Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám

Nepujmq 1989. február 23., csütörtök A Nap kél: 6.37 órakor — nyugszik: 17.19 órakor. A Hold kél: 20.29 órakor — nyugszik: 7.23 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALFRÉD nevű kedves olvasóinkat A mai ALFRÉD nevünk eredhet az ógermán nyelvből, ahol „alapfoknak ne­vezték a bajt hozó lányokat, így jelentése „törpe, tündér”. Ehhez járult hozzá a mai német nyelv „Rat”, azaz „tanácsos” szava, így a név olyan férfira utal, aki­nek van mersze nemcsak a tündérekkel, varázslókkal, hanem a tanács tagjaival is szembeszállni, ha akarata keresztülviteléről van szó. De származhat a görög Epaphroditos, Epaphras nevekből is. A név hallatára Alexandre Dumas: Kamé- liás hölgy c. regényének hőse és Giuseppe Verdi Traviátájának férfi hőse, Ger- mont Alfrédnak, Violetta kedvesének alakja elevenedik meg előttünk. Híres képzőművészeti alkotás a londoni Taté Gallery-ben őrzött A. Stevens: Alfréd ki­rály című műve. délen, délnyugaton növekszik meg időnként erősen a felhőzet, szór­ványos, gyenge eső, záporeső vár­ható. A legmagasabb nappali hő- Várható időjárás ma estig: Már mérséklet kora tavasziasan, 10, 15 csak részben napos idő lesz, főként fok között alakul. [időjárás] Vedd el a nőt! Kártérítést követel a floridai hatóságoktól egy fiatalember, mert állítása szerint az illetékes szervek mulasztása miatt törte össze autóját. Menyasszonyával a napfényes tengerparton au­tózott, amikor két reklámhölgyre szegeződött a tekintete: egyikük forrónadrágban épp hulahopp karikát táncoltatott a hasán. Az ara is lovagja mellé állt, kijelentvén: vőlegénye nem a nőket nézte; hanem az általuk megjelenített élőképet. Hát, neki legyen mondva! Egyben azonban nyerő az úr, ha kártérítést nem is kap: ilyen hiszékeny libuskát kell elvenni.- KÉPVISELŐI FOGA­DÓNAP. Csongrádi Csaba or­szággyűlési képviselő pénteken, február 24-én fogadónapot tart. Délután 1-3 óra között Vécsen, fél 4-től 6-ig pedig Kisnánán várja választóit a községi tanács hivatalában.- DRÁMAPEDAGÓGIAI TANFOLYAM. Drámapedagó­gusoknak tartanak ma, csütörtö­kön továbbképzést Egerben, a Megyei Művelődési Központ­ban. A délelőtt 10-től délután 4 óráig tartó esemény előadója Bácskai Mihály a szentesi Hor­váth Mihály Gimnázium igazga­tója lesz, s az irodalmi-drámai osztályok kreativitásra nevelésé­ről szól.- KÖZÖS ÜNNEPLÉS. Ko­rábban már hírül adtuk, hogy Egerben a különböző szerveze­tek, intézmények képviselői együtt ünnepük az első pirosbe­tűs március 15-ikét. A napokban újabb résztvevők jelentkeztek, így a koordinációs bizottság tag­jai már a FIDESZ, az egri kábel- televízió és a Lenkey János Hon­védkollégium képviselői is.- NEMCSAK FIATALOK­NAK. Zenés-táncos farsangot rendeznek február 24-én este 7 órától Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban. Műso­ron: Házibuli Komár Lászlóval, nosztalgiadiszkó.- GYÖNGYÖSI KEZDEMÉ­NYEZÉS. Ma tartja első foglal­(mikes) kozását a gyöngyösi városi párt- bizottság politikai klubja. A Ga­garin Hőerőmű Vállalat Energia szállójának nagytermében 17.30-tól a résztvevők Dr. Drá- viczki Imre vezetésével beszél­getnek a következő témáról: Szocializmusképünk és a mai magyar valóság.- KISKÖREI CSERE ÜDÜ­LÉSHEZ: Emeletet húznak az idén a hevesi takarékszövetkezet kiskörei üzletházára. Az új szin­ten kétszobás szálláshelyet alakí­tanak ki csereüdültetésre.- JÓTÉKONY CÉLLAL. A Mátraaljai Szénbányák és a Ga­garin Hőerőmű Vállalat vörös­keresztes szervezetei jótékony célú farsangi bált rendeznek pénteken este 7 órától a gyön­gyösi bányász-tanácstermében. A bál összes bevételével a városi vöröskeresztes alap létrehozását segítik.- ÜJ IDŐPONTBAN. A ter­vezettel ellentétben az abasári falugyűlés nem február 24-én, hanem március 10-én lesz, 18 órai kezdettel.- KERTÉSZKEDŐKNEK. Permetezés helyett biolevek, méreg nélküli gyümölcsfák, sző­lő és uborka vegyszer nélküli permetezése — ez a címe dr. Me­zei Ottóné biokertész előállásá­nak, amelyet ma, csütörtökön délután 5 órakor hallgathatnak meg az érdeklődők a füzesabo­nyi művelődési központban. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-cs kórház területén, a felvételes bclosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Náppali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg üt 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. TEGNAPRÓL. — MÁRA Eredményes évzárás a Tárná mentén Népújság -hét Számadás, tervezés hat községben A küldöttgyűlést követően máig ismertetik a tagsággal a múlt évi eredményeket és meg­határozzák az idei tervfeladato­kat, a tamamérai Lenin Terme­lőszövetkezetben. A hat község: Tarnazsadány, Tarnnabod, Tár­náméra, Boconád, Zaránk és Alatka határát magába foglaló, több' mint tízezer hektáras nagy­üzem kollektívája jelentős erőfe­szítéseket tett 1988-ban. Me­gyénk területileg legnagyobb kö­zös gazdaságában szigorú taka­rékossággal és költséggazdálko­dással, ésszerű fejlesztésekkel si­került fenntartani a fizetőképes­séget, és eleget tettek kötelezett­ségeiknek. Dr. Gyulavári András elnök arról adott számot, hogy megfe­lelő érdekeltségi rendszerrel, fő­ként az aratásnál, a beruházá­soknál, a hús-, illetve a lakatos­üzemben kiemelkedő teljesítmé­nyek születtek. Jelentősen javult az állattenyésztés eredményessé­ge, illetve a háztáji gazdálkodás is. Dolgozóik körében 22 száza­lékos bérszínvonal-emelést haj­tottak végre, amely ösztönzően hatott. Összességében 18 millió 819 ezer forintos nyereséggel zár­ták a tavalyi esztendőt. Ebben az évben a jó alapokra építve haladnak tovább. Az egyéni teljesítmények nagyobb elismerésére törekszenek. Töb­bet fordítanak gépek vásárlásá­ra, öntözésfejlesztésre, sőt a me­gyei tanács támogatásával és hi­tellel új munkahelyet is teremte­nek. A lengyel—magyar barátság jegyében Testvérmegyei látogatás a népfrontnál Kápolna igazsága Február... A kis magyar falu, Kápolna életében két alkalom­mal is nagyjelentőségű esemény hónapja. Mintha hetvenéven- ként történne itt valami. 1849. február 26-án a kápolnai csatá­val kezdődött a szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjárata. Re­mélt az ország... És remélt hetven évvel később 1919február 23-án, amikor is megvalósulni látszott „a föld azé, aki megműveli!” igazsága. A kápolnai földosztást nem­csak emlékművek hirdetik. Meg­örökítette Krúdy Gyula is, Káro­lyi Mihályt, a humanistát, Káro­lyi Mihályt, a jótevőt és Károlyi Mihályt, a haladó politikust. ’’Évszázados igazságtalansá­got jöttünk jóvá tenni. Alapkö­vét rakjuk most le annak a de­mokratikus birtokreformnak, melyet a nép akaratából alakult kormány készített a nép számá­ra. Ez a nap egyúttal ünnepe lesz az új Magyarországnak, mert a feudális Magyarország utolsó maradványait temetjük el.” — emígyen jegyezte le a szónoklat részét az író.-Ennek az eseménynek ma hetven éve... NEB-ülés Hevesen Ellenőizés, tájékoztatás, együttműködés Tegnap Hevesen, a városi ta­nács épületében tartotta meg ülését a Hevesi Népi Ellenőrzési Bizottság. Ezen megtárgyalták a helyi NEB 1989. évi munka- és ellen­őrzési, valamint tájékoztatási és együttműködési tervét. Ezután azt a vizsgálatot készítették elő, amelynek célja az lesz, hogy na­gyító alá vonják a megváltozott munkaképességű dolgozók fog­lalkoztatásának egészségügyi és szociális helyzetét. Végül a jelenlevők meghall­gatták Tóth József városi NEB- elnök jelentését is. A lengyelországi Piotrkow Trybunalski vajdaság, valamint Heves megye közötti testvérkap­csolatok jegyében szűkebb ha­zánkban tett látogatást Zbigniew Kolodkiewicz, a Lengyel — Ma­gyar Baráti Társaság területi el­nöke. Egerben a Hazafias Nép­front megyei bizottságán Mészá­ros Albert titkár fogadta, majd kísérte el ismerkedő kőrútjára. A Fogyasztók Megyei Taná­csa tegnap ülést tartott Egerben, a Hazafias Népfront Heves Me­gyei Bizottságán. Először a me­gye élelmiszer-kiskereskedelmi ellátásának helyzetéről és a szű­kebb hazánkbeli bolthálózat mű­szaki-higiéniai felkészültségéről volt szó Horváth Bélának, a He­ves Megyei Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatóhelyet­tesének előterjesztésében. Az idei áremelkedések, miatt az alapvető élelmiszerek iránti ke­reslet csökkent, a drágább húsi­A tavalyi évben és idén is szá­mos növényvédelmi tanácskozás rendezője volt a Tszker egri terü­leti központja. A sorozat folyta­tásaként szerdán a megyeszék­helyen ismét vendégül látták a mezőgazdasági szakembereket. A találkozóra a nyugat-berlini Schering vegyipari cég bemuta­tója szolgáltatta az alapot. A magyarországi képviselő, Cirbesz Jdzse/bevezetőjében át­tekintést adott a vállalat tevé­kenységéről, működéséről. Az előadó ismertette a Ma­gyarországon használatos ké­miai szereket, valamint a még be­Ennek keretében kedden és szer­dán keresték fel a kapcsolatok felvétele érdekében a hevesi Rá­kóczi Termelőszövetkezetet, va­lamint az állami gazdaságot. Jár­tak továbbá a Füzesabonyi Álla­mi Gazdaságban, majd a megbe­széléseket követően a megye- székhely nevezetességeire került pari készítményeknél közel húsz százalékkal, a tejtermékek eseté­ben — főleg a sajtféleségeknél — több mint húsz százalékkal. Mind többen vásárolják az ol­csóbb árukat, ezért is fontos an­nak a felmérése, hogy hosszú tá­von hogy alakulnak majd a ke­resleti és kínálati viszonyok. Ugyancsak lényeges kérdés, hogy milyen az egyes üzletek műszaki állapota, megfelelően tudják-e tárolni a gyorsan romló készleteket. vezetés előtt álló újdonságokat is. Szerepeltek az almakultúrák­ban, kalászosokban előforduló betegségek, élősködők elleni vé­dőanyagok, illetve a megyét kö­zelebbről érintő cukorrépa gyo­mirtói. Ennek főként a hatvani tájkörzetben van jelentősége. Az összehasonlított készítmények ismeretében példákkal és kísér­leti eredményekkel szemléltette a működési hatékonyságot. A folyamatos fejlesztések biztosí­téka az is, hogy a nyugat-berlini cég a forgalom 10-15 százalékát költi alapkutatásokra. sor. Ülésezett a Fogyasztók Megyei Tanácsa Milyen a boltok műszaki-higiéniai állapota? Bemutatkozik egy 120 éves cég Konzerválódott ­bébi- A. Tyihonov (b) és V. Szimonov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiá­ja Állattani Intézetének két munkatársa vizsgálja annak a mamutbébinek a maradványait, amelyet nemrég találtak a nyu­gat-szibériai Jamal-fél- szigeten * Diákigazgató irányításával A megyeszékhely lakóit is be­vonták tegnap reggel az egri Ne­umann János Gimnázium és Szakközépiskola diáknapjaiba és Népújság-hetébe. A tizenket­tes busz útvonalán ugyanis az egyik diákigazgató-jelölt külön­járata szállította a tanulókat az iskolába, ahol az érkezőket pala­csinta, szendvicsek és más fi­nomságok várták. A délelőtt is a választási hadjárat jegyében telt el, a két kortes osztály—a negye­dik a és b — programokkal szóra­koztatta az óraközi szünetekben az egész tanintézményt. Délután előbb dr. Kondricz József, a SZÜV vezérigazgatója tartott előadást, majd Demcsák Lajos, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának a munkatársa beszélt idő­szerű politikai kérdésekről. Ma egész délelőtt fordított órák lesznek, délután pedig a már tegnap megválasztott diáki­gazgató irányításával zajlik az a programegyveleg, amelyet a két jelölt ajánlatából állítottak össze. Este azÁ/tláccó/ Cl alap! C/om- pany/zenekar lép színpadra, amely a múlt év augusztusában alakult, s a hatvani amatőr rock­fesztivál díjával is dicsekedhet- nek.A 18 órakor kezdődő kon­certen az egri középiskolásokból alakult együttes saját számokat ad elő. Stílusuk saját megfogal­mazásuk szerint: dzsesszes ele­mekkel átszőtt populáris könnyűzene. Utánuk pedig a népzene kedvelőié a porond; az érdeklődők görög táncházban rophatnak. Üj igazgató Szerdán tartotta a Heves Me­gyei Szövetkezeti Baromfikelte­tő Vállalat igazgatótanácsa Var­ga János elnök vezetésével az 1988. évi zárszámadó és tervtár­gyaló közgyűlését. Az elmúlt év értékelése és az ez évi feladatok meghatározása után megválasz­tották a tragikusan elhunyt Sáro- si István utódjaként a közös vál­lalat igazgatójául Kóródi Lajost, a vállalat eddigi igazgatóhelyet­tesét. Helyettesei lettek: Kisvar- ga Miklós és Szuromi Lajos. ÍA Merkúrtól^ l jelentjük J Trabant Lim. Hyc. Bp. 1200 Trabant Combi Hyc. Bp. 152 Trabant Lim. Speciál Bp. 17 815 Debrecen 14 776 Trabant Combi Bp. 6 302 Debrecen 5228 Wartburg Standard Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Bp. 5622 Debrecen 4725 Wartburg Spec. tt. Bp. 17 381 Wartburg Tourist Bp. 4842 Debrecen 2780 Skoda 105 S Bp. 12 889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Bp. 31 527 Debrecen 17 991 Lada 1200 Bp. 48 447 Debrecen 34 836 Lada 1300 S Bp. 24 468 Debrecen 17 928 Lada Szamara Bp. 5711 Debrecen 4159 Lada 1500 Bp. 17 367 Debrecen 12 525 Lada Combi Bp. 1355 Debrecen 421 Lada Niva Bp. 851 Polski Fiat 126 E Bp. 6063 Debrecen 3891 Dacia Lim. Bp. 17 637 Debrecen 12 822 Dacia Combi Bp. 5383 Debrecen 3692 Dacia TLX Bp. 9991 Debrecen 6465 Zastava — 20538 Opel Kadett — 543 YUGO — 186 Volkswagen Golf — 501 Volga Limusin — 1630 Volga Combi — 1694 NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vi­dékiszerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz- . I békítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapelíátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents