Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-16 / 140. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1989. június 16., péntek

Négy névtelen sírhant

A Történelmi Igazságtétel Bizottsága Közleménye

Felhívjuk Magyarország, Budapest népét, hogy június 16-án a Hősök terén egy-egy szál virággal rója le kegyeletét nemzetünk mártírjai előtt. Kérjük, hogy a Műcsarnoknál elhelyezett koporsókat a Szépművészeti Múzeum felől, a Millenniumi Emlékmű háta mögül közelítsék meg.

Kérjük azokat a szervezeteket, amelyek koszorúzási szándékukat a Történelmi Igazságtétel Bizottságának korábban bejelentették, hogy 9 órakor a műjégpálya medencéjénél gyülekezzenek, és a városligeti hídon közelítsék meg a koporsókat. Ameny- nyiben a koszorúkat nem személyesen hozzák, kérjük, hogy a fenti kiindulóponthoz 6 és 7.30 óra között juttassák el koszorúikat. Az alábbi szervezetek, testületek, stb. koszorúzásának kezdete:

11 óra: Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Egyetemi Forradalmi Diákbizottság, Emberi Jogok Ligája, Erdélyi Szövetség, Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács, Fidesz, Független Jogászfórum, Független Kisgazdapárt, Független Magyar Demokrata Párt, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Hajnal István Kör, Helsinki Bizottság, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Film- és Televízióművészek Szövetsége, Magyar Függetlenségi Párt, Magyar írók Szövetsége, Magyar Kereszténydemokrata Párt, Magyar Néppárt — Nemzeti Parasztpárt — Petőfi Párt, Magyar Tudományos Akadémia, Márciusi Front, Márton Áron Társaság — Kereszténydemokrata Néppárt, Menedék Bizottság, Minisztertanács,

MKKE Agrártanszék, Országy- gyűlés, Országos Széchenyi Könyvtár, Petőfi Kör, Recski Szövetség, Republikánus Kör, Szabad Demokraták Szövetsége, Szociáldemokrata Párt, Széchenyi Kör, SZETA, Új Márciusi Front, tíjfehértói kitelepítettek, Veres Péter Társaság, Magyarországi egyházak, Diplomáciai testületek, Külföldi szervezetek, Kaposvár polgárai, Gimes Miklós újságíró barátai, Losonczy Géza minisztertársai, Maiéter Pál honvédtársai, Szilágyi József honvédtársai. Kérjük ezeket a szervezeteket, testületeket, stb., hogy koszorúikat 6 és 7.30 óra között a Műcsarnok Olof Palme sétány felőli oldalához juttassák el. A koszorúzás pontos időrendjéről a fenti szervezeteket és testületeket külön értesítjük.

Amikor a külföldi turista, újságíró, üzletember — akit elkápráztatott a Duna-part szépsége, a budai Vár festőisége, a Váci utca kirakatainak ízlésessége és a számára olcsó magyar konyha — elhagyja Budapestet, és a Ferihegyi repülőtérről éppenhogy fel- emelkedő gép ülésén kényelmesen elhelyezkedik, nem is sejti, hogy alatta most valóban páratlan és egyedülálló látvány rejtőzik. Ilyen nincs több Európában, de még a civilizált világban sem. Nemhogy a külföldiek nem tudnak róla, de még a hazai közvéleményben is alig néhányan ismerik.

A rákoskeresztúri temetőnek, Magyarország legnagyobb köztemetőjének déli sarkában, néhány száz négyszögöles területen távolról csak bozót, elvadult gaz, kiégett fű látszik. Az elhagyott- ság és a pusztulás légkörét árasztja e földdarab. A sivár, nyomasztó tájat kívülről magas betonfal övezi, belül pedig keskeny árok választja el a parcellát a temető kieső, ápolatlan részétől. Gyalog jó félóra járásnyira van ez a földdarab a temető főbejáratától. Senkinek se jutna eszébe erre vennie útját, hiszen már jóval előtte is csak néhány elszórt kereszt, síremlék, hant emlékeztet arra, hogy még a temetőben járunk, s nem valami elhanyagolt, városszéli vidéken.

Közelebb kerülve, majd a világ elől rejtett földre lépve, valószínűtlen, lesújtó kép fogadja a látogatót. Az egyhangú kietlenséget csupán néhány sírhant, egyszerű, kézzel eszkábált fakereszt tarkítja. Egyiken-másikon virág, cserje, ágyás: egyébként semmi, üresség, jeltelenség. Mintha ide már senki sem temetkezett volna. Pedig a föld alatt százával porladnak a csontvázak. Az óvatlan látogatót alvilági kalauza inti: vigyázzon minden lépésére, mert könnyen kitörheti a lábát. Á talaj ugyanis csupa láthatatlan, gazzal benőtt lyuk, üreg, s egy-egy beomlott gödör mélyén nyugszanak az 1956-os forradalom kivégzett mártírjai.

Négy sávban. Két keskenyebb esik az 1956-ban és 1959-ben meggyilkoltaké, két széles sáv az 1957-eseké és az 1958-asoké. A sírhelyek jeltelenek, névtelenek, felismerhetetlenek, nem azonosíthatók. A holtak nincsenek eltemetve, elkaparták őket, mint a hullott jószágot. Nincs róluk nyilvántartás, a jeltelen, jelöletlen üregek hosszú sorában lehetetlen megállapítani, ki hol nyugszik. A holttestek „elvesztek”. Erre nincsen példa a magyar történelemben, ilyen nem történt a civilizált világban. Katyn emléke kísért! A siralmas és szégyenteljes látvány esztendőkig dívó, tudatosan alkalmazott eljárás eredménye. Az 1956-os forradalom alatt tanúsított magatartásuk miatt halálra ítélt vádlottakat közvetlenül a halálos ítélet meghozatalakor, még mielőtt ügyükben a fellebbviteli bíróság kimondta volna a végső szót, tehát mielőtt még az ítélet jogerőssé vált, illetve a kegyelmi döntésig, a budapesti Kozma utcai Gyűjtőfogházba szállították. Itt az úgynevezett Kisfogház egyszintes épületének magánzárkáiba helyezték el őket. Teljesen el voltak zárva a külvilágtól és rabtársaiktól is. A siralomházban félkoszton (a hivatalosan megállapított rabellátás fele) tartották őket, és nem részesülhettek semmiféle úgynevezett kedvezményben. Tehát nem kaphattak sem cigarettát, sem csomagot, sem olvasmányt, sem levelet. A napi szabadtéri mozgás körülbelül negyedóra volt, egymástól elfalazott, néhány négyzetméternyi apró sétálókban. A cellák szűkek, levegőtlenek. Alig jut hely egy priccsnek, egy asztalnak és egy széknek. A mosakodásra bádoglavór szolgál. Voltak, akik hónapokat töltöttek a siralomházban, ahonnan alig néhány halálraítélt került vissza az életet jelentő börtönbe. Kegyelmet nagyon kevesen kaptak.

A jogerőssé vált halálos ítélet, a kegyelmi kérvény elutasítása után az elítéltet hajnalban, mindig jóval hat óra, tehát az ébresztő előtt, megbilincselve kísérte két markos, felfegyverzett fegyőr a vesztőhelyre. Fejére gázmaszkot erőszakoltak, hogy utolsó útja során ne adhasson semmiféle életjelt társainak. Búcsúlevelet nem írhatott, üzenetet nem hagyhatott, nem köszönhetett el senkitől. Ügyvédjével nem beszélhetett, papot sem kérhetett, sőt még a hivatalos börtönhatóságokkal sem válthatott szót. Kivégzése teljes titokban történt.

A forradalom mártírjainak kivégzésére toldalékkal egészítették ki a Kisfogház épületét. Zárt, ablak nélküli, tökéletesen hangszigetelt kis helyiségben állították fel az akasztófát. Ebben a betonodúban húzták bitófára az 1956-os forradalom halálraítéltjeinek nagy részét: Nagy Imrét és társait, Mecséri János páncélos ezredest, Pálinkás őrnagyot, tiszteket, katonákat, Angyal Istvánt, Szabó bács'ités más fegyveres felkelőcsoportok,, nemzetőrségi alakulatok vezetőit és tagjait, vidéki nemzeti bizottságok vezetőit, egyetemi hallgatókat, diákokat, rengeteg fiatalt. A becslések szerint több ezret Budapesten, és megállapíthatatlan számút vidéken.

Esténként, a börtönmunka befejezése és a zárkák éjjeli lezárása után, a hatalmas börtönkomplexum egyik, közvetlenül a Kisfogház mellett nyíló, hátsó kapuján zajtalanul surrant ki egy gumikerekű, zárt lovas kocsi. Bakján két fegyőr. A kocsiban jeltelen, egyforma deszkakoporsók. Bennük a hajnalban kivégzettek tetemei. A börtönépület egyik cellájából a rabok rendszeresen figyelemmel kísérték az elszállítás egész lebonyolítását. Innen erednek az itt kivégzettek számára vonatkozó becslések.

A lovas szekér kihajtott a rákoskeresztúri temető fentebb említett csücskébe. Itt a két fegyőr gödröt ásott, leeresztette a koporsót, ráhányta, elegyengette a földet, majd továbbállt. Áz évek során a megbolygatott föld besüppedt, jég, hó, eső, sár bontotta, felszínét benőtte a gaz, csalán, lapu, bozót. S ma már csak láthatatlan kis mélyedések, lyukak, üregek jelzik az egykori „temetkezési” helyet.

Azon a napon, amikor nyilvánosságra került a Nagy Imre-per ítélete és a halálra ítéltek kivégzése, ismeretlenek meglesték az esti halottas kocsit, az elhantolás helyét, és másnap a frissen ásott gödrök fölé négy halom emelkedett. A kegyeletes végtisztesség névtelen végrehajtói persze nem tudhatták, hogy a kivégzettek között negyedikként említett Szilágyi József már két hónapja halott volt, s régen elföldelték valahol másutt az 1958-as parcellában — ezért van négy halom a három sír fölött. (A per ötödik halottját, Losonczy Gézát jóval a tárgyalás előtt — mesterséges táplálás ürügyén — a cellájában megölték: az ő sírja feltehetően valahol az 1957-es parcellában van.) A földet azóta többször simára döngölték, de mindig újra meg újra emelkedett a négy sírhalom. S alattuk nyugszik Nagy Imre, Maiéter Pál és Gimes Miklós.

Huszonöt éve ismeretlenek őrzik, ápolják a négy jeltelen sírhantot. Évfordulókon virágot hoz néhány régi barát, bajtárs, mécsest gyújtanak. Van még e négyen kívül is az egész 1956-os parcellában néhány jeltelen földkupac, domborulat. A családtagok gondozzák halottaik feltételezett sírhelyét.

Névtelen hantok, korhadt fakeresztek, egy cserép virág, szegfű egy konzervdobozban, vadrózsabokor. Ennyi az egész. A többi — néma csend. Nagy Imrének, az ország törvényes miniszterelnökének és ezernyi társának még az sem jut, ami a rablógyilkost megilleti. Egy sírhely, egy emlékkő, egy névtábla a rabtemetőben.

Ki vállalja ezért a felelősséget? Irodalmi Újság, 1983. 1. szám

Nagy Imre (1896-1958)

Ez volt i

lünk

Foto:

Koncz János

A XX. kongresszu!

(Jegyzetek)

(Részlet)

I. Rákosi beszámolója

1. A legtöbb testvérpártban a XX. kongresszus a nehézségek leküzdését, a kibontakozást, a párt megszilárdítását segíti elő. Nálunk tovább növeli a belső feszültséget, a bizalmatlanságot és a válságot a pártban és az országban, mert:

a. ) a XX. kongresszus legfőbb tanulságaként az egy évvel ezelőtt szajkózott hazug vádakat és rágalmakat eleveníti fel a beszámoló;

b. ) a beszéd szembefordulás a XX. kongresz- szussal és annak határozataival; kihívás a párt tagságával és a széles közvéleménnyel szemben;

c. ) a szánalmas hazudozás és szemforgatás, az őszinteség hiánya elmélyíti a bizalmi válságot, a párttagság és a nép körében komolytalanná, sőt nevetségessé teszi a párt vezetését, lejáratja a párt maradék tekintélyét;

d. ) a beszéd megerősítette azt a meggyőződést, hogy ez a vezetés, Rákosival az élen, teljesen alkalmatlan, tehetségtelen es csődbe jutott;

e. ) nem a jobboldaliaknál, hanem a párttagság és a dolgozó tömegek széles körében a XX. kongresszus által kiváltott jogos várakozásokat szerte- foszlatta és a reakció malmára hajtotta a vizet;

f. ) a Rákosi-klikk sztálinista volt és az is maradt: kutyából nem lesz szalonna. A XX. kongresszus határozatait csak a sztálinisták elleni szívós elvi politikai harcban lehet nálunk megvalósítani. Ezt a harcot a magyar leninistáknak vállalni- ok kell;

g. ) a sztálinisták az ún. jobboldal elleni harc ürügyén a magyar leninisták ellen kezdték meg a harcot a XX. kongresszus határozatainak eltorzításával;

h. ) a beszéd — szemérmetlen pökhendiség.

Azt állítja, hogy a Rákosi-klikk előbb és jobban megvalósította a XX. kongresszus határozatait és irányelveit, mint az SZKP, és nálunk a vezetés tökéletesebb volt, kevesebb hibát követett el, mint az SZKP vezetése;

i. ) a beszéd azt bizonyítja, hogy Rákosi és társai számára a XX. kongresszus fő tanulsága nem a sztálini politika és módszerek gyökeres felszámolása, hanem az ún. jobboldal elleni fokozottabb harc;

7 /

j. ) a beszéd azt mutatja, hogy ugyanazt a párt- és népellenes politikát, amit eddig sztálinista szellemben és módszerekkel folytattak, most Lenin nevében akarják folytatni. Ez a marxizmus — leninizmus durva eltorzítása és meghazudtolása, Lenin nevének és tanításainak megcsúfolása. A leninistáknak ki kell állni Lenin és a marxizmus — leninizmus védelmében;

k. ) a beszéd a XX. kongresszus jelentőségének és határozatainak durva meghamisítása, sztálinista elferdítése volt, és kísérlet a sztálinisták át- vedlésére;

l. ) a beszéd próbálkozás annak bizonyítására, hogy a múlt év márciusában újjáéledt sztálinista politika helyes volt, és folytatni kell;

m. ) a beszéd úgy tünteti fel, mintha nálunk nem lennének, sőt nem is lettek volna sztálinisták, vagy legalábbis egyik napról a másikra eltűntek;

n. ) a beszéd szerint nem volt sztálinista politika sem, nem voltak sztálinista hibák, és ezekért senki sem felelős;

o. ) a beszédből teljesen hiányzik az önbírálat, a hibák beismerése. Súlyosbítja Rákosi felelősségét, hogy a XX. kongresszus irányelvei és határozata ellenére ragaszkodik a hibákhoz, és a párt vezetését ilyen irányban befolyásolja.

II. Az úgynevezett jobboldaliság életrekelése- 1. Rákosi és társai szerint, amit a beszámoló és a határozat hűen tükröz, minden, ami ellentétben áll az általuk képviselt sztálini politikával és módszerekkel — az jobboldaliság, antimarxista nézet.

2. A szocializmus építésének sajátos magyar útját a beszéd is, a KV-határozat is teljesen elhallgatja, s azt egyszerűen jobboldali elhajlásnak minősíti, ami a márciusi határozat fenntartásából logikusan következik.

3. Rákosi jól ismert régi taktikai fogását ismétli meg a sztálini politika védelmében: a jobboldaliság életrekeltésével és eltúlzásával zavart kelteni és elterelni a figyelmet a fő kérdésről — a sztálini túlzó „baloldali” politika és módszerek, valamint megszemélyesítőik, a sztálinisták elleni harcról. 1953 júniusa után eltúlozta a reakció tevékenységét, 1954 októbere után ugyanezt tette és életre keltette, majd a végsőkig túlhajtotta a jobboldali veszélyt, ezt a hibák és bajok eltúlzásával tovább fokozta 1955 márciusában, és most újra ez a vesz- szőparipája.

A jobboldal kreálása lényegében a durva sztálinista módszerekhez és politikához való vissza- kanyarodás szükségességét volt hivatva indokolni és bizonyítani, hogy a politika és a vezetés megváltozása a reakció felülkerekedéséhez, a népi demokrácia aláásásához vezetne. Azt volt hivatva bizonyítani, hogy Rákosi és az általa képviselt túlzó „baloldali” szektás politika nélkül nem lehet a pártot és az országot vezetni. Azt, hogy Rákosi „nélkülözhetetlen”, hogy utána a vízözön!

4. A jobboldali veszély állandó hangoztatása és eltúlzása Rákosi politikai manővere. Enélkül ugyanis nem lenne megmagyarázható a Rákosi- féle klikkvezetés. Ez az egyetlen indokuk politikájuk igazolására. Ezt a hazugságon épülő manővert le kell leplezni.

A XX. kongresszus megmutatta, hogy amit nálunk a Rákosi-klikk jobboldaliságnak bélyegez, az ma az SZKP politikai irányelve, tehát az ún. jobboldaliak képviselik a helyes marxista álláspontot Rákosi túlzó „baloldali”, doktriner, szektás kalandpolitikájával szemben.

Hogy az ún. jobboldaliságot, amelyet, mint állítják, a múlt évben szétvertek és gyökeresen felszámoltak, most ismét fő veszélynek nyilvánítják, ezt azért teszik, mert csak így tudják védelmezni antimarxista, pártellenes nézeteiket és politikájukat, nehogy túlzó „baloldal” ellen handabandáz- nak, suba alatt — azt hiszik, észrevételenül — átveszik a jobboldalinak kárhoztatott, de a XX. kongresszus által félreérthetetlenül kinyilatkoz-