Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 29., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 Erényi Péter: Ha a reformok a mindennapi gyakorlatban is megvalósulnának, s nemcsak üres szólamok maradnának, talán előbbre jutnánk... Váczi Béla: Becsapva érzem magam, harmincévi párttagság után...kicsúszott a munkásság alól a talaj Bartus István: Mi nem ilyen szocializmust akartunk, amelyben a munkás annyit sem kap, ami a megélhetéshez elég... Baráti Társaság a szellemi tőke kiaknázásáért — Kiművelt emberfőkkel — A Gárdonyi Géza Gimnázium 300 éves — Évkönyv a jubileumon Az egri öreg diákok nemes szolgálata Megyeszékhelyünkön múlt év október elsején alakult meg az Egri Óreg Diákok Baráti Társasága. Figyelemre méltóan nemes célt tűztek ki maguk elé: tevékenységüket Eger kultúrtörténeti fejlődésének szolgálatába kívánják állítani. Tagjaik sorában olyan személyiségeket találtunk, akik valamennyien e patinás városban járták ki iskoláikat, s életük folyamán jelentősei alkottak. Május 26—27—28-án idei legnagyobb rendezvényüket tartják a Gárdonyi Géza Gimnázium fennállásának 300. évfordulója tiszteletére szervezett eseménysorozattal. Munkások — ma Kétkezi dolgozók, szakmunkások. Most nem a zakatoló gépek mellett „kapjuk el” őket néhány röpke szóra, hogy a brigádmozgalomról, a társadalmi munkáról, s az évtizedeken át beidegződött konvencionális dolgokról mondjanak jól fésült mondatokat... Nem, nem olyan időket élünk, hogy a rózsaszínű képre lenne szükség. A nyolcvanas évek utolsó esztendejét írjuk. A délelőtti műszak után — overalljukból átöltözvén már — ülnek a pártirodán, szemben az újságíróval. Véleményt mondanak: okosan, tisztánlátón, s ami fő, keményen. Politizáínak. Eger, Csepel Autó 3-as számú gyára. Munkások, alig néhány nappal a Munka ünnepe előtt... Szavuk ünneprontás? Korántsem. A valós tények tükrözése. A munkahelyen marad a találgatás Erényi Péternek hívják, tizennégy éve dolgozik a gyárban, köszörűs a tengelygyártó üzemben: — Sokan felteszik a kérdést itt, a munkatársaim is: érdemes-e az embernek járatnia a száját? Annak, hogy egymás közt elmondjuk a problémákat, nincs foganatja. Pedig ne higgye, hogy a fizikai munkást nem érdeklik a gazdaságpolitikai témák! Méghozzá az ország egészét tekintve. Csakhogy szinte napról napra ellentétes információkat kapunk e téren. Ha egy re- formvezető kijelent valamit, kisvártatva cáfolja a konzervatív szárny. Melyik az igaz? A homlokegyenest eltérő vélemények helyett igenis a realitást várná el az ember. — Bízik a reformfolyamatban? — A magam részéről igen, csak ez húzhatja ki az országot a bajból. A bökkenő az, hogy nem látjuk a végét. Mert ha még egykét évig folytatódik is az infláció, de utána javulásnak kell lennie, különben a kormány végképp elveszti a bizalmat. A munkások már így is elégedetlenek. S ha ez az elégedetlenség társadalmi méreteket ölt, abból óriási probléma lehet. — Milyen a légkör az üzemben? — Egyértelműen feszült. Mi a munkánkat elvégezzük, méghozzá becsülettel. De egy-egy áremelés után, ami anyagilag sújt minket, másnap mindenki szitkozódik. — Nagyon lapos a családi pénztárca? — Ne is kérdezze. A felesé- emmel tizenkétezret viszünk aza havonta, ha elosztjuk a családra, a létminimum határát súroljuk. Van egy kocsim, havonta egyszer-kétszer tudom használni, nem telik benzinre. A ruházkodásban, étkezésben nincsenek nagy igényeink. Igaz, nem is lehetnek. Két éve, igen, akkor még „futott a csikó”. De most?! — Ön tagja az MSZMP-nek. Mennyiben hallatja a szavát? — Nézze, a tagság véleményét figyelembe se veszik, a munkások álláspontja nem érdekli a vezetőket. Egy példa: a termelési tanácskozáson a dolgozók közül senki sem fogadta el a negyvenórás kötelező túlórát, mégis bevezették. S az, hogy a béremelésben nem vagyunk előnyben az irodai dolgozókkal szemben, csak az egyik oldala a dolognak. Nem becsülik a fizikai munkát! De hol van a tulajdonosi szemlélet? Megmondom: sehol. A tőkés államokban bérmunkások vannak, nos, mi még inkább azok vagyunk, csak nem olyan jól megfizetve. Hallatom-e szavam? A párttaggyűlésen felolvassák a beszámolót, nincs hozzászólás. A folyosón, az üzemben, ott igen, ott van vélemény. De hát az alulról felfelé építkezés nem valósulhat meg, ha minket, munkásokat nem vesznek figyelembe. Pillanatnyilag langyos víz ez, amelyik még partot sem mos... Mindennek a dolgozó igya meg a levét?! Szóljon ezután Balázs Győző a forgácsoló üzemből. Foglalkozása: esztergályos, beállító lakatos. — Valamikor a munkásság elitjéhez tartozott ez a szakma. Ma már nincs becsülete a munkának. Anyagilag sem. Nyolcezret viszek haza, pedig kiemelt szakmunkás vagyok, felelek a minőségért. Négytagú a család, osztunk-szorzunk, mire a végére jutunk, a létminimumot se éljük el. De jó, nem tartok panasznapot magának az anyagiak miatt. Elég, ha azt mondom, szülői segítség nélkül semmire se mennénk. Ott tartunk, hogy a családi vacsora attól függ, mit hozunk faluról az öregektől. És mit mon- jak a gyerekeimnek, hogy a primőr zöldséget miért nem tudom megvenni? Az ember összeszorítja a fogát. Igen, nehéz helyzetben az ország. De a dolgozó igya meg a levét? Pedig nyolc óra után is keményen dolgozom. — Arra nem gondolt, hogy másutt próbáljon szerencsét? — Nézze, szeretem a munkám, a kollégáimat. Hatvanki- lencben jöttem ide, most menjek idegen környezetbe, ahol lehet, be se fogadják az embert? Nem, itt házon belül kellene rendet tenni. Mert az nem helyénvaló, hogy a Csepel Autó öt gyára között az egriben a legalacsonyabb a bér, holott éveken át 10—15 százalékos termelésnövekedés volt. Miért kapnak többet a pesti munkások? Szembetűnő az aránytalanság. — Azt világosan látják, hogy nehéz helyzetben az ország. Mindenkinek a maga posztján kell helytállnia, — gondolom, e kitételt az unalomig ismerik. Ön személy szerint hogy érzi, mit tehet a dolgozó? — Megmondom: a munkásember kidolgozza magát, este fáradtan megnézi a híradót, olvassa az újságot. És mit szűr le? Folyik a hatalmi harc. Az tény, hogy a gazdaságnak és a politikának együtt kellene fejlődnie, de hát ennek még a csíráját se látni. A kiskirályok még mindig megvannak. Azokat pedig, akik ilyen helyzetbe hozták az országot, senki sem vonja felelősségre. Jó, aláírom — úgyis mint párttag — most nyíltság van. De még mindig csak magunk közt mondhatjuk a magunkét. Eddig a sajtóban is rózsaszínre festették a helyzetünket — holott nem mi vagyunk azok, akik negyvenezer forittal megyünk nyugdíjba. Háttérbe szorul az ipari munkásBalázs Győző: A húskonzervet a gyerekeknek adjuk, én inkább paprikás krumplit eszem (Fotó: Perl Márton) ság, pedig mi vagyunk azok, akik termelünk. A felsőbb vezetés pedig torz képet kapott rólunk: egy miniszterről se tudok, aki lejött volna ide közénk az üzembe, és szétnézett volna... Abszurdum, ahogyan a javakat elosztják — Hogyan látja, húsz éve volt jobb vagy most? — a kérdést azért teszem fel Váczi Béla beállító lakatosnak, mert épp két évtizede dolgozik a gyárban... — Kétségtelen, akkor sokkal jobb volt a munkások helyzete. Értéke volt a pénznek, az anyagi javak felosztása igazságosabb volt. Ami most van, abszurdum. Rossz, és veszélyes szemlélet, hogy mi húzzuk a rövidebbet. Gyakorlatilag azoknak nincs pénze, akik megtermelik. Rajtunk csattan az ostor. — A szakszervezet mennyiben képviseli önöket? — Ó, a munkásságnak nincs érdekképviselete. A szakszervezet olyan visszahúzódó álláspontra helyezkedett, egyszerűen nem tudom, mire vár. Nem lép fel a kormánnyal szemben, ahol pedig pillanatnyilag folyik a harc a piros bársonyszékért. De mit tapasztal a munkás? Egy szervezet sem mondja meg, hogy elvtársaim, vagy uraim, ezt így kell csinálni, hogy az ország kilábaljon az adósságból. Nem látunk tisztán, riasztó híreket hallunk csupán. Például arról, hogy milliókat vesznek fel nyereségként a vállalatvezetők, akkor amikor a munkásnak átlag hatezerből kell eltartani a családot. Kemény szavakat használok, de a munkás- osztály alól kicsúszott a talaj! Harminc éve vagyok párttag, de becsapva érzem magam. Mert azok a munkások, akikből értelmiségiek lettek elfelejtették, honnan indultak. — Hogyan képzeli el az igazi demokráciát? — A becsülettel dolgozónak biztosítsák a feltételeket a megélhetéshez. Sok az ingyenélő, akik jobban odatartják a markukat. Nos, ezeknek a létszámát csökkenteni kellene. És nézzünk utána, kiket illet meg a tizenharmadik fizetés. És miért? Aki megtermeli a javakat, ne az kapja a legkevesebbet, és igenis, hallathassák a szavukat. Macska—egér harc — Bartus István műszaki ellenőr abban az üzemben, ahol a tengelyalkatrészeket gyártják. Hogy hogyan vélekedik a jelenlegi gazdasági helyzetről...? — Nem tapsolunk. Az, hogy ilyen ingatag — nem a mi hibánk. Azt eddig is tudtuk, hogy a munkánkat nem végzi el más helyettünk, s mi meg is tettünk mindent. Most ott tartunk, hogy valahogyan meg kell élni. Túlórával, mégis nehezen. Mert mi volt az elmúlt években? A gyárnak jött a munka bőven, a forint meg csurrant-cseppent. Vállalati szinten nem ismernek el minket. Ezt annak ellenére mondom, hogy a dicsérő oklevelek már nem fémek el a falon. De a meleg szavakból, a vállveregetésekbol elegünk van, ezekért nem kapunk semmit a boltban. Tagja vagyok a gyári pártbizottságnak, de ez a vezetés sem tudott tenni azért, hogy elszakadjunk, s önállókká váljunk. Macska—egér harc ez. — Mit tehet ma egy munkás? — Azt csinálja, amit mondanak neki. Ha sebességváltót kell gyártani, azt készíti. De hogy ez a termék kell-e, az már a vezetésnek legyen a gondja. — Hogyan vélekedik a gazdasági-társadalmi kibontakozási programról? — A két fő pontot, a szerkezetváltást és a tőkés export növelését pénz nélkül nem lehet megvalósítani. Fel kellene gyorsítani a gazdasági reformot, de ma még csak ennek törekvéseiről beszélhetünk. Mert mi van? Kijön egy határozat, egy hónap múlva megváltoztatják. Azt halljuk: ösz- szébb kell húzni magunkat megint. Előbb felforr a vérünk, aztán megemésztjük. Csak már látnánk a végét! — Rossz kedvvel dolgoznak? — Nem mondhatnám. De én személy szerint sem vagyok belenyugodva a mostani helyzetbe. Tehetetlenek vagyunk mi munkások abban, hogy a sorsunkat megváltoztassuk. Nincs itt a szocializmus ellen senki, de az már komoly kérdés, hogy milyen szocializmust építsünk. Mert nem azt képzeltük el, ami most van. Egész életünkben bíztunk abban, hogy jólétet teremtünk. Hát ez nem jött be. A nyolc órán túl még ledolgozunk ki tudja hányat, de ki törődik az egészséünkkel? És nem vagyunk va- ok, látjuk, mit engedhet meg magának egy munkás az úgynevezett kizsákmányoló társadalomban. — Fél a holnaptól? — Nem. Tovább húzom az igát a többiekkel együtt. Mi mást tehetnénk? Mikes Márta — Melyek az elvi indítékai a társaság működésének? — kérdeztük elsőnek dr. Kerekes Lajost, a Baráti Társaság elnökét. — Napjainkban az egyik lényeges kérdés: miben rejlik az ország fennmaradásának, felemelkedésének titka? Bennünket, öreg diákokat annak idején Széchenyi szellemében tanítottak, miszerint nem elég a hazát csupán birtokba venni, a Duna- medencében lelki, emberségbeli honfoglalásra van szükség! Közös összefogással vállalnunk kell a magyar sorsot, a nehézségeket, a munkát, a szürke, jutalom nélküli hétköznapokat! — Ebbe miként kapcsolódhatnak be az egri öreg diákok? — Úgy okítottak valamennyiünket, hogy a feladatok elvégzéséhez kiművelt emberfők sokaságára van szükség. S ez tagjaink esetében valóban elmondható. A meglévő jelentős szellemi tőkét kell kiaknáznunk. Kulturális, irodalmi, művészeti, zenei és közéleti szereplésre kívánjuk serkenteni a hozzánk csatlakozókat, és ehhez megfelelő fórumokat biztosítani. Azt mondják: ma nemcsak politikai és gazdasági, hanem erkölcsi és szellemi válságban is szenvedünk. Mi azt valljuk, az eredményes nemzeti, társadalmi reformok alapfeltétele a megtisztulás és a szellemi fel- emelkedés. Európai állam vagyunk, csakis így maradhatunk fenn. Igenis érték magyarnak lenni! Nékülünk szegényebb lenne a világ. Valljuk, hogy beléphetünk ismét Éurópába, de csak magyarságunk megtartása mellett! — Kíváncsiak lennénk arra is, kiket mozgósíthatnák elképzeléseik megvalósítására? — Alapszabályunk rögzíti: rendes tag csak az lehet, aki Egerben szerzett közép-, vagy felsőfokú végzettséget. Azokról van szó, akik a Dobó, a Gárdonyi gimnáziumokban, illetve a tanítóképzőben, a jogakadémián, a hittudományi és a tanárképző főiskolán fejezték be sikeresen tanulmányaikat. A kikötés, hogy a társaságba jelentkezőnek negyven év fölöttinek kell lennie! Van pártoló tagságunk is, ilyen az lehet, aki — mégha másutt érettségizett, vagy diplomázott is — legalább egy tanévet Egerben járt ki. — Neveket is említene? — Közénk tartozik például dr. Kulcsár Kálmán jelenlegi igazság- ügyi miniszter, dr. Óriás Nándor, továbbá dr. Kelecsényi Gábor, valamint dr. Rajeczky Benjámin. Azt is szeretnénk, hogy akik életükben komoly munkásságot fejtettek ki a városért, illetve a megyéért, tartsanak erről előadásokat. Az egri vár hajdani ásatásairól megidézhetjük Lénárt Jánost, Pataki Vidort. A pedagógia terén Somos Lajos szellemiségét kívánjuk a ma emberének bemutatni. Ezek után az is érthető, hogy Kulcsár Kálmán mai beosztásában éppen a mi városunkban járt először és adott ismertetést a jogalkotás, a bíráskodás megújulási törekvéseiről. — A társaság idei fő feladata — mint már szó esett róla — a régi ciszterci gimnázium, a mai Gárdonyi három évszázados jubileumának méltó megünneplése. Miért éppen az egri öreg diákok e hagyomány felkarolói? A kérdésre dr. Chikán Zoltán, a társaság titkára adta meg a feleletet. — Az egri diákok a múltban is összetartottak. Jellemző volt ez különösen a ciszterci gimnáziumban végzettekre. Ott a legfogékonyabb korban együtt töltött nyolc év emlékei, az intézet hagyományai, az európai kultúra klasszikus ismeretanyagára épülő nevelési módszerek kovácsolták egyszelleművé a diákokat. Ennek szellemében tevékenykedett a Ciszterci Diákszövetség, legalábbis amíg lehetett. Feloszlatás nélkül, csendben szüntette meg működését, de emléke tovább élt. Ez és az új idők előre jelzett hangulata találkozott azzal az időszerű igénnyel, hogy volt iskolánk alapításának 300. évfordulóját ebben az évben lenne esedékes megünnepelni. Hozzá kell tennem: az összetartozás érzése nemcsak a ciszter- gimnázium sajátja volt, hanem a keristák, a dobósok rendre megtartott találkozói, s a tanítóképző volt nebulóinak összejövetelei is fontos események voltak. Úgy vélem, ha létezik genius loci, a hely szelleme, akkor Eger ezt a szellemet valósítja meg! Ezért is gyökerezett meg bennem a gondolat, hogy a hagyományok felélesztését szélesebb alapokra kell helyezni. — Ehhez kínálkozott nagyszerű alkalomként a gárdonyisok ünnepe. Mi lesz a háromnapos rendezvény programja? — Talán kevésbé ismert, az iskolát 1689-ben a jezsuiták alapították. Később került a ciszterci rendhez. A három nap gazdag eseményeket ígér, terveink szerint. Május 26-án — elképzelésünknek megfelelően — Zakar polikárp, a ciszterci rend Rómában székelő generális apátja szól a közönséghez. Másnap a Megyei Művelődési Központban lesz ünnepélyes megemlékezés. E napon emléktáblát helyezünk el a gimnázium falán, este pedig színházi előadásra kerül sor. Erre az alkalomra készítette el zeneművét pártoló tagunk, Szoko- lay Sándor. Tudományos esszék, előadás-sorozatok is megjelennek majd nyomtatásban. A kiadvány címe: Évkönyv. Társaságunk pályázatot hirdetett a diákoknak. A témák ezek voltak: A középfokú oktatástörténet Egerben, 1689-től napjainkig; A jezsuiták alapításától az állami gimnáziumig; Képzelt riport a volt nyolcosztályos gimnáziumi oktatásról. A megyei tanács művelődési osztálya 10, társaságunk pedig 5 ezer forintot ajánl fel a pályamunkáknak. A legsikerültebbek várhatóan nyomtatásban is papvilágot látnak. (Sz. Z.)