Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-07 / 32. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. február 7, kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOMI 3 Műszaki Alkotói Díj pályázat az Egertervnél Településeink építészeti arcáért Bírálat közben (Ott László, megyei főépítész, Kruppa István MÉSZ, Bodonyi Csaba Északterv, Farkas Gábor, Bácsterv) Az utóbbi évtizedben — még a regresszív gazdasági helyzet ellenére is elmondhatjuk, hogy egyre szebbé, egységesebbé formálódott megyénk néhány településének építészeti megjelenése. Ez különösen szembetűnő Eger esetében. A belvárosi tömbref- konstrukció részeiben és egészében is kivívta az országos közvélemény elismerését. Ám ezentúl is, ma már a külső városrészeken esztétikus lakóépület-együttesek magasodnak. A községek vezetői is kezdik felismerni: nem mindegy, hogy milyen elvek szerint formálódik lakóhelyük arculata. Az űj középületek, vagy épp a település rendezésének tervezésére lehetőleg olyan szakembereket kérnek fel, akik távlatilag is képesek áttekinteni a helység szükségleteit, ismerik az ott lakók életmódját, szokásait. Ma már nem ritka, hogy egy-egy községnek saját építésze van. , Hogy ez a munka az eddigieknél is színvonalasabb legyen — erre törekszenek a Heves Megyei Tervező Vállalat — más néven Egerterv —vezetői. A közelmúltban új ösztönző formát alakítottak ki a cég műszaki alkotógárdája számára. Az 1987 decemberében hozott minisztertanácsi rendelet lehetővé tette, hogy az 1988-ban készült tervezői feladatok közül a legfaj súlyosabbak pályázhassanak a százezer forintot érő Műszaki Alkotói Díjért. A tervezett keretből biztosított összeget a vállalat megtoldotta még ötvenezer forinttal, így mód nyűt további «{ismerések kiosztására is. A lehetőséggel élt a kollektíva, s a pályázatra tizennégy tervdokumentációt nyújtottak be részint egyéni tervezők, részint alkotói teamek. A „versenyző művek” között volt jó néhány középület, illetve lakóházegyüttes kiviteli terve, s neveztek az építéshez kapcsolódó úgynevezett szakági munkákkal is. Az értékelésre a közelmúltban került sor. A benevezett terveket kiállították a vállalat székházában, s így viszonylag rövid idő alatt áttekinthette az a héttagú zsűri, amely az ország különböző részeiből meghívott és helyi szakemberekből állt. Mód nyílott arra is, hogy a kollégák egymás munkáival részleteiben megismerkedhessenek. A bírálat, s az ezt követő konzultáció egyszersmind a különböző megyei tervezővállalatnál dolgozó építészek szakmai fóruma, tapasztalatcseréje volt. A bírálóbizottság, melynek elnöki tisztét Kruppa István, a Magyar Építőművész Szövetség titkára látta el, végül is a legjobbnak ítélte Rátkai Attila és Kis Csabáné által vezetett team munkáját az egri tanárképző fő-, iskola új tanulmányi épületének építési engedélyezési és úgynevezett tender tervét. Az elképzelések szerint a Leányka utcai dombon létesülő három tömbben nyelvi tanszékek, könyvtár, növény- és állattani tanszék és előadótermek nyernek elhelyezést. A Műszaki Alkotói Dijat ők kapták. További kiemelt jutalomban részesült Dely György, az egri lajosvárosi szövetkezeti lakások tervezéséért, Visnyei Györgyi Bélapátfalva és településcsoportja összevont és általános rendezési tervének elkészítéséért, valamint az ecsédi tókörnyék rendezéséhez készült mérnökgeológiai szakvélemény, Lé- nárd Miklós munkája. Mint Bozsó Ferenc, a vállalat igazgatója az esemény kapcsán elmondta, a továbbiakban minden esztendőben meghirdetik a pályázatot. Erre annál is inkább szükség van, mert az értékelő szakemberek pártatlansága biztosítja a tiszta, egészséges versengést, s az anyagiak mellett biztosítéka az erkölcsi elismerésnek is, ami ösztönzőerő. A jövőben a már megvalósult tervekkel is lehet pályázni, amelynek előnye az lesz, hogy a közvélemény is figyelemmel kísérheti a megye alkotó építészeinek tevékenységét. Jámbor Ildikó Az egri tanárképző főiskola új tanulmányi épülete maketten (Fotó: Gál Gábor) Hová gurul a magyar schilling? (VI/2.) Gorenje strasse: Jugoszláv hűtőládák, pöfögő Trabantok Akció mindenü Éppen csak pirkad, de már végtelen sorbSn érkeznek a magyar kocsik a határ felől. A ni- ckelsdorfi asszonyok, akik a reggeli buszra várnak, mar fel sem ütik fejüket a monoton zúgásra: egy év alatt hozzászoktak a nagyvárosi forgalomhoz. Az út mentén 7 óra után nyitnak a „speciális” üzletek. Apiros-fehér-zöldre festett épületek elé a segédek kirakják a háztartási gépeket, bent bekapcsolják a televíziókat, a képmagnókat, kikészítik a hongkongi órákat, feltöltik a kazetták, csokoládék polcait, a baná- nosládákat. Ezek a fontosabb exportcikkek minden valamirevaló „magyar” boltban megtalálhatók, elvégre okos kereskedő azt árul, amit megvesznek tőle. Az első kisebb sokk Zum- dorfban ér bennünket, amikor megpillantunk a kanyarban egy alacsony, földbe süppedt, roskatag épületet, melyet nagyjából kifestettek. Elé leszúrtak egy „Elektronik center” feliratú táblát, a bejárat fölé „Sharp” márkajelzést ragasztottak. Otthon a legtöbben nagy ívben elkerülnek, itt máris négy autó áll mellette, benn nagyban folyik az alkudozás. A vele szemben lévő elegánsabb üzletben szintén nagyüzem van, egy Wartburg tetején fiatalember egyensúlyoz, hosszú kötéllel szorítja a a csomagtartóhoz a friss zsákmányt, egy hűtőszekrényt. Lentről egy fiatalasszony és egy idősebb férfi segíti. Amint elkészülnek, máris keletnek fordítják a kocsi orrát. Ez gyors munka volt, még nyolc óra sincs. A következő községben újabb „csapás” ér bennünket: egy felesReggel fél legessé vált benzinkutat az új tulaj cipőbolttá alakította át. A fagyos helyiségben többnyire olyan lábbelik sorakoznak, melyekhez hasonló minőségűt a lengyelpiacon talál az ember. Akinek ez kell, lelke rajta, de miért ad érte valutát? Talán azért, mert nem tudja, hogy Bécsben tényleg téli vásár van, és igazi olasz cipőkhöz lehet jutni 200— 400 schillingért — ami ugye mégis más... A szomszédos telken álló elektronikai üzletben az eladók alig győzik a forgalmat, igaz az árukészlet is takarosabb az errefelé szokásosnál. Hasonlóképp jó híre van a KOMA nevű boltnak is, itt bármilyen készüléket megszereznek a vásárlók kívánságára, sőt az NSZK-ból használt autókat is közvetítenek. A kereskedések (és a kereskedők) színvonala tehát eltérő, de egyben közösek: valamennyien legalább egy magyarul tudó eladót alkalmaznál, egyszerűen szükség van rá a jó üde ímenet- hez. Mivel itt minden magyar átmegy (sőt, sokan csak eddig jönnek), néhány nagyobb bécsi vál lalkozás is megnyitotta a maga fiókját, elébe menve a keresletnek, például a Skycomputer, a Trapl. ha valaki egy kommersz videót, egyszerű színes tévét, musikcentereket keres, valóban kár is továbbmennie, és vállalni a bécsi szlalomozást a megvadult ménesként vágtató forgalomban. Ha pedig, mint említettük, csak fagyasztót akar, be se kell lépnie az üzletbe, ott várja a placcon becsomagolva. A mama beviszi a háromezer schillinget, közben a család fölpakol, és már lehet is 8: megvan a zsákmány... robogni hazafelé. Nemrég egy Trabantot láttak erre, a tetején két fridzsider, az utánfutóban még kettő, az utastérben öt ember, bűzös kék füst szállt fel a hátuljából, időnként kirepült az ablakon néhány szalvéta, almacsutka, egyéb apróságok. A sofőr férfimód markolta a kormányt, mint aki komoly expedícióból tér haza. Bizony, aki igyekszik, délben otthon van, estére már megvan a — 15 fok a Gorenjében. így veszi meg egy szocialista állam polgára egy másik szocialista állam termékét valutáért. A miérteken később még morfondírozunk, de egy rövid válasz azért álljon itt. Ott vásároljuk meg a mélyhűtött jólét e szimbólumát, mellesleg a háztartás fontos, praktikus és kényelmes eszközét, ahol kapni lehet. Tízmillió ember mutatja itt meg a közgazdász-ideológusoknak, hogy ösztönösen ért a piacgazdasághoz, melynek egyik alaptétele, hogy a pénz oda megy, ahol jobban hasznosulhat. A keresletet ki kell elégíteni — ez a másik alaptétel. Ezt viszont a határon túl dolgozó kereskedők tudják jobban, hetek alatt megnyíltak az üzletek a magyarok megjelenése nyomán, és ez a 70 kilométer hosszú piac mindaddig virágzik, míg itthon meg nem teremtünk hasonló árfekvésben legalább ilyen kínálatot. És akkor Bécsről még nem is beszéltünk! Sebaj, majd a következő részben... (Folytatjuk) Koncz János tJnwnew* Legény, férfi lett a nagyfiú, szülei büszkesége. Rászolgált a szeretetükre, mert jó gyerek volt mindig, tisztelettudó, segítőkész srác. Sohasem követelőzött, beérte bármivel, amit kapott. Általában elkerülték a másokat magukkal ragadó — olykor egészen ostoba — divathullámok. Örült úgyszólván a legegyszerűbb öltözéknek, nem hiányolta a diplomatatáskát, a márkás karórát, a motorkerékpárt, s érettségije után az autót. Pedig tudta, hogy éppenséggel az egyiket vagy a másikat, netalán mindegyiket megvehették volna neki is, ha az édesanyja, édesapja nagyon akaija. A pénz azonban fontosabbakra kellett és — ha szabad így mondani — okosabbakra. Nőttek a testvérei is, mind kisebbnek mutatkozott a lakás, az építkezés pedig nem történhetett máról holnapra. Lehetetlennek bizonyult takarékosság nélkül élniük — s ezt nem csak ő, hanem húga és bátyja is megértette. így érkezett el a fiú és a család életében a már említett érettségi utáni második legjelentősebb esemény, a katonai eskütétel ideje. Készült rá mindenki, az otthoniak talán még nagyobb izgalommal várták, mint a honvédgyerek. Csak a legszebbre gondoltak, eszükbe sem jutott volna, hogy valami is beárnyékolhatja a szép ünnepet. Röviddel a nagy nap előtt szakadt rájuk a feleség, az anya váratlan betegsége, amely nem csupán ágyhoz kötötte, hanem bizony kórházba is szólította a szerencsétlen asszonyt. A baj sokkal nagyobb volt, mint hitték, az orvosok hosszúnak ígérkező „kényszerpihenőről” beszéltek. A közös látogatásról, az eskütételen való együttes megjelenésről hát szó sem lehetett. Csakis a csonka család kelhetett útra, hogy gyönyörködjék az egyenruhásban, s osztozzék a kiskatona örömén. Ám ha már így is alakult, szerették volna mindenképpen kedvesebbé, bensőségesebbé, feledhetetlenebbé tenni azt a vasárnapot. Kifundálta hát az apa, hogy a lehető legteljesebbé varázsolják a találkozást. Miután a fiú rövidre szabott, csupán a takarodóig tartó eltávozása miatt kilátástalannak tűnt az eskü után közösen felkeresni a távoli intézet betegszobáját, s annak sem látszott sok értelme, hogy a felavatott katonával az idegen városka mindössze néhány agyonzsúfolt éttermének valamelyikében próbáljanak asztalt keresni — nagy hirtelen, jobb htján szobát foglaltak egy magánháznál, a különleges helyzetre való tekintettel, konyhahasználattal is. Aztán a kiválasztott lakást, már az előző este elfoglalták. Hajnalban pedig—javarészt előkészítve — főzéshez, sütéshez láttak. A tűzhely körül sürgölődtek valahányan, hogy az otthont idéző teríték minden tekintetben elnyerje a fiú kedvét. Gyöngyöző tyúkhúsleves gőzölgött, pecsenye illatozott, jóféle rétes remegett, mire az ebédhez ültek. Ismerős csészékből szür- csölték a kávét, megszokott poharakkal koccintottak a délután mindig elmaradhatatlan beszélgetés során. Egyszóval — ahogyan tudták — igyekeztek elhessegetni a felhőket. Tulajdonképpen áthidalták valahogy a bajt, sikerült a gyorsan jött sajátos ötletet megvalósítani. Csak a falat csúszott most valahogy mindenkinek nehezebben, mint máskor, csupán a legfinomabb ételnek, italnak volt az íze rosszabb a hazainál. Mert — végig érezték — valaki nagyon hiányzott a körükből. S ezt — bárhogyan akarták — semmivel sem tudták feledtetni. Gy. Gy.
