Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-19 / 142. szám
2 NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. június 19., hétfő Walesa szerint nem néhány miniszteri tárca fontos A koalíciós ajánlat elutasítása A Szolidaritás szakszervezet nevében Lech Walesa visszautasította szombaton a Lengyel Egyesült Munkáspárt koalíciós ajánlatát. Mieczyslaw Rakowski kormányfő, a LEMP KB PB tagja a minap nagykoalíció létrehozását indítványozta a Szolidaritásnak a reformok közös keresztülvitelére. Walesa azzal indokolta az elutasító választ, hogy a lengyel társadalom igazi reformokat vár el a Szolidaritástól, nem pedig azt, hogy öt vagy tíz miniszteri tárcát elfogadjon. A lengyel ellenzéki szervezet vezetője Gdanskban, a Szolidaritás Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén mondott beszédében vetette el a LEMP kormányzati együttműködést felkínáló ajánlatát, a parlamenti választások második fordulója előtt. A menzán kezdődött — a hatóságok engedtek a követeléseiknek Vietnami diákzavargások Jólértesült hanoi források szerint az elmúlt hetekben a vietnami fővárosban többszáz diák folytatott tilakozó akciókat rossz életkörülményei miatt. A hanoi felsőoktatási intézmények hallgatói ösztöndíjemelést, jobb kollégiumi ellátást követeltek. Az ►rtFP francia hírügynökség beszámolója szerint a hatóságok engedtek a diákok követeléseinek, hogy elkerüljék a pekingi tragédiához hasonló eseményeket. Az akció úgy kezdődött, hogy május 30-án félezer diák nem volt hajlandó elfogyasztani a menzán felszolgált ételt, mondván, hogy az gyenge minőségű. A tiltakozás később továbbterjedt. A felsőoktatási intézmények vezetői és a hivatalos ifjúsági szervezetek képviselői megegyeztek abban, hogy eleget tesznek a diákok követeléseinek, emelik ösztöndíjukat és javítanak életkörülményeiken. A vietnami Kommunista Ifjúsági Szövetséghez közelálló források szerint a mozgalom Hanoi 20 egyeteme, illetve főiskolája közül négyre terjedt ki. Hanoiban mintegy 110 ezer diák tanul. A diákok és a hivatalos szervek közötti vitáról beszámolt a vietnami KISZ hetilapja is. A lap főszerkesztője az AFP tudósítójával beszélgetve úgy vélekedett, hogy a hanoi diákok, bár a vietnami tömegtájékoztatás hézagos volt, tudnak a véres pekingi eseményekről, és a hatóságok ezt szem előtt tartva teljesítették a hallgatók követeléseit. A személyzet túlélte Az IL-62 nem tudott a levegőbe emelkedni Szerencsétlenül járt szombat reggel a Berlin-schönefeldi repülőtéren az Interflug felszálláshoz készülő gépe. A 103 utas között magyar nem volt. Az IL-62 típusú gépen zömmel NDK-állam- polgárok, továbbá néhány szovjet, olasz és nepáli személy tartózkodott. Otto Arndt közlekedési miniszter közlése szerint a kórházakban 37 személyt ápolnak töb- bé-kevésbé súlyos sérülésekkel, füstmérgezéssel, égési sebekkel, csonttöréssel, szemsérüléssel. Ötvenhárom személynek sérülés nélkül sikerült elhagynia a kettétört és kigyulladt gépet.A miniszteri tájékoztató szerint életét vesztette egy olyan személy is, aki közeli mezőn dolgozott. A repülőgép személyzetének mind a tíz tagja túlélte a katasztrófát. A vizsgálat eddigi eredményei alapján Amdt miniszter, a kormánybizottság vezetője megállapította, hogy a hajtóművek teljes fordulatszámmal dolgoztak, de az IL-62 nem tudott a levegőbe emelkedni. Emiatt a pilóta megszakította a felszállást, ezután a gép a földön maradva mintegy 500 méterrel túlrohant a kifutópályán, kigyulladt és súlyosan megrongálódott. A repülőtér berendezései a szerencsétlenség idején kifogástalanul működtek, a meteorológiai viszonyok normálisak voltak. Az IL-62 személyzetét a miniszter alaposan kiképzett, tapasztalt legénységnek nevezte. A baleset okainak végleges tisztázásáig az Interflug légitársaság valamennyi IL-62 típusú repülőgépére felszállási tilalmat rendelt el a közlekedési miniszter, biztonsági megfontolásokra hivatkozva. Az ENSZ-csoport magyar katonái A tűzszünet őrei voltak A hét végén hazaérkeztek Budapestre azok a magyar katonatisztek, akik az ENSZ Biztonsági Tanácsának felkérése alapján 1988 augusztus 16-a óta részt vettek az irak-iráni tűzszünetet felügyelő ENSZ erők munkájában. Hazaindulásuk előtt a magyar katonatiszteket Bagdadban fogadta Szlavko Jovics vezérőrnagy, az ENSZ irak-iráni tűzszü- neti egyezményt felügyelő erők főparancsnoka. A jugoszláv nemzetiségű tábornok köszönetét fejezte ki a magyar tiszteknek felelősségteljes munkájukért, amellyel jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetközi erők tevékenységéhez, a térségben kialakult béke fenntartásához. A magyar katonatisztek azzal a MALÉV repülőgéppel érkeztek haza, amelyik a váltásukra indult 12 tisztet szállította Bagdadba. A repülőtéren a hozzátartozók és családtagok jelenlétében Borsits László vezérőrnagy, az MN vezérkari főnökének helyettese fogadta a hazaérkezőket. Fogadásukon megjelent Somogyi Ferenc külügymi- nisztériumi államtitkár, s köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar katonák tevékenységükkel — melyet a közelmúltban az illetékes ENSZ főtitkár-helyettes is elismeréssel értékelt — hozzájárultak a Magyar Népköz- társaság, s azon belül a Magyar Néphadsereg nemzetközi tekintélyének, elismertségének növeléséhez. A hazaérkezők nevében Forgács László alezredes, a csoport parancsnoka köszönetét fejezte ki azért a gondoskodásért, amely a tízhónapos iraki tartózkodásuk idején segített. „Az esemény lehetetlen lett volna a peresztrojka nélkül” A gyásznap világvisszhangja „Az MSZMP a leghaladóbb lett a kommunista világ uralmon lévő pártjai között” (Fotó) Koncz János) Világszerte rengeteg képpel, teijedelmes riportokban foglalkozott a sajtó Nagy Imre és sorstársai temetésével. A rádiók és a televíziók általában első helyen közöltek beszámolókat, a lapok pedig a távoli Japántól a választásokra készülő Görögországig szinte mindenütt tudósítottak a budapesti gyásznapról. A The Washington Post szombaton azzal kommentálta elsőoldalas helyszíni beszámolóját, hogy „a temetés engedélyezése fordulópontot jelent az MSZMP számára... A párt a leghaladóbb lett a kommunista világ uralmon lévő pártjai között”. A CBS-TV értékelése szerint a temetés felhívás volt arra, hogy a kommunista párt adja át a hatalmat és a szovjet csapatokat vonják ki. Az ABC a hangulatot tartózkodónak, de kommunistaellenesnek jellemezve utalt arra, hogy sokan idegesek voltak: a kínai fejlemények figyelmeztetést jelentenek. A brit kereskedelmi televízió hangoztatta: „Ez a nap mérföldkő a kommunista Európa történetében, hiszen nem csak Nagy Imrét temették, hanem a kommunizmus sztálinista modelljét is” Nagy Imre kommunista volt, de többpárti demokráciát akart és szakítást a varsói paktummal. Eretnekségéért életével kellett fizetni, de eszméi megvalósulóban vannak a mai Magyarországon. A madridi El Pais tudósítója úgy véli, hogy az ellenzék szervezési sikere mozgásba lendítheti a reformokat ellenző erőket mind Magyarországon, mind pedig a szomszédos államokban. A cikk megemlíti, hogy jelen volt a szovjet nagykövetség munkatársa is, de demonstratíve távol maradt Románia, Albánia, Kína és a KNDK képviselője. A lap vezércikke a Pozsgay-vezette reformista szárny erőfeszítéseinek tulajdonítja a megemlékezés létrejöttét, hangoztatva, hogy az esemény lehetetlen lett volna a peresztrojka nélkül. A francia lapok közül a Le Figaro vezércikkében politikai jelentőségűnek nevezte a százezrek jelenlétét a temetésen, csakúgy mint a párt vezetőinek távollétét. „Egy nép és kormánya végezte a különös temetést... a bűnös minősítéstől az áldozatig egyetlen lépés volt csupán. De hatalmas lépés — amely a politikai terrort elválasztja a gondolat szabadságától” — hangoztatja az írás. Belgiumban a Le Soir mélységesen jelképesnek nevezi, hogy „Magyarországon hatalmon lévő kommunista párt a héten kezdte meg a tárgyalásokat az ellenzékkel a szabad'választásokról és egy többpárti demokráciáról — az 1956-os felkelés céljairól...” Az NSZK-ban a rádiók és a televízióállomások híradói azt hangsúlyozták, hogy Magyarország méltósággal és fegyelmezetten nyitott új fejezetet történetében és a szertartás egyben hivatalos búcsú volt a sztálini múlttól. Az NDK lapjai szombaton „Heves támadások az MSZMP és a Szovjetunió ellen” címmel az ADN jelentését közlik: „Pénteken nagygyűlés volt Budapesten Nagy Imre egykori miniszterelnök és más politikusok emlékére, akiket az 1956-os események kapcsán hazaárulással vádoltak, majd halálra ítéltek. Több ellenzéki csoport szónokai követelték Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, a szovjet csapatok kivonását és egy „semleges” Magyarország megteremtését.” Az iflúsági szövetség lapja, a Junge Welt magyarázatként háttéranyagot közöl a magyar belpolitikai helyzetről. A szerző szerint egyre világosabbá válik, hogy az ország befolyásos erői a szocialista modelltől való elfordulásban és a nyugat-európai szociáldemokrácia felé fordulásban látják a magyarok jövőjét. A pénteki szertartás előtt íródott cikk végül így fogalmaz: „Nagy Imre és társai rehabilitálása ma egész Magyarországot izgalomban tartja, azokat is, akiknek hozzátartozóit 1956-ban meglincselték, megkövezték, fölakasztották, csak azért, mert a forradalmat védelmezték, azt a forradalmat, amelyről éppen manapság nyilvánosan senki sem beszél”. A csehszlovák napilapok szombaton részletesen beszámoltak a kegyeleti szertartásról. A Rudé Právo megállapította, hogy a gyásznap nyugodtan zajlott le, „a ravatalnál azonban a magyarországi szocialista fejlődést befeketítő hangok és nyílt támadások hangzottak el az MSZMP, a Szovjetunió ötvenes évekbeli politikája, a szovjet csapatok magyarországi jelenléte ellen. A beszédeknek ezek a kitételei nem voltak összhangban a nemzeti megbékélés kinyilvánított igyekezetével” A csehszlovák sajtó egyébként a TASZSZ- ra hivatkozva egyöntetűen azt is megemlíti, hogy csütörtökön fiatalok tüntettek a budapesti szovjet nagykövetség előtt. A bolgár tömegtájékoztatás nagyon szűkszavúan foglalkozott a pénteki eseményekkel. A televízió híradója néhány másodpercet szentelt a szertartásnak, a Rabotnicseszko Delo — a BKP lapja — pedig szombaton a rövidhírek között adta hírül, hogy Nagy Imre és vele együtt kivégzett társai gyászszertartásán koszorút helyeztek el a kormány és az Országgyűlés nevében is. Igen rövid, néhány soros jelentést adott a kínai hírügynökség — pénteki keltezéssel — a budapesti gyászszertartásról. Az Új Kína úgy fogalmazott, hogy az újratemetést a tömegszervezetek készítették elő a kormány jóváhagyásával és támogatásával. A jelentésben Nagy Imre neve mellett „az 1956-os magyar incidens vezetője” minősítés szerépei. A szovjet lapok közül az Izvesztyija B. Rogyionov kommentárjában utal arra, hogy az MSZMP és más társadalmi, politikai erők a temetés napját a történelmi megbékélés és a nemzet erői konszolidálásának napjává akarták tenni. Ugyanakkor az ország vezetői nem kaptak szót a téren, a gyászszertartás házigazdája az ellenzék volt. A megindító és realitásérzéket tükröző beszédek mellett azonban voltak olyanok is, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni — hangzik a tudósító véleménye. MTI Köszönet Szívből köszönjük a június 16-i gyászünnepségen és temetésen megjelentek méltóságteljes együttérzését. Százezrek közvetlen részvétele, kegyeleti megemlékezése a hozzátartozók százainak jelenléte a hazai, a nemzetközi sajtó és közvéleménye mélységes együttérzése minden várakozást felülmúlt és egyértelműen igazolta: 1989. június 16-a bevonult a magyar történelem nagy napjai sorába. A Történelmi Igazságtétel Bizottság megrendültén köszöni egész népünk egyértelmű részvételét a temetésen. Hazánk ezen a napon nagy lépést tett előre a demokratikus fejlődés útján. Az egésznapos gyászünnepség lebonyolítása csak közös erőfeszítés eredménye lehetett. Kísért a „zsebcsatahajó” Hamlet és a tankolt Mi van akkor, ha holnapután légpárnán közlekednek? Tank vagy nem tank? — az itt a kérdés. Efféle hamleti gondolatokba merülve ülik körül Becsben a hagyományos haderők csökkentéséről folyó tárgyaló- asztalokat komoly emberek. Megpróbáltatásaik nem érnek itt véget: választ kell találniuk arra is, hogy mi a harci repülőgép, vagy mit nevezünk tüzérségi fegyvernek. A kérdésfeltevés nevetségesnek tűnik — hiszen bármelyik kisiskolás válaszolhat rájuk. A világ országainak diplomácia és katonai szakértőit azonban alaposan megizzasztják ezek az ártatlannak tűnő feladatok. Az európai hagyományos erők csökkentéséről folyó tárgyalásokon ugyanis olyan javaslat fekszik az asztalon, amely szerint a NATO és a Varsói Szerződés egyaránt 20 ezerre csökkentené tankjainak számát. Ezt persze egyezménybe kell majd foglalni — de hát mi a tank? A jelenlegi tank leírásából kell kiindulni — véli egy NATO-szak- értő. íme: páncéllemezekkel borított jármű, legalább 26 tonnát nyom, lánctalpakon fut, terepjáró képességekkel rendelkezik, ágyútornya van, amely 360 fokban elfordítható és 90 milliméter kaliberű lövedéket lőhet ki. Mi van akkor, ha holnapután a „tankok” légpárnákon közlekednek? Esetleg lézerágyújuk lesz? Vagy kitalálják a szuper- könnyű „páncélt”. Mi lesz, ha valamelyik fél valamilyen járműre rakétákat szerel, vagy egy jó nagy ágyút, és a masina bármilyen terepen közlekedhet. ”Ha bármit úgy lehet használni, mint egy tankot, akkor az egy tank, mégha egyáltalán nem is látszik tanknak” — ez egyik az elmés meghatározásokból. A gond azonban véresen komoly. A szakértők egyik tábora úgy véli, hogy egy tank jellemzőit adatok tömegével kell körülírni, a másik tábor erre azt válaszolja, hogy annál könnyebb lesz megkerülni az előírásokat. Mert mi van akkor, ha az ellenfél tankágyújának kalibere fél millimé- terrrel kisebb, vagy a páncélzata csak egy kicsit könnyebb — esetleg nem is ágyúja, hanem rakétája van? A felek nem attól félnek, hogy a másik becsapja őket — „meglehetősen jó a hírszerzésünk” ,mondja a NATO és a Varsói Szerződés egyaránt — hanem éppen az előírások ilyen ügyes kijátszásától. Ennek egyik nevezetes példája a német „zsebcsatahajók” esete: az első világháború után korlátozták a német hadihajók méreteit, vízkiszorítását — de az ügyes „zsebcsatahajó” megfelelt az előírásoknak, mégis olyan halálos hadihajónak bizonyult, mint nagyobb testvérei. A feladat lényege az, hogy a szerződés ne csak a jelen helyzetre legyen érvényes, hanem legalább még néhány elkövetkező évre is — amikor megint fel lehet tenni a kérdéseket. Más szavakkal, úgy kell meghatározni a tankot, hogy ez a meghatározás elég pontos és részletes legyen — felölelve a jelenlegi technológia kínálta lehetőségeket —, ugyanakkor elég rugalmas és tágan értelmezhető is, hogy eleve átfogja a műszaki újításokkal holnap vagy holnapután építhető tankokat is. Ebből kiderül, hogy Bécsben valamit már sikerült elérni — de mi a tank? Errről folyik a vita. És még nincs vége. A legnagyobb fejfájást valószínűleg a repülőgép okozza majd A Varsói Szerződés csak a harci repülőgépekről akar tárgyalni, a védelmi repülőgépekről nem. De mi közöttük a különbség? A NATO szerint semmi — vagy ha van is, azt nehéz, szinte lehetetlen megfogalmazni. A NATO Phantom repülőgépe a felszereléstől függően lehet harcigép, vagy védelmi eszköz. Vagy miként lehetne nevezni például a tankelhárító fegyvereket? A tüzérséghez tartozik? A Varsói Szerződés szerint igen, mert némelyiküket tüzérségi lövedékként, támadó fegyverként lehet használni. Az észbontó vitáról viszont meg lehet állapítani, hogy köze van Hamlet dán királyfi eredeti kérdéséhez. Biztató az is, hogy egyik fél sem szeretné, ha a másik agya bomolna meg: ezúttal mindkettő kitartóan keresi a válaszokat. Fodor György
