Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-16 / 140. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. június 16„ péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. El kell érni a reformintézkedések kritikus tömegét Beszélgetés Nyers Rezsővel A közvéleményt élénken foglalkoztató kérdésekkel kereste fel a Népújság munkatársa Nyers Rezső államminisztert, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját. A beszélgetés során természetes módon első helyre a magyar reform lehetőségei kerültek. A következőkben egy olyan reformpolitikus véleményét ismerhetik meg olvasóink, aki nem téveszti szem elől a realitásokat. — Az Országgyűlés a közelmúltban válságcsomagtervet fogadott el, hogy a gazdaságot megmentse a köz vet len összeom - lástól. Nem vagyunk-e kényszer- pályán, amely azzal fenyeget — az adósságcsapda, a költségvetési hiány vagy a politikai feszültségek miatt —, hogy halasztódnak a valódi változások, állandósulnak a strukturális problémák, s csak hasonló szükségmegoldások születnek? — De, van olyan veszély, hogy a gazdaság belefullad ebbe a mostani nehéz pénzügyi helyzetébe, mint valami mocsárfélébe. Belefullad, s aztán nagyon nehéz lesz kijutni abból a helyzetből. Ez a veszély fennáll. Ezen nem segít az, hogy részleges reformin - tézkedéseket hozunk. Az utóbbi két esztendőben, de tulajdonképpen korábban is mindig voltak ilyenek, s az utóbbi másfélkét esztendőben — azt merem mondani — helyes irányúak. De nagyon részlegesek, nem elegendő a mértékük, nem jön létre olyan kritikus tömegű reformintézkedés, amely a gazdaságot a mérsékelt teljesítményből az erőteljes javulás pályájára állítaná, s már azt jelentené, hogy hosszá távú fejlődésnek indult a gazdaság. Az egyensúly megteremtését veszélyek fenyegetik, s az egyensúlyvesztés nem teszi lehetővé a komoly szerkezeti változásokat. Ugyanis a szerkezeti reformok megvalósításához bizonyos alapvető gazdasági egyensúlyi helyzet, vállalkozó készség nélkülözhetetlen, és az ahhoz szükséges pénzforrások is rendelkezésre kell, hogy álljanak. A szerkezeti átalakulásokat s az új intézmények bevezetését egy eredeti befektetési jellegű ráfordítás nélkül nem lehet megoldani. Úgy, hogy ezt a kérdést jogosnak ismerem el, s egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy a reformok előtt jelen pillanatban teljesen szabad lenne az út. — A szükséges változásokhoz elegendő-e a józan reálpolitika? — Úgy fogalmazott, hogy a reformintézkedések „kritikus tömegére" van szükség. Ez a fogalom a fizikában robbanást megelőző állapotot jelent. Nem gondolja-e azt, hogy ha közeledünk ehhez a helyzethez, az elviselhe- tetlenségig nő a társadalom egyes rétegeinek veszélyérzete és ellenállása? — A kritikus tömeg felé való közeledés során a társadalomban mindenképpen szélesedik azoknak a rétege, akiket zavar a reform, a mindennapi életüket fordítja fel. Átállást követel, s ez terheket jelent. Úgyhogy ez úgy van, ahogy megfogalmazta. Most — ugye — viszont ennél nagyobb a probléma. Ennek ellent lehet állni akkor, hogyha a reformokat nem nagyon-nagyon súlyos helyzetben vezetik be. Ilyen volt a mi 1968-as reformunk, ott kisebb ellenállás — bár akkor is volt — mellett lehetett volna folytatni, s épp ezért tovább' kellett volna szerintem vinni. Hiba volt a megállítása. Most, amikor ilyen válsághelyzetben vagyunk, nagyobb a veszélye annak, hogy 5 Ön hogyan ítéli meg a saját helyét, reálpolitikusnak tartja-e magát? — Én magamat nem reál-, hanem reformpolitikusnak tartom, aki azonban állandó kapcsolatban van a reálpolitikával. Keresem a reálpolitikai gondolkodással való összhangját a reformnak, ahogy a reálpolitikusokkal való kapcsolatot is. Istenigazában azonban nem vagyok jó reálpolitikus, s nem is vagyok olyan alkat. Én mindig konstruktőr voltam, ha műszaki fogalommal fejezem ki azt, ami gondolkodás- módomat jellemzi fiatal korom óta. Az jellemző rám, hogy mindig valami újat szeretnék építeni. Korábban forradalmárnak tartottam magam, most azt mondom, hogy reformer vagyok. A köznapi értelmezés szerint a reálpolitikának a mindennapi élet lehetőségeire kell döntően és elsősorban nagy figyelemmel lennie. Minimalizálni kell a kockázatokat, hogy ne nagy nehézségeket bocsássanak rá a társadalomra. A reformer, a konstruktőri típus mindig a jövő lehetőségeit mérlegeli, sokszor méricskéli, ezekre kíván ráállni tevékenységével. Ezért a rövid távú kockázatokat hajlandó nagyobb mértékben vállalni. Tehát itt van az alapvető különbség a kétfajta magatartás és gondolkozás között. Úgyhogy tiszta reformpolitikával, reformed mentalitással az ország jövőjét, azt hiszem, hogy nem lehet — ritka pillanatoktól eltekintve — tartósan, jól előrevinni. A reálpolitikusi magatartás pedig megreked az adott időszak legjobb megoldásainak keresésénél. Nos, ilyen értelemben mondom én azt, hogy a kettőt egyesíteni kell, de én magam reformpolitikus vagyok. Akad, aki egészen laza fogalmi gondolkozás szerint kijelenti, hogy a legjobb reálpolitika a reformpolitika. Éz tetszetős, de nem az én nézetem szerint való. a reformok megállítódnak, vagy olyan mértékben részlegessé változnak, hogy a társadalom egész rendszere nem tud átalakulni. Akkor ilyen robbanás felé megy a gazdaság, összeomlás és robbanás felé. Mert a régi intézmény- rendszer kiöregedett, azzal nem lehet előrehaladni. Azok, akik védik régen megszerzett jogaikat, szemben az újjal, nagyon drámai helyzeteket teremtenek. De így van ez a világon mindenhol. Még akkor is, ha egy szakmát veszek — mondjuk a sajátomat, hisz eredetileg nyomdász voltam —, akkor is hasonló helyzet állhat elő. Az angliai nyomdászválság és -sztrájk annak volt a jele, hogy egy egész szakma veszíti el korábbi műszaki feltételeit, ezáltal életlehetőségeit is a fejlődés következtében. Kérem, ezek nagy reformok, természetes, hogy vannak, akik védekeznek... — Személyes részese volt több magyar reform nekiindulásá- nak, majd elbukásának. Hogyan élte át ezeket a fordulópontokat, megfogalmazódott-e úgy a veszélyérzet Ónben, mint a jelenlegi helyzetben? — Kérem, én — ugye — megéltem már az 1946 — 48-as periódust is, az államosításokat, még akkor a politikai demokrácia körülményei között. De már akkor megindultak a szocialisztikus társadalmi törekvések. Kezdődött öt nagyvállalat állami kezelésbe vételével. Ezek nem állami tulajdonként, de állami irányítás alatt működtek, majd a folyamat a bankok államosításával ment tovább. Ezek még több párt ösz- szefogásával zajlottak. Majd megéltem az 1948-as nagy fordulatot is. Azt kell, hogy mondjam, hogy abban az időben a kudarc, a veszély előérzete az én számomra minimális volt. Úgy emlékszem rá, a leghatározottabban az volt a benyomásom: az akkor cselekvő emberek — politikusok, gazdasági szakemberek — döntő többsége is nagyon-nagyon kicsinek látta a kockázatot. Az 1953 — 56-os periódusban szintén az volt a helyzet, hogy az akkori reformtörekvések még a reform romantikus időszakának a kezdetét jelentették. A reformért folyó politikai harc volt a jellegzetessége ennek az időszaknak. A veszélyérzet nem volt meg. Százszázalékig meg voltam győződve 1953-ban én magam is a júniusi kormányprogram — amit Nagy Imre terjesztett elő, s amely egy párthatározaton alapult — helyességéről, és szükségesnek tartottam annak továbbvitelét is. Ezek romantikus időszakok voltak, mivel a nagy ellenállás politikai volt, s a reformok életbe való átvitelével kapcsolatban nem jelentkezett ellenállás. Úgyhogy nem voltak kétségeim. Azoknak voltak komoly aggodalmaik, akik féltek a változásoktól, s ellenfeleivé is váltak, mint például Rákosiék. De nemcsak ők, hiszen az akkori pártban szép számmal voltak helyi emberek is, akik féltek az átalakulástól, mert mindennapi életüket zavarta meg. Kérem szépen, 1968-ban szintén volt a reformoknak egy romantikus időszaka, az értük vívott harcé. Akkor már volt bennem félelem, hiszen már megéltem bukást. Sőt kettőt is, mert nemcsak az 1953 után történteket tartottam annak, de így értékeltem a gazdaság szempontjából az 1956-os törekvések elsik- kadását is. Ezeknek a kialakító — Önök most csomagterveken dolgoznak, amelyek a gazdaság hosszabb távú megújítása érdekében születnek. Ha a jelenlegi kormányzó párt, az MSZMP választási vereséget szenved, nem fenyeget-e az a veszély, hogy lekerülnek ezek a napirendről? — Jelenleg ennek a reformcsomagtervnek a kidolgozása kormányzati szinten folyik, lehetőség van arra, hogy más politikai erők is bekapcsolódjanak a munkába. Egyáltalán nemcsak pártemberek készítik elő, hanem a rendelkezésre álló, viszonylag széles szakembergárda dolgozik rajta. Ez a veszély tehát így nem jelentkezik- Igaz, alapjaiban összhangban van a jelenlegi MSZMP gazdasági irányvonallal, de kormányzati elképzelés. Egyébként két egymáshoz kapcsolódó dologról van szó. Az egyik egy széles, komplex resában — nem vezetőként — magam is részt vettem. Ugye, akkor egy reformbizottság kidolgozott előremutató közgazdasági elképzeléseket. Ezeket az események előrehaladásával a gazdasági konszolidáció — amely nagyon gyors volt — a jelentéktelenségbe süllyesztette. Tömegtámogatást sem kaptak 1956 májusa után, mert csak az értelmiség bizonyos szűk köre ismerte azokat. Tehát 1965 — 66-ban, amikor kulmináltak a reformmunkálatok, volt bennem veszélyérzet. Olyan lelkiállapotban voltam, hogy azt szerettem volna, ha legalább kipróbálásra kerülnének az elgondolások. Ha a fejlemények el is törlik azokat, legalább a mag el legyen vetve. Ugyanis a gazdaságban az 1953-as és 1956-os változások nem váltak olyan maradandóvá, mint a társadalomban. Csak szűk körben, a lánglelkű hívek körében. Hozzá kell tenni, hogy veszélyérzetem politikai jellegű volt, mert a gazdasági körülmények azért akkor kedvezőek voltak. Aztán ahogy haladt előre a reform menete — úgy 1970 — 72 között —, akkor már persze gazdasági veszélyérzetek is társultak ehhez. Akkor is jelentkezett az az ellentmondásos jelenség, hogy akiknek érdekük volt a reformok gyorsítása — az üzemi munkások érdekére gondolok —, akiknek a jövőbeli életszínvonalát növelhette volna a reform, hiszen ez volt a rendeltetése, rövid távú szempontok alapján sok helyen szembefordultak vele. Nem történelmi volt ez a szembefordulás, mert aztán nagyon hamar ismét a reformok mellé álltak. A magyar történelem azt bizonyítja, hogy ez nem véletlen. Átmeneti értetlenség, szembefordulás fogadta például Széchenyi reformjait is, nem igaz az, hogy őt mindenki a legnagyobb magyarnak tartotta akkor, és támogatta. Természetes jelenség, ezzel számolni kell a forradalmároknak is. Egyébként reform és forradalom között nem látok olyan nagy különbséget, mert a reformok olyan békés, kisebb méretű forradalmak. A különbség az köztük, hogy a társadalom érdeke a béke, ezért — ha lehet — reformok útján kell a szükséges változásokat megoldani. A forradalmak ára nagyobb, mint a reformoké. formcsomagterv, amely hosz- szabb időre alapozza meg a magyar gazdaság struktúráját. Új gazdasági modellt alapoz meg, s aztán fejleszt ki. A másik egy hároméves gazdaságpolitikai program vagy hároméves terv — majd meglátjuk a végén, hogy minek nevezzük —, amely három év alatt ennek a hosszabb reform- programnak a kritikus reformtömegét valósítja meg. Tehát megalapozza a jövőbeli piacgazdaságot intézményrendszerekben, s egyúttal az adott időszakra szabott olyan gazdaságpolitikai program lesz ez, amely a termelést, az elosztási rendszert és a külkereskedelmet tervezi meg, s ezeknek határozza meg fő céljait és módszereit. (Folytatás a szombati szám 3-as oldalán) Gábor László Átalakulás vagy összeomlás és robbanás Csomagtervek és szélsőségek Ezer ipari robot készült Gyöngyösön Az Interrobot nemzetközi szervezet tagjaként a gyöngyösi Mikroelektronikai Vállalatnál több mint tíz éve folyik az ipari robotok fejlesztése és gyártása. Ez idő alatt 14 féle berendezésből ezer darab készült el, nagyrészt szovjet, lengyel, NDK-megrendelők számára. A vállalat tőkés országokkal való kooperálását szeretné kiszélesíteni. Nemcsak a robotgyártás területén. Mikola János az ezredik minirobot összeszerelését végzi Az automata gépeket kiszolgáló célrobot működését ellenőrzi Csefán József fejlesztési csoportvezető, Dénes László műszerész Nagy József szerelő az osztályozó automata alkatrészeit állítja össze Már János és Varga János hajtóműegységet készít (Fotó: Szabó Sándor — MTI)
