatás igazolta az előzetes reményeket, csaknem minden kitűzött célt sikerült elérni, s ezáltal jelentős lépést tettek a kétoldalú együttműködés kiszélesítésére.

Nem zárkózott el a fegyvervásárlással kapcsolatos kérdések megválaszolása elől. Mint kifejtette, Irán politikájának célja önerőből képessé válni a védelemre. Úgy vélekedett, hogy az önerőre támaszkodás a siker záloga.

A Rushdie-üggyel kapcsolatban annyit mondott, hogy az íróra kimondott ítélettel az egész iszlám világ egyetértett, az megfelel a vallási előírásoknak, így azt nem lehet csak úgy visszavonni.

Az iráni vezető elmondta, hogy hazája sosem értett egyet a szovjet csapatok afganisztáni jelenlétével. Az ország sorsát a szovjet csapatok távozása óta Afganisztán belügyének tekintik Teheránban.

Újabb kínai kivégzések

Kínában újabb hét személyt végeztek ki csütörtökön, miután az elítéltek kegyelmi kérvényét a pekingi Legfelsőbb Népbíróság elutasította—jelentette a hivatalos kínai hírügynökség.

A most kivégzett hét személyt június 17-én Pekingben ítélték halálra. Katonai járművek felgyújtásával, katonai javak eltulajdonításával és katonák elleni támadással vádolták őket.

Az Új-Kína jelentése szerint a Legfelsőbb Népbíróság illetékes testületé az elutasítás előtt gondosan megvizsgált minden egyes kegyelmi kérvényt.

Leszállási bravúr

Az éppen sztrájkoló repülés- irányítók útmutatása nélkül is sikerült leszállnia Helsinkiben Cessna 210-es gépével all éves Tony Aliengenának. Tony az Egyesült Államok és az Atlantióceán átrepülése után Izland, Norvégia és Svédország érintésével érkezett Finnországba. Édesapja és nővére kíséretében a Szovjetunióba repül, hogy ott egy 243 méter hosszú, és 250 ezer amerikai iskolás aláírásával ellátott „barátság-tekercset” adjon át Mihail Gorbacsovnak.

Khomeini ajatollah halálával recsegni kezdtek az iráni rendszer eresztékei, és alapjaiban megrendült az Iszlám Köztársaság hatalmi struktúrája. Kérdés: miként lehet aládúcolni, vagy az alapokról kell-e kezdeni az építkezést?

Amikor június 4-én az ország kikezdhetetlen tekintélyű vezetője eltávozott az élők sorából, éppen a bizonytalanságból eredő veszélyek elkerülése végett, a Khomeini által személyesen ösz- szeválogatott 83 tagú Szakértői Gyűlés Szőjed Ali Hamenei ho- dzsatoleszlam, a köztársasági elnök személyében választott új vezetőt a helyére. A döntés hézagpótló megoldásnak tűnik az űr betöltésére. Iránban azonban alig akad földi halandó, aki helyettesíthetné Khomeinit, akinek személye sajátos intézménnyé vált az iszlám forradalom óta el— A felgyorsult belpolitikai események több szempontot is kínálnak a pártértekezlet óta eltelt idő áttekintésére. Az vitathatatlan, hogy a versenyhelyzetet az MSZMP iránti bizalomvesztés ugyanúgy jellemzi, mint az a tény, hogy legnagyobb politikai erőként változatlanul jelen van a magyar társadalomban. Hol tart tehát a párt átalakulása?

— Az MSZMP megalakulása óta felülről szervezett, utasításos, feladatvégrehajtó politikai mozgalomként működött. Titkolatlanul is közhatalmi szerepet játszott. Ügyintéző párt volt, s ez a mai napig nem változott lényegesen, noha az elmúlt esztendő során komoly kísérletek történtek e működési mód felváltására. A kezdeményezés azonban nem járta át sem a stílust, sem a módszereket. Kiváltotta viszont a párton belüli bizonytalanságot, amely úgy jellemezhető, hogy a régi gyakorlat már nem érvényesül, az új rend pedig még nem alakult ki. Ez az állapot önmagában is elegendő lenne arra, hogy válságérzetet keltsen a párttagságban, ám ezt tetézte a rendszer teljesítményével való elégedetlenség, a párt múltban elkövetett hibáinak, bűneinek felismerése, ideológiai és szervezeti ösz- szetartó erejének megroppanása, és a mindebből adódó lelki és fizikai terhek is. Egy friss vizsgálat találó megállapítása szerint a Kádár-korszak „nélkülünk, de érettünk” véleménye mostanra a „nélkülünk, de érettünk sem” érzetté alakult át. Az új arculatát kereső pártnak ezzel a fájdalmas valósággal kell szembenéznie. Én tehát abban látom a változás lényegét, hogy a párt célja, programja megfogalmazásában, ennek megvalósításában végleg lemondva hatalmi monopóliumáról az új helyzethez alkalmazkodik és minden erejével a demokratikus, szabad, szocialista Magyarország megteremtésén fáradozik.

Nevet változtat az MSZMP?

— Mi az igazság abban, hogy az új arculat kialakításához még a nevét is megváltoztatja a párt?

— Amennyiben a tagság igénye ezt diktálja, egy párt sem zárkózhat el ez elől. Személyes tapasztalataim is alátámasztják, hogy taggyűléseken, a párttagokkal való beszélgetés során csakugyan felmerült ez az igény. Sőt, mint lehetőség szóba került különböző szintű vezető testületek ülésein is. Az esetleges névváltoztatás szerepel a szervezeti szabályzat vitaanyagában is.

— Milyen javaslatok hangzottak el?

— Elhangzott a Magyar Szocialista párt elnevezés. Javasolták továbbá, hogy Magyar Szocialista Néppárt, vagy Szocialista Demokrata Néppárt legyen a szervezet új neve. Ezek kétségkívül azt jelzik, hogy a fogalomkeresés hátterében is

telt tíz esztendőben. Az elhunyt imám egy személyben egyesítette a legfőbb vallási és politikai hatalmat, s az állam szellemi vezérének tisztét kifejezetten az ő testére szabták, neki kreálták. Az iszlám forradalom győzelmében és a sah bukásában játszott egyedülálló szerepét ismerte el a Ve- lajat-i Fakih, a legfőbb jogtudós tiszte.

A minden esetben megkérdőjelezhetetlen döntnök annyira beépült az ország hatalmi gépezetének működésébe, hogy megszűnésével a változások lavináját indíthatja el. Senki nincs a vallási és világi személyiségek között, akit a papság, a politikai és gazdasági élet egyaránt elismert vezetőjének fogadna el.

Hamenei, lévén hodzsatolesz- lam és nem ajatollah vagy főaja- tollah, a papi hierarchiában csak középen áll, és a vallási főméltóegy megújuló politikai tartalom igénye húzódik meg. Úgy gondolom, valóban a politika lényegét kell megváltoztatni.

— Ön miben jelölné meg ezt a lényeget? őszintén szólva, nem könnyű ígérni, hiszen napjaink válságtünetei éppen a be nem tartott ígéretek formájában éreztetik hatásukat a legfájóbban. Elég, ha a nyugdijak értéktelenedésére, a munkanélküliségre, a fiatalok lakásgondjaira utalunk. Ugyanakkor most már az új politikai szerveződések is jelen vannak, ki-ki maga döntheti el mit higgyen, melyik párt szava áll közel a szívéhez és az érdekeihez.

— Minden egyszerűsítés veszélyes, mert jelszavakká, elhasznált szlogenekké teheti a legkomolyabb szándékot. Szerintem a hazai politikai versenyhelyzetben a humanista és baloldali áramlatok eredményeire, politikai tapasztalataira építő nemzeti párt veheti fel a küzdelmet, s amely nyitott minden olyan kezdeményezés iránt, amely a haladást elősegíti. Az új arculatú MSZMP- nek munkálkodnia kell az eszmei egység megteremtésén a párton belül — úgy is, hogy megnyugtató módon lezárja múltjának vitatott korszakait és kérdéseit, s úgy is, hogy emelt fővel vállalja annak maradandó értékeit, — mert semmilyen politikai párt sem viseli el a tartós eszmei és politikai bizonytalanságot. Belső feszültségben nem lehet elvárni az eredményes politikai cselekvést.

— A válaszból kitűnik, hogy az átalakuló MSZMP ereje a jövőben nemcsak a nyilvántartott tagságában lenne, hanem számít azoknak az egyetértésére, támogatására is, akik — mondjuk így — nem fizető tagjai a pártnak.

— Igen, így gondolom. Egy egészséges politikai mozgalom nem lehet meg azok nélkül, akik párton kívüliként támogatják a programját.

És viszont: a párt a politikacsinálás folyamatában figyelembe veszi, programjában is érvényesíti a szimpatizánsok törekvéseit. Többpártrendszerű korszakban az MSZMP nemzeti pártként csak így tud talpon maradni.

— Ha azt mondjuk, márpedig mondjuk, hogy az átalakuló társadalom az érdekek sokféleségén szerveződik, akkor az MSZMP- nek is számolnia kell az új helyzettel, amelybe például már nem fér bele a tagság munkás-paraszt-ér- telmiségi ideológiai indíttatású kategorizálása. A konkurencia, a többi párt ugyanis nem osztályelven szerveződik, hanem azokra számít, akik elfogadják programját és ezt szavazataikkal is megerősítik.

Kikre számíthat a párt?

— Az elemzések már korábban is jelezték, hogy az osztályszempontú kategorizálásnál összetettebb a

ságok szemében csupán szerény tekintéllyel búr. Ez jutott a hét elején kifejezésre, amikor a hat legnagyobb tekintélyű főpap és Khomeini fiából, Ahmedből álló testület egy másik személyiséget, a kilencvenéves Mohamed Ali Araki ajatollahot választotta meg a vallási ügyek legfőbb dön- tőbírájává.

Khomeini halála után a hívők tehát már nem megválasztott utódát, hanem Araki ajatollahot, a Mardzsa Taklidot — követendő forrást — tekintik szellemi vezérüknek. Araki ajatollah azonban járatlan a politika útvesztőiben, és a világi személyiségek emiatt nem is hallgatnának rá.

Megtették tehát a papok az első lépést, hogy a teokratikus iszlám állam hatalmi szerkezetében ismét különváljon a vallási és a világi hatalom. Ha ez az irányzat folytatódik, csak idő kérdése,

ténylegesen létező társadalmi szerkezet. Úgy vélem, a döntő csak az lehet, hogy a párt programjában szereplő, szocializmusnak nevezett formáció mennyire képes kielégíteni az emberek érdekeit, a hovatartozásuktól függetlenül. Vagyis a párt nem tévesztheti szem elől, hogy a magyar társadalmat különböző érdekű közösségek alkotják. Ám vannak azonos érdekek is, ezekre lehet alapozni az egységes cselekvésre szólító politikai mozgalom tevékenységét. Más megközelítésből: azokat az erőket kell az MSZMP- nek magához vonzania, megtartania, amelyek a társadalmi munka- megosztásban elfoglalt helyüktől függetlenül is készek vállalni egy demokratikus, szocialista Magyar- ország megteremtésének politikai cselekvési programját.

— Szó esett új arculatról, az esetleges új névről, mindegyikről a jövő vonatkozásában. Ez a jövő azonban mást jelent a reformkörök tagjainak és mást a központnak. Kinek a véleménye nyom többet a latban?

— Mielőtt a kérdésre válaszolnék, röviden a mai helyzet előzményeiről. A párt 1988 májusában megkezdte menetelését a pluralizmus, majd a többpártrendszer felé. Ez a mozgalmunkban eleinte véleménykülönbségekkel volt jelen. Az eligazodást kereső tagság azonban hol erre, hol arra indult, részben mert elszokott az önálló politizálástól, részben mert nem állt előtte az elfogadható új program és mindehhez olyan vezetői voltak, akik képtelennek bizonyultak az új helyzethez való alkalmazkodásra. A politizálás a párton kívül zajlott, többnyire kritikus hangnemben. Ettől persze a tagság egyre passzívabbá vált. A kérdésre ezek után az a válaszom, hogy az MSZMP-nek, a saját érdekében figyelnie kell minden véleményre, így azokéra is, akik időközben — ilyen vagy olyan okból — kimaradtak a szervezetből.

— Tehát a reformkörökére is.

— Ami a reformkorokét illeti, ezek szerintem olyan közösségek, melyeknek tagjai új szellemi felfogásról tanúskodnak, új gyakorlat kialakítására törekszenek, a változás érdekében kezdeményeznek. Ám ha magát a reformot akaiják kisajátítani, akkor magát a pártot bém'tják meg. Egy magát korszerűnek tekintő politikai-mozgalomnak ugyanis a politika lényege szerint a valóságra állandóan reagálónak, tehát reformernek kell lennie. Viszont azt is tudjuk, hogy nem mindenki osztozik e véleményben. „Én nem ebbe a pártba léptem be” — hallani és nemcsak a ki tudja milyen nosztalgia felhangján, de mindenképpen a változás elutasításaként.

Kik hagyják el a pártot?

— Szívesen hinném azt, hogy az MSZMP-be csak olyan emberek léptek be, akik vállalták a céljait, az

mikor veszik át a kormány irányítását ismét világi politikusok.

Khomeini úgy távozott az élők sorából, hogy befejezetlenül hagyta művét, az iráni iszlám forradalmat. A mullahok még távolról sem jutottak közös nevezőre abban, hogy valójában miként kellene festenie az iszlám társadalom felépítésének a huszadik század végén. Khomeini- vel sírba szállt az egyetlen ember, akinek véleményét az egyes, kisebb vagy nagyobb horderejű viták eldöntésében zokszó nélkül elfogadták.

Az iszlám ezerháromszáz éves gyökereihez hiába próbálnak útmutatásért visszanyúlni annak eldöntése végett, hogy a gazdaságban uralkodóvá váljék-e az állami'ellenőrzés, és végleg fel- számolandók-e a mezőgazdasági nagybirtokok és magánvállalatok, vagy olyan kérdésben, hogy

ideológiáját. A többség mellett azonban jelen voltak azok is, akik itt látták egzisztenciális érdekeik érvényesítésének lehetőségét. És nem is kevés azoknak a száma, akiknek a párt működési mechanizmusa csupán az előrelépés emelőszerkezete volt. Az sem lényegtelen, hogy számosán érzelmi megfontolásból lettek a párt tagjai, ám a politika nem intézhető csupán érzelmi alapon. Tény, hogy más nagy pártokhoz hasonlóan az MSZMP-t is nyomasztják a múlt terhei, az elhibázott döntések, az elmulasztott felismerések. Ugyanakkor az átalakulás igényével szemben kisebb volt a tolerancia és elsősorban azok részéről, akik a bakon ültek, vagy méginkább oda felkapaszkodtak. Most tehát kinek-ki- nek szuverén joga eldönteni, hogy vállalja e ezt a pártot, s kiváltképpen azt, amit a tanulságok levonása után ajövőért kíván tenni. A döntés nem könnyű és azt mindenképpen segíteni kell.

— Milyen segítségre gondol?

— Arra, amire nem egyszer nekem is szükségem van. Nevezetesen: a saját pártom tevékenységét illetően mindig jól tájékozott legyek. Mert ezen az alapon erősödik, vagy éppen gyengül az idetartozás tudata. A minap olvastam egy tanulmányt, melyet a párttagság körében végzett közvéleménykutatás alapján készítettek. Ebből kitűnt, hogy a megadott tizenkét, hagyományosnak mondott intézmény, szervezet között az első helyen a tájékoztatást jelölték meg, mint amely a leginkább szolgálja az emberek javát.

— Ismerik-e Önök a „vállalom- nem vállalom” eldöntendő kérdésére adott válaszok indítékait? A kilépők között vajon azok vanna- k-e többen, akik az elkövetett hibák, a módszerek miatt nem vállalják a közösséget, vagy inkább azok, akik a korábbi arculatától megválni készülő párttal nem tudnak azonosulni?

— Azt gondolom, hogy nem függetleníthetjük magunkat attól az állapottól, melyet úgy lehet jellemezni, hogy a tömegek ma távolabb érzik magukat a politikától, mint korábban. Egy friss közvéleménykutatási megállapítás erősít meg ebben. Eszerint 1985-ben a megkérdezettek 40 százaléka azt tartotta, hogy „amíg a dolgok jól mennek az országban, addig nem túlságosan érdekel, hogy kinek a kezében vail a hatalom.” Most 77 százalék úgy érzi, hogy „az egyszerű emberek ki vannak rekesztve a hatalomból.” Az elgondolkodtató helyzetkép azonban úgy is értékelhető, hogy a mostani, demokratizálódási folyamatba, a politizáló elit mellé nem zárkóznak fel a tömegek éppen azért, mert az ideológiában való csalódás akadályozza őket az új arculat felismerésében. Megkérdeztünk több kilépőt, hogy milyen feltételekkel maradtak volna továbbra is párttagok. A válaszok így foglalhatók ösz- sze: „Ha látnám az új, meggyőző koncepciót”, „ha szervezeti rendet tapasztalnék”, „ha nem lenne széthúzás a pártvezetésben.” Az országos képet tekintve azt" mondanám, hogy a kilépésben és a bennmaradásban egyaránt döntő jelentőségű a helyi politikai küzdőtér, s az, hogy az erősödő versenyben milyen vonaz ország kizárólag saját erejére támmaszkodjék-e, anélkül, hogy igénybe venné a külföldi tőkét és hiteleket. A papság egy része úgy véli, így lenne helyes, mások viszont a magántulajdon védelmét, a szabadpiac elvét, az állami iparvállalatok privatizálását és a külföldi technológia megszerzését szorgalmazzák.

Hamenei inkább az utóbbi felfogást osztja, az iráni politika erős embere, Hasemi Rafszandzsani, a parlament elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka viszont a központosított állami ellenőrzés híve.

A külvilághoz való viszony alakítását — a gazdasági és politikai nyitás szorgalmazását — tekintve azonban álláspontjuk egybevág. A főpapok befolyásos és radikális rétege viszont ódzkodik a Nyugattal való bármilyen kapcsolatfelvételtől. Igaz, velük szemben egy pragmatikusabb csoport abból indul ki, hogy a nyugati kapcsolatokra már csak azért is szükség van, mert valamivel ellensúlyozni kell az ellenpólus, a Szovjetunió közelségét.

zó-megtartó erővel vesz részt az MSZMP.

— Az imént a pártvezetést érintő véleményre utalt. A vezetés ellentétei nyilván nem segítik az identitás alakítását. Nem gondolja, hogy ennél többről is szó van, hogy a titkolt, majd tüneti jelenségként kezelt állapot végső soron magát a pártot bomlasztja?

— Most már tudjuk, hogy a pártértekezlettől kapott lendület nem gyorsította azt a folyamatot, amely a tényleges politikai párttá váláshoz szükséges. Az egység reményében magyaráztuk, hogy az erősödő kisebbségi véleménykülönbségek mögött inkább az egyetértő többséggel kell számolni. A vezetés versengése azonban felerősödött, személyes ambíciók váltak hangsúlyossá. Figyelemre méltó, hogy a párttagság körében végzett közvé- leménykutatás megkérdezettjei szerint a poliükai helyzet romlását a vezetők hitelvesztése, a bizalmi válság, az MSZMP vezető pozíciójának megingása, valamint a vezetésben tapasztalható ellentétek az úgynevezett „hatalmi harcok” okozták. Szerintem a pártnak vissza kell térnie az általa megfogalmazott politikai munka, az ügy, a progamja elsődleges szerepéhez.

Minden, ami bármely rendű, és rangú személyiséghez kapcsolódik az csak másodlagos jelentőségű lehet. A mozgalom nem válhat az ön- menedzselés eszközévé.

Visszahívhatók legyenek-e a vezetők?

— Vezetők és vezetettek problémáját érintve, egy vitában felmerült, hogy a képviselőkhöz hasonlóan, vissza lehet-e hívni azt a KB- tagot, akinek a tevékenységével elégedetlen a tagság?

— Ez a lehetőség már korábban is hangot kapott. Most úgy gondolkodunk, hogy a választott vezetőket a választók visszahívhatják. A szervezeti szabályzat tervezete már azt is tartalmazza, hogy a választott testületi tagság idejét a választói fórum határozza meg. Az idő kongressz- szustól kongresszusig tarthat. Bár ezzel kapcsolatban is az a vélemény, hogy kongresszusokra nem okvetlenül öt évenként kell sort keríteni, hanem akkor, amikor azt a politikai helyzet megkívánja és akkor is pompamentes munkakongresszusra jönnek majd össze a küldöttek.

— Az MSZMP-t szoros kapcsolatok fűzték a „testvérpártokhoz'’. Most, hogy a magyar átalakulási politika aggasztja némely szomszédunkat és barátunkat, hogyan fogadják a párt új arculatának kialakítási szándékát és tényeit?

— Azok a pártok, amelyekkel az MSZMP kapcsolatot tart, a korábbinál jobban figyelik ezirányú tevékenységünket. De méginkább szemmel tartják azt a helyzetet, melyet a legjobban úgy jellemezhetünk, hogy a párt nemcsak a már meglévő és lehetséges politikai ellenfelekkel van versenyben, hanem önmagával is.

K. E.

A külpolitikai orientáció dolgában azonban Khomeini irány- mutatása sem igazít el, mert — amint arra a londoni Economist rámutatott: egyszerűen hasznavehetetlen. Khomeini politikai végrendelete ugyanis a megszokott keresetlen minősítésekkel az iszlám, s így Irán ellenségének nevezte nemcsak az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, hanem az arab világ csaknem valamennyi országát. Lehet, hogy praktikus belpolitikai megfontolásokból az új vezetők egy ideig még híven tartják magukat a néhai ajatollah érzelmi indíttatású minősítéséhez.

Hosszabb távon azonban semmilyen teheráni kormány sem engedhet meg magának any- nyi ellenséget, mert ha valóban be akarja gyógyítani a nyolc évig tartó háború sebeit és korszerűsíteni akarja az országot, akkor vissza kell térnie a modem világ köreibe.

Szűcs D. Gábor

A khomeinizmus Khomeini nélkül

A befejezetlen mű csak az ellenségeket jelölte ki