Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-19 / 91. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. április 19., szerda Kubai dobossal, mongol énekessel Egy vison üli fiatal Medvegyevóban Ha beszélgetőpartneremet egy éve akartam volna bemutatni, valószínűleg így kezdem: Ambrusz József 18 éves, Visontán él, a gyöngyösi mezőgazdasági szakközépiskola érettségi előtt álló tanulója, s a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kíván továbbtanulni. Hobbija a zene és a sport, a gyöngyösi Brávó együttes billentyűse, a vi- sontai Kun Béla honvédelmi klub aktív tagja, eredményes versenyzője. Bár a megállapítások többsége ma is helytálló, mégis hatalmasat változott i — A GATE mellett — mondja —, ahol megfeleltem, de helyhiány miatt elutasítottak, jelentkeztem a Kossuth Katonai Főiskolára is. Régi, titkolt vágyam volt a katonai pálya. A felvételi jól sikerült, de a BM-határőrtisz- ti szakon lévő hatszoros túljelentkezés józan mértéktartásra intett. Nagy örömömre felvettek, sőt három nap gondolkodási időt kaptam arra, döntsem el, vállalom-e, hogy a tanulmányaimat a Szovjetunióban végzem. Családunk egyedüli gyermeke vagyok, ennek ellenére szüleim nem próbáltak meg befolyásolni. így az igenlő válasz után egy hónap katonai alapkiképzés, majd a nemzetközi fakultás következett Moszkvában. Fél év után most jöttem először haza. — Mi lett a zenéléssel és a sporttal? — Alakítottunk a főiskolán egy nemzetközi határőregyütvilág Józsi körül. test. így most szovjet gitárossal, kubai dobossal és mongol énekessel játszom együtt, saját magunk és a főiskola kollektívájának örömére. Azt, hogy a szovjetek muzikálisak, hogy a kubaiaknak nagyszerű az ütemérzékük, tudtam. De a mongolokról sohasem hallottam azt, amit most tapasztalok: csodálatosan tisztán énekelnek. A sport? Fizikálisán nagyon sokat követel a főiskola, így nem lehet nem sportolni. A kötelező atlétika, szertorna és a labdajátékok mellett én a súlyzós testedzést kedvelem legjobban. — Gondolom, a visontai MHSZ-klubtól sem szakadtál el... — Természetesen nem. Sok élmény köt a klubhoz. 1983-ban Dér István szakkörvezető keze alatt itt kezdtem modellezni. Később Siska András klubtitkár irányításával számos honvédelmi és lövészversenyen értem el sikereket. Meghatározó volt, hogy MHSZ-klubtagként sok olyan élményben volt részem, amelyek vonzóvá tették számomra a katonai hivatást. — Kérlek, mutasd be új otthonodat! — Főiskolánk Moszkva északi részén, Medvegyevó kerületben van. Hazai méretekben egy kisváros. Zenekarunk exkluzív összetétele sem véletlen, hiszen szovjet, mongol és kubai fiatalokkal tanulok együtt. Egyébként az első félévi vizsgaeredményeim jók voltak, de hát a neheze még most jön. — A külföldi milyen változásokat vehet észre ma a Szovjetunióban, és milyennek ítéli meg az ott élő embereket? — Biztos, hogy a változás nem egyforma mindenütt, de Moszkvában a tényét és az ütemét fél év alatt is érzékelni lehetett. Csak azokat említem, amelyek a korosztályomnak fontosak. Például egyre több a diszkó, a szórakozóhely, több műholdas tévéadás fogható, az öltözködési szokások, lehetőségek is mások. Az emberek kedvesek, szeretik a külföldieket. Láthatóan aggódva féltik az új kezdeményezéseket, és megítélésem szerint jobban bíznak azok sikerében, mint idehaza mi, magyarok. — Mivel telik a szabadságod? Hogyan tovább? — Sok a barátom, sok az élményem, és a család is nagyon hiányzott már. Még néhány nap, és vár Moszkva, a tanulás. Legközelebb júliusban jöhetek haza, s remélhetőleg az MHSZ-klub- ban is újra elmondhatom majd a tapasztalataimat. Bajzát László Milyen üzlet a könyv? n JLJ^C! & étés a Kossuth Kiadó terveiről Az aluljárók, az előcsarnokok védett környezetéből a szabad ég alá költöztek az alkalmi könyvárusok. A tavasz jele ez, vagy amit szívesen hinnénk: a gondolat, az írott szó konjunktúrájáé? A nehezedő élet, a sokszorosan megfontolt kiadások mindennapos valóságára, úgy tűnik, fittyet hánynak a könyvesek — kiadók és eladók—, mert tudják, hogy a könyv manapság már nemcsak a „tudás forrása”, hanem üzlet is?! Csakugyan üzlet? — Ezt kérdeztük a korábban elsősorban politikai kiadványairól ismert Kossuth Kiadó helyettes igazgatójától, Csibra Istvántól. — A könyv nem csak üzlet, legalábbis számunkra. Mi továbbra is politikai kiadói alapfeladatainknak szeretnénk eleget tenni. Ez pedig bizony költséges dolog. Legfeljebb annyi a változás, hogy mivel a dotáció csökken, mi is megjelentethetünk „piacos” könyveket, hogy önfinanszírozással hozzájáruljunk működésünk feltételeinek megteremtéséhez. S további változás, hogy a nyilvánosság új, korszerűbb értelmezésének megfelelően olyasmit is kiadunk, amiről korábban nem lehetett szó. — A zárt, korlátozott számban, bizalmasként kiadott irodalomról van szó? — Arról is. Úgy döntöttünk, hogy többet előveszünk azok közül a publikációk közül, amelyek a nagyközönség számára nem voltak hozzáférhetőek, s amelyek iránt ma is él az érdeklődés. — Pontosan mely könyveket érint ez a döntés? — Pillanatnyilag vagy egy tucat kiadványt készítünk elő. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a korábbi, gyakran hevenyészett fordításokat át kell fésülni, s meg kell szerezni a kiadási jogot. A késés tehát technikai jellegű. Gyorsítani kívánjuk a munkát, ám semmiképpen sem felületessé tenni. Nyilvánosságra szánt kiadvány esetében megnő a kiadás felelőssége is. Megjelentetjük például Herbert Marcuse Az egydimenziós ember című könyvét, amely az 1968-as nyugateurópai diákmegmozdulások ideológiai támasza volt. Szerkesztés alatt van Teller Ede Hirosima hagyatéka, Karl Mannheim Ideológia és utópia, továbbá Eduard Bernstein A szocializmus előfeltételei és a szociáldemokrácia feladatai című kötete. Megszereztük a kiadói jogot a szovjet múltat, a sztálinizmus rémtetteit tárgyaló olyan könyvekre, mint Trockij önéletrajza és naplója, mely sajátos korrajz is egyben. Eseményszámba megy a már világhírű Medvegyev-mű, az ítéljen a történelem! magyar kiadása, amely szintén nálunk lát napvilágot. A sokáig hallgatásra ítélt szovjet szerző könyvét méltán tekintik a Sztálinról szóló irodalom alapkönyvének. Maga a szerző így nyilatkozott erről: „Ezt a könyvet kortörténetnek lehetne nevezni, mégpedig a szovjet társadalom azon súlyos és hosszan tartó betegsége történetének, amely a sztálinizmus nevet kapta. Természetesen a sztálini korszak nemcsak a terror időszaka volt. De a tudomány nem kerülheti meg a múlt legsötétebb oldalait sem. A történelemnek nincs szemeteskosara.” — A kiadói verseny, vagy ha úgy tetszik, az olvasókért való verseny elvezetett-e oda, hogy alapvetően megváltozott a Kossuth kiadványszerkezete? — Nem, csak részben. Aki kézbe veszi 1989-es kiadványaink jegyzékét, láthatja, hogy lényegében megőriztük korábbi eszmei és szakmai igényességünket. Most igazán szükség van arra, hogy a politikai-elméleti vitákhoz hiteles forrásmunkákkal szolgáljunk, legyenek azok XIX. századi vagy mai szerzők alkotásai. — Milyen kiadványokra gondol? — Például Források című sorozatunkból egy Marx-kötetre, mely a XVIII. századi Oroszországról ad képet, s mindmáig nem jelent meg. Ugyancsak érdekes A kommunizmus ábécéje, melyet Buharin és Preobra- zsenszkij írt; valamint az anar- cho-szindikalista mozgalom hőskorának alapműve, a Gondolatok az erőszakról, Georges Soréi munkája, mely szintén régi adósságunk. Az irodalomtörténet kultúrhistória-választékából Fekete Sándor Petőfi evangéliuma című eszmetörténeti tanulmányát emelném ki. Ismeretes, hogy az idén emlékezik a világ a francia forradalom 200. évfordulójára. Kiadónk ehhez egyebek között Georges Soboul világhírű könyvének hozzáférhetővé tételével, valamint egy magyar tanulmánykötettel járul hozzá. A történelemnél maradva még egy címet említek, amely kommentár nélkül is beszédes: Magyarországi pártprogramok 1919 — 1944, amely igen tanulságos lehet éppen ma, amikor új pártok konstituálódnak hazánkban. Románia negyedszázada címmel pedig elemző tanulmányokat publikálunk a szomszéd ország társadalmi, politikai és gazdasági helyzetéről. — A Kossuth, mint ismeretes, az MSZMP kiadója. Hogy sikerül a gyorsan változó valósággal lépést tartania? — Hát ez bizony nem könnyű. De megpróbáljuk. Megjelentetjük például az alternatív mozgalmakkal folytatott tárgyalások jegyzőkönyveit. Az emberi jogokról, a politikai intézményekről, a demokratikus fejlődésről stb. adunk ki friss szellemű könyveket. — Miben látja egy kiadó, nevezetesen a Kossuth változó szerepét ma, amikor egyértelmű, hogy az olvasók csak bizonyos könyvek iránt mutatnak érdeklődést? — A Kossuth kiadási politikáját az jellemzi, hogy értékeit megtartva alkalmazkodik az új igényekhez. De minthogy a terjesztéssel is politizálunk, arra is vállalkozunk, hogy bizonyos, üzletileg is hasznos kiadványokat átveszünk más kiadóktól, s jól kiépített hálózatunkon keresztül juttatjuk el az olvasókhoz, ezzel is bővítve kínálatunkat. K.E. Csernobil figyelmeztetése A Szovjetunióban nyilvános pályázatot hirdettek olyan emlékműre, mely a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa áldozatainak állít emléket. A pályázatot két fiatal moszkvai művész, Andrej Kovalcsuk szobrász és Viktor Korszi építész nyerte. A szoborterv mondanivalóját egy szimbolikus emberalak fejezi ki, mely testével védi a földi életet. A csernobili tragédiát a művészek egy nukleáris katasztrófára történő figyelmeztetésnek tekintik. Az emlékművet Moszkvában a Mityini temetőben állítják fel. Képünkön: az emlékmű terve Költészetsirató? Néha — legalábbis tematikailag — összecsengenek az egyes műsorok. Emlékszem az április 8-i Oxigén programjára, amelynek keretében Rab Zsuzsa költő, műfordító hangsúlyozta azt, hogy mennyire kötődik a varázslatos természethez. Vidéki ifjúságát, pápai esztendeit emlegette, jelezve, hogy bármerre jár, az azóta már rég kiszáradt Tapolca- patak illata kíséri, amely bodzabokor-kábulatot asszociál számára. Azt is kiemelte, hogy munkássága az általa zöld tüdőnek minősített Budán teljesedett ki, hiszen itt kertjének állandó vendégei azok a madarak, amelyek neveit már nem ismerik az „aszfalton nevelkedett” fiatalok. Épp ezért sajnálja az elhaló szavakat, amelyeknek atmoszférája, hangulata volt, mégis visszavonhatatlanul messze szöktek. Tizenkettedikén, szerdán, az Ötödik sebességben szintén a poéták kaptak szót, s többek között amiatt keseregtek — nem is alaptalanul —, hogy napjainkra minden egész eltörött. A nem is olyan régen még számkivetettnek titulált Nagy Gáspár arról beszélt, hogy ez a kor nem kedvez a versnek, mivel a mondandó érlelésére nincs idő, holott rálátásra lenne szükség ahhoz, hogy csorbítatlan értékű művekkel ajándékozza meg olvasóit. Tiszteletre méltó álláspont ez, mert szerencsére túl vagyunk már azon a parancsuralmi gyakorlaton, amely alkalmi költemények írására kényszerítette a toliforgatókat, pontosabban fogalmazva közülük is csak azokat, akiknek érvényesülési vágyuk háttérbe szorította emberi tartásukat, erkölcsi igényességüket. Ugyanezen a napon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból közvetítették a tizenkettedik előadóművész-fesztivál változatos kínálatát. Csőri Sándornak Lukács Sándor, a neves színész nyújtotta át a megbecsülést jelző dijat. Ebből az alkalomból az alkotó prózával mutatkozott be, s az előbb érintett gondolati anyagot elemezte. Arra utalt, hogy a Múzsa mostanság sehol sem rendszeres vendég. A politika ugyanis — s ez egyébként természetes — rabul ejt mindnyájunkat. Akkor is, ha nehezen engedünk csábításának, ha elűzzük magunk közeléből. Bizony megfeledkezünk április illatozó ibolyáiról. Ráadásul a technikaközpontúság elsatnyítja érzelemvilágunkat, károsítja etikai hangoltságunkat. Az egyén elszemélytelenedik, a kifejezés- mód kilúgozottá, szürkévé, sablonossá válik. Szerinte a költészet válsága az emberiség krízise is. Mindez töprengésre késztetett, mégis úgy vélem, kár azt a szimbolikus vészharangot meg- kondítani, mert ha késik is, de nem múlik az egészséges visszahatás, s egyre többen figyelünk fel majd a lélek mérnökeire, azokra, akik vívódásainkat ötvözik mesteri képekbe, hasonlatokba, jelzőkbe, hogy közelebb hozzanak minket egymáshoz. Méghozzá több fényévnyi távolságból. A hercegprímás-szindróma A legutóbbi Vasárnapi Újságban egy ultrabalos hallgató — az se véletlen, hogy névtelenül — megint ostorozta a szerkesztőket egyoldalúságuk miatt. Példaként az 1956. november 3-i Mind- szenthy-beszédet hozta fel, határozottan állítva, hogy a szerinte reakciós hercegprímás valamiféle restaurációt követelt, s a nagybirtokrendszer felélesztését szorgalmazta. A lelkiismeretes zsurnaliszták korrektül, tényekkel érvelve válaszoltak. Megszólaltatták Cserháti József pécsi püspököt, aki érzékletes portrét festett a főpapról, méltatva demokratikus szemléletét, nem hallgatva — s ebben nincs semmi különös — vallásvédő harciasságáról sem. Bőzsöny Ferenc főbemondó elmesélte, hogy slapajként találkozott ezzel az erős személyiséggel, s nyomatékolta, hogy az a nyilatkozat — egyébként teljes szövegében hangzott el néhány héttel ezelőtt — nem tartalmazott semmiféle retrográd mozzanatot. S ekkor döbbentem meg. Harminchárom évvel ezelőtt szülővárosom főterén szembesültem ezzel a szöveggel. Aztán teltek a hónapok, s a szűnni nem akaró propaganda — ezt utólag be kell vallanom — hamis elemeket préselt tudatomba, olyannyira, hogy magam is kétkedtem a magnószalag által őrzött mondandó csorbítatlanságában. Riasztó momentum, de nem felejtem el, hogy ilyesmi vagy ehhez hasonló egyszer se történhessen se velem, se jó szándékú polgártársaimmal. Még az a jó, hogy efféle veszély már nem fenyeget bennünket, hiszen ha buktatók sora is vár ránk, mégis megtisztulást szülő katarzis lesz osztályrészünk. Igaz, csak akkor, ha szembenézünk akaratlan tévedéseinkkel, s teszünk is azért, hogy azok az annyira sóvárgott holnapok múltunknál és jelenünknél valóban felhőtlenebbek legyenek. Pécsi István A Hupikék törpikék újabb bemutatója Gyermekszínpadon a „ lusta király ”... Egykoron úgy harangozták volna be a műsorszervezők, hogy „csupa móka, zene, kacagás”. A bemutató mostani plakátjai egyszerűen csak zenés mesejátékra invitálják az érdeklődő közönséget — az apróságoktól a felnőttekig. A Megyei Művelődési Központ Hupikék Törpikék Gyermekszíntársulata — az író-rendező Takács Jánossal az élen — immár második alkalommal kívánja „belopni” magát a közönség szívébe. Az első bemutatójuk — a Részeges király szolgája — januárban aratott sikert, ezúttal Egy lusta király tévelygései kerülnek színre április 26-án este, majd május 10-én és 24-én az MMK dísztermében, ahol a negyvennyolc tagú egri amatőr együttes sajátos társasjátékba vonja be a nézőket. S ha nem is kürtölték szét: itt is lesz valódi móka, zene, kacagás, hiszen a történet fordulatai sorra-rendre ejtik ámulatba a „lusta király” kíváncsi alattvalóit. S mivel az előadást — néhány felnőtt irányításával — mindvégig 4 — 7. osztályos iskolások viszik színre, nem titkolt szándékuk, hogy a bemutató egyben kedvcsináló is lesz a csoport tagságának bővítésére. Mondván, hogy aki kedvet érez a közös játékhoz, akár óriás, varázsló, netán még lusta király is lehet...
