Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. március 9., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Kevesebb áremelést és hatékonyabb reformlépéseket Már második éve általánosnak mondható az a gazdasági reformkoncepció, amely a tényleges, a kínálati oldalt serkentő és a gazdálkodást javító reformok helyett egyoldalűan a pénzügyi egyensúly monetáris eszközökkel és áremelésekkel való megteremtésére épít. Ez az egyoldalúság nem biztosíthat gazdasági egyensúlyt, ugyanakkor megengedhetetlenül rontja az emberek közérzetét, a politikai hangulatot. Az egyensúly keresletkorlátozással nem teremthető meg Abban a szemléletben, hogy az egyensúly a keresletkorlátozással megteremthető, még mindig a múlt századi ideológia húzódik meg, amely szerint a termelésjövedelmezőségét elsősorban a munkabér csökkentésével lehet elérni. Ezt bizonyította mindenekelőtt az a tény, hogy a tőke akkor oda vándorolt, ahol olcsóbb volt a munkaerő. Ez igaz volt mindaddig, amíg egyrészt a tőkés eleve minimalizált minden költséget, és nem ismerte a kapun belüli munkanélküliséget; másrészt a termelés technológiája alig változott és a munkaerő minőségével szemben minimális igényeket támasztott, vagyis szinte minden munkaerő jó volt, amelyik hajlandó volt a munkaidő meghosszabbítására; harmadszor, a termékek választéka évtizedek alatt is alig változott, tehát a termékstruktúra stabil maradt; negyedszer, a fogyasztó elsősorban az árat nézte és nem a minőséget, a korszerűséget, azaz nem a szebbet, nem a jobbat, hanem az olcsóbbat kereste. Az elmúlt évtizedek során a fenti feltételek mindegyike teljesen megváltozott. Ebből következően a termelés hatékonyságát már nem az olcsóbb, hanem csakis a hatékonyabb munkaerővel lehet fokozni. •Ezt minden érvelésnél jobban bizonyítja, hogy jelenleg a tőke oda már nem vándorol, ahol a munkaerő olcsóbb, hanem oda, ahol jobb, még akkor is, ha ezért Sokkal magasabb bért kell fizetni. A század elején a világgazdaságban a legolcsóbb és a legdrágább átlagos munkaerő között 1:4 arány jelentette a maximumot, és a tőke oda ment, ahol olcsóbb volt a munkaerő. Ma ez az arány 1:50. Ebből pedig az következik, hogy reménytelen a gazdasági nehézségekből való kilábalást attól várni, hogy csökkentjük a reálbéreket. Márpedig a mi eddigi reformintézkedéseink ebbe az irányba mutatnak. Ezek után lássuk csak, milyen úton érték el az elmúlt évtizedek sikerországai a termelékenység gyors növekedését, világpiaci versenyképességük javulását. Nem a béreket, hanem a létszámot csökkentették. Erőteljes harcot folytattak azért, hogy csak a feltétlenül szükséges létszámot alkalmazzák, ennek érdekében hajlandók voltak a reálbérek emelésére is. Kiderült, hogy csak azokban az országokban alacsony a munkanélküliség, ahol nem tűrik meg a kapun belüli munkanélküliséget. Ez nálunk sokak számára ellentmondásnak tűnik, hiszen mi éppen azért húzódozunk a kapun belüli munkanélküliség felszámolásától, mert attól félünk, hogy ezzel nagy munkanélküliséget teremtünk. Ezt így látják azok, akik csak egy logikai lépésben képesek gondolkodni. Velük szemben ismét a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozom. Éppen azokban az országokban alacsony a munkanélküliség, illetve ott lehetett az elmúlt évek során a legjobban csökkenteni azt, ahol a vállalatoktól nem várták el, hogy szociális szempontból tartsák meg a feleslegessé, nélkülözhetővé váló munkaerőt. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy az egyes országok foglalkoztatási igénye elsősorban attól függ, mire képesek a világpiacon, azaz mennyire sikerült növelniük a termelés hatékonyságát. Ahol a szociálpolitikát, konkrétabban a foglalkoztatáspolitikát a vállalatokkal akarják megoldani, ott egyre drágább lesz a termelés, egyre szűkülnek az exportlehetőségek, és így végső soron csökkennek a munkaalkalmak. Ismét felesleges részletesen bizonyítanom, hogy mi eddig és jelenleg is éppen az indokolttal ellentétes irányba haladunk. A munkások érezzék jól magukat az üzemben Nagyon sürgősen hozzá kell látni azokhoz a reformokhoz, amelyek a hatékonyságot szolgálják. A gazdasági szférában nem szabad továbbra is megelégedni azzal, hogy csak a veszteséges vállalatokkal foglalkozunk, mert az igazi tartalékok a dinamikus szektorokban és vállalatoknál vannak. Ott kell nagyságrendileg csökkenteni a felesleges bürokráciát, felszámolni a hatóságok mértéktelen adatigényét, ott kell leépíteni a kapun belüli munkanélküliséget, ott kell erőteljesen hozzálátni a korszerűbb termékek és technológiák bevezetéséhez. Abból még egyetlen ország sem gazdagodott meg, hogy nem csinálta azt, ami veszteséges, ahhoz minden esetben arra van szükség, hogy a jók is állandóan újítsanak, takarékoskodjanak, vállalkozhassanak, azaz erőfeszítéseket tegyenek. Az egyensúlyteremtést szolgáló reformok fontos területe a költségvetési szféra is. Ott is csak akkor várható a javulás, ha a módszereken is változtatunk. Bármennyire igaz, hogy például „ „„/"'"'»usokat és az egészség- a peua6„b. . ... ügyi dolgozókat joDuan ... ^ KC fizetni, ez azonban önmagában nem hozhatja meg a szükséges minőségi javulást. Az ott dolgozók teljesen jogosan követelnek magasabb béreket, de ugyanakkor kötelességünk rámutatni arra is, hogy a rendelkezésükre álló forrásokat mennyire rossz hatékonysággal használják” fel, hogy mennyire hibás mindkét területen az érdekeltségi, a finanszírozási rendszer, hogy ezért rossz a munkájuk hatékonysága. Nem sok népgazdasági előny származik abból, ha a jobban megfizetett pedagógus és orvos idejének nagy részében kénytelen bürokratikus munkát végezni, rossz a tananyag, az ágyak aránytalanul nagy részét olyanok foglalják el, akiket gyorsabban meg kellett volna gyógyítani, vagy akiket otthon a család olcsóbban és jobban ápolt volna, vagy csupán kezelés idejére berendelve csak rövid időre elhelyezni. A hatékonyságot valóban javító tetteket tehát nem lehet monetáris és áremelési intézkedésekkel pótolni. Kopátsy Sándor Nyársalás közben focikapura gondolt Ez csak merő vakrepülés volt... Avagy: életképesek-e a lakó- és utcabizottságok? A férfi a porta felé intett. — Az asszonyt kéne megkérdezni, én keveset vagyok itthon... — Kit keresnek? — lépett ki a feleség az utcára, ahol már többen is körülállták. — A lakóbizottság elnökét, Nagy Gyulánét. — Nagy Gyuláné... Nagy Gyuláné... — ízlelgették a nevet, s szinte egyszerre vágták rá, hogy nem így kell őt keresni. — Hát Hegedűs Irén lesz az, a tanácsos... így találtam rá Gyöngyösön, a Bihari út 16-ban a körzetben élők szószólójára, az utcabizalmira. Mondtam is a férjének, hogy nem fura-e, ha csak az asz- szonya után ismerik őt. — Nincs ebben semmi, hiszen ő járja a házakat. Agitál, szervez mindig. Igaz, én is segítem, ha kell, minden közös munkánál ott voltam még... Régi része a városnak ez a környék. A nyugdíjas asszony büszkén mondja, hogy ebben a házban született, s ezt a kolóniát sem hagyta el hosszabb időre soha. Pedig szebb, rendezettebb zugai is vannak a jókora településnek. Ami azt illeti, ez a Bercsényi és a Sziget utca által határolt rész, főként a Donovár téri terület az utóbbi esztendőkben kezdett hozzájuk hasonló, otthonosabb arculatot ölteni. — Szeretjük a környezetünket, szégyelltük hát, ahogyan kinézett — mondta Irénke néni. — Nekiláttunk a tereprendezésnek, először voltunk négyen-öten, aztán lettünk 15-en, segítettek az öregek, az apróságok. És lassan kialakult a pihenőpark, amelyben tavaly májusban már sütkérezhettek a közeli szociális otthon lakói, játszadozhattak az óvodások. Most negyven hárs- és nyírfát kértünk, hogy elültethessük a környékbeliekkel, akiknek a zömére mindig számíthatunk. — Hogyan alakult ki ez a lelkes csapat? — Két éve, hogy a tanácstagunk mellé lakóbizottsági elnöknek választottak, négy segítőtársam van még. Nem szégyelljük végigjárni a házakat, megkérni a lakókat, hogy tartsanak velünk megcsinálni ezt-azt. Errefelé nem nagyon szokás nemet mondani. Igaz, itt összetartóbbak az emberek, mint a betondzsunge- lekben. Békesség és nyugalom van nálunk, erre példát is mondhatok. Nyáron összeülünk itt nem messze a házunktól, és nyársalunk egy jót. Legutóbb tudja, mire gondoltam? Kérni fogok négy kapufát, hogy legyen egy grund a gyerekeknek... A lakóbizottság serénykedését hallgatva, adódott a kérdés: akad-e még dolga egyáltalán a tanácstagnak, Koncz Ferencné- nek? — Van mit tolmácsolnom a lakosság nevében — nyugtatott meg. — Most kaptuk meg a régen kért nyilvános telefonfülkét, meg kellene erősíteni a Verseghy utca alapját, járda is kellene, korszerűbb világítás a Donovári térre. És most jött el az ideje, hogy felmérjük a Gyöngyöspatak utcaiak gázvezetési igényeit... Gyöngyösön a 8-as választókerületin kívül még 53 lakóbizottság működik, zömük hasonló életkedvvel. Más városrészekben apróbb-nagyobb zökkenőkkel látják el a feladatukat: "nagy- takarítást” végeznek, óvják a környezetüket, szervezik a tanácstagi beszámolókat, köztisztasági őrjáratokban vesznek részt. A titok nyitja — mondják -, hogy tudják: mit miért tesznek, hiszen minden tanácsülésre 5-5, s valamennyi népfrontrendezvényre 7-7 lakóbizottsági elnököt, tagot invitálnak meg. Hogy a szó ne csak egyfelé ’’vivődjék”... Másik városunkban, Hatvanban az a tapasztalat, hogy azokban a választókerületekben tevékenykednek sikeresen ezek a bizottságok, ahol hosszabb ideje ugyanaz a tanácstag. így együtt, bevált módszerekkel foghatnak hozzá a közös teendőkhöz. Bár az igazsághoz tartozik, hogy meglehetősen nagy a bizottsági tagok ’’vándorlása”, a pótlás napirenden van. Azokra, akik kitartanak a közös ügy mellett, mindig lehet számítani: legyen az közbiztonsági ellenőrzés, társa- dalmimunka-szervezés, fogyasztói érdekvédelem. Érdekes módon Hevesen és Füzesabonyban csak mostanában szerveződnek a lakó- és utcabizottságok, míg Bélapátfalván már régebben tevékenykedik egy kilenctagú csoport. A legtöbb ilyen bizottságot — hetvennyolcat 240 taggal — a megyeszékhelyen szervezték. Az árnyoldal azonban az, hogy ezeknek mindössze egyharmada dolgozik rendszeresen és folyamatosan, a többi lakóbizottság csak esetenként vesz részt a különböző feladatokban. A munkájukat felmérő tanács és a HNF aktívái értékelésükben így fogalmaztak: ”A lakóbizottságok működésével kapcsolatban egyértelműen pozitív képet kialakítani nem tudunk...” Csebokszári-lakótelep, a Zalka Máté utca páros oldala. Apróságok totyogtak a két nő oldalán. Meg-megálltak, amikor útbaigazítást kértem tőlük: — Elnézést, meg tudnák mondani véletlenül, hogy hol lakik az utcabizalmi? — Kicsoda? — A lakóbizottsági elnök, aki a tanácstag mellett segít az önök ügyeit intézni, akihez elmehetnek panaszt tenni, ha gondjuk- bajuk van a lakótelepen... — Nem tudjuk! Nem hallottunk róla... Keresse meg a tanácstagot, annak lennie kell, de nem tudjuk, hogy hívják... Tétován kutattam más útbaigazító után, amikor még hallottam, hogy megjegyzik a hátam mögött: ”Biztos, hogy á tanács már megint akar valamit...!” Ez a telepi rész — a Zalka páros oldala, a Kallómalom és a Vallon utca egy szakasza — a 62- es válásztókerülethez tartozik. Tanácstagja Bársony Dénes, aki azzal fogadott, hogy van ugyan egy háromtagú bizottság, de papír nélkül a nevüket sem tudja. — Egyikük a Zalkában él, ketten pedig a Vallon utcában találhatók. Talán négyszer találkozhattunk az utóbbi 3-4 évben, akkor is tanácstagi beszámolókon, népfrontrendezvényeken. Laza csoportosulás ez, egységesen — mint lakóbizottság — nagyobb munkát nem végeztünk, pedig jókora körzetünk van. Nyolcszáznál is több meghívót küldök ki egy- egy tanácstagi beszámolómra. — Miben látja az okát, hogy ilyen erőtlen a kapcsolatuk? — Nézze, én is hibás vagyok ebben, mert a közelmúltban elköltöztem a lakótelepről, kevesebb időt tudok ott tölteni. Utánam meg főként az jön, akinek nagyon sürgős az intéznivalója. Másrészt, ők sem szorgalmazzák a rendszeres bizottsági üléseket, bár fiatalok, lehetnének aktívabbak is. Aztán itt van a környezet: heterogén a lakóközösség, más érdekei vannak az OTP-s, a tanácsi, és megint más a szövetkezeti lakásokban élőknek. Végül pedig: úgy érzem, az emberek nem szívesen veszik, ha otthon zavarják őket a szervezők. Példa rá, hogy szerettük volna sikerre vinni a Tiszta Csebokszáriért meghirdetett akciót, de végül is érdektelenség miatt elhalt a kezdeményezés. Ezek után ki az, aki notóriusan vissza-visszajár a lépcsőházakba... — Gondolom, a bizottság tagjai ezt annak idején vállalták... — Hogy vállalták, az az én akkori szerencsém, mert már csengőundorom volt, amikor alkalmas személyeket kerestem. Elhárító kifogás, mentesítő ok mindenütt akadt elég, az agitáció rendszerint már az ajtóban be is fejeződhetetett. Ebben az ’’emberanyagban” megkeresni a lehető legjobb — de azóta a közönytől megcsömörlött — partnereket — tudja mi volt? — merő vakrepülés...! Mnyítótorony meg azóta sincs a láthatáron, sehol. Szilvás István Már most is sokan felkeresik őket párkapcsolati konfliktusokkal. Minden kedden, délután kettőtől hatig, csütörtökönként pedig délelőtt nyolctól tizenkettőig ügyeletet tartanak. Hasznos szolgáltatások Számtalan lakossági felvetésre, javaslatra is reagálniuk kell a központ dolgozóinak. Ők maguk is szükségét érzik annak, hogy felvállaljanak olyan szolgáltatásokat, amelyekre nagy igény mutatkozik, s jószerivel senki sem foglalkozik vele. Ilyen a pótmamaszolgálat megszervezése, jogi tanácsadás, gyermek- ruhaakció és így tovább. Továbbra is nagy az igény a szabásvarrás és kötőtanfolyamokra. Ezek a szolgáltatások nemcsak széles körű érdeklődésre számíthatnak, de bevételt is hozhatnak, amely összegek további szociális célokra felhasználhatók. J. I. Főznek és mosnak is az öregekre — Nemcsak terápia, megelőzés is — Egerben nem hagyják magára a családot — A gyermekruhagyűjtéstől az adótanácsadásig — Gyorssegély lelki bajok ellen... Az országban elsőként: szociális szolgáltatóközpont Már nemcsak a statisztikák, hanem a nap mint nap hallható egyéni tragédiák jelzik: mind több megoldhatatlan problémával küszködik társadalmunk alappillére, a család. Az infláció szorításában, a már elviselhetetlennek tűnő anyagi, egzisztenciális terhek miatt egyre ingatagabbak az emberi kapcsolatok. Egyre nagyobb azoknak a kis jövedelmű, idős embereknek a köre, akik hathatós társadalmi támogatásra szorulnak. Szembe kell néznünk végre a feszültségeket időlegesen oldó, káros szenvedélyek romboló hatásával, s egyre nagyobb terjedésével. Nemcsak frázisokra, szólamokra, hanem tettekre van szükség! A megyeszékhelyen — eddigi ismereteink szerint elsőként az országban — a problémák intézményes megoldására vállalkoztak. Ez év januárjától Egerben a Lenin úton, a Hámán Kató Bölcsőde helyén megkezdte működését a szociális szolgáltatóközpont. — Mintegy húszmillió forint éves költségvetéssel rendelkezünk — számol be elöljáróban az anyagi feltételekről Bernáth István igazgató. A lehetőségekhez mérten igyekszünk maximálisan kihasználni az épület adta lehetőségeket is. Termeinkben előadásokat, csoportfoglalkozásokat tartunk. A konyhán mintegy száz adag ételt főznek nap mint nap, így a házi gondozásban részesülő idős emberek egy részét is ellátjuk. A rászorulóknak ingyen mosást is vállalunk. A tárgyi feltételek azt is lehetővé teszik, hogy később közhasznú tanfolyamokat szervezzünk. Míg például a kismamák a szabásvarrás alapjaival ismerkednek, addig a gyerekekkel a játékteremben pedagógus foglalkozik majd. Jelenleg a központban öten dolgozunk, s huszonnégy főállású gondozónő tartozik hozzánk. Ez a létszám természetesen a közeljövőben még változik. Több részfoglalkozású szakemberre, jogászra, adószakértőre is számítunk majd. Való igaz, a komplex kifejezés csúnya, idegen szó, mégis, mert a az intézmény dolgozóinak feladatvállalását legjobban ez fejezi ki, hát átvettük a szóhasználatot tőlük. Komplex szemlélettel Lássuk csak, mi mindenre vállalkoznak? A városi tanács egészségügyi osztálya felügyelete alá tartozó szociális szolgáltatóközpont hatáskörébe tartozik a továbbiakban a megyeszékhelyen működő négy idősek klubja, a házigondozói hálózat, melyek keretében összesen mintegy 380 öreg ember ellátásáról gondoskodnak. A segélyezés elosztásának gondja is az ő vállukon van. Az említett húszmillió forintnak mintegy felét e célra kell fordítaniuk. Izgalmasabb, új, s emiatt még kevésbé kialakult az úgynevezett családsegítő csoport tevékenysége. Megemlítendő azonban, A szociális szolgáltató központhoz tartoznak a továbbiakban az idősek klubjai is. hogy van mire támaszkodniuk, hiszen 1987 szeptemberétől már kísérletképpen dolgoztak a Cse- bokszári-városrészben. A kismamákat, fiatal családosokat támogató programjaik eddig is jó visszhangra találtak. Ignácz Piroska pszichológus és Bimbó Zoltánné pedagógus munkálkodnak e csoport profiljának kialakításán. Átfogó szemlélettel közelítenek a családi problémákhoz. így többek között segítséget nyújtanak a beilleszkedési zavarokkal küszkö- dőknek, a káros szenvedélyek rabjainak, a neurotikusoknak. Nemcsak a már kialakult bajokat próbálják orvosolni, de fontosnak tartják a megelőzést is. A módszerek változatos skáláját kívánják alkalmazni, az egyszeri segítségadástól az egyéni és csoportterápiáig. Például középiskolások számára szerveztek egy komplex személyiségfejlesztő tréninget. Beindítottak egy előadás-sorozatot kisgyermekes szülőknek.
