Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-12 / 85. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 12., szerda FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK Menekülés (?) a tisztességbe Funkcionáriusok felmentési kérelmének hátteréről Vitában egymással és — önmagunkkal Mit tegyünk, mit képviseljünk? Április harmadik hetének végén tartja XII.(előre hozott) kongresszusát a KISZ. Érthetően egyre sűrűsödik a légkör a magyar ifjúság eddig egyeduralkodó szövetsége körül. A megyei bizottság márciusi ülésén még a testületi tagokat is meglepte két titkár felmentési kérelme vezetői tisztségükből. Az első gondolát szinte mindegyikükben egyetlen kifejezésben összpontosuit: menekülés. Valóban erről lenne szó, vagy más is van a dolog hátterében? Erről is beszélgettünk a két kérelmezővel: Bánszki Zsuzsával és dr. Nagy Imrével. — Pontosan miképpen is hangzott ez a sokakat meghökkentő bejelentés? Dr. Nagy Imre: — Kértük a testületet, hogy mentsen fel bennünket titkári funkciónkból a május 27-ei megyei küldöttgyűlésig tartó időszakra. Mégpedig ügy, hogy addig elvégezzük a szervezeti teendőket, de nem választott tisztségben! Egyúttal ajánlottunk, hogy az áprilisi ülésén oszlassa fel magát a megyei testület. — Ezek után nem csoda, hogy a jelenlévők ugyancsak meglepődtek. Nyilvánvalóan nem hallgattátok el azt sem, mi vezetett benneteket erre az elhatározásra. Dr. Nagy Imre: —. Eredményein túl, az elmúlt évtizedekben sok hibát elkövetett a párt és ifjúsági szervezet. Mindkettő felelős a mai helyzetért. Megcsappant a bizalom a hivatalos vonal és a vezetők iránt. A tavaly májusi pártértekezlet óta mutatkoztak ugyan a változás jelei, de ez nem elég, különösen a gazdaságban nem. Á jelenlegi légkörben kétségtelenül szabadabban nyilatkozhatnak az emberek. S bizony sokan nemigen válogatnak. Nem azt nézik, valaki alkalmas-e, rátermett-e, hanem aki ma hivatalos pozícióban van, az eleve hátrányba kerül. Lényegében nekünk kellene elvinni most a múltbeli hibákat, hiszen elkövetőik már nincsenek a KISZ-ben. A tavaly őszi országos értekezletünkön úgy tűnt, jelentősen módosíthatunk a korábbi helytelen megoldásokon. Ám tavaszra kiderült, a társadalmi változások sokkal gyorsabbak, mint ahogy azt annak idején felbecsülhettük. Szervezeti szétesés, a tagság bizalmatlansága jellemzi napjainkban a szövetséget. — Tegyünk összehasonlítást a konkrétumok kedvéért az egy évvel ezelőtti és a mai létszám, továbbá törekvések között. Bánszki Zsuzsa: — Most pontosan 7397-en tartoznak a megyei szervezethez, további három és fél ezren — ebből 1500-an gyöngyösiek — az országos szövetségekhez csatlakoztak. Egy esztendeje megközelítően húszezres volt a létszám., Dr.Nagy Imre: — Múlt év novemberében még egypártrendszerben volt vezető iljúsági szervezet a KISZ. Napjainkra — mint tapasztalható — jelentősen változott a helyzet. Bánszki Zsuzsa: — A szövetség tulajdonképpen a régi helyzetéből kiindulva akarta a megújulást. így viszont az egyes szintek között és azokon belül is felerősödtek az ütközési pontok, és ez befelé fordulást, a szervezeti kérdések túlhangsúlyozását hozta magával. Most valójában a KISZ-en belül folyik a harc a KISZ-tagokért! — Hol marad ez esetben az országos értekezleten elhatározott, s olyannyira reklámozott „alulról jövő kezdeményezés”? Dr. Nagy Imre: — Elég ellentmondásos ez a dolog, hiszen a felmérések szerint igény volna rá, ám a gyakorlatban mégis csak kevésbé jelentkezik. Az igazság az, hogy az alapszervezeteknek ebben nincs példájuk, útmutatásuk. Bánszki Zsuzsa (Cegléden a Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, az egri főiskolán alapszervi, majd közbenső szervezeti titkár volt. Aztán a GMSZ- ben volt tanár, egyben KlSZ-patro- náló is. 1984. április 2-án lett a felső- tárkányi képzési központ munkatársa. 1988 októberében választották meg a megyei bizottság szervezőtitkárának.) — Nézzük a továbbiakban azokat, akik eddig az apparátusokban dolgoztak. Manapság igazán nincs könnyű dolguk az onnan kikerülőknek... Bánszki Zsuzsa: — A költségvetésünk a felére csökkent. Ez szükségessé teszi a leépítést, s e ténnyel az apparátus is egyetértett. Hallani sokfelől, hogy most mind a széküket féltik. Szerencsére nem sokan vannak ilyenek, de nagy kárt okoznak. Inkább jellemző, hogy akikre tényleg szüksége van a szervezetnek, azok is másfelé lépnek. Dr. Nagy Imre: — Szerintem mozgalmi vezetőnek csak olyasvalakinek szabad lennie, akinek erre belső indíttatása van! Az apparátusban dolgozót egyébként sajátos kettősség mozgatja: egyrészt az érzelmi kötődés, másrészt az a tény, hogy egyszersmind a munkahelyéről is szó van. Tőlünk is többen mentek el, akiknek pedig még mindig az ifjúságért kellene dolgozniuk, és tudnának is tenni érte. Szántási Rafael például a Finom- szerelvénygyárba, alacsonyabb fizetésért. Barta József visszakerült saját szakmájába, a számítógépek közelébe a Tanépnél. Gazsó István lesz az ostorosi vb-titkár. Kiss Terézia fele fizetségért óvónő Hatvanban. Tehát nem igaz az, amit mondanak, hogy mindenkit jó helyekre bedugnak. — Nem is feltétlenül csak ez hangzik el, hanem az is, hogy meglehetősen idegenkednek a munkahelyeken az apparátusokból jövőktől. .. Bánszki Zsuzsa: — Ez a szembenállás valóban létezik. Ha választással töltenek be valamely munkakört például, akkor többnyire nem az apparátusbeliek kapnak bizalmat. Felhozzák velük szemben érvként azt is, hogy kijöttünk a szakmai gyakorlatból. Szervezési tapasztalataink ugyanakkor tagadhatatlanul szélesebb körűek, mint a hasonló kordáknak, s ezt ki kellene használni... — Térjünk vissza a ti „menekülésetekhez”! Dr. Nagy Imre: — Egy idézettel kezdem, Boros Ferenc, Kösd község tanácselnöke mondta: „...megszívlelem az őszinte szót, hiszen igaz, hogy pásztor nélkül szétszéled a nyáj, de az is való: bizalom htján mit sem tud kezdeni önmaga gondjaival egy választott vezető.” Mi úgy véljük, mivel átalakult az ifjúsági mozgalom, ezért most zátjunk le egy fejezetet az életünkben és menjünk elébe az újonnan jövő szervezetnek. Ezért is kívánjuk a küldöttértekezletig — ismételten hangsúlyozom: nem a korábbi funkcióban — elvégezni a ránk háruló feladatokat. Bánszki Zsuzsa: — Még 1986- ban kilenc politikai munkatárs és Dr. Nagy Imre (Egerben az Alpári Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd a második reformhullám részeseként a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetemen volt KISZ-bi- zottsági tag. Diplomaszerzés után középiskolában tanított öt évig, s innnen került a megyebizottság titkári székébe.) (Fotó: Gál Gábor) négy titkár dolgozott itt. Most csupán hárman vagyunk, akik nem adtuk be a felmondásunkat. De tulajdonképpen csak mi ketten maradtunk. Dr. Nagy Imre: — A változás során a megyei testületnek át kell majd adnia a helyét egy szervező- bizottságnak, amit nem a jelenlegi funkciókból töltenek be. Az új szervezeti forma előkészítése már tart. Fontosnak tekintem, hogy ne innen a titkári székből döntsünk, hanem a csatlakozó városok és szervezetek határozzák meg, mi legyen a feladat. Ha ránk szükség van egy új szervezeti forma felállásánál, akkor mi természetesen továbbra is részt vállalunk a mozgalmi munkából. Ez egyben azt is jelenti, elfogadjuk amit a tagság kíván, egyáltalán nem ragaszkodva a székünkhöz. Éppen arról van szó tehát, hogy mi nem akarunk menekülni a mozgalomból! — Arról már szó esett, a megyebizottság tagjait meglepte az elhatározásotok. Kíváncsi vagyok, hogyanfogadták, mi hangzott el a vitában? Bánszki Zsuzsa: — Néha az volt az érzésem, talán nem egy nyelven beszélünk. Leginkább azt vetették a szemünkre, hogy nem vállaljuk a felelősséget. Szerintem ez pont akkor következne be, ha a hátralévő heteket — másokhoz hasonlóan — mi is munkahelyek keresésére fordítanánk. Dr. Nagy Imre:— Kétségtelen, a testületben többen nem értették meg a logikánkat, s azt az érzelmet, ami mögöttünk van. Egyébként az is igazság, az ülés után ismerőseim, barátaim közül is többen ugyanúgy vélekedtek, mint a bizottsági tagok. — Mit gondoltok, mégis mi lehet az oka ennek az eltérő felfogásnak? Dr. Nagy Imre: — Valószínűleg az, hogy a mi helyzetünkben a legtöbben így cselekednének: igyekeznének bebiztosítani maguknak a további életet. — Azért bizonyára magatokra, a jövőtökre is kívántok gondolni? Bánszki Zsuzsa: — Ez természetes, hiszen hosszú távon nem akarunk politikusi pályán maradni. Én például magyar—történelem szakos tanár vagyok. Dr. Nagy Imre: — Önbecsülésünk is mondatja: fenn kell tartani a jogot, hogyha az új szervezeti formában nem tudunk feladatokat vállalni, akkor elmodhassuk, tisztességgel végeztük dolgunkat. Ezért is csak a küldöttértekezlet után kerülhet arra sor, hogy állást keressünk magunknak. Égyébként én agrárközgazdász vagyok, és számvitelből doktoráltam. Szalay Zoltán A címben feltett kérdés vetődik fel manapság sok fiatalban. A KISZ Mátraaljai Szénbányáknál működő szervezete is az útkeresés jegyében hívott össze vállalati küldöttgyűlést nemrégiben. A rendezvény korszakot lezáró jellegét reprezentálta az 1988. évi munka jutalmaként odaítélt Vörös Vándorzászló kitüntetés, amelyet Sós Tamás, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkára adott át Kiss Balázsnak, a Mátraaljai Szénbányák Vállalat KISZ-bizottsága titkárának. Az elismerés nem azt jelenti, hogy ez a szervezet mentes lenne gondoktól, nem küzdene problémákkal. Sőt! A Mátraaljai Szénbányák nehéz gazdasági helyzete eleve olyan környezetet teremtett, ahol a politikai szervezeteknek is elsősorban gazdaságcentrikusnak kellett lenniük. A fiatalok az elmúlt évben a KlSZ-munkaválla- lások révén megtalálták azt a tevékenységi formát, amellyel segítenek a vállalat gazdasági céljainak megvalósításában, és az anyagi helyzetükön is javítanak. Az alkotókedv, az újítószándék ébrentartását sajátos ifjúsági munkaversenyformák bevezetésével igyekezett elérni a vállalat KISZ-bizottsága. Az ifjúsági műszakok bevételéből a zánkai üdültetést támogatták. A politizálás lehetőségét a taggyűlések biztosították. A KISZ érdekvédelmi tevékenysége iránti igény jelentősen megnőtt, a pályakezdők bérezése, a lakástámogatás és lakáselosztás terén konkrét eredményeket is sikerült elérni. Elmondható tehát, hogy a jelenlegi körülmények között jól működik a KISZ a Mátraalján. Hogy elégedettek-e a fiatalok? Nem mondhatnánk. Nem is a múlt eredményeit vitatják elsősorban, a hanem a követendő út kérdéseit. Valószínűnek látszik, hogy a KISZ utódszervezete fogja képviselni a fiatalság nagy részének az érdekeit a jövőben is a vállalatnál, bár számolni kell más ifjúsági szervezetek megjelenésével. Ha tehát a KISZ versenyben akar maradni, le kell számolni a bürokratikus mechanizmusokkal, és a tagság igényeire támaszkodó, a konszenzus elvét követő szervezetet kell kiépíteni! A KISZ-bizottság által összeállított politikai program a jövő munkájának általános keretét vázolta fel, amelyből többen hiányolták a konkrét, a vállalati tevékenységhez kapcsolódó elemeket. — Nem tartom megvalósíthatónak a mai, nap nap után változó helyzetben, hogy olyan konkrét elképzeléseket rögzítsünk, ameKiss Balázs, a Mátraaljai Szénbányák KISZ-titkára (Fotó: Dóra Győző) lyek pár hónap múlva aktualitásukat vesztik. Próbáljunk meg rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, és rövid távon eredményeket elérni! — válaszolta Kiss Balázs. Nagy súllyal vetődött fel a kérdés: kit képviseljen a KISZ a jövőben? Csak a tagságát, vagy — éppúgy mint eddig —, minden 30 évnél fiatalabb dolgozót? Attól lesz-e vonzóbb a szervezet, ha csak a tagjai érdekében emeli fel a szavát, vagy attól, hogy minden ifjú embernek megelőlegezi a bizalmat? Az érvek pro és kontra meggyőzőek voltak, szenvedélyesen folyt a vita, amelynek a szavazás vetett gátat. A küldöttek szótöbbséggel döntöttek a KISZ-tagság kizárólagos érdekképviselete mellett. A fiatalok magukénak érzik a vállalatot, látják a problémákat, szeretnének az eddiginél nagyobb részt vállalni azok megoldásában. Ez abból is kitűnt, hogy felmerült az igény az éves, közép- és hosszú távú stratégiai tervek kidolgozásában, és végrehajtásában való részvételre. A KISZ álljon ki a káderutánpótlás jelenlegi helyzeténekjavításáért — mondták —, hiszen fiatal, felsőfokú végzettségű műszaki és közgazdász szakemberek a vállalatnál mindössze 80- an vannak. — Mi ennél a vállalatnál szeretnénk még hosszú ideig dolgozni, de ehhez az kell, hogy a kedvező lakáshoz jutási lehetőség mellett a bérezési rendszer is megfelelő legyen. Érdemes lenne a KISZ- nek megvizsgálni, hogy miért hagyja itt sok fiatal a vállalatot — hallottuk a javaslatot. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Mátraaljai Szénbányák dolgozói állománya „elöregedett”, ennek megfelelően a KISZ taglétszáma is csökkent. Je- lenleg 19 alapszervezet működik a vállalatnál, 621 taggal. Az ide érkező fiatalok többsége passzív, az iskolában szerzett negatív tapasztalatok, illetve a perspektíva hiányának köszönhetően. Az újonnan megválasztott KISZ-bi- zottság előtt tehát komoly feladatok állnak. — Milyen elképzelésekkel kezdi a következő ciklus munkáját? — kérdeztük Kiss Balázst, az újraválasztott KISZ-titkárt. — Mindenekelőtt megvátjuk, hogyan dönt a KISZ-kongresszus a szervezet egészéről, azután fog a KISZ-bizottság a jelenlegi elképzelésekből konkrét, vállalati szintű feladatokat meghatározni. Ennek során a küldöttek észrevételeit, javaslatait föltétlenül figyelembe vesszük. Mint kiderült, a testület munkáját az üzemeknél nem ismerik eléggé, ezért ezentúl széles körben adunk információt arról, amit elértünk, de azokról a témákról is, amelyeken még csak dolgozunk. — A Mátraaljai Szénbányák KISZ-szervezete közvetlenül a KISZ Heves Megyei Bizottságához csatlakozott. Mit vár ettől a magasabb szintű kapcsolattól? — A vállalat sajátos helyzete miatt döntöttünk a megyei szintű kapcsolódás mellett. A petőfibá- nyai és az ecsédi üzemeink kívül esnek Gyöngyös város hatáskörzetén, de Bükkábrányon kívül valamennyi üzemünk Heves megyében van. A megyei program egyébként, amelyet a küldöttek előtt Sós Tamás részletesen ismertetett, szimpatikus elemeket tartalmaz, és a politizálás lehetőségét talán kissé szélesebbre nyitja a vállalat KISZ-esei előtt. — Szóba került az is, hogy a jövőben félig-meddig társadalmi munkában látja majd el a feladatát tnind a vállalat, mind a Thorez Bányaüzem KISZ-titkára. Mi erről a véleménye? — Ma a társadalmi szervek függetlenített állásairól jogszabályok rendelkeznek. Elképzelhető, hogy a szervezeti változások, és a kialakuló versenyhelyzet megkérdőjelezi a KISZ függetlenített státusainak létjogosultságát. Ebben az esetben a választott testületek és funkcionáriusok munkáját minél szélesebb körű aktívahálózattal kell segíteni. így meg tudjuk tartani az előző években elért színvonalat — válaszolta a KISZ-titkár. Molnár G. Krisztina Festésből kiválóak Egerben, a 212-es Számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézetben tartották április 6-án, 7-én a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyét. A huszonhét harmadéves szakmunkástanuló a festés, mázolás és tapétázás elméleti és gyakorlati ismereteiről adott számot. Az első hat helyezett egyben szakmunkásbizonyítványt is szerzett. A legjobbak: Nagy Károly, a 203-as ceglédi intézet tanulója (képünkön), Pásztor Attila a 621-es kiskőrösi, Réthy Gábor, a 114-es miskolci, Havas Attila az 506- os pécsi, Sárközi Zsolt, a 214-es gyöngyösi, és Rutterschmid László, a 35-ös budapesti szakmunkásképző intézetek diákjai. (Fotó: Gál Gábor) ÁLLÁSAJÁNLATAI: VILATI Egri Gyára: Eger, Faiskola u. 9. Felvesz felsőfokú végzettséggel gyártástechnológust, gyártmánytervezőt, rendszerszervezőt, számítógép-programozót és számítógép-üzemeltetőt, számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői végzettséggel pénzügyi csoportvezetőt, közgazdasági érettségivel anyaggazdálkodót, géplakatos és esztergályos szakmunkásokat, valamint targonca- vezetőt és raktári kiadót. Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára: Hatvan, Szocialista brigádok tere 1—3. Azonnali belépéssel felvesz középfokú végzettséggel rendelkező bérelszámolót, építőipari technikust építésvezetői és műszaki ellenőri, irányítástechnikai üzemmérnököt szerelőmérnöki, gépipari technikust vagy gépész üzemmérnököt gépszerkesztői munkakörbe. Továbbá felvesz villanyszerelő, irányítástechnikai műszerész, lakatos, vízvezetékszerelő illetve központifűtés-szerelő, kőműves, ács, asztalos szakmunkásokat, valamint akkumulátortöltőt. Finomszerelvénygyár Hevesi Gyáregysége: Heves Felvételt hirdet termelőterületre, váltó műszakos munkarendbe vasipari szak- és betanított munkások részére, jó kereseti lehetőséggel. Egri ÁFÉSZ: Eger, Knézich K. u. 2. Az Fgerszalókon üzemelő korszerű ABC-áruházába szakképzett eladót és pénztárost keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az egység vezetőjénél. (Egerszalók, Széchenyi út 42.) • HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI 3301 KOM,KLAPKA U.f. «3*13-140 * !