Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. március 9., csütörtök Zenés irodalmi estre Ki kell menni a kilencesbe ! A közelmúltban — az iskola fennállásának tizenöt esztendős jubileumára — hangversenyt rendeztek a Csebokszári kilences iskolában. Úgy hívtak meg, mint aki már többször részt vehetett hasonló rendezvényükön az intézet tornatermében, ahol a tanárok, a diákság és a szülők a meghívott vendégekkel éppúgy jókedvű együttest alakítanak, mint a madarak, akik nem átallanak röpködni a nagy zsivajgás közben, a kifeszülő tetőbordázat közelében. Komolyra fordítva a szót! Nem elfogultság visz ki engem ebbe az általános iskolába, hanem az a tisztelet, amit az alkotó ember iránt érzek. Mert gondoljuk meg! Senki nem kötelezte ezelőtt évekkel, hogy Mervay Gé- záné kórust szervezzen a gyerekekből, majd a szülőkből, majd azokból a tanítványokból, akik szívesen visszajárnak ide, a meghitt falak közé, „felülről” és őszinte szívből részt venni valamiben, amit lelki együttélésnek nevezhetnénk. Ha nem szégyellnénk el rögtön magunkat, merthogy itt az önzetlenséget kottafejekbe írt harmóniákkal köszönik meg. Nem is csalódtam várakozásomban! A már ismert koreográfia szerint elhangzott egy szavalat, Novák Franciska mondotta el Váci Mihály versét, amely mintha a fenti gondolatsor ünnepi kifejezése lenne. Majd jöttek a kisebb-nagyobb kórusok az iskolából és a társintézetből, az 1. sz. zenei általánosból. Hogy aztán az Egri Szimfonikus Zenekar és az Agria vegyes kar mutassa ki a gyerekek iránti szeretetét néhány zeneszámmal. Az igazi meglepetését ennek a jubileumnak mégiscsak az a kis szimfonikus zenekar, a vonósokból, fúvósokból és ütősökből álló kis együttes testesítette meg, amely az iskola diákjaiból most keletkezett. Hogy mekkora feladatot jelenthetett Pető Károlynak és a többi „hazai” zenepedagógusnak „ez a csoda”, ez a szimfonikus megszólalás, azt a szakmabelieknek nem kell különösen magyaráznunk. A magunkfajta civil társadalom pedig érje be azzal a dörgő-dübörgő tapssal, amit a jelenlevők hálaképpen rögtönöztek. A jegyzetíró elelmélkedhetne a saját fiatalságára és élményére is hivatkozva, mi a haszna egy ilyen, látszólag sziszifuszi munkának. Hiszen a gyerekek éppen a pubertás kellős közepén hagyják ott az általánost és a tanáraikat, mennek el más irányba, amikor már a továbbépítkezés lehetősége nyílna meg a fejlődés felé. De ezek a pedagógusok tudják azt is, hogy az ilyen forró élmény, ez a megtüzesedett délután meg- táltosíthat sokakat, vagy legalább egyet-kettőt a résztvevőkből. A Pető házaspár mellé idesoroljuk Mervay Gézánét, aki motorja lenni látszik ennek a zenei világnak, aztán a vendégektől Gulyásné Székely Évát, Kalmár Gyulát, a zongoristát, dr. Ocskay Györgyöt, vagy a szólista Szó Lstvánnét, Bódiné Vincze Terézt, Korepta Katalin karvezetőt, Tresó Ágnest. És hogy a műsor a barokk művektől fel a mai időkig szóródott! Ki bánja! A harmónia, az összhang, a dallam és a lelki belefeledkezés a szépségbe — ez a tanulsága és jutalma egy ilyen kétórás együtt- létaek a fiatalokkal. És hogy egy üyen élményért ki kell menni a Csebokszáriba! És hogy a kérdés is ácsingózik bennünk: vajon mikor is veszik észre más pedagógusok is, hogy sok más gyötrő nevelési forma helyett a zenével és az esztétikával kellene megközelíteniük a gyerekeket? Közben a szüleiket is?! (farkas) A csodálatos mandarin Londonban Bartók Béla „A csodálatos mandarin" című balettjének új koreográfiájával vendégszerepeit az Operaház balett-társulata a közelmúltban Londonban. Az előadás koreográfusa, jelmeztervezője Seregi László, díszlettervezője Forray Gábor. Jelenet az előadásból (Fotó: Rózsahegyi Tibor - MTI) Simonyi Imre, Bényei József, Lőrinczy István, Jenei Gyula, Magyari Barna, Polner Zoltán, Békeffi István versei — Gombár Endre: Gondos nem disszidál (kisregény) — Páskándi Géza történelmi játéka — Koronás kegyetlenek (kisregény) — Kriszt György: A keresztelőn (egyfelvonásos) — Kaposy Miklós: Száz év múlva — Balogh Béni: Nagylelkűség a Nemzeti előtt—Útban a jogállamiság felé—Bemutatkozik a Hevesi Középfokú Oktatási Intézet — A magyar nyelvű oktatás helyzete Erdélyben — PedagóHevesi Szemle gusbérek — közelről Az újságárusoknál a ez évi első száma Megyénk országos terjesztésű közművelődési folyóiratának ez évi első száma kettős feladatra vállalkozott. Egyrészt ízelítőt ad a sorra alakuló egyesületek törekvéseiből, másrészt bemutatja a Hevesi Középfokú Oktatási Intézetet, illetve az itt folyó értékes nevelő-oktató munkát. Az utóbbiról Sárhegyi István, az előbbiről Homa János, Gábor László és Szalay Zoltán számol be. G. Molnár Ferenc „Tűzből pattant milliók” címmel Morvái Ferenc nagyrédei feltaláló eseménydús pályájának részleteit taglalja. Kovács János tanulmánya a pedagógusbérekről készített tanulságos összegzést. Erdélyi Győző azt érzékelteti, hogy mennyi nehézséggel kell megbirkózniuk a magyar nyelvű oktatás megszállottainak Erdélyben. Á Népújság és a Hevesi Szemle Közéleti Klubjának vendége volt Császárné Benke Mária természetgyógyász. A tavalyi rendezvényről Szüle Rita tudósít. Dr. Farkas András színházi, illetve képzőművészeti kritikákkal jelentkezik. A hagyományokhoz híven változatos az irodalmi anyag is. Simonyi Imre, Bényei József, Lőrinczy István, Jenei Gyula, Magyari Barna, Polner Zoltán és Békeffi István verseit kínálja a költemények kedvelőinek. Folytatódik Gombár Endre „Gondos nem disszidál” című kisregénye. Magyari Barna versei Valóságillatű sorok az influenzás János hiába köpköd a fizikakönyvre mert a Köjál fertőtlenítette Euklidész posztulátumát Juci néni néha két, máskor három cukorral fogyasztja az irodalmat aztán meglepődik hogy egy-egy érzelgős verssel együtt kilencvenhét kiló húsz deka velemi nyaralásomkor egy Gyöngyi nevű lánnyal barátkoztam aki esténként nagyváradi élményeinek megmutatta szívét és akivel megállapítottuk milyen érdekes akcentussal hallgat a csoda most szobámba sem fehér sem színes papucsban nem jön be a zaj így nyugodtan száll le a csend s én csőréből kiemelem ezt a költeményt. Realitás ahogy együtt mentünk mereven bámult ránk Y aztán a vasgyárban két napig egyenesítették elferdült szemtengelyét X és Z nyugtátokat szed mert bár langyos pletyka fiij nem terítjük ki kapcsolatunk Az irodalom velünk van míg egymás örömét lapozzuk szobádban Csongor és Tünde szíve világít közjiríh vlödesi folyóirat A tartalomból Simonyi Imre, Bényei Jóx«f, Lőrincxy István, Jenei Gyula, Magyari Barn», Polner Zoltán, Békeffi István versei Gombár Endre: Gondos nem dissxidál (kisregény) Páskándi Géza történelmi játéka Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény) Kriszt György: A keresztelőn f egyfelvonásos l Kaposy Mikiéi: Száz év múlva Balogh Béni: Nagylelkűség a Nemzeti , előtt Útban a jogállamiság felé Gábor Lászlé: Másként gondolkodók — nyílt szervezetekben Tűzből pattant milliók Bemutatkozik a Hevesi Középfokú Oktatási Intézet Befejeződik Páskándi Géza történelmi játéka, „A kiéheztetés”. Pécsi István sci-fi töltésű „Koronás kegyetlenek”-je a hatalom ma is aktuális problémáit feszegeti. Kriszt György egyfelvoná- sossal, A keresztelőn-nel mutatkozik be. Kaposy Miklós humoXVII, évfolyam 1989. február l ros írása, a „Száz év múlva” nemcsak mosolyra fakaszt, hanem el is gondolkodtat. A Hevesből elkerült Balogh Béni a „Nagylelkűség a Nemzeti előtt’’-tel, ezzel a frappáns novellával ad ízelítőt képességeiből. A fotókat Gál Gábor, Nagy Tamás, Pesti Erzsébet és Urbán Ernő készítette. A hallgatás övezete Százegy év büntetés (n/i.) r É vtizedeken át hallgatás övezte a munkatelepek, a börtönök, a vizsgálati fogságban lévők számára rendszeresített magánzárkák kérdését. Volt nyilvános bírósági tárgyalás — majd a nyilvánosság kizárásával következett a büntetés-végrehajtás. Az ellentmondás nyilvánvaló. És most Murmanszk- ban a Szovjetunió Belügyminisztériuma az újságírók részvételével kerekasztal-beszélgetést rendezett, ahol arról volt szó, amiről korábban azt tartották: „nem publikus”. Nyilvánvaló, hogy ezzel egy, az emberi jogokkal kapcsolatos komoly kérdés lép ki a homályból. * * * Anatolij Grigoijevics Bek- tyaskin 58 éves. Egy szigorított munkatelep étkezdéjét vezeti. A fehér szakácskabát alatt nem tűnik annyira szembe az elítéltek szürke csíkos rabruhája. Bektyaskin alacsony, sovány ember, tekintete színtelen. Viselkedése békés. Halmozott büntetéseinek teljes ideje — 101 év. Ha egyetlen ember sorsa példáján szeretnénk figyelemmel kísérni, mennyire súlyos a sztálini idők öröksége, milyen hosszú ideig érezteti még ez az időszak a hatását, akkor Bektyaskinnak, a különösen veszélyes visszaeső bűnözőnek az élete teljes mértékben megfelel erre a célra. Még kölyök volt, 12 éves, amikor 1943-ban belopódzott egy étkezdébe, hogy magának, húgainak és öccsének vacsorát szerezzen. (Az apja a fronton volt, anyja elutazott.) Elfogták és öt évre ítélték. A győzelem tiszteletére meghirdetett amnesztia idején szabadult, de két év műlva, immár 16 éves korában Arhan- gelszk közelében halat lopott egy füstölőüzemből. Az ítélet: tíz év munkatábor. És ezután ez már így ment folyton-folyvást... Azóta Bektyaskin, aki megrögzött bűnöző lett, három évet sem töltött összesen szabadlábon. Többségünk számára sokkoló hatása volt annak a látogatásnak, melyet ebben a rendkívül szigorú munkatáborban tettünk. Nem a drótkerítés, nem a zárak nyitása- csukása, az őrtornyok, a magánzárkák szürke fénye. Másvalami nyomasztott bennünket. Bizonyára az, hogy itt több mint ezer elítélt van együtt. Gyilkosok, nemi erőszakért elítéltek, hivatásos tolvajok és rablók. Márpedig nálunk nem egy ilyen munkatábor van. Őszintén hisszük-e vajon, hogy megjavítjuk e bűnözőket? Ki és hogyan nevelje azokat az embereket, akik súlyosan vétettek embertársaik ellen? Az a munkatelep, melyet az újságíróknak megmutattak, a bűnözők világában „előkelő” helyezést kap. Ez annyit jelent, hogy itt csak a szigorított szabályokat ismerik el, nincsenek kivételezések, nincsenek olyan kasztok, melyek megengedhetnék maguknak, hogy ne dolgozzanak, megsértsék a rendet. Ilyesmiért harcolni nem könnyű; a magánzárkák sohasem üresek. Dolgoznak, nem sértik meg a rendet... Azt, hogy hogyan sikerül ezt elérniük azoknak az embereknek, akik a tábor munkáját irányítják, legfeljebb találgathatjuk. Egyébként róluk talán még kevesebbet tudunk, mint azokról, akiket őriznek. Munkájuk presztízse és nehézségi foka mesz- sze nincs egyensúlyban. A negyedik, tizedik, tizenkettedik alkalommal elítéltek — gyilkosok és tolvajok — között tölteni a munkanapot nem nagy öröm. Maguk a nevelőtisztek és a tiszt- helyettesek családjukkal együtt rendszerint a munkatelep közelében laknak, a tábor viszont olykor több száz kilométerre van a várostól. Valaki megemlítette, hogy a munkatelep egyik dolgozójának a fia igen elcsodálkozott, amikor először járt a járási székhelyen: „Papa, nézd, mennyien vannak! Hol az őrkíséret?” Évtizedeken át az elítélteket kényelmes és engedelmes munkaerőnek tekintették. A Kolafélsziget és Vorkuta bányái, a ko- limai út, a fehér-tengeri csatorna, a BAM régi szakasza... Ki tudná elsorolni azokat a nagyszabású építkezéseket, ahol rabok dolgoztak és olykor el is pusztultak? Amikor ezt felidézzük, a régmúltra gondolunk. Csakhogy még tegnap, a hetvenes években is zsúfolva voltak a munkatáborok: minden esetben ide vitték az embereket — még akkor is, amikor nem is volt feltétlenül szükség szabadságvesztés-büntetés kiszabására. És ma a munkatáborok megméretésének fő mutatója korántsem az átnevelés eredményessége, hanem a termelés. A munkatáborok számára is bázisidőszak alapján állapítják meg a terveket. (Folytatjuk) Viktor Losak (Moszkovszkiiy "ovoszty _ MTI-Press)
