Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
8. NÉPÚJSÁG HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG 1989. február 4., szombat Győri László Madáretető í. Madáretetőt szögeztem Ki tél elején az erkélyünkre. Kukoricát őröltem kis kézi kávédarálónkon, mert apró madarakra vártam, s hozzájuk illő magot akartam barkácsolni. 2. Kalitkát csináltam az embereknek apró ajtókkal, ablakokkal. A földre raktam, sokat egymás fölé. Tolongtak, szálltak, végül összevesztek. Rájuk csuktam a kalitkát ügy, hogy nyitva hagytam. 3. Két kislány kikerekült szemmel bámul, bámul az etetőre. Ugrálnak, röpdösnek: félember, félmadár, most már menthetetlen mindkettő—égbe, földbe nőve. 4. Madárnak lenni nem nehéz, madárnak lenni könnyű. Madárnak lenni küldetés, olajba fulladt repülés. Embernek lenni könnyű. 5. Madáretetőt csináltam, de olyan madártalan. Erre nem jár a madár sem — világomnak vége van. Novák Béla Dénes: Ledörredt madárdal, puskagolyó verdes. Boroztam a vadásszal, kezem véres, véres. Vaddisznó-vér a havon szertefreccsen, lábra kel. Pálinkává aljasulva vigyorog a szeder. Én is puska voltam, lőttem e világra, őz leszek, s virág nő majd nyomomban, a sárba. Mindennapi nyelvünk Egy régi egri női nevünk életútjár ól Lapunk hasábjain olvashattuk ezt a szövegrészletet: „Vettem egy Népújság Kalendáriumot, kerestem benne a Szidónia névnapot, de nincs benne. Az egriekben a Szidónia, a Szidi név nosztalgiát ébreszt, mert az ugyancsak egri Berci, ha Szidi néném előtt nem mer páros csókot adni — ahogyan a nóta mondja —, nem is volt legény. Hát ezeknek a régi Szidiknek és fennmaradt utódaiknak a jövőben beletesszük a kalendáriumba Szidónia névnapját.” (Népújság, 1989. jan. 16.). Hogy a levélírónak jó ismeretei vannak a régi egriek névadásának módjáról és gyakorlatáról, arról győz meg bennünket a Szidónia, Szidi női utónév életútjának egri vonatkozásait feltáró ismeretanyagunk. Először: a két névforma eredetéről el kell mondanunk, hogy a Szidónia névalak föníciai eredetű, s eredeti jelentése: Szidon városából való nő. Az utónév becézett alakváltozatai: Szidi, Szidike, s ebbe a becéző megnevezéssorba illeszthető bele: Bori, Biri, Lidi, Teri, Berci stb. Ezek a nevek nagyon népszerűek voltak az egri nép körében, s az sem véletlen, hogy Gárdonyi írásainak utónévkészletében is elsődleges szerepet játszottak. Hogy a mai egriekben nosztalgiát ébreszthetnek a Szidónia, illetőleg becéző változata a Szidi keresztnevek, arról nemcsak az idézett népdaltöredék bizonykodik, hanem az egri nép nyelv- használatához kötődő közszó- lásforma is. Az idősebb egriek sajátos helyi értékű szólásoknak tartják azokat a szólásváltozato- kat, amelyekben kulcsszerepet játszik a Szidi megnevezés. De sajátosan egri az a valóságháttér is, amelyben megszülethetett ez a két egri szólásforma: Szidi, add elő a Berci bicskáját! — Pláne, Szidi! Az első szólás kialakulásának hátteréről igazít el bennünket az egri hóstyák idősebb lakóinak emlékezetében megőrzött, s a szólások értelmezését is elősegítő ismeretanyag arról, hogy a valamikori egri ifjúságnak a farsangi lakozásokra, a táncos ivókba tilos volt bevinni verekedésre alkalmas eszközöket, bicskát és kést. A fertálymester feladata volt ennek ellenőrzése. Az ő emberei a rö vid gyolcsgatyás, fényes gombsoros, kartonmellényes legényeket megmotozták. De a legények túljártak a hivatalos emberek eszén, s a lányok bő ráncos szoknyájuk alatt csempészték be szerelmes párjuk verekedőeszközeit, s erről nagyon beszédesen tanúskodik ez a sajátosan egri szólásforma: Szidi, add elő a Berci bicskáját, kését! Ugyancsak az egri hóstyákon megrendezett alkalmakon, s főleg a fertálymester választása utáni bálokon a megválasztott fertálymester feladata volt rangsorolni a legügyesebben táncoló leányokat, s párosítani a legényekhez. Ezzel az eseménysorozattal kapcsolatban született meg ez a szólás: Pláne, Szidi! Az egyik legény fogalmazta meg tetszését, s azt a kívánságát, hogy neki a Szidi névre hallgató nőt adják táncos párul. A szólásban kulcsszerepet vállaló pláne nyomatékosításra, kiemelésre, fokozásra szolgáló szóalak. Használati értékét tekintve ebbe a rokon értelmű szósorba illeszthető bele: főleg, főként, kivált, különösen, természetesen, bizonyára stb. Ha az egriek még ma is ajkukra veszik ezt a szólásfélét, szinte csak nyelvi pótlékként élnek vele, s a formálisan megfogalmazott kérdésre válaszolnak így: Dolgozni mentek? A válasz: Pláne, Szidi! A Szidónia utónév ma már Egerben is veszített népszerűségéből, s országos használati gyakorisága sem számottevő, de mint sajátosan egri tájnyelvi örökség ma is megérdemli figyelmünket és megbecsülésünket. Dr. Bakos József A tánc — örök Magyar, izraeli vagy angol? Anikó háborúja Káin, ön ártatlan! * A múlt év decemberében Velencében, egy alkalmi bíróság megtárgyalta az évezredek óta egyértelműnek tekintett bűntényt, a testvérgyilkosságot. Egészen pontosan a történelem első feljegyzett testvérgyilkosságát. A bíróság, tanúk híján, egy- egy bibliaszakértő, történész, antropológus, pszichológus és két rabbi vallomására hagyatkozott. A vád, mint a lapok is megírták, megelégedett azzal, hogy a megmásíthatatlannak tekintett bibliai szöveget fogadja el a bűntény pontos leírásaként. A védelem azonban ugyanezt az esetet már másképpen magyarázta. Azt mondták: Káin csakugyan megölte a testvérét, de nem előre megfontolt szándékkal, „hanem a korabeli kultúra és törvény szellemének megfelelő, a társadalmi viszonyokkal összefüggésben elkerülhetetlenül fellépő érzelmi hatás súlya alatt cselekedett.” Vagyis a védelem nem vonta kétségbe, hogy Káin csakugyan megölte Ábelt, hanem arra helyezte a hangsúlyt, hogy „a gyilkosság nem volt előre megfontolt, és a tettet egyébként is provokáció előzte meg.” És ez az utóbbi tulajdonképpen a két testvér közötti vagyoni különbségből eredt— Ábel nomád pásztor volt, Káin pedig földműves. Nem elhanyagolható tény, hogy a „felmentés” kihirdetését a jelenlévő közönség megtapsolta. Marad a kérdés: rehabilitálják-e vajon Júdást is? Min múlik egy film sikere? A forgalmazáson például. Képzeljük el, hogy egy izraeliamerikai producer milliárdossá növi ki magát. Képzeljük el, hogy cége egy nyugat-európai országban ötszáz mozit vásárol. Képzeljük el, hogy a saját mozijaiban saját maga gyártotta filmeket vetíttet. Ebben a hálózatban tömegsikert jósolok a Hanna háborúja című filmnek. Kérdés, persze, hogy Mena- hem Golan vállalkozása megérdemelten váltja-e ki az érdeklődést? A válasz közelebbről érint bennünket, mint gondolnánk. A Hanna háborúja ugyanis Szenes Hannáról szól. A magyar származású, izraeli legendájú angol tisztről, akit 1944-ben ejtőernyővel dobtak le a jugoszláv partizánok közé. Onnan szivárgott át Magyarországra. Szülővárosában, Budapesten antifasisztákkal vette föl a kapcsolatot. A kémelhántók azonban elfogták. Majd néhány hónap múlva kira- katpert rendeztek a nyilasok: zsidó vádlottra volt szükségük. Szenes Hannát halálra ítélték, és 1944 novemberében kivégezték. Ha élve maradt volna, még most se töltené be a hetvenet. A külföldi közönség érdeklődéssel nézte Szenes Hanna filmbéli sorsát. Tetszett neki a Magyarországon forgatott és nem kevés magyar színész közreműködésével készített film. Már itthon tűnődöm azon, hogy Izrael fiatal állam. Éppen csak negyvenéves, szüksége van saját történelemre, és saját hősökre. Nos, Szenes Anikó holtában is alkalmas a hősi szerepre. Magyar kultúrájú családban nőtt fel, másságára csak a zsidótörvények döbbentették rá. Külföldre ment, mint oly sokan a harmincas évek végén. Azzal a különbséggel, hogy Anikó-An- na-Hanna új hazát is keresett magának. A kibucok Palesztináját, a későbbi Izraelt, Kibucból jelentkezett az angol hadseregbe, hogy Európában harcolhasson. A nácik ellen, persze. Itthon elfogták, hazaárulással vádolták. Akkor kezd izgalmassá válni a kommersz eszközökkel feldúsított film, amikor Maruschka Detmers, az eddig inkább vétkezéséiről ismert színésznő dacosan fölveti a fejét. Ezt vágja a nyilas vés^bírák arcába: „Hazaárulás? Nekem ez az ország nem a hazám. Engem itt kiközösítettek.” Ami a legfurcsább: Szenes Hanna kivégzésére felsorakozott katonák — árpádsávos szalag a karjukon — magyar egyenruhás tiszt, Feuer vezényszavára tüzelnek. Hát bizony, szépek a magyar tájak, tehetségesek a magyar színészek. De a magyarországi forgatás idején elkélt volna egy-két magyar történészszakértő is. Ettől függetlenül érdemes volna itthon is bemutatni Anikó háborúját. Hátha kiprovokálná belőlünk a választ egy időszerű kérdésre: hogyan is állunk a haza- szeretettel? Z. L. Beszélgetés az Iszlám Konferencia Kulturális Intézetének igazgatójával Van lehetőség a hazai iszlám emlékek megmentésére Az Iszlám Konferencia 1978-ban a marokkói Fezben tartott ülésén a kultúra- és közgazdaságkutatás központjául Törökországot jelölte. Az előbbi székhelye Isztambul, míg az utóbbié Ankara lett. A közel 9 milliós metropolis régi városnegyedében a Szejir Kioszkban kapott helyet a kultúrintézet, ahol annak idején többek között II. Vilmos császárt is vendégül látta II. Abdulhamid ottomán szultán. Most gazdag könyvtár hipermodern számítógépes berendezés, a muszlim világ legtávolabbi részéről érkező újságok, kiadványok várják a kutatókat. Az eltelt 9 év alatt számos nemzetközi konferencia színhelye volt. Az Iszlám Kulturális Intézet, amelyik könyvkiadással, folyóirat és tudományos művek megjelentetésével is foglalkozik, az Iszlám Konferencia három hivatalos nyelvén arabul, angolul és franciául. Igazgatója, maga is ismert kutató és kultúrdiplomata, dr. Ekmeleddin Ihsanoglu a közelmúltban az Akadémia Kiadó meghívására hazánkba látogatott. Rövid itt tartózkodása alatt — tekintettel szőkébb hazánk keleti kapcsolataira — kizárólag a Népújság kérdéseire válaszolt: — Igazgató úr! Az önök egyre híresebbé váló missziója az idén milyen programot tervezés milyen könyvek kiadását várhatják a kultúrtörténet iránt érdeklődők és a szakma ? — Nemzetközi szimpóziumaink sorában idén tavasszal az „Európai technika muszlim földön” címmel cserélik ki nézeteiket, s legújabb kutatásaik eredményeit a szaktudósok. Az érdeklődők szélesebb köreiben lesz keresett az „Oszmán birodalom képekben és fotográfiákban” című albumunk, valamint a muszlim fegyverművesség és kardkovácsolás történetéről írott munka, amelyet Kuvaitban jelentetünk meg arabul. — Gondolom, mostani látogatása nemcsak az iszlám országok és Magyarország jó kapcsolatának, hanem elsősorban az itt tervbe vett iszlám kultúrcentrumnak is szól. — Mindenképpen. Nagyon jó a kapcsolatom az itteni keletkutatókkal és az Akadémiai Kiadóval is tervezünk együttműködést, ám meg kell mondanom, az elmúlt években — elsősorban pénzügyi nehézségek miatt — hazájuk keletkutatása elszürkült és egyoldalúvá vált, pedig a szakemberek képzettsége és nyelvtudása Európa élvonalába emelné önöket. Remélem nem kell sokat várniuk a lehetőségekre. — Úgy gondolom, az ön által vezetett intézetet is a gazdagabb iszlám országok dotálják. Ám ennek ellenére a kulturális terület nem kínál köny- nyű sikert az önök számára sem. Sokan felületes benyomások alapján megkérdőjelezik azt is, hogy létezik manapság is iszlám kultúra? — Kérdésére egy történettel válaszolok. Egyik repülőu- tam alkalmával latin-amerikai diplomata ült mellettem, s amikor kultúráról esett szó, akkor azt mondta, hogy a kultúra nem más, mint krém a tortán. Mire én így válaszoltam neki. Először tortához kell jutni, hogy meggyőződhessünk a krém ízéről. A muszlimok között is nagyon sok ország a megélhetésért, a létfenntartásért, a kenyérért küzd. Ám, ha megadnánk magunkat és mellőznénk a kultúrkincsek gyűjtését és patronálását, akkor évek múlva valóban elvesznénk. Noha először mi is munkánk és konkrét eredményeink alapján kaptunk támogatást az iszlám konferenciától, s miután a protektorok meggyőztek látogatásaik alkalmával sikereikről, szélesebbre nyitották a pénztárcájukat. — Ne vegye rossz néven kérdésemet, és ne tűnjön ez koldulásnak se, köztudott, hazánk oszmán építészeti műemlékekben igen gazdag, köztük Pécs és Eger környéke viszi el a pálmát. Ám, felújításukra — éppúgy, mint nagyon sok magyar műemlékre — nem jut 'elegendőpénz. Mi sohasem tagadtuk a 150 éves együttélés tényét, és nem szórunk most sem átkot a történelmi történések miatt. Sőt a nagy monote- ista vallások között tisztelettel nézünk és beszélünk az iszlám országokról. Nem volna lehetséges, hogy némi támogatást kapjunk e műemlékek méltó rendbehozatalához az Iszlám Konferenciától? — Korántsem kizárt a dolog, viszont meg kell mondanom, ehhez mindenképpen nagyobb hajlandóságot kell mutatni az ónok kormányának is, itt gondolok az iszlámcentrum építésének ügyére, hiszen ekkora pénzösszeget még az olajgazdag arab országok is csak hittestvéreiknek luttatnak, s tudunk arról, hogy hazájukban is él muzulmán hitű diaszpóra . . Köszönjük a beszélgetést! (soós) v
