Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-17 / 141. szám
2 VÉGTISZTESSÉG NAGY IMRE ÉS MÁRTÍRTÁRSAINAK NÉPÚJSÁG, 1989. június 17., szombat (Folytatás az 1. oldalról) százezrek ezen a téren és milliók szerte az országban. Az egész ország. Magyarország. Minden magyar itt a hazában, túl a határokon és szétszórva a világban. E nagy család tagjai egymásra találnak a végtisztesség felemelő óráiban. Ne engedjük el többé egymás kezét! Mert óriási feladat áll előttünk. Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha volt. Csak a különbözőképpen gondolkodók és cselekvők kölcsönös türelme és engedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragadhatjuk meg a kivételes, biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a történelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba. A múlt tanít és kötelez. Ne maradjunk a szavaknál. Ne ígérgessünk, ne fogadkozzunk! Hisz 33 esztendeje éppen erről a térről indultunk el Nagy Imrével a szószegés és árulás áldozataiként kálváriájuk utolsó stációjára, miután alig néhány héttel korábban a Rajk-temetésen ünnepélyes fogadalom hangzott el, hogy ilyen szörnyűség soha többé nem fordulhat elő. A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben a társadalom kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a békés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugtalan is. Tettekre vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazságos és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében megálmodott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa lesz. Ismét sorsfordulóhoz érkeztünk. A hősi halál évfordulóján támasszuk fel a mártírok szellemi hagyatékát. S így zárjunk le végleg egy keserves korszakot, hogy új fejezet nyíljék nemzetünk történelmében. Ezután Rácz Sándor, a Nagy- Budapesti Munkástanács egykori elnöke emlékezett elhunyt társaira. Az 1956-ban a munkások által megválasztott és a magyar nép által megbízott képviselet nevében jelentette a halottaknak és mindazoknak, akik a magyar haza földjében el vannak temetve. Tisztelettel, hűséggel, becsű; lettel megőriztük 1956-os forradalmunk szellemét és továbbra is küzdünk minden apró igazságáért. Az 1956-os magyar forradalom bebizonyította a világnak, hogy csak egy tisztességes politika létezik, az, amely a népből magából szakad, és amelyet fel is vállal a nép. Harminckét év kellett ahhoz, hogy ezt a napot megélj ük. Nem hiába imádkoztunk szerte a világon mi magyarok, hogy megélhessük ezt a napot. Befejezésül annyit: Ez a gyász, ezek a koporsók valamennyiünknek azt parancsolják, hogy soha egyetlen nap ne múljon anélkül, hogy ne emlékezzünk Nagy Imrére, mártírtársaira és a 301-es parcella névtelen hőseire, a pesti srácokra, akik nélkül nincs forradalom és akik nélkül nincs szabadság. Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtársainak nevében szólt. Nem tudok elfogódottság nélkül beszélni; magam is hosszú ideig voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90-100 olyan társamnak az emlékét őrzi, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt ültünk. Temetjük a felkelőket, a „szent suhancokat”, akik szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni. Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jelleme- sek voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett öntudatunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lopva és befelé nyelve könnyeiket gyászoltak, s akiknek kései elégtételt kell adni. De velünk gyászolnak a határokon túl nemcsak a magyarok, hanem lengyel barátaink, a lengyel Szolidaritás, cseh és szlovák barátaink, a Charta ,77 — amely üdvözletét is küldött —, román barátaink, s nemcsak az erdélyi magyarok, hanem román ajkúak is, a Romania Libera. S bízom abban, hogy sok orosz, ukrán, észt és a Szovjetunió népei közül sokan mások velünk gyászolnak most. Gyásznap a mai, amikor a nemzet önmaga elvesztett 33 évét veszi számba. Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akkori vezetői nem fojtják vérbe forradalmunkat! Nemcsak bűnt, óriási történelmi hibát követtek el, amikor brutálisan megakadályozták, hogy a magyar nép a saját útját járja. Kárt okoztak ezzel saját népeiknek is, hatalmas kárt! A történelem csavarmenete kiásta eltemetett igazságainkat. Itt az ideje, hogy a Szovjetunió magára találó, magára ébredő népei ítéljék el a Szovjetunió akkori beavatkozását. Megbocsátásról beszélünk és kéznyújtásról, de kezet majd a szabad választások után, a szabad parlamentben fogunk nyújtani. Addig össze kell fognunk, és akkor a poklok erői sem fognak ki rajtunk! A szónok kérésére ezután a gyászszertartás résztvevői kéz a kézben — mint 1956. október 23-án együtt felvonulva — fogadalmat tettek: Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek nevében szólalt fel. Történelmi időben igazságot hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie. El kellett jönnie, mert a kétezeréves tanítás igaz: nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni! A lélek az igazi eleven erő. Ez az erő, a megölhetetlen lélek, hozott itt össze bennünket. Ez a hatodik koporsó a legnagyobb. Jelképezi a kivégzett százakat, a sortüzek áldozatait, megtorló központok által eljárás nélkül megölteket; de még azokat az orosz kiskatonákat is, akik azért vesztették életüket, mert átálltak a forradalom, a forradalmunk oldalára. Óriási utat tettél meg, amíg moszkovitából a magyar nemzet függetlenségének egyértelmű harcosává lettél, vállalva a felülemelkedést az évtizedeken át beléd ivódott ideológia téves beidegződésein, és csak egy cél vezetett — amelynél többet és szebbet magyar politikus nem érhet meg — a teljes azonosulás a magyar néppel. A magyar nép akaratának felidézésével sok szó esik a nemzeti megbékélésről. Ezt szívből kívánjuk, azonban — mint mindenütt — a mérlegnek itt is két serpenyője van. Csak azt kérjük, hogy az egyensúly álljon helyre. Elengedhetetlen feltétele: egyrészt valamennyi áldozat megfelelő rehabilitációja, másrészt, hogy mindazok, akik a törvénysértések elkövetésében érintettek vagy utólag egyetértésüket fejezték ki, önként távozzanak minden közéleti szereplésből. Csak ezek után válhat őszintévé és teljessé a nemzeti megbékélés. Ezek után sejlik fel számunkra az „új fordulat éve.” Temetésetekkel nem temetünk el benneteket, most keltek igazán életre! Mondjátok velem: Példátokat követjük! Isten engem úgy segél- jen! Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok nevében mondott beszédet 1958. június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett, Kéthly Annával megfogadtuk, hogy nem lépjük át az állam határát addig, amíg a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, háláját, szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanú társai előtt. Ez a nap ma elérkezett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne. Amikor temetünk, tanuljunk vértanúinktól! A második világháború alatt a moszkvai rádió magyar adásaiban Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott. Első miniszterelnöksége alatt a „kis magyarok” műveltségének fokozására kívánt iskola- reformokat bevezetni. 1956-ban a nemzeti függetlenség apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: Hazaszereteted Nagy Imre arra tanított, hogy a szomszédos nemzetekkel Európa szabad és semleges zónáját képező konföderációban egyesülj ünk, aminek az előfeltétele az idegen uralom alatt élő magyar milliók ma elnyomott nemzeti, polgári és emberi jogainak visz- szaálh'tása lehet csak. Egyesek azt állítják, hogy 1956-ban az „utca” sodorta Nagy Imrét olyan „szélsőségekbe” , amelyekbe egyébként soha nem lett volna hajlandó belemenni. Igaz, hogy reformátor, és nem elsősorban forradalmár volt 1956 miniszterelnöke. Igaz, hogy békésen, vérontás nélkül kívánta radikális reformjait megvalósítani. De ismeijük meg végre az igazi Nagy Imrét, és jegyezzük meg, hogy azok a reformok, amelyeknek a forradalom alatt az élére állt, ugyanazok voltak, amelyekért ő már 1947 és 1956 között síkraszállt, beleértve az egyén szabadságát, a demokráciát, a többpártrendszert és a semlegességet is. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy 1956 nem vaktában elkövetett tévedések sora, hanem a magyar nemzet őszinte akaratmegnyilvánulása volt! Ahogy a közelmúltban Spanyol- országban totalitárius rendszerből, Uruguayban pedig véres katonai diktatúrából békésen valósították meg a demokratikus társadalmat, éppen úgy hazánknak is vér és erőszak nélkül, békésen kell ismét a szabadság országává lennie. Ezt követeli vértanúink emléke! A szónokok sorában utolsóként a magyar fiatalok nevében Orbán Viktor (Fidesz) mondott beszédet. — Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848- ban kitűzött céljait: a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk ’48-ból, így nem engedhetünk ’56-ból sem. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visz- szakényszerítettek bennünket abba áz ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk — mai fiataloktól — jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Ezért nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel. Nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Nincs más mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és a névtelen százak a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. Nyugodjatok békében. Orbán Viktor beszédét követően, fél kettő előtt néhány perccel befejeződött a Hősök terén a megemlékezés. A mintegy ötórás gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le kegyeletét: a magyar nép búcsúzott már- tújaitól, elhelyezve a megemlékezés koszorúit és virágait. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya. A koporsókat és velük együtt a mérhetetlen mennyiségű koszorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a temető felé. A koporsókat és a kegyelet virágait szállító autókat a hozzátartozók és a vendégek kísérték a rákoskeresztúri temetőbe. Néhány perccel múlt délután 3 óra, amikor megérkezett a Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe a Nagy Imre és mártírtársai földi maradványait kísérő gyászmenet. Az 1956 utáni megtorlások áldozatainak végső nyughelyére — a sírkert 300-as és 301-es parcellájába — már csak a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk köre kísérhette el a mártírokat. A temetőben a családtagok, a harcostársak, a barátok koszorúinak elhelyezése után olvasták fel a kivégzettek névsorát. A temetés előtti utolsó tiszteletadás során Darvas Iván és Mensáros László egyenként sorolta az áldozatok neveit és a Hősök térihez hasonlóan gyászbeszédek hangzottak el. A beszédeket követően lerakták a jövendő emlékmű alapkövét. Az emlékmű pályázati terveit a Budapest Galériában október 23. és november 4. között állítják majd ki. Ezután külön egyházi szertartáson búcsúztak Szegedi Flóriántól, Czakó Andrástól, Kosa Páltól és Szelepcsé- nyi Istvántól, akik még jeltelen sírokban nyugszanak. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 301-es parcellát. A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradalmár koporsóját egyidejűleg engedték le a sírgödrökbe. A behantolás után a sírokat elborították az emlékezés, a kegyelet koszorúi, virágai. Ezzel befejeződött a méltóság- teljes, fegyelmezett, békés kegyeleti ünnepség. A családi gyászszertartást követően megnyíltak a rákoskeresztúri Új Köztemető kapui. Az esti órákban sokan hozták el Nagy Imre és mártírtársai frissen hantolt sírjaihoz a megemlékezés virágait. Azok, akik pénteken nem juthattak el a 301-es parcellába, a következő napokon róhatják le kegyeletüket Nagy Imre és mártírtársai sójánál. Washington: Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken az alábbi nyilatkozatot tette: ”A mai újratemetési szertartás fontos lépést jelent Magyarország vezetőinek ama törekvéseiben, hogy begyógyítsák az 1956-ból maradt sebeket. Ismereteink szerint a Hősök terén lezajlott szertartás igen megható és megrendítő volt. Nagy Imre rehabilitálását és a június 16-i eseményeket egy olyan nagyobb folyamat részének tekintjük, amelyben Magyarország megbirkózik múltjának igazságával. A mai fontos nap volt Magyarország életében: olyan nap, amelyre szükség volt ahhoz, hogy az ország tovább haladhasson a szabadság útján a demokrácia felé” — hangzott a nyilatkozat. Moszkva: A Hősök teréről sugárzott terjedelmes tudósításban foglalkozott a szovjet televízió péntek esti híradója Nagy Imrének és társainak gyászszertartásával. A Vremjában a budapesti tudósító ismertette a kormánynak a temetéssel foglalkozó álláspontját, majd kitért Nagy Imre politikusi pályájának utolsó szakaszára. — Nagy Imre ellentmondásos személyiségként tevékenykedett 1956 ismert eseményeiben — mondta a tudósító, kitérve a másodszori kormányfővé választástól az 1958-as halálos ítéletig terjedő korszak néhány részletére. Nyilatkozatok A koszorúzók sorában részt vett több ismert személyiségtől rövid nyilatkozatot kértek az MTI munkatársai. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke a következőket mondotta: — Az oly sok megpróbáltatást, fájdalmat okozó történelmi eseményt helyére kell tenni, közös megegyezéssel mielőbb le kell zárni, hogy az erőt és a figyelmet a néppel együtt és a nép javára, a jelenre és még inkább a jövőre fordíthassuk. Június 16-a ezt szimbolizálja és ezt kell jelentse mindnyájunknak, akik felelősen gondolkodunk Magyarország jövőjéről. Pozsgay Imre államminiszter is nyilatkozott: — Kézfogás ez a mai nap, lényege a nemzeti megbékélés és a tempós, új lendületű munka megkezdése június 17-étől. Ez a nagyszerű esemény arra is alkalmas, hogy személyes elkötelezettségemet újra megerősítsem, s örülök, hogy a mai kormány osztja az 1956-tal kapcsolatos nézeteimet. Ma jobbak a feltételek és biztatóbbak a körülmények, mint ’56-ban, a pluralista társadalom megvalósításához, ami akkor tragédiába, mondhatnám, katasztrófába fulladt. Megvan az esély arra, hogy a diktatórikus szocializmusról demokratikus társadalmi rendszerre térhessen át békés úton az ország. Ha eddig erre másutt nem volt példa, akkor ennek nálunk kell először megtörténnie. Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt elnöke: * — Nagyon örülök, hogy részt vehetek az eseményen, nagy barátsággal gondolok a magyar népre, tudom, hogy a mai nap rendkívül fontos az Önök számára. Paskai László bíboros, prímásérsek: — Ugyanazzal az érzéssel jöttem el, mint az egész magyar nép. Imádságos lelkülettel, őszinte együttérzéssel, a megholtakkal, a megbékélésnek, a megbocsátásnak és a jövő építésének a reményében. Faludy György költő: — Sose reméltem azt, hogy eljön számomra is ez az alkalom, azt hittem, hogy' ez csak halálom után következik be. Libik György, a stockholmi egyetem tanára, aki saját nevében helyezett el koszorút „Szeretett és felejthetetlen Imre bácsinak,, felirattal. A legmesszebbről minden bizonnyal Ránfi Tibor érkezett, aki az új-zélandi magyarság nevében koszorúzott. 1989. június 16-át csodálatos napnak nevezte, s annak a reményének adott hangot, hogy előbb-utőbb semleges lesz Magyarország. Tisztelgés Maiéter Pál Gimes Miklós Nagy Imre Losoncy Géza Szilágyi József emlékének
