Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-20 / 67. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. március 20., hétfő KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Cs. Varga István „ Hűségre példakép99 Sík Sándor költészetéről Sík Sándor centenáriumán szellemi-irodalmi életünk mél­tán ünnepli a költőt, a tudós ta­nárt, irodalomtörténészt, eszté­tát, műfordítót... A fővárosban született, de gyermekkora Gödöllőhöz kötő­dik. Egykori lakóhelyét lelki szü­lőföldként szerette: Édes Gödöllő! Tágas végte­lenség! Ti drága dombok, lombok, rétek, erdők, Nyúlás mezők, agancsos va­dasok, Királyi parkok, csordás ma­jorok... Költőként a nyugatosokkal egy időben indult a forrongó szá­zadelőn. Az óda és a himnusz műfajában, a lélek mámoros uj- jongásával hirdette eszményeit (Szembe a nappal 1910). Egyre inkább a verskötete címéül vá­lasztott A belülvalók mécse (1912) lesz fontos a számára. Húsz évig a piaristák váci, majd pesti gimnáziumában tarnt, másfél évtizeden át pedig a sze­gedi egyetem professzora — Szent-Györgyi Albert mellett az egyetemi ifjúság orientáló példa­képe. A Magányos virrasztó (1936) című kötete mutatja, mennyire érzékenyen reagál a korra. Ver­set ír a spanyol polgárháborúról (Máglyafüst) és ódát az értelem­hez. Egyre gyötrőbben vívódik a „Ki voltam én? Mi voltam én? Ki mondja meg nekem?” kérdések­kel. A Radnóti-lírával oly szoros kapcsolatot tartó Hanyatló hold című versében úja: ...A hold hanyatlik egyre. Kúszik a köd a hegyre. Hűlő holdvilág életem Mikor és merre megy le? Radnóti így értékeli naplójá­ban (1938. aug. 14.) Sík Sándor ekkori líráját: „A Magányos vir­rasztó volt az első verseskönyve, amit igazán szeretek, s azóta egy­re szebbeket ír. A formai kísérle­Hazatért Miskolcra Nyolcvanéves a több évtize­des külhoni bolyongás után ta­valy Miskolcra hazatért Szalay Lajos, a modern magyar grafika világhírű mestere. Csak a szeren­cse hiányzott ahhoz, hogy nevét ma kontinensek visszhangozzák, mint kegyesebb csillagzat alatt született kortársaiét, Picassóét, Daliét. Szalay Lajos szárnyalását azonban megszabta indíttatása, az állandó harc a sors szabta ha­talmas erők ellen. Elhagyta a ha­zát fiatalon, tehetsége teljében, de a külhoni állapotokba beleil­leszkedni nem tudott. A sehol se otthon keserű érzése, az állandó készenlét az erőszak elleni tilta­kozásra, az együttérzés, a szoli­daritás az éhezőkkel, a meggyö- törtekkel, az üldözöttekkel, mely már itthoni műveiben is jelentke­zett, évtizedek során az expresz- szív paroxizmusig fokozódott, világhírűvé tette grafikáit. 1909. február 26-án született a Zemplén megyei Őrmezőn. 1927-től 1935-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán vé­gezte tanulmányait. 1941-ben kiállítása nyílt a Nemzeti Szalon­ban. Ekkor jelentkezett nagy ha­tású könyvillusztrációival, ame­lyek egy csapásra ismertté tették nevét, egyebek közt a Villon-kö- tet, Cervantes: Don Quijote, Dosztojevszkij: Karamazov test­vérek című alkotása. A fiatal ti­tán forradalmasította a magyar grafikát, munkái oly elemi hatás­sal voltak kortársaira, mint Kon­dor Béláéi a hatvanas években. Örök témája az ember volt, az ember küzdelme a sors ellen, ön­maga ellen. A fekete-fehér grafi­kára specializálta magát, annak egész eszköztárát mesterfokon tezés (megunta a jambust) fel­frissítette nyelvét, az ötvenedik év, az öregedés lelki megrázkód­tatásai is hatalmasat lendítettek. A gátlások feloldódtak, a nagy emberség most kezd méltó for­mát kapni.” Kevesen fejezték ki nála meg- rendítőbben a háborútól, levert forradalmaktól sújtott magyar­ság fájdalmát, mint Sík Sándor. Csodálatos vonulatot alkot köl­tészetében — Baróti Dezső mél­tán hangsúlyozza ezt — a patrio­tizmus. A magyar nemzeti kataklizma közepén „Fonnyadt eszmék ava­rán, / Kiégett lelkek fáradt tör­meléke közt” a magyar ifjúság­nak indulót ír: „Szökj fel, álmos óriás, / Isten szép magyarja! / Hadd legyen napújulás / Annyi béna jajra...” A szimbolizmus, a szabad vers, a hagyományos versfor­mák, a szerkesztés, a műgond te­kintetében is jelentős költővé vá­lik: Csend(1924) Sarlós Boldog- asszony (1928) Fekete kenyér (1931). Költői öndefiníciója: „Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének (...) Engem mag­nak vetett a Magvető / És ke­nyérnek, annak is feketének”. 1923-ban Zrínyiről, 1933- ban István királyról szól drámá­ban. Mindkettőben a dikció szépsége és lendülete ragadja meg az olvasót. Előadás-soroza­tot tart az Árpád-házi magyar szentekről. 1940-től ő is „mentesített em­ber” lesz. Ellenzői, bírálói meg­sokasodnak. Zsidó származása miatt igazolóbizottság előtt meg­alázó tortúrát kell elszenvednie. Védettsége egyre inkább csak látszólagos, kiszolgáltatottsága nő. 1943-ban jelenteti meg a Himnuszok könyvét, Babits Amor sanctusának — amelyet „A magyar himnuszfordítás klasszikus főművének” nevez — műveli. Kifejezőeszköze a toll és a tus. Monumentális kompozí­cióira legjellemzőbbek a szélső­séges, bravúros rövidülésekben ábrázolt expresszív figurák, amelyek már helyzetükkel is ki­fejezik a mondanivaló drámaisá­gát, ritkán szemérmes h'ráját. Egész életében szigorú etiká­val csak olyan feladatot vállalt, mellyel azonosítani tudta magát, csak szabad grafikát készít, ami lehetőségeit nagymértékben be­határolta mindenütt. A nélkülö­zés és küzdelem fiatal kora óta sorstársa lett. A hír, a külhoni di­csőség sem boldogította, ő min­dig hazatekintett, bármerre járt. A II. világháború után Párizs­ban találjuk, majd viszontagsá­gokban bővelkedő útja Argentí­nába vezetett, ahol 1949-tőí a tu- cumani művészeti akadémia, 1958-tól pedig a Buenos Aires-i képzőművészeti főiskola tanára volt. 1960-ban New Yorkba köl­tözött. Stílusa már a negyvenes években kialakult, az elmúlt év­tizedekben csak mondanivalója mélyült el, a kifejezésmód lénye­gesen nem változott. Picassón kívül más művész nem is hatott rá, hacsak Goyát nem érzzük ha­sonlónak hozzá a mondanivaló mélységeiben, a rajzokból kiára­dó indulatok szenvedélyességé­ben. Ö kortársainak, leginkább pe­dig a magyaroknak akart fáklyá­ja lenni. Budapesten csak 1972- ben nyílt fergeteges sikerű, gyűj­teményes rajzkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Ezt köve­tően adta ki a Magyar Helikon Kiadó 1976-ban New Yorkban megjelent fő művét, a Genezist. Brestyánszky Ilona méltó párját. A latin nyelvű him­nuszokba a keresztény középkor minden népe „beleleheli a maga egyéni lelkének frissességét, nemzeti ízeinek édességét is”. Vigaszt, lelki erőt merít a közép­kor himnuszaiból. Elhatárolta magát a kor iszo­nyatától, attól a világtól, ahol „dobszóra kuijog a falka-tánc”. Már-már hitét is megkísérti, oly szörnyű „az idegen istenek” nemzedékének támadása ( Győ­zöd-e még? 1945). Az ő számára 1945 megcsil­lantotta a lelki újjáépítés remé­nyét is. 1946-ban a piarista rend szeniorjává, 1947-ben pedig a rendtartomány provinciálisává választják. A Közművelődési Tanács alelnöke lesz, majd az Akadémia levelező tagja. De mind jobban éreznie kell, hogy az „ocsúdó idő”, az osztályhar- cos „történelmi idő” egyre ke­vésbé kedvez az ő humánus esz­ményeinek. Hamarosan úgy érzi magát, „Mint fáradt csiga”, aki „verejté­kezve hordja börtönét”. Joggal hasonh'tja Rónay László Sík Sán­dor kései költészetét Arany Já­nos Őszikéihez, az új minőség te­remtése, a végső csűrbegyűjtés okán. (Őszi fecskék 1955, Áldás 1963) Búcsút vesz a szavaktól: „Sza­vak, szavak, búcsúzom tőletek, / Egymásután, mint halni készülő / Fiaitól az árvuló szülő, / Min­den nap egy-egy új szót teme­tek”. Radnóti két verset is szentelt atyai mesterének, a Tört elégiát 1933-ban, és a Köszöntőt Sík Sándor 50. születésnapjára. Méltó emlékállítás, az idők vé­geztéig érvényes: Társát köszönti most a gyer­mek, Lélek a lelket, aki eretnek hadak között hűségre példa­kép; fiú köszönti apját, egy hitvány korban leikéhez hű tanítvány! A nemzeti egység szellemében A Berzsenyi Dániel- verseny döntője A hagyományostól eltérő módját választották megyénk amatőr előadóművészei március 15-e ünneplésének. Az elmúlt esztendőben pódiumon ritkán elhangzó verseket, prózákat tol­mácsoltak a Berzsenyi Dániel or­szágos vers- és prózamondó ver­seny megyei döntőjének résztve­vői Egerben, a Megyei Művelő­dési Központban. A kiírást megfogalmazó Ber­zsenyi Dániel Irodalmi és Művé­szeti Társaság ugyanis a Berzse­nyi-életmű mellett az 1920-tól napjainkig kisebbségi sorban, il­letve a nyugati diaszpórában született magyar irodalmi művek bemutatására ösztönözte a ver­senyzőket. Az egész nap tartó rendezvé­nyen így egyebek mellett Szilá­gyi Domokos, Kányádi Sándor, Tóth László, Király László, Far­kas Árpád művei is elhangzot­tak. A 38 résztvevő előadásában nemcsak a kisebbségi magyarság sorsa, de egy új, teljesebb Ber­zsenyi-életmű is kirajzolódott. A középiskolás-kategóriában a zsűri három tanulót juttatott tovább az országos döntőre, amelyre április végén Szombat­helyen kerül sor. Ezek a követ­kezők: Berecz Beáta Eger, Dobó gimnázium, Kövesdi Henriett Gyöngyös; 214. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, Dér Krisztina Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium. Dicséretben részesült még Nyíri Gabriella eg­ri és Rajnóki Mária gyöngyösi középiskolás. A felnőttek közül megyénket az április végén Mar­caliban megrendezendő döntőn Kühn Ildikó gyöngyössolymosi és Török Margit tenki versenyző képviseli majd. Tisztelet Szalay Lajosnak A kőfaragás egyik épen maradt része emberi ala­kot ábrázol Aba Sámuel makulátlan köntöse A feldebrői templom ' talányai altemplom oszlopai mögött talán Aba Sá­muel nyugodott A majd ezeréves oszlopok kö­zött furcsa érzés keríti hatalmába a látogatót: az idő kilendül, s lát­ni véli a történelem egykori sze­replőit, hallja lépteik csosszaná- sát a köveken. Talán ez tartja még mindig életben a legendá­kat, melyek körülszövik a fel­debrői altemplomot. Az ásatá­sok során ősi korokba vezette a régészeket. A feltételezések szerint az első épületet a XI. században a kaba­rok Aba nemzetsége emeltette, akiknek szálláshelye erre terült el. A munkálatokra talán maga Aba Sámuel adhatott parancsot, aki I. István húgát feleségül véve a királyi család tagja volt, és 1041-től maga is uralkodó. Rö­vid országosának a ménfői csata vetett véget, mely titokzatos ha­lálát okozta. A falu lakói máig azt mesélik, hogy a harcban esett el, s azon véresen helyezték sírba az altemplomban. Három nap múlva a kőlapot elgördítve, ma­kulátlan fehér királyi ruhában ta­lálták. A néphagyományban sze­replő csoda felbukkan a történet­írók könyveiben is, amiket pedig nemigen lapozgatnak a mai fel- debrőiek. A Képes Krónika, majd ennek nyomán Thuróczy XV. századi leírása így szól: ”Aba király le­győzve a Tisza felé futott, s egy faluban a magyarok, akiknek ki­rálysága alatt sokat ártott, egy ré­gi veremben kegyetlenül meg­gyilkolták. Testét abban az egy­házban temették el, mely annak a falunak a közelében volt. De néhány év múlva, mikor kiásták sírjából, szemfedőjét és ruháit romlatlanul találták, és sebhe­lyeit begyógyulva. Végül a saját kolostorában, Sárban temették el a testét.” Az altemplom falait lassan halványodó freskók díszítik, a töredékekből bibliai története­ket állíthatunk össze. A világ­tájak felé kémlelőnyílások néz­nek, csak az északit falazták be, mondván: azon hatolhatnak be az ártó szellemek. Sosem derült ki, hogy került elő az a XIII. szá­zadi aranykereszt, aminek máso­latát itt állították ki. A faluban egy idős ember javítgatta az el­szakadt rózsafüzéreket, arannyal pótolva ki a hiányzó részeket. A hétszáz éves tárgyból nyirbált le kis darabokat, abban a hiszem- ben, hogy rézzel dolgozik. Mikor ráébresztették a kereszt értékére, úgy megijedt, hogy senkinek nem árulta el, hol találta. Hiába faggatta a hatvanas évektől Fel- debrőn kutató régész, Méri Ist­ván is. Az épület a XII — XIII. száza­dig őrizte meg legelső alakját, akkor átalakították, mai formá­ját pedig a XVIII. században nyerte el. Erről tanúskodnak a felső templom barokk jegyei, melyek egyszerű, szerény külső­be burkolják a titokzatos műem­léket. (palágyi) Az első pillantásra mindennapi külsejű plébánia- templom A helyreállítás során szabadon hagyták a külön­böző korú falrészeket (Fotó: Koncz János) Emléktábla Isztambulban Emléktáblát avattak Isztambulban, a Nuri Zia 19. számú ház - Liszt Fe­renc egykori lakóhelyé­nek - falán. Az emléktáblát Forrai Miklós, a Liszt Ferenc Társaság főtitkára kezde­ményezésére, a Művelő­dési Minisztérium megbí­zásából az ART-PLAST Képzőművészeti Kivitele­ző szobrászüzemében ké­szítették. Tervezője - Borsos Miklós plakettjének fel- használásával - Szlabon Gábor építész-grafikus. Szabó Mihály kőfaragó mester beilleszti a Liszt-domborművet (Fotó: MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents