Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. április 29., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Aki a semmire kíváncsi Egy hátizsákos gyöngyösi a sivatagban Dala László: „A legközeleb­bi úticél az Andok” Lassan már semmin sem cso­dálkozom. Egymás után érnek a meglepetések. De amikor azt hallottam, hogy egy gyöngyösi erdészmérnök hátizsákot vett a vállára azzal, hogy hetekig csa­tangoljon a sivatagban, akkor el­kezdtem hunyorogni. — Régi vágyam volt, hogy el­jussak a sivatagba — felelte a kér­désre Dala László, a városi ta­nács környezetvédelmi felügye­lője. — De hiszen a sivatagban nincs semmi — vetem közbe. — Az benne a szép — mondja meggyőzően. — Az a táj, az a lát­vány, az valami csodálatos. — Hogyan indult el? — Volt egy ásványkiállítás ta­valy Gyöngyösön. Ott ismerked­tem meg néhány pesti egyete­mistával, akik mondták, Izraelbe készülnek. Jó volna, ha lenne köztük, aki beszél angolul. Majd én leszek az, ajánlottam fel. így jött össze a héttagú társaság. — Kinek a költségén ment ki? — A saját valutakeretemből. Úgy volt, hogy Haifában várnak majd minket és egy magyarok lakta telepre visznek el bennün­ket. De a kikötőben nem volt senki. Ott ücsörögtünk, amikor hozzánk lépett egy férfi. Nem akarunk-e egy-két hétre munkát vállalni az egyik gazdaságban? Kapunk ellátást és egy kis pénzt is. Ez ott így szokás. Nagyon sok a hátizsákos világjáró, aki mindig vállalkozik egy kis ismerkedésre az ottani élettel.-- Megérte maguknak is? — Tulajdonképpen igen. De paradicsomot azóta sem szeretek látni. Naponta tíz órán át szed­tük, majd válogattuk a paradi­csomot. A végén valamennyi pénzt is kaptunk. De hogy milye­nek az árak, elég azt mondanom, hogy egy dollárért még egy kólát sem tudtam volna venni. — Tehát anyagilag jól jött ez a kis kitérő. Hogyan jutott el végül a sivatagba? — Autóstoppal leginkább. A Holt-tenger vidéke azonban nem homoksivatag, hanem csu­pa kő. Óriási hegyek veszik kö­rül. A sziklák csupaszok. Az va­lami fantasztikus látvány. — Mennyi időt töltött ebben a kőrengetegben? — Nyolc napot. Volt, amikor huszonöt kilométert gyalogol­tam, volt amikor ötöt. Ha autó jött arra, azonnal felvett. A Holt­tenger egyik partja tele van szebbnél szebb üdülővel. A víz tíz százalék sót tartalmaz, és a gyógyhatása emiatt olyan nagy. A világ minden tájáról jönnek ide betegek. — Mennyi ideig maradt együtt a kis csapat? — Két hétig. Utána egyedül tettem meg az utat. Sátorban aludtam. Vittem magammal itt­honról konzervet, azon éltem. — Több tízezer forintért el­ment a sivatagba csodálni a sem­mit és aszkéta életet élni? Mi eb­ben az öröm? — Én ilyen vagyok. Bejártam már a Kárpátokat, gyalogoltam azokban a hegyekben 1 600 ki­lométert. Kétszer voltam a Kau­kázusban. Ismerem az Alpokat. Az életmódom itthon is hasonlít ahhoz, ami a túráimra jellemző. — Mit szól mindehhez a csa­ládja? — A feleségem így ismert meg. A gyerekeink is ilyennek tudnak. — Kanyarodjunk vissza az iz­raeli úthoz. Valamiféle vallásos töltetű kirándulás volt ez a csapat részéről? — Nem. Egyikünk sem zsidó. Rokonaink sem élnek kint, bár magyar zsidókkal találkoztunk. Én két kitelepült család címét is megkaptam Ferenczfalvy Kál­mántól, aki tavaly vett át egy ki­tüntetést azért, mert a nyilasok elől sok zsidót megmentett. A hi­vatalos levelezésben én segítet­tem neki. Amikor megtudta, hogy Izraelbe készülök, adta a cí­meket. — Hogyan élnek kint a ma­gyarzsidók? — Mindent tudnak arról, ami itthon történt. Zsidóknak vallják magukat, de a magyarságukat is megtartották. Újságokat járat­nak, hallgatják a Magyar Rádió adásait, rendszeresen telefonál­nak Magyarországra. Keményen dolgoznak, de jobban élnek, mint mi. — Az izraeliek hogyan fogad­ták magát? — A második mondat mindig azt volt, honnan jövök. Mikor mondtam, hogy magyar vagyok. Úgy néztek rám, mint valami csodára. Azt hiszem, én voltam az első magyar turista, akivel ta­lálkoztak életükben — Készségesek voltak? — Mindig. Egy alkalommal egy katonai járőrtől érdeklőd­tem. Kiderült, hogy az illető ma­gyar származású prágai zsidó. Kérdezte, mikor ettem húst utol­jára. Régen, mondtam. Rögtön elővett egy csomó konzervet és gyümölcsöt. — Nem érezte kényelmetlenül magát az alamizsna miatt? Itt­hon mégiscsak erdőmérnök, ta­nácsi dolgozó és akkor... ? — Miért éreztem volna? Én nem kértem, ő kínált meg vele, miért ne fogadtam volna el? Egy gyalogos turista...? Hadd mond­jam, nem éreztem magam fillér nélkülinek, mert volt annyi pén­zem, amiből megélhettem, ha nem is luxuskörülmények kö­zött. Igaz, a szállásért nem kellett fizetnem, ott volt a sátram. — Éjszakára nem hívták meg a vándort? — De, egyszer egy arab. Na­gyon kedvesek voltak. Bár mondták nekem, hogy kék rend­számú kocsiba ne üljek, mert azok arab tulajdonban vannak, és az igazoltatáskor a katonák nem értenék meg, hogy miért va­gyok én az arabokkal egy autó­ban. — Sok a fegyveres Izraelben? — A férfiaknak három, a nők­nek két évig kell katonai szolgá­latot teljesíteni. Évente pedig egy hónap a kötelező gyakorlat. Mindenkinek van azonban fegy­vere és lőszere. Ha nincs szolgá­latban, otthon tartja. A fegyveres konfliktusokat mindig sikerült kikerülnöm. Jerikóban egy nap­pal utánam, Jeruzsálemben pe­dig egy nappal előttem volt lö­völdözés. — Milyenek az ortodox zsi­dók? — Mások. Zárkózottak, min­dig sietnek, táskával járnak. Tar­tanak tőlük. Bár már közöttük is akad, aki a palesztinokkal akar tárgyalni. — A legközelebbi úticél? — Nem is merem mondani. Olyan távoli, olyan hihetetlen­nek tetszik. Az Andok. — Egyedül? Saját valutakeret­ből? — Nem. Alpinistákhoz csatla­kozva. Meg lehet csinálni. Soká­ig már nem várhatok erre, mert 48 éves vagyok. Aztán még a skandináv hegyeket szeretném bejárni. — Ott már ismét magányos farkasként? — Igen. Félni nem félek, a tér­kép segítségével soha nem téve­dek el. — Praktikus haszna lesz ebből az izraeli útból? — Hoztam ásványokat. Eny- nyi. Tartok majd esetleg néhány TIT-előadást. Kész. — Ennyi?... És megérte? — Meg. Nagyon szép volt. Hát... ennyi. Aki nem hiszi, csinálja utána. G. Molnár Ferenc A szentekkel körülvett Zita A királyi pár Gyöngyösön a nagy tűz másnapján Még Gyöngyös lakói sem tudják mindnyájan, hogy a Szt. Bertalanról elnevezett róm. ka­tolikus Nagytemplom egyik festménye az idén márciusban elhunyt volt magyar királynét, Zitát ábrázolja férjével, IV. Ká­rollyal. E festménynek különös a története. 1917. május 21-én borzalmas erejű tűz pusztított Gyöngyö­sön. Csaknem az egész város el­hamvadt. A király, IV. Károly feleségével, Zita királynéval azonnal a mátraalji városba uta­zott. A királyi pár május 23-án, délután 4 óra 5 perckor érkezett a gyöngyösi vasútállomásra a miniszterelnökkel és katonai kí­sérete tagjaival. Az állomáson a vármegye és a város vezetői fo­gadták. Utána a királyi pár nagy tömegtől körülvéve előbb a pol­gármester hintóján, majd elvegyülve a nép között gyalog a város főutcáit vette sor­ra. A király és a királyné több férfival és nővel is beszélt, hall­gatta panaszaikat. Különösen a királynét rendítették mega látot­tak. Útja során megnézte a Szt. Bertalan Nagytemplom főbejá­ratánál az elégett nagyajtó nyí­lásán át az összeomlott templom belsejét is. Sokáig emlegették a gyöngyösiek, hogy Zita király­nét a látvány megrendítette. Könnyezett. A királyi különvonat 5 óra 10 perckor hagyta el a gyöngyösi állomást. — A szűnni nem akaró éljen­zés még percekig tartott a távo­zásuk után is — jegyezte fel a nap eseményeiről Kemény Já­nos polgármester. „A veszede­lem rettenetes napjaiban örök­ké felejthetetlen fog maradni IV. Károly királyunk és Zita király­nénk látogatása. Megjelenésük­kel bebizonyították, hogy hűsé­ges magyar népükkel örömben és bajban egyaránt osztoznak” — hangsúlyozta a polgármester a gr. Keglevich Gyula főispán­hoz írt jelentésében. Noha a királyi pár csak rövid ideig volt Gyöngyösön, a város lakossága emlékezetébe zárta a látogatást. IV. Károly és Zita megjelenése Gyöngyösre irá­nyította az I. világháború gond­jaitól gyötört ország figyelmét. A kitüntető látogatásnak ez ad­ta akkor az erkölcsi jelentősé­gét. Azáltal meg, hogy a tűzká- rosultak segélyezésére éppen Zi­ta nyújtotta át az első jelentős pénzösszeget, férjével együtt 50 000 koronát, példájukat or­szágszerte hamarosan sok ezren követték. Gyöngyös újjáépítési tervét Warga László, Budapest főmér­nöke már 1917. november 21-re elkészítette. A nagytemplom helyreállítá­sának Nagy Virgil-féle tervét az új polgármester, dr. Puky Ár­pád 1920. június 17-én fogadta el. Sugallatára a képviselő-tes­tületi közgyűlésen, 1921. július 4-én jóváhagyták a templom­belső díszítésének, képeinek té­máit is: — Miután a város tapasztal­hatta a felséges királyi pár segí­tőkészségét, Zita volt királyné mélységes együttérzését a sze­rencsétlenül járt lakosság iránt, örökíttessék meg az alakjuk a mennyezet középponti helyén. Acz előterjesztéssel a nem róm. katolikus képviselő-testü­leti tagok is egyetértettek. Rejtély, vajon a gyöngyösi polgármester kérte-e a királyi pár beleegyezését alakjuk megörökítéséhez, és még inkább Horthy Miklós kor­mányzó hozzájárulását. Ugyan­is IV. Károly néhány hónappal korábban (március 27.— április 5.) először kísérelte meg siker­telenül a visszatérést a magyar trónra, és ezért a trónszerzési kí­sérlete jelentős belpolitikai problémákat okozott annak idején. Az egri érsek mindvégig elle­nezte a királyi pár templomi megfestését: — Nemkívánatos — írta Pukynak —, hogy polgári sze­mélyiségek képe még életükben templomba, a szentek közé ke­rüljön! — Noha A királyi pár lá­togatása Gyöngyösön elnevezé­sű mennyezeti templomfest­mény középponti alakjának ép­pen őt, Szmrecsányi Lajos egri érseket jelölték a testület tagjai. Bozsik Pál felsővárosi plébános hiába kért a festménnyel kap­csolatban meghallgatást tíz ér­sektől, nem fogadta. Miközben a november 21-i rendkívüli polgármesteri ta­nácskozáson a festőművészek­kel ismertették a város vezetői a képek témáit és az elvárásokat, általános elvként a következő­ket rögzítették: — Feladat a vallásos és haza­fias érzés mélyítése a művészi képességeik teljes érvényre jutta­tásával. Az utókor merítsen erőt és hitet hazája és városa iránti cselekvéséhez. A művészek a tervezeteket folyamatosan ismertették a pol­gármesterrel, ezért már 1921/ 1922 telén hozzáfoghattak a ké­pek szén- és krétarajzával az alakok és díszítőelemek körvo­nalazásához. Az 1922. február 1-jei városi képviselő-testületi megbízás a festmények elkészí­tésére már csak formális jogi mozzanat volt. A mennyezeti képek sorrendjében Bozsik és a művészek (Túry Gyula, Dudits Andor, Tardos Krenner Viktor, Unghváry Sándor, Zsillé Kál­mán, Lovász Gyula és Tancsa Lajos) már korábban meg­egyeztek. A királyi pár látogatá­sa Gyöngyösön téma tervezé­sét, megfestését Túry Gyula kapta feladatul. Túry napokon keresztül ta­nulmányozta a városházán a Harrer Ferenc, Gyöngyös újjá­építési kormánybiztosa által ösz- szegyűjtött, a tűzvész mozzana­tait megörökítő fényképfelvételeket és képeslapokat. A királyi párt Túry több ké­pen is láthatta, ezért is ábrázol­hatta annyira hűen a nagykala­pos Zitát a tiszti öltözékű IV. Károly jobb oldalán. Túry április elején több napig nem festett, mert sok gyöngyösi jött nézni az életnagyságú, már csak képen látható, elhunyt, volt magyar királyt. A művész a freskó festését 1922. június 30- án fejezte be. Túry műve misztikusan mu­tatja be a valóságot és egy láto­mást, amely a főhajó mennyeze­tének 7 mezője közül a II. mező­ben látható. Témaválasztását és elhelyezését az emeli ki, hogy az I. és a III. mező freskója közé került, amelyek a templom név­adóját, Szt. Bertalant ábrázol­ják. A gyöngyösi felsővárosi róm. katolikus plébánia és egy­házközség 1922. szeptember 1-jén kelt leírása ekképpen is­merteti: — Még gomolyognak a rette­netes tűzvész lángjaitól vörösre festett felhők, látszik a leégett templom üszkös tornya, amidőn az egri érsek, Szmrecsá­nyi Lajos megjelenik szörnyen sújtott hívei között, és Szt. Ber­talan égi oltalmába ajánlja az el­pusztult várost, templomot. Az érsek mellett a főpásztori ke­resztet tartó pap, Bozsik Pál lát­ható. Mögöttük áll IV. Károly volt apostoli királyunk és Zita volt királyné. Ők a tűzvész hal­latára már másnap Gyöngyösre siettek, hogy megjelenésükkel vigaszt és biztatást öntsenek a kétségbeesett ezrek szívébe. Mellettük és előttük a mindenét elvesztett nép szomorkodó alakjai láthatók. A művész a kép szerkesztésé­vel a tűz pusztítása mellett a dú­ló I. világháború borzalmaira is utalt, mégpedig az előtérben térdelő rokkant katonával. A festmény mellékalakjai közül kiemelte az előre lépő földmű­ves férfit „a gyöngyösi kapást”, aki évszázadokon át a város jel­képes alakjává emelkedett. A hatalmas képmező négy sarkát Szt. Máté, Szt. Márk, Szt. Lukács és Szt. János keretezi. így került IV. Károly alakja a halála után, de Zita királynéé már az életében a szentek képei közé egyetlen helyen az ország­ban, a gyöngyösi Szt. Bertalan Nagytemplom mennyezeti fres­kójára. 1922. szeptember 28-án Horthy Miklós Gyöngyösre ment, hogy megnézze a romjai­ból épülő új várost. A Szt. Ber­talan Nagytemplom déli oldal­bejárati ajtójánál Bozsik plébá­nos fogadta. Horthy végignézte a pompásan helyreállított temp­lombelsőt, mindegyik fest­ményt, így a mennyezeti kép­mezők között a királyi párt megjelenítőt is. Horthy semmit nem mondott a kép láttán. A lá­togatás után Bozsik a kormány­zónak ajándékozta a Gyöngyösi Phönix című emlékalbumot, aki IV. Károly bejegyzését nem ol­vasta el, ellenben Zita mondá­sát, sorait többször is. A király­né ezt írta: — A sors súlyos csapása után viruljon Gyöngyös városára egy szebb jövő hajnala. Zita volt királyné mondása az évek múlásával feledésbe ment. Azonban a freskóképe ma is eleven. Dr. Misóczki Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents