Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. február 25., szombat ■ Hazánkban ma válságban van az oktatás. A számtalan központilag vezérelt és helyi reform ellenére baj van a tananyaggal, baj van a keretekkel, s hovatovább több évtizedes pedagógiai szemléletünk is 'megliasonlóban. Szakemberek és laikusok kongatják a vészharangot radikális változtatásokat sürgetve. A hajdani klasszikus ismereteken alapuló, régi, zárt belső világú állami, vagy egyházi intézmények hatékonyságát ma sokan emlegetik nosztalgiával. Pedig — mondják —, a nevelés ezen műhelyeiben a tanári tekintély és szigor kevés engedményt adott a diákoknak. — Kell-e hát a demokrácia az iskolában, s ha igen, milyen legyen az? Az egri Neumann János Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskolában Máté Mi- hályné a matematika—rajz, Gál Ildikó magyar—angol és Lom- beczki Péter számítástechnika szakos tanárok nyilatkoztak erről. Mindhárman tapasztalatokat gyűjthettek már máshol is, így véleményükből kitűnik az is, milyen elemekből építik a demokráciát a megye egyik legfiatalabb oktatási intézményében. M. M.-né: — Kell, persze, hogy kell. De ez nem csak elhatározás dolga, nem elég kimondanunk, hogy márpedig holnaptól demokrácia lesz itt is. Úgy kell élnünk, hogy lehetőséget teremtsünk erre a tanár—diák viszonyban is, és egymás között is. G. /.: — Ehhez hozzátenném, hogy egy autokratikus vezetésű iskolában, ahol az igazgató szigorú „tekintélyelv” szerint bánik a tantestülettel, ott erre nincs mód. Ahol a kollégákkal demokratikusan viselkednek, ott mindinkább a gyerekekkel is. Szokták mondani, ho’gy a társadalomnak nevelünk. A tágabb közösség példája hat a szűkebbre is. Az is igaz, hogy manapság az iskola utána kullog a dolgoknak. Azt hiszem, ebben meg kellene előznünk a társadalmat. A csupáncsak deklarált, tehát az áldemokrácia igen nagy veszélyt jelenthet a belső légkör alakulásában. Például évekkel ezelőtt a diákparlamenteken őszinteségre biztattuk a fiatalokat. Amikor aztán előhozakodtak a problémájukkal, igen gyakran nem történt semmi. A kérdés másik oldala: jómagam alkatomnál fogva hajlandó vagyok arra, hogy ne csak meghallgassam, figyelembe is vegyem a diákjaim véleményét. Sajnos, sokszor azt tapasztalom, hogy az effajta partneri viszonyra nem mindig vannak készen. Valószínű azért, mert otthon is kevésszer vonják be őket a családi döntésekbe. Aztán látják a szüleik példáját is, hogy azok hogyan viselkednek ilyen helyzetekben. Ez a tanult, „átöröklött” félelem a véleménynyilvánítástól bennük is megvan. L. P: — Magam is kezdettől arra törekedtem, hogy az órákon partnerként kezeljem a tanítványaimat. Korábban felnőtteket oktattam, s meg kell mondjam a gyerekeknél kezdetben sok csalódás ért. Nem tudták kezelni ezt a szabadságot. Az órán rendnek és fegyelemnek kell lennie, az ő érdekükben — erre rá kellett jönnöm. Nem elég a szakmát oktatni, egész emberré kell formálni őket. Jó, hogy nálunk az egész Lombeczki Péter, Máté Miháiyné, Gál Ildikó tanárok oktatói gárda ezen a véleményen van. M. M.-né: — S ez csak akkor igazi, ha nemcsak az iskolai kollektíva törekszik erre, de a kollégium, s a család is. G. /.: — Osztályfőnöki órán meg is beszéltük ezt a diákokkal. Bizony gyakran megesik, hogy amit mi „felépítünk” bennük, azt máshol lerombolják. Visszatérve a Péter által elmondottakra, kezdőként én is átéltem mindezt. Azt hiszem nem pusztán felnőttként kell bánni velük, hanem ügy közelíteni hozzájuk, hogy megnyilatkozzanak. Nem direktívákat, hanem lehetőségeket kell adnunk nekik. S egyfajta szervező rendet kialakítanunk. — Mégis melyek azok az akadályok, nyűgök, amelyek miatt, nehéz megvalósítani ezt a vázolt, ideális légkört? G. /.: — Lényegesnek tartom, az igazgató szereplének tisztázá-. sát a jelenlegi struktúrában. Ma menedzser típusú vezetőre van szükség az oktatásban is. Olyanra, aki megteremti a feltételeket, szervezi a munkát, s megalapozott információk alapján szá- monkéri és értékeli azt. Tehát ne az államhatalom kihelyezett képviselője legyen csupán. Ebben a szisztémában nagy a felelőssége a munkaközösség-vezetőknek is, akik önállóan szervezik és irányítják a kollektívákat. Ha a munkatársak között kialakul ez a viszony, azt hiszem a diákokkal harmonikusabb a kapcsolat. Mi itt az eddigiekben is erre törekedtünk, s ezért jó mindannyiunk közérzete. — M.M.-né:— Persze köny- nyebb a dolgunk a miatt is, hogy ez egy fiatal intézmény. Rajtunk múlik, hogy hogyan alakítjuk belső életét. Nevelési értekezleteink nem muszájfórumok. Aktuális kérdéseket dolgozunk fel, s nagyon gyakran nem külső előadókat hívunk, hanem magunk között vitatunk meg egy-egy pedagógiai problémát. Az értekezleteink nem gyötrelmesek, mindenki jelen van, a szó szoros értelmében. L. P: — Hozzátenném még, hogy a gazdasági feltételek megléte sem elhanyagolható. Lényeges, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelő technikai eszközök, így ki tudjuk elégíteni a gyerekek igényeit is. Ilyen szempontból jól állunk. Mintegy tizenegy gazdálkodó cég támogatását élvezzük. Ez korrekt viszony, hiszen ők az anyagi segítségért cserébe jó szakembereket kémek tőlünk. Ezen túl pedig élünk a különböző pályázati lehetőségekkel is. — Hogyan változtatnának az okatás tartalmán? L.P: — A számítástechnikai képzésben — azt is mondhatnám — szerencsés helyzetben vagyunk. E tárgynál a meglévő tankönyvek egyik napról a másikra elavulnak. így tehát kísérletképpen magunk írjuk a jegyzeteket. Ezért a munkáért célprémiumot kapunk. G. I.: — Ez a belső ösztönzés érvényes akkor is, ha tanulmányi versenyekre készítünk fel diákokat. A nyelvoktatás terén is változtatásra készülünk. Jövőre például a számítástechnikai osztályokban az orosz helyett az angol lesz a kötelező idegen nyelv. Több reformelképzelésünk van, amelynek példáját követik az országban más intézmények is. L. P: — Ha nem is döntünk gátakat, de lépcsőként alakítjuk ki azokat a kereteket, melyben megvalósulhat a demokrácia az iskola falain belül. Jámbor Ildikó Az alapkérdés a diákokhoz is az volt: kell-e az iskolában demokrácia, s ha igen, milyen formában. Egy-két perc után azonban kitűnt, nincs túlságosan sok kedvük az elméletieskedéshez, szívesebben beszélnek arról, hogy valósul ez meg náluk a gyakorlatban. A szavak mögött azonban megbúvik a kimondatlan gondolat: csak demokratikusan működő tanintézményben lehet hatásosan dolgozni. Sallai Gábor III. B. osztályos tanulónak, a helyi diáktanács titkárának van összehasonlítási alapja, hiszen annak idején az Alpáriban kezdte tanulmányait, onnan helyezték át az osztályát a „lilába”. — Ez az iskola demokratikusabb, mint az előző volt—mondja. — Ebben nagy szerepet játszik az, hogy tanáraink többsége fiatal, s jobban szót értünk egymással. Nem igaz az, hgy az ifjabbak nem tudnak rendet tartani, nincs tekintélyük. Akit szeret a diák, annak az óráján sokkal jobban odafigyel. A vitás kérdésekben is könnyen tudunk egyetértést kialakítani. Itt szól közbe Poczok Katalin III. B-s: — Itt volt pédául a tavalyi diáknap. Nem örültünk annak, hogy rövidre tervezték, így kértük, kezdjük egy nappal hamarabb, sikerült is ezt kiharcolni. S. G.: — Aztán kiderült, hogy ez a megoldás a rosszabb. így az idei programnál már visszatértünk az eredeti elképzelésekhez. Bányai Gábor II. B-s, az iskolai KISZ-bizottság titkára, így természetesen az ifjúsági mozgalom szerepéről beszél: — Az iskola tanulóinak kétharmada KISZ-tag. Elsősorban a felső évfolyamosok körében Bányai Gábor Sallai Gábor csökken az érdeklődés. Szerintem nem a politizálást kell erőltetnünk, inkább a meglevő igényeket kielégíteni. Emiatt megindult a baráti körök vetélkedője, ahol kisebb társaságok mérik össze erejüket, főleg szellemiekben. ' P. K.: — Fontos, hogy nem muszáj osztálytársaknak lenni a csapattagoknak. Azt hiszem, ilyen eddig nem volt máshol, sőt akadt, aki tőlünk vette át az ötletet, amely annál is inkább fontos nálunk, mert kevéssé ismertük eddig egymást. Van akiről most sem mondanám meg, hogy idejár. De jelenleg már jobban érzem magam ebben az iskolában, hiszen itt több a közös rendezvény, mint az Alpáriban. Ambrus Vemnika ll. A osztályos: — Nagyon örültünk annak, hogy bevontak bennünket is a szervezésbe, így rajtunk is múlik, milyen lesz az új iskola arculata. S. G.: — Jó dolognak tartom, hogy nyitott a „lila”, diszkóba, .-víS Ambrus Veronika Poczok Katalin sportrendezvényekre sokan jönnek a városból, elsősorban a környékről. Nem zavar bennünket a sok látogató, talán csak akkor van ez másképpen, amikor nem használhatjuk egész délután a tornatermet. P. K.: — Inkább olyan dolgokkal van bajunk, amelyek nem helyben dőlnek el. Szeretnénk, ha nem lenne kötelező az orosz nyelv, s más idegen nyelvre lenne több energiánk. Van olyan tantárgyunk emellett, amelyikhez nincs megfelelő könyv. S. G.: — A KISZ most bajban van, nekünk, a diákmozgalomban tevékenykedőknek is be kell szállnunk annak érdekében, hogy minél több program legyen. Tavaly elég silány volt a helyzet, inkább a KISZ szervezett. Most már jobban alakul minden, új patronálótanárt kaptunk, kialakult a vezetőgárda, zajlik az élet. P. K.: — Korábban nem tudtuk, mit lehet csinálni és mit nem. Aztán kiderült, hogy mindenre bólintanak, és önállóságot kapunk. Csak az a gond, hogy sokan passzívak, az elsősök még félénkek, a negyedikesek pedig már a felvételire készülnek. B. G.: — Bármilyen furcsán hangzik is, a legtöbb bajunk nem belső természetű. Én például igen nagy gondnak tartom, hogy mindenki lát mindenkit az iskolai nagy körfolyosón, nem lehet egy csendes zugba húzódni. Egyelőre még leülni sem lehet a termeken kívül, ám állítólag hoznak majd nagy zsákokat, s azokra lehuppanhatunk. Kovács Attila BUMMHM mrr Az alma mater arca Megyénk legfiatalabb középiskolája az egri Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium. Ez előnyökkel és hátrányokkal egyaránt jár, de mindenképpen hasznos az, hogy egy új és fiatal kollektívának lehetősége nyílik arra, hogy egy önálló arculatú tanintézményt hozzon létre. Hogy hol tartanak ezen az útón, erről szól összeállításunk, amelyet fotóriporterünk, Gál Gábor Népújság-heti felvételei illusztrálnak.
