Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. március 11., szombat NÉPÚJSÁG — HÉTVÉGE 7. Visszahívásók Nem mondom, visszahívások azelőtt is voltak. Sőt, néhány mára is megmaradt. Például a telefonálásoknál. „ Visszahívlak, szívem, mert kezdődik az értekezlet”. Vagy: „Fontos, de hosszú. Inkább holnap csörgess vissza a hivatalból, az ingyen van.” Vegyük az ultit. Tökkel indul a felvevő, de én nem hiszem, hogy tényleg tök a hajtószíne, mert nekem abból négy van, hát visszahívom a tököt. Színészek megérdemelt öröme. Tetszett a játék a publikumnak, tízszer is visszahívják kedvenceiket a függöny elé. De most nem erről van szó. Illetve' a színészekhez is kapcsolódik, hogy az emberek többnyire azt hívták vissza, akit szerettek. Személyt, tárgyat, fogalmat. Nótafoszlányok mocorognak a fülemben. Jöjj vissza régi, csókos nyár! Egyetlen éjszakára bár!... Gyere vissza, minden megvan bocsátva... Jöjj vissza hozzám, szeretném lázasan csókolni újra a szád... De hát lehet a mostani visszahívásoknál ilyesmikre gondolni? Panaszkodik a nemzetközi korcsolyaszövetség, hogy egyre jobban levetkőznek a lányok. El is határozták, hogy a világbajnokságon, Párizsban, a legszigorúbban fellépnek minden kihívó rendbontó ellen: nincs többé lélegzetelállító ruhakivágás és túlságosan rövid szoknya. A cél az, hogy a művészi, illetve sportteljesítmény legyen a vonzó és ne az izgató külső, mintegy másodszándékú támadásként, hogy sportnyelven fejezzük ki a dolog lényegét. Ha ez igaz, akkor bizony elkövetkezhet az a helyzet, hogy a „doppingvizsgálat” még a Reformidőkben ki merne kiállni a placcra azzal, hogy neki a régi nyár kell?! Még ha ügy is érzi a szíve mélyén. Hihető-e, hogy azért szorgalmazzák a korrupt tanácselnök visszahívását némelyek, hogy mindent megbocsássanak neki? Választói lázasan szeretnék csókolni a száját annak a honatyának, aki kérésük ellenére megszavazta Bőst? Vagy nem szavazta meg a költségvetést? Netán tartózkodott az egyesülésinél? Hagyjuk a szerelmet. Régen azokat is hangos szóval hívták vissza, akikre hirtelen nagy szükségük lett. A cár visszahívta Ku- tuzovot, a filmgyár Dajkát, Makiárit, az MLSZ. Barátit, és még sorolhatnám. De most?! Egyik-másik intézményben azért sürgetik az erélytelen, szakmailag gyenge, kicsit hazudós és kicsit harácsolós vezető visszahívását, hogy állítaná meg Napóleont? Vagy húzza ki a sárból a magyar focit? Képviselők, elnökök, magas rangú társadalmi vezetők, közigazgatásifőnökök. .. A visszahívások régebbi és gyakorlat előtt megtörténik, s aki itt megbukik, mehet öltözni. Mint ahogy Claudia Listnerrel is történt, akit az NSZK bajnokságán felszólított a zsűri, hogy cserélje le a pornóhatást keltő jelmezt. Az érintettek véleményét Peggy Fleming a következőképpen fogalmazta meg: a kosztüm a korcsolyázó fantáziájának az érzékletes kifejezője, s egyben viselőjének személyiségét is tükrözi.' Ezért tehát nem lehet előírni sem a szoknya hosszát, sem a dekoltázs méretét. Alain Calmat, a franciák mai gyakorlatában az a közös vonás, hogy sohasem kisembereket hívnak vissza. Az egészből nekem ez tetszik a legjobban. Jó érzés tudni, hogy kisember ellen soha nem kezdeményeznek visszahívást. Ellene nem szólalnak fel gyűlésen, ellene nem nyújtanak be petíciót, nem gyűjtenek aláírást. Ügyét nem szellőzteti a rádió, a tévé, az újság. Őt — elbocsátják. Neki csak felmondanak. Népiesen szólva: szélnek eresztik. Útilaput kötnek a talpára. Kiteszik a szűrét. Simán. Kellemes ez a védett állapot. Kivételek persze előfordulnak. Mint velem is. Ma reggel. Mennék le zsemléért a közértbe. Fél lábam már a folyosón, amikor visszahív a feleségem. — Azonnal felveszed a sálad! Mínusz ötöt mondott a rádió. Amilyenpechem van, a visszahívásomra tett eredményes kezdeményezésnek szem- és fültanúja volt egy szomszéd. Szívszorongva várom a következményeket. innsbrucki ezüstérmese, volt sportminiszter, kategorikusan kijelentette: „Vagy zárt ajtók mellett zajlanak a versenyek, vagy tudomásul veszik a bírók a visszafordíthatatlan fejlődést.” Calmat nyilván a divatra gondolt és nem a dupla-Rittberger metamorfózisára. És ha ez igaz, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy a ruha teszi a korcsolyázót. Egyébként is a kűrruhák jelenlegi mérete alapján meg lehet jósolni, hogy belátható időn belül kimeríti tartalékait a hivatalosan rosszallóan fogadott forró jégszerelés. Tiltott játékok A sporttörténelem emlékezetesen nagy pillanatai tanúsíthatják, hogy szegényebb lenne a világ, ha a nőket kiparancsolnák a stadionokból, azzal, hogy a legjobb esetben is csupán a nézői lehetnek a pályák eseményeinek. És ha még a látvány is bűnre csábító?! A jugoszláv hírügynökség erről számolt be, amikor világgá röpítette Pakisztán művelődési, turisztikai és sportminiszterének nyilatkozatát, miszerint: „Nem engedhető meg, hogy a nők olyan sportokkal foglalkozzanak, amelyet férfiak néznek.” Az indoklás szerint ugyanis a sportoló nő eszményképe ellentétes az iszlám szokásaival és értékrendjével. És egyébként is, minden változtatás összeütközésbe kerülne a nyilvános rendezvényekről hozott korábbi döntéssel: a női sport engedélyezése „ellentéteket szülne a pakisztáni iszlám társadalomban”. A szóban forgó döntés ugyanis a merénylet áldozatául esett Ziaul Hak katonai diktatúrájában született. Akkor, amikor valláserkölcsi érvekre hivatkozva a hölgyek mérkőzéseit azzal tiltották be, hogy az iszlám jog szerint a hajadon nem kelhet útra férfirokona kísérete nélkül. Kétségtelen, hogy egy csapatjáték esetében minden kiruccanás jelentős szervezési és többletkiadási gondokkal járna. így tehát az egyetlen, nemzetközileg is jegyzett sportágukra is kimondták az ítéletet^ női gyeplabda sem lehet kivétel. A tiltás férfiaktól származik, mondhatná bárki. A jugoszláv hírügynökség azonban úgy tudja, hogy Benazir Bhutto asszony kormánya sem tartja elfogadhatónak a női gyeplabdát, mert „a többi sporthoz hasonlóan olyan játék, amely ellentétes az iszlámmal, ha nők foglalkoznak vele.” Kürti András Fel a szoknyával! Miért köpenyben? Évszázadok orvosi divatja Festőknek, szobrászoknak, kódexekben iniciálékat rajzoló szerzeteseknek köszönhetjük, hogy fogalmaink vannak a letűnt évszázadok orvosi „divatjáról”. Az első civilizált népeknél főleg papok végezték az orvosi teendőket. Ezt különböző emlékművekről tudjuk, amelyeken az orvosok szertartásokkal egybekö- tötten, éppen szellemet űznek a beteg testéből és a gyógyítás más mágikus fajtáival foglalatoskodnak. Augusztus császár idejében az orvosok katonák voltak, és maguk is hasonló ruhát viseltek, mint bajtársaik. A babilóniai pap orvosok hosszú talárt, az egyiptomiak egyszerű fehér, vagy csíkos ruhát hordtak, ugyanakkor a Szíriái papoknak vörös színű ruhában kellett jármok, így írta elő a törvény. Ezek a ruhák különböztek az egyszerű emberekétől, mégis praktikusak voltak, különösen ügyeltek arra, hogy a karok szabadon és akadályok nélkül mozoghassanak. A régi indiaiak megkövetelték orvosaiktól, hogy külsejük mindig kifogástalan legyen, hajukat rövidre nyílják, kezüket, körmüket többször mossák, gondosan ápolják, ezenkívül illatos ruhát, botot és napernyőt viseljenek. Az egyiptomi gyógyító istenségek díszes templomai mind az orvosi viselétek, mind a gyógyítási módok tekintetében árulkodtak, nyomon követhetőek voltak az alkalmazott gyógymódok és a gyógyszerek is. A fő gyógyszerek állati exkrerhentu- mok: ecet, vaj, epe, méz, de ismerték az ásványi eredetű gyógyszereket is, gyakori volt az őszibarackmagból előállított kéksavas folyadék. A gyógyszerszedés velejárója volt a ráolvasás és fohászkodás, a gyógyulásba vetett hit. Ez időben már fejlett volt a sebészet: katéterlacetták, méhtü- kör, csiptető, tüzesített vaspálcák járták. Érdekesség, hogy Egyiptomban erőteljesen kifejlődött a specializmus, úgyszólván minden testrésznek megvolt az orvosa. Ezeket az orvosokat viseletűk is megkülönböztette egymástól. A sebészek egyebek között köldökmetszést, bélelzáródásnál hasmetszést, császár- metszést, csonkolásokat is végeztek. A papi-orvosi ruhák, vagyis az ókori viselet minden praktikusságra törekvő igyekezet mellett túl nehéz és bonyolult volt és — milyen érdekes — a kifejezetten orvosi köpeny megjelenése a középkorhoz fűződik. Ez időben már kialakult a kasztrendszer, az egymás közötti rétegződés erősödött és maga az orvosi hivatás is mind jelentősebbé és főleg önállóbbá vált. Az első orvosi köpenyt a XIII. századból fennmaradt műemlékeken és kódexekben találhatjuk meg, noha még ezek a ruházatok is különböztek egymástól. Voltak orvosok, akik szűk, voltak akik bő öltönyt hordtak, akadtak olyanok is, akik megmaradtak a talár mellett és alatta polgári ruhát viseltek. Főleg a szerzetesorvosok, többnyire csuklyás kabátban végezték munkájukat, és így ábrázolták őket. A párizsi orvosi egyetemen 1350-ben törvényt adtak ki, amely szerint az orvos öltözéke legyen „cappa rotonda honesta, propria” vagyis finom és halvány rózsaszínű ruha. Ugyanakkor az említett törvényben az előkelőséget kölcsönző gyűrűkről és kesztyűkről sem feledkezhettek meg. Az orvos öltözetének további alakulását egészen a reneszánszig az orvosi könyvek képein, vagy a holland festőművészek festményein kísérhetjük tovább. A szenvedő emberiség jótevőinek ruhái mind kényelmesebbé váltak. Többnyire bíborvörös színű ruhát hordtak, nyakát hermelinszőrme szegélyezte és minden ujjúkra értékes drágaköves gyűrűt húztak. Különösen az orvosi egyetemeken fordítottak nagy gondot a szemkápráztató megjelenésre. A tanultabb orvosok fényesebb ruhát hordtak, mint a kevésbé művelt szaktársaik. Még az orvostanhallgatók öltözete is különbözött aszerint, hogy hányadik szemesztert végezték. Ez a különbség különösen a híres montpellieri egyetemen volt szembetűnő. Ott a leendő orvosok díszes, hosszú és piros színű öltözetet hordtak, amelynek bő ujja és széles gallérja volt. Ezt a ruhát doktorrá avatás után piros selyemből készült talár és doktori kalap váltotta fel. Rabelais francia írót is, aki különben ennek az egyetemnek a doktora volt, ilyen ruhában láthatjuk képein. Manapság ez a rendkívül díszes öltözet nevetségesen és színháziasan hat, de akkoriban megvolt az oka annak, hogy miért hordták az orvosok. Rabelais szerint ezzel akartak hatni a betegre, hogy már megjelenésük alapján természetfeletti varázslónak lássák őket. A XVII. században már nem bokáig érő köpenyt hordtak az orvosok, habár a doktorrá avatás ceremóniáira még ilyen ruhában vonultak fel. Ruhájuk lassan mindinkább a tudósok öltönyéhez kezdett hasonlítani. A XVIII. században a doktorok parókát hordtak, kalapjukat pedig kezükben tartották. Ruhájuk mindössze térdig ért, a szegélyeket és a kézelőt csipke övezte. A tudomány fejlődése lassan megváltoztatta az orvosok munkájáról és hivatásáról alkotott fogalmakat is, és a XIX. században már valóban praktikus ruhát kezdtek hordani az orvosok. Jo- zseph Lister, az antiszeptikus sebészet megalapítója, egyben az új orvosi öltöny atyja is volt. Ő szánta rá magát először, hogy műtét előtt levesse magáról a kabátot és kötényt kössön maga elé. Sok angol orvos azonban még ezzel sem elégedett meg, hanem még megfelelőbb sebészruhát akart, de csupán a XIX. század végén kezdték először viselni a ma is használatos fehér köpenyt. Később emellett még sebészmaszkot, steril sapkát és gumikesztyűt is húztak magukra. Vajon gondolt-e már valaki arra, hogy évszázadoknak, sőt évezredeknek kellett elmúlniok, amíg korunk orvosai fehér köpenyt ölthettek magukra? Szalay István Gigantikus üvegház? A világszervezet delegátusai a szokottnál lassabban gyülekeztek. Igaz, valamennyi csónakon — méghozzá egyikük sem motorcsónakon — közelítette meg az ENSZ manhattani üvegpalotáját, ahol már csak a tizedik emeleti tanácsteremben lehetett összehívni a rendkívüli ülést. A sürgős tanácskozás egyetlen napirendi pontja a Maldiv-szigete- ken kialakult válságos helyzet megoldása volt, s a katasztrófa elháríthatatlan közeledtét érezve a küldöttek tényleg hamar egyetértésre jutottak: más kiút nem lévén, megszavazták az Indiai-óceánban fekvő, megfogyatkozott számú korallzátonyból és földdarabból álló ország lakosságának átköltöztetését az afrikai kontinens belsejébe. A színhelyként szolgáló amerikai nagyvárosra, New York-ra sem igen ismernénk rá. Úgy nevezik: az ezer híd városa, s minden közlekedés csak vízi járművekkel, vagy néhány maradék körzetben gyalogosan lehetséges. Belső égésű motor sehol nem működhet, mint ahogy gyárkémények sem füstölnek sehol a környéken, de még az országban sem nagyon. Hajmeresztő sci-fi? Horrorelemekkel tűzdelt, mondvacsinált katasztrófákkal fenyegető jövőkép? Egyik sem. A fenti, természetesen valóban csak elképzelt helyzetkép, az ENSZ egyik hivatalos kiadványából származik, s azt próbálja érzékeltetni: mivé válhat száz év múlva földgolyónk, hogyan nézhet ki környezetünk, ha nem teszünk meg sürgősen minden lehető ellenlépést az úgynevezett „üvegházhatás” kivédésére. Miről is van szó? Dióhéjban az a lényeg, hogy a fokozódó energia- termelés, a szén- és kőolajtermékek elégetése, a vegyi anyagok előállítása következtében mind több szén-dioxid és más gáz kerül bolygónk légkörébe. Ez a réteg átengedi a Nap sugárzását, ám megakadályozza, hogy a Föld kisugározza hőfeleslegét a világűrbe — vagyis egyfajta „gigantikus üvegházzá” változtatja bolygónkat. A melegedés persze lassú, de a szakértők adatai alapján állandó. Márpedig ha baljós jóslataink beválnak, akkor arra kell számítani, hogy egyre gyakrabban kell aszályokkal, pusztító szárazságokkal szembenézni, hogy felgyorsul a sarki jégmezők olvadása, s a fokozatosan megemelkedő tengervíz újabb és újabb tengerparti szakaszokat, kikötőket önt el, hogy hevesebbek lesznek a hurrikánok és így tovább. Badarság? Komolytalan riogatás? Korántsem. Vétkes könnyelműség lenne kézlegyintéssel elintézni a szakemberek egyre hangosabb figyelmeztetéseit, hiszen egy ilyen folyamat a mezőgazdaságra, közlekedésre, energiatermelésre és -felhasználásra gyakorolt hatásával gyökeresen átformálhatja a földi életet. Sürgős nemzetközi összefogásra, hathatós lépésekre van szükség, ha az emberiség azt akarja, hogy a ma csupán lidérces jövőképnek tűnő jóslatok ne váljanak valóra. Szegő Gábor A^jtitkos” objektum Szovjet újságírócsoport előszörjárt a krasznojarszki országrész ebben a távoleső zugában, hogy saját szemével lássa meg azt, amiről olyan sokat beszélnek Nyugaton. Azok akik sohasem tették még lábukat ide, makacsul állítják, hogy a Jenyiszej partján hatalmas radarállomás van és ez a rakétaelhárító rendszerekre vonatkozó megállapodások durva megszegése. Kívülről a radarállomás látványa megfelel a már korábban bejelentett moratóriumnak, félbehagyott építkezés benyomását kelti: bedeszkázott ablakok, berendezések hóval befújt konténerekben, Pontosan ez a kép fogadta egy évvel ezelőtt is az amerikai kongresszus tagjait, akik azért látogatták meg az állomást, hogy meggyőződjenek róla: az objektum nem sérti-e meg a rakétaelhárító rendszerekre vonatkozó megállapodásokat. Azóta itt minden változatlan, de a rádiólokátor-állomás sorsáról most döntöttek. Mihail Gorbacsov krasznojarszki beszédében felajánlotta, hogy az objektumot átalakítják a világűr békés felhasználására alakult nemzetközi együttműködés központjává. A létesítmény tudományos értékét a látogatást követően az újságírók maguk is megítélhették. A rádiófrekvenciás hullámsávban működő radarállomás lehetővé teszi az ionoszférában végzett kutatásokat, még mágneses viharok idején is, amikor a műholdas távközlés nagyon nehézzé válik. Előbb azonban be kell fejezni az építkezést és a berendezések összeszerelését, egyszóval a munkát, amelynek célja a krasznojarszki objektum területén létesülő nemzetközi együttműködési központ. Az egész létesítmény a Szovjet Tudományos Akadémia felügyelete alá tartozik. A krasznojarszki radarállomás adóberendezése
