Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
kérdés válasz Alexander Brody: „Elmegyek Egerbe, hogy újra lássam nagyapám házát...” Alexander Brody: Bródy Sándor író unokája, az Ogilvy and Mather Worldwide amerikai reklámvállalat nemzetközi üzletágának elnöke. Budapesten született, 1948-ban — 15 esztendősen — hagyta el szüleivel az országot. Az USA-ban a hírneves Princeton. Egyetemen tanul, utóbb a Woodrow-Wilson School-ban is szerez egy diplomát. S bár utóbbi végzettsége alapján diplomataként is dolgozhatna, mégis az üzleti életbe kerül. Jelenlegi munkahelyén 1987-től tevékenykedik. Emellett számos fontos pozíciót tölt be. A magyaron kívül még öt nyelven beszél. New York-i irodáját hívtuk fel, hogy telefoninterjút kérjünk tőle. — Halló, kedves Brody úr! Tekintve, hogy Egerből, nagyapja szülővárosából keressük, rögtön az a kérdés kívánkozik ki belőlem, hogy vajon járt-e már a hevesi megyeszékhelyen? — Egert ismerem, akárcsak a megyét. Persze nem igazán jól, de amikor kisfiú voltam, akkor sokszor töltöttem ott az időmet. Visszaemlékszem például egy ottani jó disznótorra is. Szívesen ellátogatnék ismét oda valamelyik magyarországi utam alkalmával. Már csak azért is, mert ott élt nagyapám, aztán Gárdonyi Géza, vagyis eszerint a város jó írókkal dicsekedhet. — Remélem, valóban eljön majd hozzánk... Egyébiránt nem tudom, tudja-e, hogy nem oly régen az ön nagyapjának nevét vette fel a megyei könyvtár... —- Higgye el, ennek nagyon- nagyon örülök, nagyon boldog vagyok... S komolyan mondom, hogy a szaván fogom majd magát, azaz elmegyek Egerbe, hogy újra lássam nagyapám házát, amire már csak nagyon halványan emlékszem. — Mint megtudtam, ön is ír, sőt szépirodalommal is foglalkozik. Kíváncsi lennék arra, vajon milyen témákat dolgoz fel, s arra is, hogy jelentett-e valamiféle előnyt az ön karrierjében az a tény, hogy egy neves író unokája ? Utóbbival kezdeném... Ebből soha semmiféle előnyöm sem származott, mert itt, ahol élek, nem igazán ismerik őt. A másik kérdésre így telefonon nehéz válaszolni. Mint szokták volt mondogatni, a nagyapám naturalista író volt. Nos, az én dolgaimat borzasztó problémás valamiképpen meghatározni, ugyanis hirtelenjében nem tudnék olyan magyar írót említeni, aki ugyanolyanokat csinál, mint én. Az igazság az, hogy kezdetben csupán a magam számára róttam a sorokat, ám később — azt követően, hogy az emberek többé-ke- vésbé érdeklődtek ezen munkáim iránt — másokkal is „megosztottam” az írásaimat. —Annakidején, amikor eltervezte az életét, gondolt-e arra, hogy az üzleti világban, egészen pontosan a reklámszakmában ténykedik majd, avagy inkább jobban szeretett volna valamilyen „humán” foglalatosságot űzni? — Őszintén szólva én akkoriban úgy hittem, hogy írni fogok, illetve, hogy diplomataállásba megyek. Utóbbi azért is látszott célszerűnek, mert úgy véltem, a nyelvtudásom itt sokat segíthet. Magyarországról már nagyon korán eljöttem, s az Államokban a Princeton Egyetemre jártam. Mint ismeretes, valamikor Einstein is megfordult e helyen. Sőt, több magyar is tanított itt, így például John Neumann, vagyis Neumann Jancsi, akit nagyon jól ismertem, jóllehet én még csak fiatalember voltam, ő pedig már meglett férfi. Szóval voltak ott magyarok... Ám én később is megtartottam az érdeklődésemet a magyar irodalom iránt, most is sokat olvasok az anyanyelvemen. Nem csupán prózát, hanem verseket is. Számos olyan magyar író van, akit szeretek, közöttük kiváltképpen Sütő Andrást... — Ön, minta világ egyik legjelentősebb reklám vállalatának az elnöke, osztja-e vajon azt a mondást, miszerint a jó bornak nem kell cégér? Azért kérdezem, mert Magyarországon — sajnos — sok cégnél úgy ítélik meg, hogy a reklámra fordított összeg, ablakon kidobott pénz... — Uram! Hadd mondjak egy példát erre, s maradjunk a bor hasonlatnál... Közismert, hogy Eger környékén jó borok vannak. Ám szerintem ezt a tényt még Debrecenben sem tudnák meg az emberek, ha nem mondanák meg nekik. A legjobb hirdetés persze nem az, amelyik az újságban található, hanem az, amelyik „szájon” keresztül megy. Vagyis amikor így szólok magához: „Uram, én ittam azt a bort, nagyon finom volt, kóstolja meg ön is.” Tehát ez a legjobb módszer, ennél jobbat még nem találtak ki. De mivel maga ezt Magyarországon, illetve a világon nem tudja mindenkinek elmesélni — mivel egyfelől ideje sincs rá, másfelől unalmas is ezt mindig elismételni —, így valamilyen más utat kell találni annak érdekében, hogy az ember információt nyújtson egy-egy produktumról. Ami meg az ablakon kidobott pénzt illeti... Nos, van olyan reklám, amelyik valóban ennyit ér, ugyanis nem létezik olyan propaganda, amellyel kétszer el lehetne adni azt az árut, amelyik rossz. Egyszer be lehet csapni az embereket, de másodszor már aligha, hiszen tudják, hogy a termék nem „hozza” azt, amit a reklámja ígért. Fölösleges úgy hirdetni, hogy olyat állítunk az áruról, ami nem igaz. A jó minőség a legjobb reklám, mert az tartós valami... — Hallottam, hogy rengeteget utazik — a repülőgép szinte az otthona —, s azt is, hogy az egyetlen igazi szenvedélye az ötesztendős fia. Ilyen életforma mellett tud-e elegendő időt szentelni rá — egyébként érdekelne, hogy a gyermeke is megtanul-e majd magyarul —, s ha még emellett is marad üres órája, azt mivel tölti? — Mielőtt felelnék, annyit hadd jegyezzek meg, hogy a fiam is a Sándor nevet kapta. Úgy hiszem — persze lehet, hogy ezzel csak önmagamat csapom be —, az a legfontosabb, ha a gyerek tudja, hogy az apja szereti. Meg az, hogy azt az időt, amit vele töltök, azt ténylegesen vele töltsem. Mert sokan vannak, akik hazamennek este, s azt mondják, most ne zavarj gyerek... Amikor a fiammal vagyok, számomra csak ő létezik. Ezen túlmenően majd mindennap beszélek vele telefonon — ő ugyanis Hawaiiban él, az ottani otthonomban, ami nagyon messze van innen, hiszen repülővel 12 óra az út —, s ilyenkor elmeséli, mi is történt vele, meg kérdez dolgokat. Hogy elsajátítja-e a magyar ■ nyelvet, azt nem tudom, mert én ahhoz nem beszélek elég jól, hogy megtanítsam. S — őszintén szólva — úgy gondolom, vannak olyan nyelvek, amelyeket inkább meg kellene tanulnia. De ha lesz alkalom arra, hogy egy kis időt Magyarországon tölthessen — amit remélek —, akkor bizonyára ez sem lesz utolsó szempont. A szabadidőm? Általában írok vagy olvasok, emellett sportolok. Valamikor sokat fociztam, aztán lo- vaspólóztam és vízilabdáztam. Akárcsak az unokabátyám — Bródy Gyuri —, aki e sportágban többször volt olimpiai bajnok. —A HVG-nek adott interjújában azt olvastam, hogy ön nem örökölte a Bródy-vagyont, s egyébként is az a véleménye, hogy az ember önmaga teremtse meg a vagyonát. Mondja, mit jelent az ön számára a pénz, a gazdagság? — Nézze, nekem valóban az a véleményem, hogy a vagyonát mindenki maga teremtse meg. Különben amikor Amerikába kijöttem, egy fillérem sem volt. Tanulmányaim első két évében a nagybátyám segített, utána azonban önmagam biztosítottam tanulásom feltételeit. A gazdagságot rendkívül lényegesnek tartom az életben, de nem abban az értelemben, ahogyan azt ön bizonyára gondolja. A szüleim hatalmas vagyont hagytak: azt a kincset, hogy megtanultam érezni és gondolkodni. S ez értékesebb valami, mint a pénz. Mert utóbbit el lehet költeni, ám a másik mindenkor megmarad nekem... Sárhegyi István Vicsorgó tigriskölykök München, NSZK: Nyikita és Natália a Hellabrunn állatkert másfél éves szibériai tigriskölykei, éppen a mamától tanult vicsorgást gyakorolják. (Telefotó —-MTI külföldi képszerkesztőség) Kíváncsi és bátor! A kis gyűrűsfarkú oposszumot Lisa Price akarta lencsevégre kapni a Fe- orset parkban. A jelek szerint a kis állatnak csak a bátorsága volt nagyobb a kíváncsiságánál. Hol vagytok, hofoók? Az amerikai hobók évi találkozójának Britt (Iowa állam) ad otthont — írta a Washington Post, és sajnálattal tette hozzá, hogy bizony, már nem sokan vannak. Legutóbb mindössze kéttucatnyian jöttek össze. Ezek a fickók, akiknek a története a 30-as évek nagy depressziójához kötődik, ma is tele vannak nosztalgiával az iránt, amikor a tehervagonok oldalára kapaszkodva utazgattak az országban, munkát keresve. Cheyenne Kidd, az egyik hajdani hobó, 68 évesen keserűen fakadt ki a vasút modernizálása ellen: „A dízelmozdonyok megölték a a csavargást. Hogyan is lehetne rácsimpaszkodni egy olyan vonat kocsijára, amelyik már nem áll meg, hogy szenet vagy fát és vizet vegyen?! ” Cheyenne Kidd, öreg hobó, azok a vonatok csakugyan elmentek. De mint az egyik, a találkozókra már régóta nem járó rokonszenves csavargótól tudjuk, nem az eszközök tehetnek róla, hogy „senki, de senki nem tudja, mi vár rá, csak azt tudja, hogy mind magányosabb, öregebb, nyomorultabb lesz., Kerouacról van szó, az Úton című könyv írójáról. Emelkedik az autóbalesetek száma Nyugat-Európában — állapította meg több érintett ország illetékes hatósága. Összeültek tehát a Közös Piac közlekedési miniszterei azzal a szándékkal, hogy egyeztetett és egységes irányelveket dolgozzanak ki a sebességkorlátozásra. A szándékot nehezíti, hogy néhány országban sem értelmezik egységesen a sebességhatárokat. Olaszországban például hosszú hónapok vitáját zárták azzal, hogy eltérően ítélik meg már az alapelvet is: vannak, akik az úthoz, mások a hengerűrtartalomhoz igazítanák a megengedett legnagyobb sebességet. Franciaországban különösen a nyomasztó hét végi balesetekkel kapcsolatban dúlnak a viták. Az egyik orvosprofesszor eleve szkeptikus véleményének adott hangot, amikor a Le Monde-ban kifejtette, hogy a megoldás kulcsa tulajdonképpen az autógyárak kezében van. A kocsik egyre többet tudnak, az autószalonok pedig bármely friss jogosítványos zöldfülűnek azonnal eladják akár a 200 lóerős turbómotorral felszerelt csodaautót is. „Teljesen illuzórikus abban bízni, hogy szigorú következmények nélkül bárki is betartja a sebességkorlátozást, aki olyan kocsi volánjánál ül, amely repülni tud. Manapság az amatőr kertészek is 60 kilométerrel nyírják a kerti pázsitot, éppen az autóúton vánszorognának a hét végi vadászrepülők ?! ” Krisztus vagy Barabás Lecke, Pinochet szerint Pinochet, mint ismeretes, elvesztette azt a szavazást, amely hivatott lett volna meghosszabbítani a nevével jelzett chilei diktatúrát. A nép jótevője — ahogy szívesen nevezteti magát — ezért úgy döntött, hogy marad. Az egyik beszédében, melyet érthető okokból a püspökök is elutasítottak, a vereség miatti dühét bibliai hasonlattal fejezte ki. „Ne feledjétek, hogy a történelemben volt égy olyan népszavazás, amikor Krisztus és Barabás között kellett választani. És a nép Barabást választotta. A nép néha súlyos hibát vét, nem tudja, mit akar.” A hasonlat profán, ez nyilvánvaló. Ám a példánál maradva az is lehet, hogy a chilei szavazók jobban ismerik az ősforrást, a Bibliát, mint az agg diktátor, és ezért választották Barabást. Áki Máté szerint közönséges bűnöző, Márk szerint lázadó, János szerint rabló volt. Valahogy így: Pinochet? Nem! Akkor inkább a Barabás... Ne járj csak azon az úton Az FBI egyik szakembere közreadta jótanácsait azoknak, akik szeretnék megelőzni, hogy túszok legyenek. A Newsweek- ben publikált tennivalók egyszerűek, íme: Figyeljük azokat az idegeneket, akik a lakásunk közelében tűnnek fel. Tartsuk szemmel a gyanús autókat, sőt a kerékpárokat is. A hivatalban sohase hagyjuk szabadon mászkálni az idegent. A lifthez, a ki- és bejárati ajtókhoz szereljünk ipari tévét. Munkába menet ne mindig ugyanazt az utat kövessük. Az éttermeket is váltogassuk. Időnként változtassuk meg a külsőnket. Ha utazunk, tartsuk titokban a célt és az útirányt. Kerüljük a könnyen felismerhető nagy kocsikat. Ne engedjük közölni házunk fotóját a lapokban. A feleség és a gyerek ne fecsegje ki, hogy hol töltjük a vakációt. A legjobb, ha a gyerekek nem is tudják, mivel foglalkozik az apjuk. Európa azon részében, ahol a potenciális túszokat nemzeti kisebbségnek hívják, a bicikliket talán nem kellene gyanúsítani. Állati... ■bo ■ & s g & 1 l|ali I ■ \ LUI\ t
