Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-31 / 126. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. május 31., szerda

GAZDASÁG TÁRSADALOM

3,

Grósz Károly interjúja

A sztálini modell nem felel meg a kor

követelményének

Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden interjút adott a Magyar Televíziónak. Az interjúból az alábbiakban részleteket közlünk.

Politikai párttá válni — A munkahelyről a lakóhelyre — A gazdaság csapdája — Az alvó városrészek és a közélet — Formák sokszínűsége — Politikai centrumok

Egri lépések

az MSZMP megújítása felé

Lassan már közhelynek számit, hogy felgyorsultak a politikai változások. Sokan azt nehezményezik, hogy sok a szó, és aránylag kevés a tett. S valóban, mintha nem elég gyorsan zajlanának le azok a nélkülözhetetlen átalakulási folyamatok, amelyek a politika, a társadalom és a gazdaság gyökeres átformálásához kellenek. Persze, azt is hozzá kell tenni: könnyebb valamit kimondani, mint megoldani. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága igyekszik minél előbb választ adni a legfontosabb kérdésekre. A mai testületi ülés előtt kérdeztük Németh László első titkárt törekvéseikről.

— Manapság elég sok egyszerű ember úgy érzi, hogy hovatovább lehajtott fejjel kell járnia azért, mert tagja az MSZMP-nek. Mit mond On ezeknek az embereknek?

— Azt, hogy ne hajtsák ltia fejüket, nincs semmiért okuk szégyenkezni. Hisz mindaz, ami az elmúlt évtizedek alatt hibának bizonyult, azért ők nem lehettek felelősek, és nem is felelősek ma sem. Hisz a gondok, a problémák alapvető forrása egy szűk vezetés elhatározásából eredeztethető hibás döntésekből fakad. A párttagok a munkahelyeken, az üzemben, falun, az értelmiségi munkaterületeken tették a dolgukat és igyekeztek ‘vállalni mindazt, amit úgy éreztek, hogy ebből a politikából számukra követhető. Tehát nem lehet őket elmarasztalni azokért a nehézségekért, amelyek ma egyértelműen, bizonyítottan korábbi döntésekből fakadnak.

— Igen, de hát a többség úgy gondolta és úgy gondolja ma is, hogy az ország helyes úton járt az elmúlt 32 évben, vagy mondjuk így: négy évtizedben. Az igazat szólva itt nem egyes hibás politikai és gazdasági döntésekről •beszélnek erőteljes véleményformáló körök, hanem arról, hogy ez az út tévút volt, a fejlődés pedig zsákutcába jutott. Ennek a terhét elviselni az egyszerű párttagnak a saját vállán — gondolom — nem olyan egyszerű és olyan könnyű, mint egy-egy hibás döntés terhét.

— Nézze, én tagadom, hogy a négy évtized zsákutca volt, tagadom, hogy hibás út'volt, tagadom, hogy hamis az alternatíva, amit választottunk. Attól, hogy egy eszmét rosszul valósítanak meg a gyakorlatban, nem biztos, hogy az eszme a hibás. Hogy itt súlyos hibák történtek, azt a mai végeredmény bizonyítja, de a súlyos hibák mellett olyan sikerek is születtek, amelyekért nem kell senkinek restelkednie és szégyenkeznie. Természetesen egy eszmerendszernek, mint a szocializmusnak — amely tulajdonképpen mozgalom, s csak hosszú távon bontakoztathatja ki értékeit —, vannak olyan periódusai is, amelyek kanyaroknak tűnnek utólag, vagy olyan szakaszai, amikor lelassul a fejlődés. Az átmeneti nehézségekből, konfliktushelyzetből, szakaszokból, a nehézségek időszakából olyan következtetésre jutni, hogy az egész hibás, hogy az egész elvetendő, hogy ez az emberiség számára nem lehet alternatíva — ez megalapozatlan, s meggyőződésem szerint nagyon praktikus politikai célokat szolgál.

— Ön szerint tehát tévedés az úgynevezett szocializmusra ráhúzni azt a bélyeget, hogy sztálini modell, amelyet el kell takarítani az útból?

— Itt két különböző dologról van szó. A létező szocializmus az ismert történelmi viszonyok között valóban egy modellben, a sztálini modellben valósult meg. A sztálini modell pedig nem felel meg a kor követelményének, és utólag végiggondolva, a fejlődést sem biztosította olyan mértékben, mint ahogy kívánatos lett volna, vagy amire lehetősége lett volna, tehát maga mint modell — az én véleményem szerint is — megbukott.

— Magyarország éppenséggel erőteljesen kitörőben van — hogy finom kifejezést használjak

— ebből a modellből, különösen, ha szomszédainkra tekintünk. Önt egy évvel ezelőtt választották meg az MSZMPfőtit- kárának. Ebben az egy évben — én úgy gondolom, hogy — Magyarország lélegzetelállító politikai fejlődésen ment keresztül. Először de facto, majd de jure is kialakult a többpártrendszer. Eközben a hatalom szilárdan az MSZMP kezében maradt, de sokak szemében ez a szilárd hatalomgyakorlás csak látszat. Nagyon sokan úgy vélik, hogy az MSZMP inkább a hatalom vesztés felé tart. A vezetését példán! úgy szemlélik, hogy képtelen a maga által vállalt pozíciókat akár rövid távon is tartani. Most olyan példákat fogok mondani, amelyeket Ön természetesen túlontúl is jól ismer, hiszen az Ön személyes felelősségét is hangoztatják ezekben. Az elhatározást, hogy szocialista pluralizmust egypártrendszer viszonyai között valósítunk meg, követte a tett: eldöntötte az MSZMP az áttérést a többpártrendszerre. Az MSZMP vezetése elzárkózott Nagy Imre politikai rehabilitálásától, ez a rehabilitálás szerintem gyakorlatilag mán megtörtéül. Vagy például egy viszonylag friss példa, május elején a KB úgy döntött, hogy párt- értekezlet lesz az idén, nem párt- kongresszus, tegnap pedig úgy, hogy mégiscsak pártkongresszus lesz. Ezek a hátrálások — hadd nevezzem őket így — részben a közvélemény, részben a párttagság nyomására történnek. Sokan vélik úgy ezek után, hogy itt két dologról van szó — ez a reformkorok tanácskozásán is elhangzott. Az egyik, hogy az MSZMP-nek nincsen programja, a másik, hogy a vezetésének nincsen hitele. Mit mond Ön erről?

— Hát először maradjunk a példáknál. Nem egyforma fajsúlyújelenségek ezek. A többpárt- rendszer-egypártrendszer viszonyával kapcsolatban valóban az a folyamat ment végbe, amit az emberek éreznek, tudnak, és amit Ön is mond. Mi még a pártértekezleten úgy gondoltuk, hogy a politikai pluralizmus az egypártrendszer viszonyai között valósul meg. Erről a vita nem a pártértekezleten, vagy azóta kezdődött, hanem azt megelőzően, jóval korábban. És ezért a pártértekezlet ezt a problémát nyitva hagyta. Az események, a viták, a társadalomban végbemenő érdekek megjelenítésére való erőfeszítések mutatják: mélyebb igény volt arra, hogy ez a pluralizmus a pártstruktúrában is megjelenjen. Énszerintem a vezetés nem hibázott, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a valóságos igényeket elfogadjá és elismerje. Ugyanezt másik oldalról is meg tudom közelíteni. A Magyar» Szocialista Munkáspárt az elmúlt 32 évben — de elmehetek 1948-ig is — tulajdonképpen monopolhelyzetben volt, versenytársak nélkül. Az én tapasztalataim azt mutatják, hogy ez sok vonatkozásban nem tett jót ennek a pártnak. Ez alatt az idő alatt a pártba bekerültek olyan emberek is, akik a nehezebb időszakban, mikor megmérettettek, könnyűnek találtattak. Bekerültek olyan emberek, akik nem politikai meggyőződésből, hanem karrierjük érdekében jöttek a pártba. Most látszik, hogy milyen viharos gyorsasággal változtatnak és váltanak köpenyeget.

— Ön ezen a ponton azt mondja, hogy a többpártrendszer megjelenése tulajdonképpen tisztítja a pártot, az MSZMP-t.

— Ezt mondtam eddig is, de tovább megyek, nemcsak erről van szó. Az MSZMP utóbbi három évtizedében, ha a gyengeségeket számba vesszük, az egyik legnagyobb gyengesége a személyzeti politikája. Sok tehetséges ember nőtt ki az elmúlt évtizedek alatt, mutatta meg igazi képességeit, tehetségét, ugyanakkor nagyon sok ember „fönnmaradt” , aki a napi munka során nem bizonyított, és mégis sokáig különböző módon tudott a maga számára szilárd egzisztenciát nemcsak megteremteni, hanem megtartani is. Egy versenyhelyzetben ez elképzelhetetlen. Es igen, ez a verseny igenis kényszerítse a Magyar Szocialista Munkáspártot folyamatos megújulásra. Ugyanis elméletileg is és ideológiailag is hibásnak bizonyult az a gyakorlat, amelyik az elmúlt 30-32 év alatt nem a megújulásra, hanem a folyamatosságra az állandóságra tette a hangsúlyt. Ez elvezetett a kényelmességhez. Ez a világ pedig nem bírja el a kényelmes magatartást, a kényelmes szemléletmódot. Kérem itt az alapvető probléma az, hogy abban a felépítményben, amelyben indokolatlanul nagy szerep jut a személyiségeknek, nincs a mechanizmuson belüli kontroll fölöttük, nincs kellő társadalmi kontroll, s egy idő után a kényelmesség, az összefonódás, az úgynevezett hatalmi elit, politikai elit csoportérdeke meghatározóvá válik. Ezért olyan felépítményt kell csinálni, amely természetes működési mechanizmusából kiiktatja ezeket a hibákat.

—Javaslom, hogy kanyarodjunk vissza, hiszen Ön azt mondta, nem egyforma súlyú eseteket, példákat hoztam fel arra, amit én visszalépésnek vagy deffenzí- vának neveztem. Ön mondta: Nagy Imrét nem rehabilitáljuk politikailag. Most pedig az álláspont vélhetően az, hogy Nagy Imrét politikailag rehabilitálni kell. Meglehetősen rövid az időtáv a két állásfoglalás között. Kérem, adjon magyarázatot arra, hogy miért történt ez a fordulat.

— Én már tavaly az Egyesült Államokban, egy sajtókonferencián kijelentettem, hogy amit ma tudunk Nagy Imréről, annak alapján nem tartjuk indokoltnak a rehabilitálását. De azt én ott is kijelentettem, hogy a Nagy Imre- ügyet felül fogjuk vizsgálni. Ez a felülvizsgálat elindult. A pillanatnyi helyzet alapján, ami információ van, az azt mutatja, hogy az ügyészség ennek a kérdéskörnek a vizsgálata során arra a kö- vetkeztetóere jut, hogy nem alá- támaszható jogilag az annak idején meghozott ítélet. Ha ez így van, az egyben — mint minden ilyen jogifelmentés — a politikai felmentést is jelenti. Más kérdés azonban a párt által történő politikai rehabilitálás. Nagy Imre a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagja. Hogy Nagy Imre párttagsága ilyen minősítést kap, az nem a bíróság dolga, hanem a párté. A mostani ismereteim alapján változatlanul azt tudom mondani, hogy ebben nem áll rendelkezésünkre olyan információ, hogy az ezzel kapcsolatos korábbi döntést meg kellene változtatni, de nem fejeződött be a Nagy Imre-ügy felülvizsgálata.

— Ön tehát úgy érzi, nem a közvélemény nyomása érezhető abban, hogy látható fordulat következett be Nagy Imre politikai szerepének a megítélésében ?

— Nem. Én nem így értékelem. Magunk határoztuk el, óriási viták után — ezt nagyon sokan tudják —, hogy az 1962-ig történt ügyeket át kell tekinteni. Elsősorban Nagy Imre ügyét, de a többit is. 15-16 olyan nagy ügy van, ahogy a szakemberek mondják, amelyben valószínűsíthető, hogy meghatározó elemek voltak a koncepciós elképzelések. Kérem, ezeket az ügyeket sorba kell venni és felül kell vizsgálni. A konkrét tények alapján lehet következtetésekre

jutni. Ezt a sort Nagy Imre ügyével kezdték, s szerintem helyes is, hogy ezzel kezdték. Nem ismerem, még nincs is végkövetkeztetés, de ha lesz, — és úgy látszik, hogy ebben az irányban megy a vizsgálat, — akkor annak le kell vonni minden konzekvenciáját, nem lehet féligazságot kimondani, nem lehet tessék-lássék módon lezárni ezeket az ügyeket. Be kell egyszer már fejezni, le kell zárni ezt a korszakot, a nemzetnek megbékélésre van szüksége, ahhoz pedig pontosan tudnia kell az igazságot.- — Az Ön mai tudása szerint hogyan minősítené: minek lett áldozata Nagy Imre?

— Több mint valószínű — de még egyszer mondom: a jelenlegi tudásom alapján —, hogy olyan nemzetközi politikai érdekeknek, amelyeket a résztvevők, az események résztvevői nem is nagyon ítélhettek meg.

— Tudna erről esetleg bővebbet mondani?

— Nézze, én csak az utóbbi időben jutottam hozzá néhány olyan okmányhoz, amelyet rendelkezésünkre bocsátottak külföldről, nincs meg a teljes dokumentáció, tehát bizonyára még nagyon sok új információhoz fogunk jutni. Kértük a testvérpártokat, illetve az illetékes országokat, segítsenek abban, hogy ezt a folyamatot meg tudjuk ítélni. Akkoriban a nemzetközi helyzet kapcsán egy szenvedélyes vita robbant ki, ebben benne voltak a magyarországi események, akkor volt Szuez, akkor voltak más nemzetközi jelentőségű külpolitikai események. Én úgy látom, hogy ennek a metszetében ítélték meg akkor a magyarországi eseményeket. Azt tudom — átnéztem az archívumunkat a magyar párt egyetlen testületé sem foglalt állást Nagy Imre ügyében, sem bűnösségét, sem ártatlanságát nem minősítette. Tudom, hogy személy szerint Kádár János, illetve a párt akkori vezetői semmifajta konkrét intézkedést, döntést, határozatot, utasítást nem adtak azoknak, akik ezzel pz üggyel foglalkoztak. Tehát több mint valószínű, hogy az ítéletalkotők, az ítéletet meghozó emberek más befolyás alá kerültek, vagy más információ birtokában döntöttek, mert az ítélet tartalma alapján mai szemmel elolvasva — elolvastam az ítéletet — nagyon nehezen lehetett volna halálos ítéletet megfogalmazni

— Tehát Ön azt mondja, hogy Nagy Imre halálos ítélete nem magyar politikai döntés nyomán

született meg?

A pártarchívumunkban lévő okmányokat átnéztem, azt felelősen mondom, hogy itt pártdöntés nem született ebben a kérdésben.

— És most, ha megengedi, a hátrálás harmadik esetéről kérdezném, tehát nem pártértekezlet, hanem pártkongresszus, és még az idén.

— Igen. Pártértekezlet vagy pártkongresszus — nem elvi kér- - dés. Ugyanazt tudjuk mondani a pártkongresszuson is, mint a pártértekezleten, vagy fordítva.

— A kkor miért volt vita ? Mert volt vita erről

— A vezetésben nem volt vita, a párttagság vitatkozott a vezetéssel. Ez nem ugyanaz. És a vezetés pedig elfogadta a párttagság véleményét. Mondja, miért van értelme szembeszegülni egy hangulattal, amikor nem érdemi a kérdés. Én változatlanul úgy vélem, hogy a pártvezetés és a párt egésze sincs igazán kongresz- szusra felkészülve. De pártértekezletre fel van. Ugyanis mi lenne egy következő kongresszus feladata? A párt hosszú stratégiai programjának kidolgozása. Ezt mi a pártértekezlet után elhatároztuk...- mondta Grósz Károly.

Mint elmondta, Egerben elindítottak egy olyan folyamatot, amely során szeretnék elérni, hogy az MSZMP valóban korszerű politikai pártként működjön. Egyik alapkövetelmény ehhez, hogy a politikai élet színterei a lakóhelyekre kerüljenek. Ezt egycsapásra nem lehet megoldani, mert a párttagok többsége — természetes módon — kötődik a munkahelyi alapszervezetekhez, a már kialakult közösségekhez. Meg kell érlelődnie bennük a változtatás igényének. Az MSZMP létérdeke, különösen, ha kormánypárt akar lenni, vagy részt kér a hatalomból, hogy ott tevékenykedjen, ahol a politika fő kérdései eldőlnek. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gazdagág problémáival nem kíván foglalkozni az MSZMP. Csak az eddigiektől eltérő módon teszi ezt. Bármilyen furcsa is a megállapítás: lényegesen hatékonyabban működhet közre, mint eddig. Az elmúlt évtizedek során ugyanis a munkahelyi pártszervezetek nem válhattak a gazdaság motorjává, nem képviselték megfelelően a központi szándékokat, ahogy saját vállalatuk érdekeit sem. Hozzá kell tenni azt is: a szükségszerű gazdasági változások éppen abba az irányba mutatnak, hogy a korszerű piacgazdálkodás során a „gazda” az üzemben, a vállalatnál lesz, s nem kell fölfelé mutogatni. Ilyen helyzetben egy politikai párt sokat tehet korszerű gazdaságpolitikai elképzeléseivel.

Nyilvánvalóan az MSZMP kongresszusa dönti el a szerveződés formáit, de az első titkár véleménye az, hogy egyre inkább lakóhelyi szerveződés jelenti a jövőt. Ha fönn is maradnak valamilyen formában a munkahelyi alapszervezetek, nem lesz konkrét beleszólási lehetőségük a döntésekbe.

Ez másfajta egészséges változással is járhat. Az úgynevezett alvó városrészek azért is alakultak ki, mert a közélet jórészt a , munkahelyeken zajlott. Semmi sem indokolja például azt, hogy a Csebokszári-lakótelepen az emberek magukra csukják az ajtót, s még szinte a legközelebbi szomszédjukat sem ismerik.

Csak a formák sokszínűségéMiképpen gondolkodik az MSZMP a hazánk előtt álló legfontosabb feladatokról? Hogyan valósítható meg az az alapvető törekvés, hogy iíj, korszerűbb, demokratikusabb szocializmust kíván építeni a párt?Vajon menynyi időt vesz igénybe a válságból való kiútkeresés?

Többek között a fenti kérdésekre igyekezett választ adni az MSZMP főtitkárának külpolitikai tanácsadója, Thürmer Gyula, valamint a jogi tanácsadó, dr. Pálvölgyi Ferenc. Az MSZMP egri megyei székházában a jelenlévők izgalmas előadást hallhattak az ország kül- és belpolitikájával összefüggő kérdésekről. Egyebek mellett arról, hogy a mai MSZMP-vezetés elhatárolja magát az elmúlt 15 év hibás lépével lehet ezt a folyamatot elgondolni. Sokfajta MSZMP alapszervezet létrejöhet, az első titkár nézetei szerint mondjuk szakmák szerint is alakulhat, vagy létrejöhet egy fiatalokat tömörítő közösség is, de az sem kizárt, hogy mondjuk a Finomsze- relvénygyár csebokszári lakótelepen élő párttagjai találkoznak ott rendszeresen.

Ezeknek lehetnek a csírái azok a politikai centrumok, amelyeket az utóbbi hetekben kezdtek szervezni Egerben és környékén. Ezek életre hívása már a választásokra való készülés jegyében történt. Minél jobban az egyes lakókörzetek igényei, jellege szerint alakítják ki ezeket. Rendezvényekkel, vitákkal, sportolási és szórakozási lehetőségekkel igyekeznek vonzóvá tenni ezeket a politikai centrumokat. A politikai apparátus is szívügyének tekinti ezt a feladatot, a hét egy napján csak a községekben, illetve a körzetekben végeznek munkát, a helyszínen tartózkodva. Emellett tudatosan készítik elő az MSZMP helyi választási programját.

így tehát a körzeti pártházak egyre inkább kihasználtak, az adott városrész, illetve község természetes politikai és közéleti centrummá válnak. Ejmellett az MSZMP Eger Városi Bizottsága keresi a megoldást arra, hogy az újonnan alakult társadalmi szervezetek — pártok és egyéb mozgalmak — is megfelelő működési feltételeket kapjanak. Még a párttörvény megszületése előtt szükségesnek látja a testület — ahogy április 20-i állásfoglalásában meg is fogalmazódik —, hogy megoldást találjon erre. Annál is inkább, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tartaná szerencsésnek, ha ilyen célra újabb épületek emelkednének, vagy újabb helyiségeket vennének igénybe. Azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy esetleg a Széchenyi út 18. szám alatti párthelyiséget adhatnák át a városban működő független szervezetek számára, s azt is kezdeményezik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egri szervezetével közösen, hogy ezek a szervezetek a Hazafias Népfront városi bizottságán is otthont találjanak.

seitől, de ugyanakkor nagy lendülettel keresi a válságból való kilábalás lehetőségeit. Szólt arról is, hogy a novemberi pártkongresszusra készülve, fontos feladatnak tekintik a múlttal való szembenézést. Ezért Nagy Imre temetése kapcsán a KB nemzeti megbékélésre hívja fel a magyar társadalmat. Hangsúlyozta: a mai magyar reformgondolkodás azért lesz életképes, mert a magyar valóság talaján áll. Szó esett ezentúl még a világpolitikai folyamatokhoz való kapcsolódásunkról, különösképpen a szocialista országokkal kialakított mai viszonyainkról.

Az előadást követően Grósz Károly tanácsadói a jelenlévők kérdéseire adtak válaszokat.

Az MSZMP nemzeti megbékélésre szólít Nagy Imre temetése kapcsán

Korszerűbb, demokratikusabb szocializmust