Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. február 18., szombat Különös sorsok „Nincs harag a szívemben” Recskről — múlt időben Nincs harag a szívemben — mondta búcsúzóul a kiskapuban a hatvani özv. Zsákai Lászlóné, akivel a minap nem mindennapi dolgokról beszélgettem. Olyanokról, amelyek miatt sokan mások joggal neheztelnének, acsarkodnának bosszút lihegve. Tisztességes, de szerény — „egyablakos”, gerendás meny- nyezetű az apóséktól örökölt régi ház, ahol a két szoba egyikében, az utcaiban, a múltat idézzük. — A Felvidékről ide nősült édesapám egyszerű ember létére is legalább az övéhez hasonló, de inkább valamivel jobb sorsot szánva nekem, a polgári iskola elvégzése után a pásztói kereskedelmibe íratott — emlékezik. — Majd férjhez adott egy kárpitos, gépkocsifényező MÁV-szertá- roshoz, hogy még jobban megnyugodjon a jövőmet illetően. Szépen meg is voltunk, véletlenül sem gondoltunk a rosszra. A legkisebb balsejtelem nélkül költöztünk 1950 májusában ide a Zsákai-portára, hogy ezután végre teljesen önállóan, a magunk falai között folytassuk az életünket, elfeledjük lebombázott korábbi lakhelyünket, a világháború minden borzalmát, a fészekrakás és a talpra állás ki- sebb-nagyobb nehézségeit. Ám már a következő hónap egyébként eddig mindig oly kedves kettős ünnepén — házassági évfordulónk és férjem névnapja idején — váratlanul elrontották a kedvünket, gonoszul véget vetettek bizakodásunknak. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért bennünket az értesítés: az uramnak Pestre kellett mennie tárgyalásra. Fogalmunk sem volt, hogy miért, de az ember utazott. Késő este tért vissza közénk, ahol már türelmetlenül, izgatottan vártuk a hagyományos tortával, virággal. Fáradt, zaklatott volt, de megpróbált mosolyt erőltetni az arcára. Kisvártatva azonban újra elborult a tekintete. Rendőr kopogtatott, s ötperces kihallgatásra hívta magával. Búcsú nélkül állt fel az asztaltól, de hosszú, kínos órák múltán sem láttuk. Ejfél is elmúlt, amikor az „ávósok” ránk zörögtek. A hívatlan, durva látogatók először a terítékre tettek gúnyos, szemtelen megjegyzést, azután kurtán parancsot adtak: szedjük a holminkat, s kövessük a családfőt. A vér is elhűlt bennünk a kemény parancs hallatán, de a csodálkozásra,’ tétovázásra nem hagytak időt. Nagy hirtelen összekapkodtuk hát, amit tudtunk, míg a bútoraink legfontosabbnak tartott részét maguk rakták a ponyvás teherautóra. A házastársamat, persze nem láthattam már, úgy vittek két gyermekünkkel az ismeretlen felé. Hároméves volt akkor a fiam, s nyolcesztendős a kislányom. Mint utóbb kiderült: a miénken kívül még 33 másik hasonló gépkocsi is szállított hatvaniakat, vasutas családokat. A csoportot a hortobágyi hídnál osztották ketté: a felét erre, a másik részét amarra irányították. Mi Kónyára kerültünk, állami gazdasági tanyára. Juhhodályt ürítettek ki elszállásolásunkhoz, frissen szórt szalma lett az első pihenőhelyünk. Itt derült ki, hogy valamennyien — a „veszélyesnek” minősített határsáviakkal, a nagykanizsaiakkal, körmendiekkel, szentgotthárdiakkal együtt — deportáltak lettünk. Az épületekben és a később felállított barakokban élőkre fegyveresek vigyáztak, őrizet mellett jártunk dolgozni a rizs- és borsóföldekre, meg a keltetőbe, a leveleinket cenzúrázták. Ilonkánk egy darabig még el-elmehetett egy távoli tanyasi iskolába, de aztán már csak a táborban egy — miénkkel közös sorsú — nagyobbacska ifjútól tanulhatott. Lacink, a kisebb pedig hamarosan már tőlem sem, mert gonosz betegsége miatt — bármennyire is fájt — el kellett válnunk tőle, segítőkész sógorom vette magához, Hatvanba... — S a férje? — Alig tudtam róla valamit. Előbb Kistarcsára került, majd onnan Recskre, a kőbányába. Többet, ő sem mondott. Amikor vagy ötven kilónyit lefogyva hazaengedték, különös módon soha nem emlegetett bővebbet. Összetört a korábbi nagy derék ember, hallgatag, szomorú férfi lett belőle. Bármilyen furcsa, máig sem ismerem letartóztatása, meghnrcolása okát. Amit mondhatott is volna, a sírba vitte 1967- ben, ötvennyolc éves korában. Nyugdíj előtt... Amikor 1953 áprilisában — háromesztendős raboskodás után — szabadult, én a kislánnyal még a Hortobágyon voltam. Ott kínlódtunk, szenvedtünk, a munkámért kapott kevéske pénzből úgyszólván csak a legszükségesebbeket vehettem meg a tanyasi kantinban. Jó darabig cudar betegségek is gyötörtek — rosszalkodni kezdett régebben műtött torkom, majd patakba estem s hazafelé tartva úgy átfáztam a vizes ruhában, hogy ágyba kerültem, alig tudtam magamhoz térni — egyszóval: talán nekem sem jutott kevesebb. Uram távirata s látogatása adta vissza a reményt. Kiengedése után — ha csak öt percig is tarthatott a találkozás, s többet sírtunk is, mint beszéltünk — valahogy újra bizakodni kezdtem. Ugyan még hónapok teltek el a magunk szabadságáig, de augusztusban csak itthon lettünk mi is, s megint együtt volt a szétcibált család. Igaz, egészen otthon még most sem, mert a házunkat a tanácselnök lakta, s így idő kellett az új „honfoglaláshoz”. — Hogy volt tovább... ? — A férjem előbb a lőrinci centráléban lett salakhordó, majd — bár még mindig osztályidegennek minősítették s elbocsátották innen — visszavették a vasúthoz, régi beosztásába.- Évekig itt dolgozott, majd — noha egészségileg már alkalmatlan volt erre — a nagyobb keresetért műhelybe ment, ahová az utolsó napig bejárt. Én — a Hortobágyon szerzett ismereteimmel is — a helyi baromfikeltetőbe kerültem, vezetőhelyettes lettem. Aztán a szintén szövetkezeti gyümölcsfatelepen kaptam hasonló megbízást, végül pedig az áfész központjában kereskedelmi előadóként folytattam a munkát nyugdíjaskoromig. Fiunk érettségivel lépett a betonépítők szolgálatába, ahol jelenleg — már a pesti központban — a normacsoport vezetője. A lányunk tanítóképzőt, majd főiskolát végzett az orosz-magyar szakon, s Kerek- haraszton oktat. Párttagok mindketten, s ha talán mindmáig érteden is az eddig meg nem indokolt, kárpótlás nélkül, magyarázatlanul hagyott büntetésekkel szemben, a történtek miatt semmi ellenségeskedés, gyűlölet nincs bennük. Tudomásul vették velem együtt, hogy akkoriban ilyen idők jártak... Egyébként ma is belerezzenek, megriadok, ha az ablak alatt elmegy egy-egy ponyvás teherautó, pedig tudom, hogy többnyire csak a Füszért kocsijai járnak az utcánkban. Igazán megnyugodhattam volna már, de bevallom: még mindig félek. Pedig tudom: ha valamivel távolabbról is, de vigyáznak rám a gyermekeim, meg-meglátogat a négy unoka, él a sógorom, meg a fia, jók a szomszédaim, nincs ellenségem. Tulajdonképpen bűnünk sem volt, ha csak az nem, hogy én és a férjem is vallásosan éltünk. Az ágy fölötti nagy szentkép körül csend van a szobában, ahol a viszontagságos utat megtett bútorok mellé már özvegységében rakatta az asszony a hőn óhajtott cserépkályhát. Hűvös a helyiség, a falra akasztott családi fotókat csak az ide nyíló konyha s az előszökő kedvesebb emlékek melengetik. Kifelé menet dermedten találgatom, különös világunkban: tény- leg így kellett történnie... ? Gyóni Gyula A választásokra készülnek a fiatalok Az országgyűlési és tanácsi választások előkészítésében melyek lesznek az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatai? Erről tárgyalt legutóbb a KISZ Heves Megyei Bizottsága. A testület tagjai egyetértettek abban, hogy az ifjúság helyzete országosan egyre nehezebbé válik. Gazdasági nehézségeink miatt a társadalom nem képes e rétegről megfelelően gondoskodni. A helyzetet az is bonyolítja, hogy az Országgyűlésben és a tanácsokban kevés a fiatal. A stabilabb anyagi és egzisztenciális helyzetben lévő idősebb korosztálytól pedig nehezen várható el, hogy döntéseikben e generáció érdekeit megfelelő súllyal vegyük figyelembe. Úgy döntöttek, hogy az ifjúsági szövetségnek kell felvállalnia azoknak a felkutatását, népszerűsítését, felkészítését, akik alkalmasak lehetnek a megfelelő ifjúságpolitikai döntések keresztülvitelére a már említett testületekben. Hogy jelöltjeik eséllyel indulhassanak a választásokon, ezért úgy határoztak, hogy a KISZ-bi- zottságok képviselőinek részt kell vennie a választókörzetek kialakításában és a választási elnökségekben. E téren a következő teendők várnak a különböző szintű KISZ-szervezetekre: a választások előkészítésével megyei és városi szinten állandó megbízott foglalkozzon, aki koordinálja az ezzel kapcsolatos tennivalókat. Szükség van arra is, hogy felvegyék a kapcsolatot a választások előkészítésében illetékes tanácsi szervekkel, megyei és városi szinten egyaránt. A területileg illetékes KISZ- bizottságok a vonzáskörzetükhöz tartozó választókerületekben méijék fel, hol várható és indokolt a változás az országgyűlési képviselő és a tanácstag személyében. Keressék azokat a fiatalokat, akik élvezik a közösség bizalmát, s képesek e generáció érdekeit megfelelően képviselni. Ugyanakkor arra is kitértek, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a tisztségükben maradó képviselők megnyerésére, hogy azok szívügyüknek tekintsék az ifjúság ügyeit. Hangsúlyozták azt is, hogy a jelölteket minél szélesebb körben meg kell ismertetni a lehetséges választóikkal, a nyilvánosság minden eszközét fel kell használni, hogy eiek programját, illetve egyes helyi ügyekről vallott nézetét széles körben megismerhessék. Kitértek arra is, hogy a városi jogú KISZ-bizottságok szervezzenek vitákat, találkozókat az egyes választókerületekben, hívják meg a jelölteket testületi üléseikre és a titkári értekezletekre, hogy ezáltal is még alaposabban megismerhessék a fiatalokat leginkább érintő gondokat. Valamennyi KISZ-bizottság feladataként jelölték meg, hogy szervezzenek egy szakértőkből álló csoportot, akik majd segítséget nyújtanak a képviselőknek szakmai kérdésekben. / Egy embermentő derék pap emlékére Abavári János Ne csodálkozzék a Kedves Olvasó, hogy e lap hasábjain egy katolikus plébánosról emlékezünk meg. Egy olyan papról, aki 1944-ben az embertelen brutalitás esztendejében mélységes humanizmusával, példamutató demokratikus magatartásával nem volt hétköznapi jelenség, példa- mutatásával kiemelkedett társai köréből. Halála nyomán méltó emlékezni, megörökítve ezúton is eleddig az ismeretlenségben maradt tetteit, melyért a maga korában golyó, kötél, jobb esetben börtön járt, ha akadt volna gaz árulója a merész fiatal papnak. — Honnan tudom mindazt, amit alább leírok? — kérdezhetik méltán. Az elmúlt ősz egy langy- meleg napján kerestem fel Abavári Jánost, a nyugalmazott horti prépost-plébánost egri otthonában, miután „múltja” ösmerői felhívták figyelmemet reá. 1942 tavaszán írták, amikor mint sajógalgóci plébános az oda kitelepített jogfosztott miskolci zsidó családokat a maga lehetséges módján támogatta, segítette, patronálta, istápolta. „Jogsértő módon” a plébánia épületében lehetőséget biztosított a lakóhelyükről száműzötteknek, hogy szeretteikkel, barátaikkal titkon találkozhassanak. A maga biztonságos útján leveleiket továbbította s a hozzá érkezetteket részükre kézbesítette. Abavári plébános úr példája nyomán a falu népe is „ testvéri szeretettel” — ezek az őszavai voltak, — viseltetett az üldözöttek iránt. Nem ment ritkaságszámba, hogy a katolikus templomban mondott miséjén sok zsidó megjelent, hogy a szent helyen ők is fohászkodjanak istenükhöz. Hogy mindez nem kósza, nagyotmon- dó beszéd, egy 78 éves öregúr nosztalgikus visszaemlékezese, több, a holokauszt poklából megmenekedett zsidó hozzá intézett levele a tanúbizonyság. De a Sajógalgócra kitelepített kb. 60 zsidó üldözött hálája jeléül a gal- góci templom számára egy szép montranciát (szentségmutatót) adományozott; de ezzel nem elégedtek meg, a templom leányegyházában, a dubicsányi kápolnába egy értékes harmóniumot vásároltak. Ezek tények; s a klasz- szikus szólásmondás szerint: Facta loquuntur, azaz a tények beszélnek! Abavári Jánost még 1942-ben Sajógalgócról Dédesre helyezték át, ahová kb. 50 zsidó volt kitelepítve egy juhhodályba. Ezeknek a nyomorult üldözötteknek a sorsán is iparkodott segíteni, de dédesi másik tette még annál is nagyobb volt. A front már áttörte a Kárpátok gerincét, és a 13. hegyivadász zászlóaljat Rahóról Dédesre telepítették át. A zászlóaljparancsnok egy Arany A ndrás nevűfőhadnagy volt, akivel Abavári plébános úr igen meghitt és őszinte kapcsolatot épített ki. „Igen derék, becsületes magyar embernek ösmertem meg!” — mondta nékem az öregúr. A zászlóalj emberei valahol Lillafüred körzetében 6 szovjet katonát ejtettek foglyul, akik túlzottan előremerészkedtek a hegyes-erdős tájon. Arany főhadnagy nyomban, még éjjel Abavári Jánoshoz sietett. „Mit tegyünk most velük?” — kérdezte a plébánostól. Abavári nem tétovázott, nem habozott: a 6 szovjet katonát biztonságos helyen jól elrejtette, lévén ott 4 megbízható juhásza, bacsója. A katonák a magyar juhászokkal összebarátkoztak, kézzel-lábbal megértették egymást. De a dédesi plébánián kapott biztonságos menedéket a háború keltette félelemben Egerből elmenekült két angolkisasszony is. A két apáca Máter Dreischach Irén és Piti Borbála szorgos kezű segítőtársai voltak azokban a viszontagságos nehéz napokban. Miután egy hajnali órán felsőként két fegyveres szovjet katona érkezett Dédesre, fellélegeztek az elrejtett „hadifogoly” társaik. Délben már szovjet tisztek érkeztek a faluba, egy tolmács kíséretében, hálás köszönetét mondván 6 bajtársuk megmentéséért. De Abavári János példamutató tetteiért senki emberfiától nem kapott köszönetét, sőt vad anti- klerikális bosszú áldozataként „valaki” (abban az időben Dé- des első embere) elfogatta. Irgalmatlanul megverték, fogait kiütötték, sőt népbíróság elé is állították, s csak a Népbíróságok Országos Tanácsa mondotta ki igazságos verdiktjével Abavári János plébános ártatlanságát. Embermentő, ízig-vérig demokratikus, a maga korában példamutató tetteiért illik, illetve kellett megemlékezni Abavári János prépost-plébánosra, elhunyta alkalmából. Sugár István Nyitott tagozaton — Gyöngyösön Agrárüzemmérnöki képzés A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Vállalat- gazdasági Üzemmérnöki Intézetében az idén szeptembertől, kísérleti jelleggel, levelező tagozaton úgynevezett nyitott tagozatú évfolyam indul. Az intézetben hosszabb távon ezzel váltják fel a levelező tagozati képzést. A módszer lényege: minden eddiginél fontosabb az önképzés. Az előírt tananyag elsajátításához a jelentkezőknek fakultatív konzultációkat, gyakorlatokat biztosít az intézet, számukra oktatócsomagot, könyveket, jegyzeteket ad és gondoskodik a tanfolyamos rendszerű felkészítésről. Mindezt az intézet szolgáltatás- szerűen végzi, költségtérítés ellenében. A gyakorlati és elméleti oktatásra általában hét végeken kerül sor, hét közben a hallgatókat gyakorlatias módon segíti az önképzésben az intézet által nyújtott tanulmányi anyag. Az intézetben üzemmérnököket képeznek; a jelentkezők, sikeres vizsgák esetén mérlegképes könyvelői oklevelet is szereznek. Az üzemmérnök-jelöltek az egyéni előrehaladástól függően 3—6 évig folytatják tanulmányaikat, éspedig három ciklusban. A szakaszokat a szigorlatok határolják el egymástól. A vizsgák sorrendje egy-egy cikluson belül szabadon megválasztható. A nyitott képzésben részvevők tanulmányait az államvizsga zárja. A gyöngyösi intézetbe hármasnál gyengébb átlageredményű érettségi bizonyítvánnyal nem lehet pályázni, legalább 3 éves élelmiszergazdasági gyakorlatra van szükség és a jelölt munkahelyének javaslatára, továbbá mindazokra a hivatalos iratokra, amelyek a felsőfokú oktatásban használatosak. A képzés költségeit két csoportba sorolják. Az egyik csoportba tartoznak azok, amelyeket minden hallgatónak meg kell fizetnie, így a felvételiköltség-té- rítést, a beiratkozási dijat, vizs- gadijat. A másikban azok a költségek szerepelnek, „amelyeket a hallgatók az általuk igényelt szolgáltatás után térítenek; ide sorolhatók az írásos tananyagok, konzultációk, laboratóriumi gyakorlatok, könyvelői és számítástechnikai tanfolyamok stb. díjszabásai. Atom- reaktor- rekonstruk- ció a KFKI- ban A Központi Fizikai Kutató Intézet 1986 májusában rekonstrukció miatt leállított atomreaktoránál befejezték az építészeti munkák nagyobb részét és azoknak a berendezéseknek a szerelését, amelyek közvetlenül nem érintkeznek radioaktív anyagokkal. A felújítás eredményeként a reaktor teljesítménye a korábbi 5 megawattról 20 megawattra növekszik. A rekonstrukciót követően eddig nem gyártott izotópokat is előállítanak majd, így például a Kobalt 60-at, amelyet a gyógyászatban alkalmaznak a rosszindulatú daganatok besugárzására. A reaktor indítását ez év második felére tervezik. A felújított reaktor egy részlete MeI - , —lm A reaktor vezérlőterme (Fotó: Balaton József — MTI)
