Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 20., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Miből lett a cserebogár? Tévésorozat a magyar nótáról A stúdióban kellemes szénaillat — még a tegnapi forgatás emléke. Ma már egy fogadó díszlete áll itt, ahol Szigligeti Ede Szökött katona című népszínműve játszódik. De a népszínmű is csak keret: az igazán fontosak a benne felhangzó dalok. Nevezhetjük cigányzenének, magyar nótának, akár hivatalos nevén népies műdalnak is, a lényeg ugyanaz: többmilliós tábora van annak a szórakoztató zenének, amelyről a televízióban most hatrészes sorozat készül Koltay Beáta rendező irányításával, Lengyel fi Miklós forgatókönyvének alapján. — Ez a vállalkozásunk bizonyára botrányokat kavar majd — mondja Lengyelfi Miklós a forgatás szünetében —, hiszen máig újra és újra fellángolnak a viták a nóta értékeiről, helyéről, Bartókra és Kodályra hivatkozva e kétszáz éves műfajnak még létjogosultságát is vitatják. — Vajon nem megalapozott a két népdalgyűjtő-zeneszerző-zenetudósra való hivatkozás? — Legalábbis nem mentes az elfogultságoktól. Bartóké- kat az háborította föl, hogy Liszt és Brahms nyomán Hubay és más zeneszerzők a magyar népdalhoz képest ugyancsak „fiatal” és — bár zenében és témában faluközeli — de nem paraszti eredetű magyar nótában látták a magyar zene gyökereit. Bartók az ellen tiltakozott, hogy másnak tartsák a nótát, mint könnyűzenének. Ugyanakkor olyan Kodály-idé- zeteket is gyűjtöttem, amelyekre eddig nemigen hivatkoztak. Azt írja egy helyütt, hogy a múlt század történelmét nemigen lehet megérteni a múlt századi magyar nóták szöveg- elemzése nélkül, és azt is, hogy Adyt, Aranyt is jobban értjük, ha tudjuk, miket is daloltak annak idején. — Ha támadták is a magyar nótát, népszerűsége még mindig jóval nagyobb, mint a régi magyar népdalé. Miért van szükség arra, hogy egy ismeretterjesztő-szórakoztató sorozat ismét csak megerősítse ezt? — Akik szeretik a magyar nótát, többnyire azok sem ismerik. Abban akarunk tehát segíteni, hogy a méltatlan vádak után helyére kerüljön, mint egy széles réteg szórakoztató zenéje, amitől nem szabad megfosztani az embereket. Érdekes az is, hogy nemcsak az idősebbeké ez a műfaj. Sorozatunk első részében a „nóta-jelenség” nyomába szegődve a műsorvezető, Antal Imre utcai járókelők véleményét kérdezte. Megdöbbentő pillanat volt számunkra is, amikor a Váci utca kellős közepén két punk-frizu- rás fiú dalra fakadt, és mély át- érzéssel énekelte az „Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki”-!. — Hogyan tud segíteni sorozatuk abban, hogy többet tudjunk a népies műdalról? — Ha ismerjük kialakulásának történetét, az már sok mindent megmagyaráz, mi tehát lényegében ezt a kronológiát követtük. Ismertetjük az előzményeket, a rokokó dalt, a kuruc költészetet, szót ejtünk a Kelemen-féle első magyar színtársulatról, ahol Lavotta János karmester volt, s valószínűleg itt hangzott fel először a Cserebogár, sárga cserebogár, Déryné kedvenc dala, amely Petőfi révén a magyar irodalomba is bekerült. A reformkorba helyezhetjük a nótairodalom kezdeteit, s a múlt század második felére pedig virágzó szakaszát. — A népszínművel hatalmas népszerűségre tett szert a nóta. A Szökött katonán kívül — mutat körül a stúdió díszletein Lengyelfi Miklós — még a Peleskei nótárius részletei is színre, illetve képernyőre kerülnek. — A sorozat bizonyára a műfaj értékeit helyezi előtérbe. Melyik a legjobb magyar nóta? Az, amelyik legjobban hasonlít a népdalhoz? — Lehet, hogy régebben ez volt a mérce, ma már azonban, bár születnek nóták, értelemszerűen más a téma, változott a miliő. A faluközeliségtől inkább az általánosabb érzelmi, hangulati témák felé közelítenek a dalok, mint a legutóbbi dalverseny győztese is, az „Annak, aki feledni tud” című nóta. Visszatérve azonban a minőségre: ha nem is azonos népi dalkultúránkkal a nóta, kultúránknak azért még része. Legjobb darabjai nem egy művelt főt meghódítottak már, a maga helyén a nótának is van funkciója. Sokan gondolkodnak így, bizonyára sorozatunknak a komoly zene iránt elkötelezett alkotói is, amilyen Antal Imre, aki műsorvezetőként dolgozik velünk, vagy például Melis ^György,-aki szóban is, zenében is „véleményt” mond. MG. Bábeli egyetértés Luxemburg március 18-án ünnepelte függetlenségének 150. évfordulóját. A nevezetes dátum a londoni egyezményhez kötődik, amikor is brit, orosz, francia, német, osztrák, belga és holland aláírással megszületett a független nagyhercegség. Az évfordulós ünnepségre meghívták a kezesek jogutódait, nyilván, hogy lássák, mire vitte ez a kis ország másfél száz év alatt. A Le Monde egy történész szavait tartotta helyénvalónak: „A legidősebbek már Habsburg-alattva- lók voltak, a negyvenesek franciának születtek, a holland szokások szerint nevelt fiatalok belga állampolgárokként éltek, mielőtt a németesító politika hatott volna rájuk.” Ám ez még nem pontos elszámolás a múlttal. Az ország hivatalos nyelve a luxemburgi, az adminisztráció azonban a franciát használja, az írott nyelv viszont a német, az üzleti élet ellenben angolul zajlik. A vendégmunkások portugálul és spanyolul beszélnek. Mielőtt a nemzeti tudat léte vagy nemléte fölött töprengenénk, még egy adat a harminchatod magyarországnyi államról: az egy lakosra jutó bruttó hazai termék —18.250 dollár — magasabb, mint a „gyámok” bármelyikénél. Deklarált nemzeti egyetértés nélkül. Trágár mikrofon Az angol illemkódex Lord Chesterfieldnek tulajdonítja a gentleman meghatározását. Eszerint az úriembert jó modor, udvariasság és igazságszeretet jellemzi. Az Ansa hírügynökség beszámolója alapján azt kell hinnünk, hogy a világ legrégibb parlamentjének mondott londoni 'Alsóházban megkopott az ősi erény. Az államtitokról folytatott vitában ugyanis az történt, hogy a képviselők hangos nemtetszésüknek adtak kifejezést, amiért a törvénytervezet szövegét nem kapták meg időben. És amikor az egyik konzervatív honatya már sokadik, alkalommal szólt közbe, a speaker, az elnök elvesztette türelmét és rákiáltott. Nos, az alkalmi kifejezés kevésbé régi parlamentnek kevésbé gentleman tagjai körében is csak magánhasználatban él, ott sem mindenkinél. A legcélszerűbb, ha azt mondjuk, ez a stílusfordulat a magyar köznyelvben, sajnos, mind jobban jelenlévő, fajtalankodásra buzdító igével adható vissza... A képviselő válasza nem ismeretes. Lehet, hogy nem is hallotta a szöveget. Hallották viszont a mikrofonok, amelyek aztán az állampolgárokhoz is eljuttatták az elnök megjegyzését. Mi következett ezek után? „Sajtóbotrány” — mondták a honatyák. És azt javasolták, hogy a tv-kamerák után a mikrofonokat is ki kellene tiltani az A l- sóházból. Cirkuszi varázslat MTI-fotó: Felföldi Imre képriportja Regina a trapézon Bohóc-trió Jelenet a Tatsana Kocsh lovas-magasiskola bemutatójából Jelenet a Satteres csoport rúddobó műsorából A helyzet magaslatán Donnert Márta és a tigris a lovon
