Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-21 / 93. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 21., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Pénzügypolitikus — helyben Három évtized a tanácsi gazdálkodásban Mérlegzáró közgyűlés, avagy Natúrszelet, . és építőipar Minden a megszokott módon indult. Telefon... Egyeztetjük majd az időpontokat, felkeresem az elnököt, őelmondja a tavalyi eredményeket, az idei terveket, reálisan, de azért nem mellőzve némi optimizmust sem... Már ahogy ez illik egy vezetőnek. Forgács Károly, az egri Épület-karbantartó Szövetkezet elnöke azonban már fél mondat után a szavamba vág. „Meghívom a közgyűlésünkre... Ott legalább megismeri a dolgozók véleményét is...” Mindenki vigyázzon a szövetkezet vagyonára... ...úgy, mint a sajátjára. Szőrén-szálán eltűnt négy köbméter finn faanyag. És nem ez az egyetlen tétel a negatív jegyzőkönyvben. (Hm. építőipari sajátosság? Lopnak az emberek. Miért, hol nem teszik ugyanezt, ha lehetőségük van rá?) Bár — teszi fel a Fásultság és érdektelenség Temperamentumos, akkurátus ember Forgács Károly, az elnök. A zsongás, ami betölti a Platán étterem nagy, levegőtlen helyiségét, mintha csöndesedne, amikor szólásra emelkedik. Beszél az egy évvel ezelőtti kisszövetkezetté alakulásról, majd az idén január 1-jétől bekövetkezett újbóli változásról, arról, hogy nevük ettől kezdve ismét ’’szövetkezet”. Hangja mély, öblös, csak akkor emelkedik meg kissé, amikor ezt mondja: „Az emberekben csökkent a munkaTöbben összesúgnak... ...az elnök e szavai hallatán. Nem egyértelmű: mellette vagy ellene. Akad, aki egész végig a szomszédjával beszélget, s látszik: unja, nem érti, vagy talán el sem hiszi a számokat, a tényeket. Az asszonyok az alkalom ünnepélyességéhez és ízlésükhöz mérten jól öltözöttek, legtöbbjük nyakában gyöngysor. A férfiakon is látszik némi igyekezet e téren, öltöny, nyakkendő, de leginkább a piacon és a butikokban kapható tarka, szürke-fekete díA sorban az utolsók: a kőfaragók Minden egység eredménnyel zárt — kivéve a kőfaragókat. De vannak azért kecsegtetőbb adatok. Az árbevétel és a nyereség is emelkedett 1988-ban. Növekedtek a bérek, 23 százalékkal! Ha nincs munka, mondják meg és kész! A beszámoló után taps... Se nem hangos, se nem halk. De még a tudomásulvétel sem cseng belőle. Csak olyan langyos. Hozzászólás? Van. Egy szakállas férfi emelkedik fel a székéből. —Jól zártuk a tavalyi évet! Csak azt nem értem, hogy akkor decemberben miért kaptunk olyan kevés fizetést. Meg a másik dolog. Doros Judit Emberi dolgok kérdést önmagának dr. Bárdos Sándor elnökhelyettes — nem tudni pontosan, hogy a társadalmi tulajdon elleni vétség szaporodott meg, vagy az ezt ellenőrző bizottságok dolgoznak hatékonyabban. Szerinte az utóbbiról van szó. kedv, érdektelenség, fásultság tapasztalható sok helyütt. A személyi jövedelemadó, az infláció természetesen nem lelkesítette a dolgozókat. Szomorúbb tény viszont, hogy néhány vezető is ennek a hatása alá került, s nem tudták vállalni a megnövekedett igényeket. Tőlük elbúcsúzott már a szövetkezet. Az év vége felé csúcsosodó munkák feszültséget teremtettek — s itt is megmutatkozott egy-két irányító szakember döntésképességének a hiánya... szítésű pulóver a módi. Bizonyára meg is borotválkoztak, hisz egy évben csak egyszer van ilyen nagy esemény. ”Mérlegzáró közgyűlés!”S ami a lényeg: jutalomosztás, törzsgárdatagok elismerése... és vacsora! Több száz ember, egy nagy teremben, fülledt, áporodott levegő, dohányfüst — de egy évben egyszer legalább ünnepelnek. Esznek, isznak egy jót, aztán ■ ki haza, ki arra, amerre a lába viszi. —A mai pénzügyi politika lassacskán már követhetetlen az egyszerű halandó számára. Adótörvény, sorozatos áremelések, a költségvetési egyensúly viszont csak nem akar helyreállni Mi is valójában Ön szerint a pénzügyi kormányzat szándéka ? A Heves Városi Tanács nemrég nyugalomba vonult pénzügyi osztályvezetőjének, Réz Tibornak váratlan a kérdés. Nem is állja meg megjegyzés nélkül: 1 — Ez így igencsak fejtörő kérdés... De válasz természetesen van rá. Ma a pénzügyi kormányzat célja a költségvetési egyensúly megteremtésén túl a szociális és egészségügyi intézmények működésének biztosítása. Az ehhez szükséges fedezet előteremtésében a lakosságnak is nagyobb terhet kell vállalnia. Alapvető fogalmak: az oktatás — a jövő, az egészségügy-, az állampolgárok állapota, a szociális ellátás — támogatásra is szükség van. Mindebben kell megtalálni az igazságos elosztást. — Országos szinten nem köny- nyű feladat, ezt a mostanában történtek is bizonyítják. Vajon helyben, tanácsi vonalon miként valósultak meg az elképzelések? — Az üzemeltetéshez elengedhetetlen pénzügyi eszközök — fejti ki tárgyilagosan — bizony még a bőség időszakában sem voltak meg, nemhogy napjainkban. Ha már most továbbcsavarnak a tanácsi költségvetésen, még nehezebb lesz a dolog. De azért nem szabadna odáig jutnunk, hogy mondjuk krétát vagy WC-papírt a gyerekek vigyenek az iskolába! — No és az adórendszer bevezetése? Egy biztos, meglehetősen elkapkodottnak tűnt. — Ismert az immár mondásnak számító tréfa: svéd mintájú adót vezettek be nálunk, etiópiai szintű bérek mellé. Szóval, kényszerítő körülmények hatottak ránk. A vállalatokat már nem lehetett tovább adóztatni, hiszen 25 százalékuk amúgy is a csőd szélén áll. Tehát a lakosságba kellett a terhek egy részét áthárítani. Korábban ugyanis ez a fajta adózás nem volt megfelelő, túl sok lett a gazdag ember, akik ráadásul alig viseltek valamit a közös terhekből. Most a jövedelmi viszonyok alapján történik a befizetés. Erre az APEH apparátusa lehet garancia. Mármint az arányos adózásra. — Ez a kísérleti jellegű rendszer mégsem tekinthető túl erkölcsösnek. Például többletmunkára kívántak valamennyiünket ösztönözni, ám ennek ellenkezője valósult meg. — Ne felejtsük el, Magyarországon a szocialista államok közül elsőnek vezettük be az adórendszert. Tapasztalataink tehát nem voltak. Sokan emlegetik, hogy Japánban hét éven át dolgozták ki. De ott mások a társadalmi viszonyok. Az elkövetkezőkben itthon elsőrendű teendő: finomítani ezt a rendszert. Réz Tibor épp harminc éve annak, hogy részese a helyi jellegű gazdálkodásnak. — Kereskedő ipari tanuló voltam 1946 — 47-ben Budapesten — emlékezik vissza. — Ott könyvvitelt is tanítottak, s megszerettem. Utána Debrecenbe kerültem a betonépítő vállalathoz, majd tam'tói képesítést szereztem. 1959-ben lettem a hevesi Ezüstkalász Tsz főkönyvelője, másodállásban. Főállásban viszont gazdasági felügyelő voltam a községi tanács művelődési osztályán. Tíz évvel később lettem a tervcsoport munkájának irányítója, s 1971-ben pénzügyi osztályvezetőnek neveztek ki. Három évtizedes munkáját többek között tavaly április 4-én Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el. A visszapillantás, amire megkértem, ugyanakkor nem csupán a felhőtlen perceket eleveníti fel. — Még az új gazdasági mechanizmus, 1968 előtt központi norma alapján számoltuk ki, hány forintot tervezünk. Rendszerint három napot vett igénybe utána az ellenőrzés. Minden egyes tételre nagyon odafigyeltek. A változáskor bizony rengeteg bonyodalommal, komplikációval kellett megküzdenünk. Egyetlen példa: Kiskörén közölték, adjuk oda nekik a pénzt, majd ők önállóan gazdálkodnak vele. Igen ám, kérdeztük tőlük, de tessék megmondani, honnan, miből? — Heves várossá válásával mennyire sikerült nagyobb gondot fordítani a fejlesztésekre? — Új fejkvótát alakítottak ki 1986. január 1-jétől. Nálunk ez Egerrel egyenértékű volt. Legalábbis az eredeti terv szerint. Az elmúlt évben azonban ezt az ösz- szeget 40 százalékkal csökkentették. Az idei esztendőre 270 millió forintból sokat áldozunk a gázprogramra. Tanácsi támogatással 12,5 kilométeres szakasz készül el. — Tudomásom szerint Hevesen nem törölték el a településfejlesztési hozzájárulást, mint például Egerben vagy Gyöngyösön. — Városunk vezetése ezzel — már hogy az említett két helységben megszüntették a tehót — igen kényes helyzetbe, mondhatni kutyaszorítóba jutott. Ha azonban itt is az eltörlés mellett döntenének, az együtt járhat azzal, hogy az új telepen nem lesz orvosi rendelő, s távoli céllá válik a dögkút, a temető kialakításának terve. Mellesleg a lakók nagy része szívesen vállalta a befizetését. Az összeg 800 forint, állami lakásban élők esetén 560. — Manapság a vállalkozásoké a jövő. A helyi irányító szervek mennyire élnek a lehetőséggel? — Tanácsi vonalon egyelőre hadilábon állunk a vállalkozásokkal. Vannak próbálkozások, például a tornatermek bérbeadásával. Ez az emberek egészséges testedzése szempontjából nagyon jó. Igen ám, de a takarítás, a világítás, a fűtés meglehetősen ráfizetésessé teszi. A költségvetési üzem saját éttermét esküvői rendezvényekre bocsátja bérbe. A művelődési ház diszkói viszont ma már nemigen látogatottak. Az áremelkedéseknek elsősorban a kultúra issza meg a levét. Örömmel említi a családot. Sokat segítették a munkájában. Még úgy is, hogy a feleségét, aki a körzeti általános iskola igazgatóhelyettese volt, betegsége miatt 1978-ban le kellett százalé- kolni. Fiuk, Tibor ma a takarék- szövetkezet elnökhelyettese. Két unoka ad bőven elfoglaltságot a decemberben nyugdíjba vonult nagypapának. — Azért nem szakadok el a munkától — mondja. — A művelődési osztály a pedagógusok bérének felülvizsgálatára kért fel. Utána tanfolyam következik, ugyanis adótanácsadással kívánok majd foglalkozni. Hobbim pedig a fóliázás. — A harminc év alatt mire igazán büszke? — Leginkább arra, hogy a Hevesen megvalósított beruházásokban, legalábbis azok pénzügyi fedezetének előteremtésében nekem is volt részem. — Tudjuk, hogy be akarnak csapni bennünket, csak még azzal nem vagyunk tisztában, hogy mivel — jegyezték meg az egyik kisüzem dolgozói, amikor főnökük bejelentette, hogy rezsi-visszatérítés címen évente 30 ezer forintot kapnak fejenként, s ezért nem kell semmilyen pluszmunkát végezniük. Ketten is visszautasították a pénzt, mondván: kikérik maguknak, hogy ilyen átlátszó trükkökkel próbálják őket félrevezetni. Azok kedvéért, akik nem értenék az eddig megfogalmazottakat, hadd erősítsem meg, nincs semmi tévedés, a dolgozók bizalmatlanul fogadtak egy olyan hírt, aminek — azt gondolná az ember — örülni kellene. Mégpedig minden fenntartás nélkül. Bizonyára sokan csak legyintenek. Mi több, még hozzá is fűzik: „Nahát, ezek aztán a bolondok, pénzt adnának nekik, s nem kell.” Való igaz, hogy manapság senki után sem dobálnak évente 30 ezer forintot, így nehéz megCsökken az adminisztratív dolgozói létszám. S ha a környező építőipari egységeket nézzük, még egyértelműbb az Épületkarbantartó Szövetkezet jó pozíciója. Reggel felkelek öt órakor,fiste negyed hatkor érek haza — miért nem jár ezért nekem különélési pótlék? Egy másik férfi, az előzőnél idősebbnek tűnik. — Szerintem a mi brigádunk többet dolgozott, mint a többi. Akkor mi miért kaptunk kevesebb pénzt? Vagy a miénket is nekik adták oda? felelni arra a kérdésre, hogy az említett visszautasítás mennyire tekinthető általánosíthatónak. Mielőtt bárki cinizmussal vádolna, hadd tegyem hozzá: én majdnem biztos, hogy gondolkodás nélkül elfogadtam volna ezt a plusz pénzt, így nyilván jómagam is értetlenül álltam e nem mindennapi eset előtt. Végül megvilágosodott előttem e rejtélyes ügy háttere. A cég dolgozói ugyanis kifejtették: vállalatuknál mindig is az volt a taktika, hogy először adták a juttatást, s ezért majdhogynem semmit sem kértek cserébe. Legalábbis az első időben. Aztán szép lassan szigorították a munkafeltételeket, s ha valaki emiatt tiltakozott, akkor azzal csillapították, hogy bezzeg a pluszpénzt elfogadta, a munka viszont büdös számára. Hát ezért félnek az ilyesmitől. Persze társadalmi szinten is hasonló a helyzet. Legalábbis szerintük. Mert mint mondják, itt van például az ingyenes orvosi ellátás, mint adomány. Mindenki a saját bőrén érezÚjabb hozzászóló... — Egyetértek a beszámolóval, máskülönben is. De olyan ez az egész egy-két hete, hogy se jobbra, se balra. Ami folyik, az nem jó. Vagy nincs munka — és akkor ezt mondják meg! És mondják meg azt is, hogy menjek tovább, keressek máshol valamilyen lehetőséget. De hogy 60 százalékért dolgozzunk, az nem járja! A szegény ember csak megy haza — pénz nélkül! A főmérnök természetesen válaszol. S azt is elmondja: az a gyanúja, hogy olyanok emelkedtek szólásra, akik egyébként nem nagyon jeleskednek a munkában. Gyakran valós teljesítmény nélkül követelnek a dolgozók bért. Egyébként örülhet az a néhány száz ember, aki — ha kevés a munka — akkor is megkapja a hatvanszázalékos kifizetést. Nem minden szövetkezetre jellemző ez a fajta „nagyvonalúság”. Ugyanolyan munkával — nagyobb terhek Dr. Kaszás Mária, a Kiszöv titkára is vendége — tanúja — az eseményeknek. A végén szót kér: — Önök az építőiparban dolgoznak, s ennek egyik sajátossága, hogy munkájukat mindenki ’’szeme láttára” végzik. Tehát a kritika is nagyobb, épp emiatt! 1989-ben a nehézségek jobban jelentkeznek majd itt, mint más ipari szövetkezeteknél. A köz- gazdasági szabályzók tavaly még kedvezőbbek voltak — mára részben megváltoztak. Ugyanolyan munkáért nagyobb terheket kell a közösségnek elviselni. Nagyobb produkcióra van szükség, ugyanakkor a fizetőképes kereslet egyre inkább csökken. Ezt az időszakot azonban túl kell élni, és remélem, hogy túl is fogják élni... * * * Ami ezután következett, annak mindenki örült. Kiosztották a törzsgárdatagságért járó jutalmakat. Egy tarka fejkendős cigányasszony mosolyogva veszi át a tíz évért járó borítékot. ”Ebből egyet, ha dolgozott —jegyzi meg valaki mellettem —, a többit gyesen töltötte...”De azért a boldogság felhőtlen. Hát még, amikor az elnök bejelenti: A menü: natúrszelet, máj és gomba... A vacsorafél hatkor kezdődik! heti, hogy ez mennyire ingyenes... Aztán itt van például a 60 forintos húspénz, amellyel a húsáremelést igyekezett az állam nagylelkűen kompenzálni. Hát mit lehet ehhez hozzátenni?! Már akkor is alamizsnának tűnt, amikor bevezették. Na és itt van például a családi pótlék. Az utóbbi hónapokban százasokkal, ezresekkel emelkedett ennek összege. Csakhogy ezek a nagy pénzek sem elegendőek manapság ahhoz, hogy mondjuk egy háromgyerekes családnak ne kelljen szembenéznie megélhetési gondokkal. Summa summárum, ahogy emelkednek a különféle jogcímen nyújtott járulékok, úgy gyarapodnak a megélhetési nehézségek. Ebben a helyzetben csodálkozhatunk-e azon, hogy egyesek már azt sem merik elhinni, hogy évente minden különös megerőltetés nélkül 30 ezer forinthoz hozzájuthatnak...?! Homa János Szalay Zoltán Vitorláshaj ó-kikötő épül Fonyódon ■.4r Vitorlás sporthajó kikötő épül a fonyődi hajóállomás szomszédságban. A két méter mély vizű kikötőt — amelynek beruházási költsége mintegy 50 millió forint — 240 méter hosszú móló védi és a tőkesúlyos hajók fogadására is alkalmas lesz. A vitorláshajó-kikötőt már július végétől birtokba vehetik a hajósok. (MTl-fotó: Kálmándy Ferenc)
