Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-21 / 44. szám
MÁRA RlB/wjíaq 1989. február 21., kedd A Nap kél: 6.40 órakor — nyugszik: 17.16 órakor. A Hold kél: 18.18 órakor — nyugszik: 6.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat. Több magyarázat is adódik a mai ELEONÓRA nevünk eredetére. Legrégibb emlékét Elinor formájában az angol irodalomban találjuk. Illik a névre a görög „eleos", azaz irgalom jelentésű szó. Ladó János érdekes magyarázatot ad: szerinte az „isten az én világosságom” jelentésű, arab Ellinorból keletkezett. Nagyszerű előfordulása Beethoven egyetlen operájának Lenóra hősnője, a német költészet „Lenore” c. balladája, és rokon a névvel Lorelei, a Rajna varázserejű sellője is, akinek mondáját Brentano „Godwi” c. regényében dolgozta fel, és Heine költeménye tette világhírűvé. De kapcsolatos a névvel Ibsennek a szá- zadfordulórínagy port felvert Nóra című társadalmi drámája is. Névnapjára a Nóráknak, Eleonóráknak a primulák közül lilát vagy rózsaszínűt válasszunk ajándékul. [időjárás Várható időjárás ma estig: Az északnyugati szél lesz időnként erős. Kora délután 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: A hét közepén néhány órás napsütés várható, csapadék nem valószínű. Az időszak végén gyakran lesz felhős az ég, többfelé várható eső. A legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte -2, plusz 2, majd 1, 5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 5, 10 fok között alakulnak. Jelentős meny- nyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Halhírek Két hírt olvasok ugyanazon hetilap különböző helyein. Az egyik látványos halpusztulásról tájékoztat, a másik pedig arról, hogy olcsóbb lesz a busa és a ponty. Remélem, hogy nincsenek összefüggésben egymással... (-ni)-TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK HATVANBAN. Ma este 5 órakor a konzervgyári művelődési házban a 27-es választókörzet tanácstagja, Bellák István, szerdán este 5 órakor a Farkas Imre utcai iskolában a 6-os körzetet képviselő Tótpál Jánosné, csütörtökön fél 6-kor a Műfém szövetkezetben a 46- os körzet tanácstagja, Vágner Alfréd, pénteken este 6-kor pedig a Szabadság úti iskolában Lőrinc István, a 15-ös körzet tanácstagja vátja beszámolóra választópolgárait.- ARAK, BÉREK, INFLÁCIÓ — a szegénység perspektívái? — ezzel a címmel rendeznek vitaestet a tudományos dolgozókat tömörítő szakszervezetek február 22-én, délután fél 4 órakor a Magyar Állami Földtani Intézetben (Budapest, XIV, Népstadion út 14.). A vita vezetője Lipovecz Iván, a Heti Világgazdaságfőszerkesztője lesz.- ELKÉSZÜLT A SZENNYVÍZTISZTÍTÓ. Az Eternit Azbesztcementipari Vállalat selypi gyárában befejezték a szennyvíz- tisztító kivitelezését. A műszaki átadásra a hatóságok részvételével február 22-én, délelőtt 10 órától kerül sor.- DIGITÁLIS LEMEZEK A KÖNYVTÁRBAN. Üj szolgáltatással várja látogatóit Egerben a Megyei Könyvtár zenei részlege. A közelmúltban ugyanis váEGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-cs kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HEsároltak egy kiváló hangminőséget biztosító CD-lemezjátszót, amelyhez jelenleg ötven lemez áll rendelkezésre, hamarosan azonban külön támogatásból megkétszerezik az „ezüstlemezek” számát. — NAGYKÖKÉNYES ÖRÖMÉRE. Tekintélyes ráfordítással befejeződött Heréd társközségében, Nagykökényesen a kultúr- ház teljes felújítása. Több más mellett vízvezetéket, hőtárolós kályhákat, új berendezést kapott az épület, amelyet nem egészen egy esztendő szünet után vehet a nagyközönség ismét birtokába. — GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEK — ezzel a címmel tart előadást Tardos Márton, a Pénzügykutató Rt. igazgatója — a Kisgazdapárt gyöngyösi szervezete rendezésében — ma este 6 órakor Gyöngyösön, a Családi Intézet nagytermében. — BALESET. Február 18-án a reggeli órákban Egerben Magyar János borsodnádasdi lakos az általa vezetett személygépkocsival elütötte Bíró Elek gyalogosan közlekedő egri lakost. A baleset következtében Bíró Elek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi űt 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^lORVOSf ÜGYELET TEGNAPRÓL. — Népújság-hét Rockzene és szerelem Tegnap megkezdődött az immár 11. Népújság-hetünk, amelyet ezúttal az egri Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában, népszerű nevén lila iskolában rendeztünk. Az eseménysorozatot és azt a kiállítást, amely a Hunnia Filmstúdió alkotásaiból ad ízelítőt, lapunk kulturális rovatának vezetője, dr. Gábor László nyitotta meg. Délután a diákok érdekes kémiai és fizikai kísérleteket végezhettek szaktanáraik segítségével, s eközben angol teadélutánon kortyolgathatták a forró italt az idegen nyelven beszélők. Ma délután 14 órakor az egri SZÜV tart termékbemutatót, majd a tanintézménybe látogat az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt vendég, Nagy Feró, akivel Hajnal Gábor beszélget majd. 18 óraikor pedig a Kun házaspár tart előadást „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem”címmel. (Róluk egyébként mai számunk 4. oldalán olvasható részletesebb írás.) Képünkön az érdeklődő diákok (Fotó: Gál Gábor) Megszűnik a teho Gyöngyössolymosi tervek Kötélből font idegek...? Annyi, de annyi a rossz tapasztalatunk már! Százszor kellett tűrnünk a „hivatalok packázása- it*\ bosszankodnunk a hiábavaló kilincselések miatt, az ügyintézők udvariatlansága okán. Hovatovább ódzkodva indul neki az ember, ha papírjára engedélyező aláírás, pecsét kell, vagy csak egyszerűen érdeklődni szeretne, útbaigazítást kéme. Igen, vannak rossz tapasztalataink, s ennek folytán „egy kalap alá veszünk” valamennyi, hivatalban dolgozót: általánosítunk. Nagy hiba. De nemcsak ez a baj, hanem az, hogy sok ügyfél már eleve a „magas C-n kezdi”, szentül hívén, hogy csak így ér célt, csakis neki van igaza. Nem mondanám mindezt, ha magam is nem lettem volna akaratlanul tanúja ilyen esetnek. A hivatalba szinte berontott az „ügyfél”, s ellentmondást nem tűrő hangon mondta, mondta a magáért. Az asztal másik oldalán ülő legalább négyszer magyarázta el neki, hogy mi a teendő, milyen módon kap megoldást panaszára. Türelmesen, higgadtan, udvariasan. Akkor sem jött ki a sodrából, mikor már dobhártya- hasogatóvá vált a másik hangneme. Summa summ árum: nem sikerült zöld ágra vergődniük. A „hivatalnoknak” arra is jutott ereje, hogy tisztességesen búcsúzzon, s csak után mondta el- felhősödött arccal: „És ez így megy egész nap, pedig most nincs is ügyfélfogadás.” Belegondoltam: nem szívesen ülnék az asztala mögé. Azzal együtt, hogy mindennapos ügyintézéseim során nekem is akadnak rosszízű tapasztalataim. Nincsenek kötélből az idegeink. Ezer a baj, a gond. És sajnos, csak utópia, „ha úgy játszanánk, mintha egy csapatban volnánk..." (mikes) Várják a város fiataljait is Diáknapok az Alpáriban Az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában először rendez az iskolai diákbizottság diáknapokat. A ma kezdődő program méltán tarthat számot a városbéli fiatalok érdeklődésére is. Délután Kun János pszichológus beszélget a gyerekekkel a szerelemről, szerdán délután pedig következik a diákigazgató-választás és a hatalomátvétel ceremóniája. A csütörtöki „fordított nap” délutánján a Bikini együttes három tagjával zenés-videós közönségtalálkozó lesz, majd este a táncversenyen a Csabó-diszkó váija a fiatalokat. A pénteki sok-sok játékos vetélkedő között rabszolgavásár, tanárérettségi, sminkszalon, elvarázsolt étterem, tanár-diák kosárlabdaverseny és színészbuli lesz. Az iskolai Súgólyuk szín(pad)-kör Arisztop- hanész-parafrázis előadása zárja a rendezvényeket. A múlt évben egészségügyi létesítmény épült, és huszonkét házhelyet is kialakítottak Gyön- gyössolymoson. Idén — mint Lukács László községi tanácselnök elmondta — 16 és fél millió forintból gazdálkodhatnak, ebből 3 és fél millió jut a fejlesztésre. Legfontosabbnak az idősek klubjának beindítását tartják, de a már említett egészségügyi létesítménynél is van még tartozás, amit ki kell egyenlíteni. A szennyvízelvezető hálózat kiépítését csak akkor kezdik el, ha erre voksolnak majd a faluban élők. A napközi otthonos óvoda bővítése viszont elmarad, ugyanis a január harmincadikai falugyűlésen jó néhányan javasolták, hogy a tanács törölje el a településfejlesztési hozzájárulást. NépA Zagyva-parti város, Hatvan nem éppen ózondűs, üde levegőjéről híres. Oka lehet ennek az, hogy nagy az átmenő gépkocsi- forgalom, illetve a Mátravidéki Cukorgyárak is jókora mennyiségű szennyezőanyagot bocsát ki. Ennek köszönhető, hogy több százezer forintos bírságot fizetnek évente. Az összeg tavaly ugyan csökkent, mivel korszerűsítették némileg a tisztítóberendezéseket, és újabb szűrőket építettek be. Persze, nem ők az egyedüli „bűnösök”. A Mátra Volán, a MÁV, a sütőipari vállalat, az építőipari szövetkezet, a Lenin Tsz és a kórház szintén a levegőszeny- nyezők sorában van, ám az előbb Számos vöröskeresztes alapszervezet hívja önkéntes véradásra a közeli napokban az üzemek, vállalatok, lakóterületek dolgozóit. Ma Egerben a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál, illetve Hatvan számos kis üzemében lesz véradónap. Szerdán a megyeszékhelyen működő településfejlesztési vállalat, valamint az EL KO dolgozói adnak vért, Gyöngyösön pedig a Mikszavazás mellett döntöttek, amelynek során kiderült, hogy a lakosságnak csupán az egyhar- mada szeretné, hogy maradjon a teho. így ez az anyagi forrás megszűnt, 800 ezer forinttól esett el a tanács, pedig erre a pénzre szükség lett volna az óvodabővítéshez. Ugyancsak a falugyűlésen volt szó a Gyöngyösorosziban épülő használtakkumulátor-feldolgo- zó üzemmel kapcsolatos kérdésekről. Az itt élők mind többen ellenzik a HAF-ot, nem bíznak abban, hogy valóban csak kismértékű lesz a környezetszennyezés. Leginkább amiatt aggódnak, hogy a szennyezett gyümölcsöket — például a málnát — nem tudják majd értékesíteni. említett cukorgyárnál jóval kisebb mértékben. S hogy az elsőfokú levegőtisztasági hatóság, a tanács hogyan próbál mindezen változtatni? Ösztönzik a lakossági gázvezeték építését. Akciókat szerveznek, hogy tovább nőjön a településen belül a zöldterületek aránya. Nemrégiben bővítették a szeméttelepet, s ez is megoldja egy darabig a város ilyen irányú gondjait. A baj inkább az, hogy a szennyvíztisztító telep már nem tudja fogadni a felgyülemlő mennyiséget — s ez belátható időn belül sajnos nem oldódik meg. Egy másik tisztító építése 150 millió forintba kerülne. S erre jelenleg nincs pénz... roelektronikáhál rendeznek hasonló akciót. Karácsondon csütörtökön, míg a hevesi Rákóczi Tsz-ben, illetve az állami gazdaságban pénteken várják a donorokat. A hónap utolsó véradóakciójára február 28-án, Egerben azAgria Bútorgyárban kerül sor, ahol immár hagyományossá vált az egészségügyet támogató vérgyűjtés. A bírság ugyan csökkent... Hatvan: még mindig szennyezett a levegő Hívjon fel szerdán! Egy alkalommal már jelentkezettúj rovatunk, a Hívjon fel! Akkor úgy gondoltuk, hetenként nyújtunk majd lehetőséget olvasóinknak a telefonbeszélgetésre, ha úgy érzik, hogy számukra vagy környezetük számáru fontos dolgot szeretnének megosztani velünk. ígértük azt is, hogy akik megtisztelnek bizalmukkal, azoknak lapunk hasábjain is helyt adunk észrevételeik tolmácsolására. Az érdeklődés — nagy örömünkre — a vártnál nagyobbnak bizonyult: Sokan keresték szerkesztőségünket. A beérkezett hívások feldolgozása azonban eltartott egy ideig. Épp ezért, újból csak most tudunk önök elé lépni a lehetőséggel. Tehát, akiket a zaklatott hétköznapok során sérelem ér, aki a hivatalokban, kereskedelmi egységekben, netán valamilyen szórakozóhelyen udvariatlansággal, csalással találkozik, emelje fel a kagylót, és tárcsázza a 13-644-es vagy a 13-352- es telefonszámot. Kolléganőnk, Barta Katalin betegsége miatt a vonal végén ezúttal munkatársunk, Szüle Rita várja észrevételeiket. Természetesen azt is örömmel vesszük, ha a nyomasztó problémák mellett akadnak olyanok is, akik valamilyen jó hírrel szolgálnak. A szőkébb környezetükkel, lakóhelyükkel, utcájukkal kapcsolatos véleményükre, panaszukra ugyancsak számítunk. Kérésünk csupán az, hogy a joggal kapcsolatos kérdéseiket ne nekünk, hanem a jogi tanácsadónknak, dr. Farkas Andrásnak címezzék, lehetőleg levélben vagy személyesen. Hívásaikból — az előző alkalomhoz hasonlóan — egy kivonatos csokrot állítunk össze, amely lapunkban hamarosan olvasható lesz. Jogos sérelmei miatt ne eméssze magát! Ossza meg inkább velünk! Ne feledje! Szerdán, délután 13 — 17 óráig odafigyelünk magára, s megpróbálunk segíteni, ha ön is úgy akarja. Megyei pedagógiai napok Az első helyszín: Füzesabony A héten Füzesabonyban vette kezdetét a megyei pedagógiai napok programja. Az öthetes továbbképzési sorozat hetente másmás helyszínen, az öt körzetközpontban bonyolódik. Hétfőn óvodai ábrázolástechnikai kiállítás megnyitójával indult a rendezvények sora, majd az iskolaérettségről és a gondolkodásfejlesztés lehetőségeiről tartott előadást Por- kolábnédr. Balogh Katalin kandidátus. Délután a hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozás módszereiről beszélt Szoviár Jánosné. Az előadások és konzultációk február 24-ig rendszeresen követik egymást. Kedden a technikatanítás aktuális kérdései, a korszerű környezetvédelem feladatai, illetve a számítástechnikai program- készítés módszerei kerülnek szóba. Szerdán az óvodai munkaközösség tart foglalkozást Kompol- ton, délután pedig azt vitathatják meg a szakemberek, hogy a könyvtár milyen szerepet játszhat a tehetséggondozásban. Á tehetséges diákok felkarolása másnap is témául kínálkozik. Csütörtökön ezenkívül a helyi nevelési rendszerekről, valamint az olvasási készség felmérésének tapasztalatairól konzultálhatnak a pedagógusok. A füzesabonyi rendezvények utolsó napján, 24-én arról tanácskozhatnak a résztvevők, miként valósítható meg a differenciált egyéni bánásmód az óvodában, majd könnyedebb téma kerül terítékre. A szabadidős sportlehetőségek, a diáksport gazdálkodásával kapcsolatos feladatok egyaránt a vizsgálódás tárgyai lesznek. NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vidékiszerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz- . hűsítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.