Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-06 / 31. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. február 6., hétfő

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3

Ami még a pártértekezlethez tartozik

8. rész

Bocsi A ndrás a Füzesabony és Vidéke Áfész küldötte a politikai programban is megfogalmazott területükre jellemző társadalmi elismerések alacsony színvonalát vetette fel, majd az év eleji árváltozások szükségességéről szólt. Mint megemlítette, erre az állami támogatások radikális csökkentése kényszeríti a gazdálkodókat. Mindez kihat az ellátás folyamatosságának gondjaira is, hiszen hol a liszt, hol az étolaj, hol pedig a mosószer beszerzése okoz gondot s bosszúsá- got a vásárlóknak. Nem kis teherként vetette fel, hogy a szövetkezeti kereskedelemben dolgozók bére még az állami kereskedelemben dolgozókénál is kevesebb, méghozzá 12 százalékkal. Kifejtette azt is, hogy a füzesabonyi áfész kommunistái magukénak vallják a stabilizációs és kibontakozási programot. Mindennek eredményei azdtiban nem mutatkoznak meg egyértelműen, leginkább pedig a fizetési borítékokon nem érzékelik azt. Azt kérte a megválasztásra kerülő megyei pártvezetéstől, hogy az eddigieknél nagyobb figyelemmel kísérje a szövetkezeti mozgalom törekvéseit.

Nagy István hatvani küldött hosszasan elemezte azt a kort, amelyben élünk, hangsúlyozva, hogy nem kell mindig nagy dolgokban gondolkodnunk a kiutat keresve. Kérte, hogy többször forduljanak tanácsért a konkrét, kétkezi munkát végző emberhez. Munkatársaim kérték, hogy tolmácsoljam a megyei pártérte- kezlet résztvevőinek: hagyjuk a múlt kínjainak emlegetését, s inkább a jövőről beszéljünk. Kérte az újonnan megválasztandó megyei pártvezetést, hogy most már konkrét, kézzelfogható feladatokat szabjanak meg, ők készek azt teljesíteni, csak látsszon már valamiféle előrelépés, eredmény. Elmondta azt is, hogy a párt érdekében nyilvánosságpártiak a hatvani vasútnál dolgozók. Hitet tett amellett, hogy a bürokráciától, formalizmustól megszabadulni képes pártunkat nem kell félteni az esetleges többpártrendszertől sem. Megfogalmazta azt is, hogy jövőnk érdekében még inkább támaszkodni szükséges a fiatalokra, bevonva őket a mindennapi döntésekbe.

Verebélyi Dénes a megyei pártfegyelmi bizottság vezetője mérleget vont, s megállapította, hogy bár eredményesek törekvéseik, a jövőben mindez nem lesz elégséges. Az egyik legfontosabbnak ítélte a pártegység állandó erősítését. Úgy ítélte meg, hogy az ideológiai egység megteremtése nagyon hosszú időt igényel, s e munkában lehetőségeink nagyon szerények, a szervezeti kérdésekkel pedig időnként mintha a szükségesnél többet foglalkoznánk. Véleménye szerint ma a leghatékonyabban a politikai egység megteremtéséért vagyunk képesek tevékenykedni. Hangoztatta azt is, hogy határozottan tovább kell lépni a párt tisztasága, a szocialista erkölcs követelményeinek érvényesítése terén elsősorban a vezetés szintjén. Hangot adott annak a véleményének is, hogy a párt tagjaira, különösen a vezetőkre, a jogi normáknál szigorúbb, s magasabbrendűbb erkölcsi követelmények kell hogy érvényesek legyenek.

Varró Géza a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat küldötte kifogásolta, hogy a megyei pártbizottság politikai programjában keveset foglalkoznak az építőipari ágazat gondjaival, napjainkban tapasztalható ellentmondásokkal, az élet- és szociális körülményekkel. Pedig ennek az ágazatnak is meghatározó szerep jut a megyében, hiszen olyan jelentős üzemek, mint a dohánygyár, az Egervin, a Fi- nomszerelvénygyár, a mezőgazdasági üzemek', kulturális intézmények építése, bővítése és felújítása hárul rájuk. Külön témaként említette a lakásépítéseket, amelyekre egyre kevesebb lesz a fizetőképes vásárló, a növekvő árak építési költsége miatt. Mindezt egy olyan neuralgikus pontnak értékelte, amely nagyban hozzájárul a jelen rossz hangulatához. A lakásszerzés problematikái ismertek mindenki előtt, s ezen munkálkodva kérdés, menynyi ideje jut egy fiatalnak politikai munka végzésére. Ráadásul akkor, amikor nem látnak megfelelő perspektívát, még mindig sokallják a párttagdijat, nincs egyértelmű ideológia' és nincs elég bizalmat élvező pártvezető. Mint említette, nem tömegben, létszámban kell gondolkodnunk a jövőben, hanem olyan programban, amely magával ragadja a párttagságot ugyanúgy, mint a párton kívülieket. Feltette a kérdést, hogy vajon a megyei pártbizottság programja ilyen-e? Igaz, erre nem talált egyértelmű választ, de kérte a leendő pártvezetést, hogy az eddigieknél sokkal aktívabban agitáljanak, s testközelből ismeijék meg a kétkezi munkások gondjait, problémáit ugyanúgy, mint az eredményeit. A személyes találkozásoknak ugyanis sokkal nagyobb a jelentősége, mintha egy-egy brosúrából ismerhetnénk meg a pártvezetés véleményét. Azzal fejezte be hozzászólását, hogy az ígéretek helyett most már tettek kellenek és olyan emberekből álló testület, akik képesek és alkalmasak a megújulásra.

Fodor Gyula az Országos Érc- és Ásványbányák recski üzemének képviselője a gondok megfogalmazásával kezdte mondandóját. Ezek szerint nem kellően hatékony a létrehozott értékek védelme, egyre többször bizonyosodik be, hogy megállt fejlődésünk, nem működnek igazán a hivatalból (felülről) létrehozott demokratikus fórumok. Hangsúlyozta azt is, hogy nem érvényesülnek a tulajdonosi érdekek, nem jöttek létre és nem működnek igazán életképes struktúrák, amelyek természetes közege és létérdeke az új, haladó megoldások keresése. Még mindig túlzott a bürokrácia. Alapvető kérdésekben nem azok döntenek, akiknek a léte függ a probléma megoldásától, hanem ezek felé rendelt hivatalnokok. Mindezeket javarészt már felismertük, de a döntő tettek még hiányoznak. Féltette attól a pártértekezletet, ami általánosságban is igaz: erőinket túlzottan fordítjuk a személycserékre és nem foglalkozunk kellőképpen a tartalom, a lényeg vizsgálatával! Tarthatatlannak minősítette, hogy nem vagyunk képesek olyan ideológiát megfogalmazni, amelynek segítségével érdemben megválaszolhatnánk a felmerülő kérdésekre. Kérte, hogy sürgős feladatként határozzuk meg a törvényszerűségeket, és adjuk meg az elmúlt negyven év elemzését.

(Folytatjuk)

Gyógyszerbeszerzés — magasabb színvonalon

Pharmavet elnevezéssel állategészségügyi gyógyszerek be- szerzésére-forgalmazására alakult közös vállalat a Pharmatra- de Külkereskedelmi Vállalat, a Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalat, valamint a MÉM Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Szolgálat részvételével.

A közös vállalat magasabb színvonalon kívánja az állategészségügyi szervezetek és az állattenyésztő . gazdaságok gyógyszerigényét kielégíteni. Elsősorban a külföldi eredetű

gyógyszerek beszerzésében szándékoznak előbbre lépni. A világ valamennyi jelentősebb gyógyszer-előállító cégével felveszik a kapcsolatot. Továbbra sem hoznak be az eddigi kétszáznál több gyógyszert, ám az áruösszetételt jelentősen megváltoztatják; csakis a hatékony, korszerű termékeket importálják. A konvertibilis elszámolású piacokról olyan állatgyógyászati anyagokat szereznek be, amelyek hazai és szocialista gyártásból nem biztosíthatók.

Hová gurul a magyar schilling?

A fő vonzerő: „Minden féláron”

0 O í

f J\ L

i tr íj

. urtw / i i v”: f I run/' H :•

i

Idegenek az éjszakában

— Ez az ország megbolondult! — mondja egy ismerősöm. — Amint valaki összegyűjt néhány ezer forintnyi valutát, azonnal elmegy bevásárolni Bécsbe. Valóságos mánia lett úrrá rajtunk! Ki érti ezt?

Nos, elhatároztuk, hogy a helyszínen nézünk utána ennek az össznépi divatnak: kik, milyen szándékkal, milyen eredménnyel vágnak neki a beszerzőutaknak?

Éjjel két óra van, pocsék érzés ilyenkor fölkelni a jó meleg ágyból, és beleülni a jéghideg autóba. Szórakozásból nem is tesz ilyet az ember, de most nagy oka van ám a korai indulásnak! Megkezdődött a téli vásár Ausztriában, biztosan sikerül kifogni valami „superangebot”-ot, „halbpreis”-t, szóval valami jó kis leértékelést. Bizony a szűkös forintot érdemesebb a sógoroknál beruházni, a műszaki cikk mind olcsóbb, lassan már a ruhát, cipőt is megéri kint megvenni, bár erre egyelőre kevesen jöttek rá. A Slágercikkek még mindig a video és a fagyasztószekrény. Ez a két cél, ami naponta legalább 30 ezer magyart kiugraszt az ágyából, hogy gyerekeivel, szüleivel, unokáival, nagyszüleivel, és azok összes legális,

(VI/1.)

vagy (és) illegális valutájával nekivágjon az éjszakának. Először a Nyírségben, Hajdú-Biharban zúgnak fel a motorok, de nemsokára ébredeznek a többi megye és a főváros „soros” utazói is.

Okos ember hat órára igyekszik elérni a határt, így még kényelmesen átjut, elkerülheti a nagy tülekedést és a vele járó izgatott légkört. Minél később jön valaki, annál idegesebb, hiszen kevesebb idő marad a bevásárlásra. Gondolhatjuk ebből, mekkora feszültség szikrázott itt november 7-én, mikor Hegyeshalomtól Öttevényig állt a sor, ami testvérek között is megvan 35 kilométer. Mégis alig fordult vissza valaki, araszolgattak lassan előre, eszegették a parizeres szendvicseket, néha lekevertek egyet a rakoncátlankodó gyerekeknek, csak elérték végül a piros-fehér- piros sorompót.

A legnyugtalanabbak persze alighanem a túlterhelt pénzügyőrök, akik nap-nap után meg kell küzdjenek az elképesztő tömeggel. Mint mondják, egy éve még leglidércesebb álmukban sem gondolták volna mi lesz itt, most meg nem sokat tudnak tenni: kiosztják a papírokat, hogy visszafelé kevesebb gond legyen a vámoltatással, és szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartanak. Többre nem futja, alkalmzakodniuk kell a felgyorsult ritmushoz.

Akik átértek, még ráérnek egy kicsit, beállnak a parkolóba, és visszajönnek az épületbe meginni egy kávét, utoljára egy ingyeneset vécézni. Vannak, akik most váltanak valutát az éjjelnappal nyitva tartó ablaknál. Percek alatt használható pénzre cserélhető itt az 1946-ban még oly erős forint. Jólöltözött pár érkezik, unottan mérik végig a bent melegedőket. Középkorú anyuka nyit be, maga után vonszolva félálomban botorkáló kicsinyeit. Busz fékez, rosszul öltözött emberek áradnak be róla, a nőknél sifon mélyéről előkapott retikül, a férfiakon fekete műbőrkabát. Beállnak a toalett előtt kanyargó sorba, közben fonott üvegből kínálják egymást. A zöldes neonfényben megviseltnek, koravénnek látszik mindenki. A sarokban három kamasz magnózik. „Strangers in the night” — Idegenek az éjszakában — énekli Frank Sinatra, és valóban: országunkból kilépve azok vagyunk itt mindannyian, egynapos vízummal a lehetőségek földjére, a reménnyel, hogy jó üzletet kötünk, győztes bevásárlóként térünk meg reménykedő szeretteink és irigy szomszédaink körébe.

Persze igencsak kétes értékű lehet egy ilyen győzelem! Nem véletlen, hogy errefelé „takarítóknak” is nevezik a magyarokat, hiszen elhordjuk mindazt a felesleges, divatjamúlt kacatot, amit egyébként a szemétdombra kellene hányni, és még fizetünk is érte. Tavaly például egymilli- árd dollárnyi valutát hagytunk itt reális becslések szerint. Hiába, ami ott olcsó, nálunk még bőven „menő”. Fölvághatunk az ikerkazettás magnóval, a kétfejes videóval. De hát mi mást tud vásárolni az a felnőtt magyar állampolgár, aki sokszor annyi pénzzel sem rendelkezik, mint egy osztrák kamasz?

Háromnegyed hét körül szinte varázsütésre kiürül a terem. Gyakorlott bevásárlók már tudják, hogy hétkor nyitnak a burgenlandi falvakban a boltok. Ki korán kel, aranyat lel — errefelé van most némi igazsága a régi mondásnak. Az autók lassan kigördülnek a határállomásról, a buszra szálló kucsmás férfiak azon tűnődnek, lesz-e vajon olcsó Gorenje, vagyis jugoszláv gyártmányú fagyasztóláda. Ez annyira jelképévé vált a bevásárló kultusznak, hogy az osztrákok a Bécsbe vezető 10-es főutat csak Gorenje strasse-nak nevezik, s a rossz nyelvek szerint a kilométerköveket is rövidesen a modem háztartás e nélkülözhetetlen eszközeivel cserélik majd ki.

(Folytatjuk) Koncz János

Banán nélkül senki sem tér visza...

Portrévázlat

a MTESZ-díj átvétele után

A MTESZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a közelmúltban rendezett ünnepi elnökségi ülés keretében vehette át a szövetség diját dr. Renn Oszkár, a Vilati Egri Gyárának műszaki igazgatóhelyettese. Találkozásunkkor pályájáról, életéről, az említett elismerésig vezető útról kérdeztük.

(Fotó:

Gál Gábor)

. — Régi egri vagyok — mondja —, s az érettségit is a hevesi megye- székhelyen tettem le, mégpedig a Dobó István Gimnáziumban. Ennek utána a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem következett, ahol gépészmérnöki diplomát szereztem. Azt nem lehet állítani, hogy mindig kizárólag a műszaki pálya vonzott, hiszen például egy középiskolai tanulmányi versenyen magyar irodalomból kerültem .döntőbe. Mindenkor szerettem, ma is szeretem a szépirodalmat — komoly könyvtárral rendelkezem —, érdekeltek a különféle művészetek, s nagy zenebarát vagyok. Ezek mind-mind hozzásegítenek ahhoz, hogy mint értelmiségi érezzem magam elhivatottnak, ne csupán mint műszaki.

— Ha jól tudom, ön a gyár létrejötte óta itt munkálkodik. Manapság nem gyakori ez a hűség...

— Való igaz, hogy már az indulásnál itt bábáskodtam, sőt cégünk jogelődjénél — egy tanácsi vállalat elektromechanikai üzeménél — is tevékenykedtem. Dolgoztam több beosztásban, így technológusként, termelési osztályvezetőként, műszaki főosztályvezetőként, főmérnökként, jelenleg pedig a műszaki igazgatóhelyettesi teendőket látom el. S hogy miért tartottam ki az első munkahelyem mellett? A magyarázat az, hogy gyárunk fejlődése biztosította az én fejlődésemet is, vagyis folytonosan új és új problémákat, feladatokat kellett megoldanom, új és új követelményeknek kellett megfelelnem. Ez rendkívül fontos dolog. Mellesleg időközben a szakmai ismeretgyarapításról sem feledkeztem meg, hiszen 1978-ban védtem meg doktori disszertációmat nagyfeszültségű elektrotechnikai témakörben.

— Mik azok a sikerek, amelyekre az itteni tevékenységében a legbüszkébb?

— Említhetném magát a gyár létesítését, aztán az ipari elektronika gyártástechnológiájának meghonosítását, a CNC gyártás licenszé- nek átvételét, illetőleg több, nemzetközi mércével mérve is nagyjelentőségű termék — az expressz helyfoglaló rendszer, valamint a dízelmotor próbapadok — előállításának bevezetését. Emellett részt vettem a tőkés export folyamatos emelésében is, s ezen a téren számottevő eredményeket értünk el, ami ebben az iparágban cseppet sem lebecsülendő. Azt nem hallgathatom el, hogy mindezek csapatmunkának köszönhetőek, azaz aligha haladhattunk volna ilyen mértékben előre, ha nincs meg a szükséges gárda. Épp ennek okán örülök annak, hogy képesek voltunk egy jól képzett szakembergárda kinevelésére.

— Ön vezető. Milyen elvek alapján igyekszik irányítani?

— Fontosnak tartom a demokratikus stílust, a vélemények meghallgatását, de legalább ennyire bizonyos határozott vezérelvek érvényesítését. Az sem lényegtelen, hogy a humánus eszközöket részesítem előnyben, ám ezekhez időnként párosul a szükséges keménység is. Nélkülözhetetlen, hogy az ember erős érvekkel rendelkezzen, világos követelményrendszert támasszon, ugyanakkor azonban biztosítsa az ezek teljesítéséhez elengedhetetlen feltételeket is.

— Nem titok, hogy rengeteg a

társadalmi elfoglaltsága. Kérem, szóljon ezekről is.

— Tény, hogy szakmai vonatkozásban elértem bizonyos szintet az országban. Ez köszönhető többek között annak is, hogy részt veszek különféle szakkönyvek írásában, sókat publikálok, szakmai előadásokat tartok, továbbá állandó kapcsolatban állok a budapesti Műszaki Egyetemmel és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemmel. Már 1959 óta ténykedem a MTESZ egyik tagszervezetében, a Gépipari Tudományos Egyesületben, utóbbin belül pedig az automatizálási szakosztály elnöke vagyok. S már majd egy évtizede a szövetség végrehajtó bizottságában is számítanak rám. Emellett ügyködöm a Miskolci Akadémiai Bizottság gépészeti szakbizottságában, továbbá a mémöktovább- képzési tanácsban. S ami nem elhanyagolható... A megyén belül a MTESZ oktatási bizottságának titkára vagyok, ezen túlmenően pedig — s ez már országos hatókörű — a központi oktatási bizottság tagja. Gyakorlatilag az ezen funkciókból adódó feladatok ellátásáért vehettem át a dijat.

— Tisztában vagyok azzal, hogy ezen a vonalon is sikerült jó néhány dolgot produkálni. Mit tart a legfigyelemreméltóbbnak?

— Talán azt, hogy három megye — Nógrád, Borsod és Heves — részvételével kialakítottunk egy hosszú távú együttműködési tervet, amelynek alapján az említett területek székhelyén évről évre megrendezzük az Észak-magyar- oszági oktatási szemináriumot. Ezeken különféle vezérgondolatokat vitatunk meg: így volt már szó a technikusképzés felújításáról, a mérnöktovábbképzésről, valamint a számítástechnikai kultúra terjesztéséről.

— Család, hobby? Egyáltalán marad még valamire ideje ennyi minden mellett?

— Két gyermekem van — a fiam

a budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöknek tanul, a lányom gimnazista — a feleségem gyermekgyógyász szakorvos, a megyei kórház főorvosa. Ami pedig a szórakozást illeti... Nézetem szerint keveset kell aludni, s jó időbeosztással kell élni, hogy minél csekélyebb legyen az „üresjáratok” száma. A napi terhek igen nagyok, sok a megoldandó feladat, az elhárítandó akadály. Számomra azonban az a fontos, hogy olyan társadalmi tevékenységeket végzek, amelyekben fantáziát látok, így aztán mindez nem teher, hanem hasznos, aktív kikapcsolódás. .. (sárhegyi)