Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-12 / 85. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. április 12., szerda A kisember, kezében a szép mindeneshölggyel A zenés betétek inkább megszakítják, mint továbbviszik az előadást (M. Horváth József és Kőszáli Ibolya) Egri bemutató — Katajev — Aldobolyi Nagy — Romhányi: Bolond vasárnap Miért nehéz ma nevettetni ? A nevetés jó és hasznos dolog, ezt az orvosilag bizonyított tényt igazán kevesen vonhatják kétségbe. Sajnos, manapság kevés alkalom adódik a szívből jövő kacagásra. Ezért aztán nem csoda, ha a színházak jelentős része kutyakötelességének érzi, hogy szórakoztassa a publikumot. De a könnyűmfffaj — a megállapítás lassan közhelynek számít — voltaképpen nagyon is nehéz. A régi receptek keveset érnek, s ha még igaz is az a tétel, mely szerint az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától, néha már inkább e búcsú közben arcunkra fagy a mosoly. Nem egyszerű tehát az sem, hogy milyen darabot válasszon egy együttes, s még aztán következik a tulajdonképpeni feladat: a megvalósítás. S ha lényegre törően meg is lehet fogalmazni a megoldást: „jót, s jól”, végül igencsak bonyolulttá válik a probléma. Különösen akkor, ha valamilyen okból „zötyögős” lesz az előadás, nem sikerül átütő erőt elérni. A sikerre örömmel ad mindenki magyarázatot, annál nehezebb értelmezni a nehézkességet, az ellentmondásosságot. Már azzal is igen kemény fába vágta a fejszéjét az egri Gárdonyi Géza Színház társulata, hogy ezt a Katajev-darabból készült zenés komédiát tűzte műsorára. Ez a mű olyan társadalmi, politikai és emberi helyzeteket ábrázol, amelyekre célozgatni még néhány évvel ezelőtt is nagy fegyverténynek számított. Azóta azonban olyan sokat fordult körülöttünk a világ, hogy Katajev művének poénjai olyanok, mint az átnedvesedett szilveszteri petárdák. Nem pukkannak, hanem csupán fáradtan sisteregnek. A néző ugyanis nap mint nap súlyos leleplezéseket hall a szovjet társadalom akut problémáiról, amelyekhez képest még a felszínt sem karcolja meg a Bolond vasárnap hangneme. Gondolhatnánk akkor, hogy marad a jellemek és az emberi helyzetek kavargása, ez is adhat olyan lehetőséget a színészeknek, hogy megdolgozzák a nézők rekeszizmait. De a hatvanas évek végén született zenés feldolgozás nem ezt a vonalat erősíti, hanem széttördeli a szituációkat, illetve aktualizálni igyekszik a negyvenes években született alkotást—persze, amúgy'67-es módra. így aztán igazán nem egyszerű feladatra vállalkozott a társulat. A zenés komédia ellentmondásosságát nehezen lehetett volna ellensúlyozni a színpadi játékkal, elméletileg csak az képzelhető el, hogy kerülik az erőltetett és felszínes politizálást, s minél egyszerűbb formai keretek között „hagyják élni” a színészt. Vagyis lehetőséget adnak valamiféle „lubickolásra”, a még ép vígjátéki mag „kicsíráztatására”. Ugyanis bármennyire túlhaladott a szovjet társadalom bürokratikus és sznobisztikus vonásaira való utalás, e kiindulóponton túl a személycserék és a félreértések láncolata még kellemes perceket szerezhetett volna. De sajnos, a zenés játék rendezője, Aldobolyi Nagy György túl sokat markol és keveset fog. Nem döntötte el, hogy milyen vonalat hangsúlyoz: különböző hangnemek, ábrázolási módok, stílusok kavarognak a színpadon. Ráadásul nem egymást erősítik, hanem éppen gyengítik. Azt gondolhatja a néző, hogy bármi is jutott a színrevivő, illetve a játékos eszébe, azt minden további nélkül belevitték a produkcióba. Nem éltek a válogatás szigorával, pedig talán éppen ez tehette volna egységesebbé, s minden ellentmondásossága ellenére Is elfogadhatóvá ezt az előadást. Már külső megjelenésében is furcsa ez a komédia: a realista és a különféleképpen stilizált elemek különös módon keverednek egymással. A zeneszámok megszólalásakor a revüszínpadok eszköztárából ismert villogó fények gyulladnak ki, a legmagasabb ponton egy vörösen izzó csillaggal, amely arra hivatott, hogy külön „politikai pikantériát” adjon az egésznek. Még poén is elhangzik róla, tudniillik, hogy ez a szálló — a színhelyül szolgáló Napraforgó nevű — egycsillagos. Az öltözékek a harmincasKülönböző magánszámok találkoznak, de nem válnak egységgé (Dimanopulu Afrodité és Blaskó Balázs) (Fotó: Koncz János) negyvenes évek szovjet ruházatait parodizálják, már ahogy mostanában elképzeljük. Aztán a szereplők pizsamába bújnak, de legfontosabb ruhadarabjuk rajtuk marad. Ez egészen jó ötlet, de mivel mechanikusan ismétlődik, elveszti mulatságos jellegét, s kényszeredetté válik. Ugyancsak ilyen problémás az ápolók megjelenése: az első néhány esetben még érdekes, hogy a húszas évek modernista stílusában kerülnek elénk és viselkednek, de azután mind feleslegesebbé válik szerepük. Ugyanis monotonná válik ennek a néhány figurának a színpadi léte, mintha egy faviccet többször is elmesélnének. A színészek igyekeznek legjobb — és természetes módon különböző — tudásuk szerint vállalni feladataikat. Szinte mindegyikük kialakítja a magánszámát, de ezek a kis ötletek nem állnak össze egységgé. A főszereplő, M. Horváth József Oszkár Zürcsev alakjában most is megteszi a magáét: nem az ő hibája, hogy szinte érintetlenül kerül ki ebből a nagy kalamajkából, jelleme nem fejlődik. Egy olyan kisembert ábrázol, aki a maga módján az abszurditások között is eléri a céljait. Eszközei egyszerűek, de hatásosak: vígjátékok sorában alakította ki ezeket. Blaskó Balázs már egyedibb megoldásokat dolgozott ki: figurája erre az előadásra szabott, különös csúszás-mászása jó ideig mulatságos benyomást kelt. Az alak gyávaságát jól életre kelti, azt viszont nehezen hisszük el neki, hogy Bujkálov „fontos elvtárs”. Erre a kettősségre sem ő nem figyelt, sem nem figyelmeztették. Az igazgatónő szerepében Pásztor Erzsi mindent elkövet, hogy valamiféle játékmesterként kiegyensúlyozza az eltéréseket. Szerencsésen nyúl a figurához, ezért sok esetben megmenti a helyzeteket, az ellentmondó megoldások között józanul találja meg a középutat. Kár, hogy mások nem követik ezen. Ribár Éva szinte elvész a maszk mögött, kevés játéklehetősége nyílik. Kőszáli Ibolya segíti a darab hatásos kezdését, üde színfoltot jelent. Ugyancsak sajátos jelenség Kocsis György, aki remek egyéni betétszámokkal arat sikert. Bókay Mária visszafogottan komédiázik, s nagyon jó az énekhangja. Bregyán Péterre szinte rá sem lehet ismerni, karakterétől nagyon idegen figurát formál meg. Láthatóan nem érzi jól magát szerepében, ezért nagy távolságtartással játszik. Megyeri Zoltán és Dimanopulu Afrodité párosa mindent megtesz a siker érdekében, nem rajtuk múlik, hogy ebben a sokféleségben nem bontakozik ki próbálkozásuk. Fráter Kata elsöprő egyéniség selyemruhájában és gumicsizmájában: karikatúrát jelenít meg, nem földi halandót. Ebből az egyvelegből egység végül is nem bontakozik ki. Hiába igyekszik a rendező-karmester is mulatságosan „belépni” a színpadi játékba, s nem átütő erejű a finálé sem. Nehéz ma nevettetni, még ha fontos is, az ösz- szes igyekezet ellenére kijöhet ilyen ösztövér végeredmény. Különösen akkor, ha a társulat — érezvén, hogy kevés a lehetősége — úgy igyekszik, hogy szinte keresztbe akad a lába. Ilyenkor kellene a szigorú rendező, aki vasmarokkal tartja kézben a szétcsúszó előadást. Sajnos, ezúttal nem akadt ilyen személyiség. Ezért a produkció is csak felemás lehetett. Gábor László Befejezik a Jókai-múzeum helyreállítását is Műemlékvédelem a Balaton vidékén A Balaton partján megkezdték több értékes műemlék és műemlék jellegű épület helyreállítását. Tető alá került már a badacsonyi Szegedy Róza-ház, amelyre csaknem 20 millió forintot költöttek. A legaprólékosabban, nagy műgonddal, minden kövét eredeti helyére téve újították fel a patinás barokk épületet. Rendbehozták a gazdasági épületeket is. A házban irodalmi múzeumot és reprezentatív vendéglátóhelyet rendeznek be. Balatonfüreden hozzáláttak a vidék egyik legértékesebb műemléke, a késő barokk korban emelt copf stílusú Gombás-kúria megmentéséhez. Az épületegyüttest — amelyet a melléképületekkel együtt a'XVIII. században építették át mai formájában — a helyreállítás után üdülőnek rendezik be. Balatonfüreden befejezik a Jókai-múzeum eklektikus épületének teljes helyreállítását. Az épület 6 szobájában, ahol még 1964-ben emlékmúzeumot rendeztek be, felújított kiálh'tási anyaggal fogadják a látogatókat. Régi formajegyeinek hangsúlyozásával állították helyre a keszthelyi Hullám Szálló műemlék jellegű épületét, amely a századforduló jellegzetes balatoni építészeti stílusát testesíti meg. Hangulatos színfoltja lesz a szálló melletti térségnek a zenepavilon, amelyet nemrégen megtalált korabeli rajzok alapján terveznek felépíteni. Felgyorsult, és végső soron csak tisztuló közéletünk — de jóleső érzés az utóbbi megjegyzést leírni — törvényszerű velejárója az az aktivitás, amely százezreket sarkall a véleménynyilvánításra, az állásfoglalásra. Méghozzá a hajdani hallgatagok országában! Mi tagadás: a politika olyan konok vigéc, akit, ha kiutasítunk az ajtón, berobban az ablakon. Nem törődik dühödt rámordulá- sunkkal, mert tudja, hogy hamarosan megenyhülünk, s barátságosan hellyel kínáljuk. Akkor is, ha belefáradunk a diskurzusokba, akkor is, ha olykor kimerít bennünket az, hogy különválasz- szuk a tiszta búzát az ocsútól. Hát persze a tisztesség, az előrelátás izgalmas próbája az, ha rá- érzünk arra, ami időtálló, ami jövőépítő fundamentum lehet, ha a fülsértő hangzavar mögött megsejtjük a valódi, a soha nem devalválódó harmóniát. Legalább ennyire megnyugtat minket, amikor a korrekt, a lelkes, de nem szubjektív kollégák higgadtan, toleránsán elemzik az egyes témákat, s módot adnak arra, hogy a különböző ügyekben valamennyi érintett fél megszólaljon. Erről győződhetünk meg a nyers ultrabalosok által rendszerint névtelenül — ez se véletlen — támadott Vasárnapi Újság minden jelentkezésekor. A legutóbb azt konstatálhatták — s ez feltétlenül örvendetes —, hogy a mérsékletre intés meghozta gyümölcsét. Érzékelhettük: a pillanatnyilag szembenállók között majdhogy kultúrált vita bontakozott ki. A Münnich Ferenc Társaság funkcionáriusa reflektált a Kisgazdapárt képviselőjének korábbi megnyilatkozására. Udvariasan, mérlegelendő adalékokat sorozva illedelmes hadrendbe. Hiszem: az effajta megközelítés hasonló stílusú választ szül. Innen már el lehet indulni a csoportérdekeket is érvényesítő konszenzus, az újfajta közmegegyezés felé vezető rögös, hosszú, de egyáltalán nem reménytelen úton. Számomra ez a pár perc példaértékű volt. Bárcsak mindenütt követnék. Kis és nagy dolgokban egyaránt... A nyugalom oázisa Ebben programriportot készítettek Ács István egri segédpüspökkel, aki jelenleg még egy Borsod megyei plébániát vezet, s a pálos rend tagja. Becsületszavamra megirigyeltem hitvallásukat: a belső, a külső békét szülő szemlélődést, amely a személyiség értékeit — valamennyien rangrejtett kincseket hordozunk magunkban — szökkenti szárba, s a köz javát szolgáló cselekedetekben testesül meg. O már eddig is sikerek regimentjével büszkélkedhetne, ha ilyen alkat volna, de hát tőle olyan távol az érvényesülés csak- azértis vágya, mint Makó Jeruzsálemtől. Kizárólag a szeretet, a hasznossá válás parancsára hallgatva fedezteti fel a régi házastársakkal egymás észre nem vett erényeit, hogy megajándékozza őket a boldogság nemcsak villanásnyi impresszióival, az értelmes, a kiegyensúlyozott lét semmi mással nem pótolható tudatával. Áldozatos, de mindnyájunk hiánylistáján szereplő misszió ro- botosa. Olyat ígér, ad, amit jelenünkben máshonnan hiába várnánk: a nyugalom megfizethetetlen, számtalanszor sóvárgott oázisát. Elzarándokolnék oda. Legalább néhány napra. Déry Tibor számvetése Úgy vélem, az ítészek színvonalának megfelelően minősítették Déry Tibor kálváriás sorsának mesteri, utánozhatatlanul eredeti, ironikusan bölcs, önkritikusan szomorkás pálya- és életösszegzését, az ítélet nincs című nagyszerű írást, amelyet én az alkotó legtökéletesebb művének tartok, hiszen a szerző olyan emberi magasságokba és mélységekbe kalauzolja az olvasót, amelyek bemutatására csak azok képesek, akiknek tehetségéhez a méltósággal elviselt szenvedésö- zön tűnődő szellemi lepárlata is ötvöződik. Erről a csúcsról nemcsak a Ma térképezhető fel, hanem világosan feltűnnek a Holnapba ívelő, az esetleg botladozva, de gerinctorzulás nélkül végigbaktatható ösvények. Az irányt is mutatja. Ne bizonytalankodjunk! Hallgassunk rá! Nem bánjuk meg... Pécsi István Megalakult a Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma A gyermekek sajátos érdekeinek képviseletére megalakult a Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma. A Fórum — az elfogadott alapszabály szerint — tenni kíván azért, hogy a politikai, gazdasági, kulturális, egészségügyi és más döntések előkészítése és megvalósítása során érvényesüljenek a gyermekek érdekei. Mindezt az ÉNSZ Gyermeki Jogok Nyilatkozatával és konvenciójával összhangban szándékozik elérni. A kezdeményező testület nevében — az alapító közgyűlés levezető elnökeként — Csizmár Gábor szólt arról, hogy a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó intézmények és szervezetek a nyolcvanas évek közepétől számos alkalommal tettek kísérletet a gyermekkorosztállyal kapcsolatos társadalmi felelősségérzet felébresztésére s annak érvényesítésére. Mind többen vélték úgy, hogy a felnőtt társadalomban ösz- szefogásra és közös fellépésre van szükség a gyermekek érdekében. Ezzel a szándékkal az utóbbi években több szerveződés jött létre. A közelmúltban megalakult Országos Gyermekvédő Liga és a Fórum tevékenységének különbségére rámutatva elmondotta: míg a Liga a már hátrányos helyzetben lévő gyér-. mekek segítését tűzte céljául, s tagjai magánszemélyek lehetnek, a Fórum valamennyi gyermek érdekeit kívánja képviselni, s a magánszemélyek mellett soraiba várja a különböző társadalmi szervezeteket, kollektívákat is. Boros László szociológus — a kezdeményező testület tagja — kiemelte: soha nem volt annyira indokolt a gyermekek magasabb szintű érdekvédelmének megszervezése, mint most. Minden korábbinál magasabb ugyanis a hátrányos helyzetű és a veszélyeztetett gyermekek száma, s aggasztó mértéket öltenek az őket érő jogsértések és méltánytalanságok. Napjainkban szocializációs válságot élünk át, amelynek egyik legfontosabb jellemzője, hogy nehezen felszámolható „generációs perifériák” jönnek létre, azaz idős korúak, másrészt gyermekek kerülnek a társadalom szélére. A korábbinál kevésbé „versenyképes” korosztályok nőnek így fel: társadalmi összefogással kell törekedni e folyamat megállítására.
