Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. május 20., szombat I Mátyás Ferenc A Parlamentben Ott áll csizmásán, fehér ingben, fekete gyűrött öltözetben, mint Veres Péter negyvenötben, s mint kit a történelem véletlen itt hagyott, pisszenni se mer, körüljáratja szemeit, mint akit öröm hiteget a gótikus arany teremben, — áll tisztelettel, mint az ukrán mezőn századosa előtt, ki lóhátról korholta őt a visszavonuló seregben, s mint rozsdás kapa az állami föld fészer-múzeum előtt a csendben, de helyét nem találja, csak hitvesét látja fekete képkeretben, asszonya tükör, egy pillanatig itt tündököl, — ha élne, itt állna mellette —, áll félszegségben, rozzant inakkal hetvenévesen trombózis után, tüdőtágulással, földszínű paraszt az új nemzetben, s olyan ártatlan kedvesen, mint egy középkori ikon-Krisztus hét sebével a festett kereszten, — túlélte halálát sokszorosan, az internáló táborok mélyén a szabadságba is belerokkant, s most nézd, amint mellére tűzik a Munka Érdemrend kitüntetést a Parlamentben, — áll, történelmünk névtelen személyeként az ünneplő öröm fénye mellett, fekete öltözetben, meg se rezzen, mint Himnusz alatt a gyermek, mosolyogni szeretne, mert így könnyebb, de mosolyát elnyelik a könnyek, mint esőt a homok a tanyasi végtelenben. Oláh Zoltán Alkonyodó Hajnal a szem; csönderezet, lehelet lép földegeket. Est sóhaja fűzfalevél, szempillámon fonnyad a fény. Máló idő, múlik minden, könnyből tengert töpreng Isten. Szálló madár üres űrben, hulló láng egy sehol tűzben. Kő szava szél, mindent túlél, őszül az ősz, télül a tél. Ránchoz az arc; hű a halál, porból holddá pillantottál. Novák Béla Dénes Ünnep Daj dana daj dana daj dana danadana dóm Jaj késem kenyerem borom daj dana daj dana dóm Jaj sebeink jelmezek csillag-billogok világ-jegyek Jaj vékonyka bőrünk a házunk virradatra világgá virágzunk Daj dana daj dana daj dana danadana dóm Le a fejjel! A francia forradalom 200. évfordulójának ünneplésére készülő Párizs számos kiadvánnyal emlékezik a világtörténelmi jelentőségű eseményre. Az alábbiakban közreadunk egy kapitális részletet abból a könyvből, amelynek már a címe is ígéretes: „A francia forradalom, ahogyan annak hóhéra, Charles- Henri Sanson látta.” 1792. március 2-án, doktor Guillotin hajdani orvoskari professzor, párizsi képviselő kihallgatást kért XVI. Lajostól, hogy bemutassa neki a találmányát, amely humánusabbá teszi a halálos ítéleteket, helyettesítve ezzel a bárdot, a szablyát, a kereket, az akasztófát és a többi addig használt barbár eszközt. Guillotin urat elkísérte Louis doktor, udvari orvos, a Sebészeti Akadémia titkára, valamint Charles- Henri Sanson, Párizs okleveles hóhéra. A szerkezet favázát — Sanson tervei alapján — egy csemballókészítő áhította össze. A félhold alakú penge, doktor Guillotin szerint fájdalommentes, és azonnali halált biztosít, az elítélt mindössze némi hűvösséget érez a nyaka körül. A király, aki korábban kedvelte a mechanikus dolgokat, figyelmesen vizsgálgatta a tervet, majd rövid hallgatás után így fejezte ki aggályát: „Vajon, minden nyakhoz alkalmazható ez a penge? A hóhér szakavatott pillantást vetett az uralkodó izmos nyakára, majd azt mondta: „Igaza van, monsier, lehet, hogy a formája bizonyos hátrányokat rejt.” És ekkor XVI. Lajos egyetlen tollvonással korrigálta a rajzot, a félhold alakot egyetlen ferde vonallal megváltoztatta. A terv elfogadtatott. A királytól, persze még a gondolata is távol állt annak, hogy egy év múlva őt is lefejezik az általa tökéletesített szerkezettel. Enyedi Ildikó huszadik százada Az idei filmszemle kiemelkedő eseménye volt Enyedi Ildikó filmje: Az én XX. századom. Különös film. És az alkotója? Közgazdaságtudományi Egyetemre járt, de több minden foglalkoztatta, az írás és a képzőművészet is, az Indigó Csoport tagjaként. Első filmje, még egyetemista korában Fiirt címmel, kísérleti filmként a Balázs Béla Stúdióban készült. Négy év után otthagyta az egyetemet, és jelentkezett a főiskolára. Fábry Zoltán osztályába járt, Gn'frorÉa'/tanársegéd, Illés György és Ragályi Elemér operatórtanárok tanították. Elkészítette a diplomamunkát, de diplomát nem kapott azzal a kifogással, hogy átírta a forgatókönyvet. A filmgyárba került. Itt nem tapasztalta azt az ellenerőt a felsőbbség részéről, ami az egyetemen és a főiskolán annyi szándéknak gátja volt. Eddig elkészült filmjei: Fiirt (kísérleti, 1981), a Néző (kísérleti, 1982) , Rózsalovag (kisjátékfilm, 1983) , Új könyvek (kisjátékfilm, 1984) , Invázió (kisjátékfilm, 1985) , Vakond (játékfilm, 1986) , Az én huszadik századom (játékfilm, 1988). — Saját sorsommal nem tudom alátámasztani, hogy nehéz filmhez jutni — kezdte a beszélgetést. — Tudok reménytelen küzdelmekről, de én ezekből kimaradtam. Néha ez őszinte gyanakvással tölt el magammal szemben. Filmem sorsa nagyon egyszerűen alakult. Beadtam a szinopszist, megvitatták, elfogadták, és megrendelték a forgatókönyvet, azután megpróbálták elhelyezni valamelyik stúdiónál. Megbíztak a rendezéssel. Ez egy fiatal filmesnek óriási lehetőség. Egy sor rossz, méltatlan helyzettől megmenekültem. Nem kellett kilincselnem. A Budapest StúEnyedi Ildikó rendező An- dorai Péterrel Az én huszadik századom című film egyik jelenetének beállítása közben diónál — ahova a forgatókönyv végül is került — megbíztak bennem, és hagytak dolgozni, ugyanakkor nem hagytak magamra. Ami erőfeszítést jelentett számomra, az a nyugati partner megkeresése volt. Ebben egészen egyedül voltam. Most már, hogy tudom, mennyire nehéz az ilyesmi, nem biztos, hogy bele mernék fogni. — A történelem mindig is érdekelt. Kelet-Európábán ha az ember saját sorsára és lehetőségeire gondol, akkor óhatatlanul a történelemmel is foglalkozik. Ebben a filmben, a címe ellenére, nincsenek történelmi események. Magánéleti történések szerepelnek, és mindaz, amit ez a század hozott. Vágyainkban, gátlásainkban, személyiségünk zavaraiban lenyomatai vagyunk egy áldatlan történelmi kornak. A film arról beszél, hogy az emberi személyiségben végbement torzulások mennyire felelősek azért, ami a' XX. században történt, másrészt miért jelentenek pillanatnyilag is akadályt a továbblépésben a jelen kilátástalan helyzetéből. — Sokáig nem akartam filmrendező lenni, ellenállást keltett bennem minden, ami a film „szakma” jellegére utalt. Ma már nagyon érdekel a szakma. Érdekel, és élvezet valamit jól megcsinálni. — Máthé Tibor operatőrrel, Rigó Mari vágóval, Sipos István hangmérnökkel most dolgoztam először együtt. A munkájuk iránt igényességük állandóan arra figyelmeztetett, hogy önmagámmal szemben is igényes legyek. A szakmai tudásuk mellett képesek voltak arra, hogy ne csak saját szakterületük szempontjait figyeljék. A másik igazán nagy élmény, amit e film készítése közben tapasztaltam, hogy milyen sokan dolgoznak ma is a szakmában, akik sokszor szinte elemi érdekeik ellenére szeretik munkájukat, pedig anyagilag és erkölcsileg is a nagyon keveset kapják. Volt például egy idős férfiszabó, aki először nem akarta elvállalni a főszereplő ruháinak elkészítését, mert rettentően későn, ráadásul közvetlenül karácsony előtt kértük fel rá. De volt a ruhák között egy olyanfajta frakk, amilyet ő még sohasem készített, ezért elvállalta, és az ünnepeket végigdolgozta a fűtetlen szabóműhelyben. Sokat tanultam a munkatársaimtól, és remélem, ha legközelebb együtt dolgozunk, elégedettebbek lesznek velem. — mondta befejezésül Enyedi Ildikó. J. Á. Színészből nagykövet Állati dolgok Az Egyesült Államok külügyminisztériuma kinevezte új prágai nagykövetét — adja hírül a Washington Post. Aki nem más, mint Shirley Temple, a harmincas évek hollywoodi „csodagyereke”, majd filmsztáija. Jóllehet a hölgyeknek nincs kora, a nagyköveteknek azonban igen. Ezért aztán tudjuk, hogy Shirley Temple 60 éves, a második házassága hollywoodi mértékkel egyenesen matuzsálemi, 38 esztendeje tart. A röviddel ezelőtt megjelent visszaemlékezései szerint — „a csodagyerek” — több mint 3 millió dollárt keresett gyerekszereplőként, ezt a pénzt azonban a szülei az utolsó centig elszedték tőle. Egy diplomata előéletéből mindez érdekes, de nem fontos epizód. Az már inkább figyelemre méltó, hogy diplomáciai karrierjét a republikánus párt színeiben alapozta meg, fölcserélve a filmszakma premier plánját az adminisztráció félig-meddig statisztaszerepével. Ám bizonyára nem perspektíva nélkül, hiszen Nixon is, Gerald Ford is jelentős megbízásra találta alkalmasnak: tagja volt az USA ENSZ-képviseleté- nek, aztán pedig nagykövetnek küldték Ghánába. Mi több, ő vezette azt az iskolát, melyet a leendő nagykövetek számára szerveztek. „A Gharm Schoolban azt tanítottam, hogy miképpen viselje el valaki, ha nagykövetnek szólítják, ha sorfalat állnak előtte a katonák, és azt, ha túszként fogva tartják.” A kétlábúak után most már a négylábúak következnek.’.. A kutyavilág ugyanis a terrorizmus, a túszrablás nyugtalanságának légkörében él — írta a Le Monde, angliai tudósítóját idézve, aki már pontos kifejezést is talált a jelenség leírására: dog- napping. Kutyarablás. A Scotland Yard szakemberei a megmondhatói, hogy hosszú, szinte reménytelenül kitartó munkára van kilátás a bűnüldözés során, hiszen az áldozatok vallomása á megtalálás esetén is használhatatlan. Marad tehát néhány nyom. Megmérgezték a kutyakiállítás 5000 fontos favoritját. Aztán eltűnt Sukky, a verseny előestéjén, s kóbor ebként találtak rá a Themse partján. Ezután Kivi, a terrier következett volna, ám őt a zsarolólevél kézhezvétele után nyomban Spanyolországba menekítette a gazdi. Aki viszont nem tehetett ilyen óvintézkedést, az a kiállítási kutyaól mellett hált. Akadt leleményes ember, aki álruhába öltöztette a túszjelöltet. Szóval a Crust’s, a nagyhírű brit kutyavásár kiállítói hihetetlen trükköket találtak ki a kutyaarisztokrácia védelmére. A szervezők ugyanis — jobb híján — csak az untig ismételt megoldásokra vállalkoztak, megmotoztak minden gyanús látogatót. Ha a kutyák megjegyzést fűznének a helyzethez, nyilván azt mondanák: hű, de emberül mennek a dolgok! yermekkorom kedves em- ■ léke ez az édeskés, kissé W csípős fűszer. Édesanyám mindig bőven meghintette vele a tejberizst, de nem takarékoskodott akkor sem, ha almáslepény vagy gyümölcsleves volt nálunk terítéken. Amikor kislányom elég nagy lett ahhoz, hogy értékelni tudja a különböző ízeket, aromákat, elhatároztam, hogy megismertetem és megkedveltetem vele gyermekéveim fanyar fűszerét. Bementem egy közértbe, csakhát nem volt nálam annyi pénz, és nem tudtam megvenni a 2 dekányi zamatos, kakaóbarna port, de amikor hazaértem, rögtönzött előadás formájában kifejtettem az én Annámnak, hogy a nép körében cin- netnek, cinnamominak hívják ezt a becses növényt, amitől láthatólag fecsillant a szeme. Fontos teendőim, többek között Vasöntvények megmunkálása a népi Koreában című nagydoktori disszertációm, sokáig nem tették lehetővé, hogy megvásároljam ezt a semmiséget. Aztán egyszercsak eszembe jutott a dolog, gondosan kiszámoltam az öt forint negyven fillért, fahéjat azonban nem vettem, mivel már új árcédula volt a zacskóra ragasztva, szégyenszemre hazasomfordáltam, de aztán lelkendezve felvilágosítottam kislányomat, hogy a cinnet illő ólajat, csersavat, gyantát, cukrot és keményítőt tartalmaz, a gyereknek pedig csurogni kezdett a nyála, és nagyokat szippantgatott, mintha érezné a fanyar illatot, és megfogadtam, ha törik, ha szakad, legközelebb fahéjjal szolgálom fel kedvenc szilvakompótját. ígéretemet nem tudtam megtartani, hiába jártam be heteken át keresztül-ka- sul a várost. A fahéjnak nyoma veszett. Hosszas önmarcangolás után elővettem az én Annámat, és bevallottam, hogy a fahéj — fogy, mire hitetlenkedve megcsóválta fejét, és azt mondta, különös jó- .szág ez, amely egyfelől minden előzetes bejelentés nélkül változtatja az árát, másfelől hipp-hopp láthatatlanná válik, mint valami mesebeli figura. Néhány hónap elteltével váratlanul mellém szegődött a szerencse. Elfogyott a gyufám, mi sem természetesebb, betértem egy jókora élelmiszer-áruházba, és az egyik polcon szemembe ötlöttek a cirádás zacskók. Lázasan átkutattam zsebeimet, előkotortam egy maréknyi aprót, de amikor fizetésre került a sor, kis híján kigyulladt az arcom a pironkodástól. Mert hát a fahéj 11,20 forintba került. Fogtam a gyutát, útközben egyik cigarettáról a másikra gyújtottam, otthon pedig leszegett fejjel azt mondtam a gyereknek, hogy a fahéj — drága. O nem szólt egy árva szót sem, két kövér könnycsepp buggyant elő szeméből, és bevonult a szobájába. Utána akartam kiáltani, ne lógassa az orrát, mert rinnet bizony háromféle van — legjobb a ceyloni, majd a kínai és a malabári következik, de aztán gondoltam egyet, és megfogadtam, még ha ördögfiókák potyognak az égből, születésnapjára előteremtem ezt a csekélységet, és fogamat összeszorítva nekiültem következő tudományos dolgozatomnak: Félautomatikus tömítőrend- szerek a szocialista házkezelésben. És valóban, amikor elérkezett a nagy nap, az ajándékok között ott díszelgett a kis zacskó is. Igaz, ekkor már 2 dollár volt ráírva, én azonban nem bántam, hadd legyen meg a gyerek öröme. Először nem merte kezébe venni. Messziről mustrálgatta, mint macska az egeret. Meglehet, attól félt, még el talál illanni, ha feléje nyúl. Én azonban tétovázás nélkül markomba fogtam, és már-már kinyitottam, hogy megpermetezzem az ünnepi tejbe grízt, de aztán felülkerekedett bennem a józan ész, föltettem a fahéjat a konyhaszekrény tetejére, és minden rábeszélő képességemet elővéve kijelentettem, hogy erre a nemes fűszerre most úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére, egyrészt mert méregdrága, másrészt kevés van belőle. Annát azonban már lefoglalta a hajasbaba, biccentett felém, hogy jól van, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. De azért ne tessék gondolni, hogy kőből van a szívem. Nyolc hónap elteltével, amikor a fahéj szavatossági ideje lejárt, és gondosan a szemétbe öntöttem az ízetlenné vált, farostszerű port, Annámnak adtam az üres zacskót, forgassa, nézegesse, és ha majd felnő, és gyereke lesz, elmesélheti neki, miféle csodabogarat kapott ő kiskorában, melyet emésztésserkentő, étvágyjavító hatása révén a gyógyászatban is alkalmaznak. Mostanában a körülményekhez igazodó, ésszerű, gyakorlatias nevelés egyre merészebb eredményekre sarkall. Már kiválasztottam egy pompás terméket, amely tökéletesen megfelel céljaimnak. A múlt héten még 25,60 forintba került, ma azonban örömmel fedeztem föl, hogy 1200 pezeta fityeg rajta. Igaz, népies nevezéseit egyelőre csak buja fantáziám keltette életre: csoki, csokesz, córesz! Adamecz Kálmán FAHÉJ
