Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. február 16., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 Európában a 27. helyen — Évi 10 ezer km Autózás Magyarországon A gépkocsipark jelenleg meghaladja az 1,7 milliót, s míg negyedszázada a személyszállítás háromnegyed része a tömegközlekedésre hárult, napjainkra a személygépkocsik már lényegesen nagyobb szerepet kapnak; a közlekedők több mint fele saját gépkocsiján utazik. A dinamikus fejlődés ellenére nemzetközi összehasonlításban Magyarország személygépkocsi-állománya igen szerény, Európában az ezer lakosra jutó gépkocsik számát tekintve a 27. helyen állunk. Ez derül ki abból az összeállításból, amelyet „A személygépkocsi-közlekedés helyzete, ipari-kereskedelmi háttere” címmel a Központi Statisztikai Hivatal készített a hazai autózással kapcsolatos, szerteágazó információkat csokorba gyűjtve. A kötet ismerteti a gépkocsi-ellátottság, a javítás, az alkatrészellátás és az úthálózat jellemzőit. Részletesen elemzi a hazai gépkocsik futásteljesítményét, üzemeltetési körülményeit, és azt is, hogy mindez mibe kerül a lakosságnak. Az összeállítás bemutatja, hogyan alakítja át a gépkocsi időbeosztásunkat, utazási szokásainkat, s számot ad a balesetek alakulásáról is. A gépkocsik száma nagyobb annál, mint amit a kapcsolódó, elmaradott infrastruktúra kielégíteni képes. Úthálózatunk hosz- sza 30 ezer kilométer, szerkezete, teherbíró-képessége nem elégíti ki a megfelelő sebességgel és biztonsággal szervezhető áru- és személyszállítás követelményeit. Kevés az autópálya — hossza alig haladja meg a 200 kilométert — és a korszerű burkolatú, megfelelő szélességű országos közút. A személygépkocsi-állomány és az infrastruktúra közötti feszültséget tovább növeli, hogy a személygépkocsik átlagos életkora az elmúlt hét év alatt 2,5 százalékkal nőtt, s jelenleg már 9 év. A tíz évnél idősebb gépkocsik képviselik az állomány csaknem felét. Ez jelentősen megnöveli a gépkocsik javítás- és alkatrészigényét. Az alkatrészellátásra a mennyiségi és választékbeli hiányok a jellemzőek, abroncsköpenyekből és tömlőkből — amelyekből hazai termelés nincs — az elmúlt hat év alatt mintegy 9 százalékkal csökkent a forgalom, elsősorban a kínálat hiánya miatt. A személygépkocsi-állomány gyártmányok szerinti összetétele 1980 óta lényegében nem változott. A gépkocsipark mintegy 94 százalékát a szocialista importból származó típusok teszik ki, a korszerű, környezetkímélő, gazdaságosan üzemelő gyártmányok részaránya elenyésző. A kínálat a korlátozott import miatt, valamint a hazai gépkocsigyártás és -összeszerelés híján lényegesen elmarad a kereslettől. így évente 150 ezer gépkocsit adnak el az országban, s hogy mindez kevés, azt az is tükrözi, hogy a gépkocsira várakozók száma növekvő, ma már meghaladja a 300 ezret. Az idős és korszerűtlen gép- kocsipark, valamint a költséges üzemeltetés — az üzemanyagárak hat év alatt kétszeresére nőttek, a 100 kilométerre j úté fenntartási költségek másfélszeresére növekedtek — azt eredményezte, hogy az éves átlagos futásteljesítmény 12 százalékkal visszaesett. Míg tíz évvel ezelőtt egy magyar autós átlagosan évi több mint 13 ezer kilométert közlekedett autójával, ma már csak 10 ezret. A gépkocsiellátás, a szervizszolgáltatás és az alkatrészkínálat azonban az elmúlt időszakban nem sokat változott. Az idén némi bizakodásra adhat okot, hogy a szocialista partnerekkel aláírt áruforgalmi jegyzőkönyvek valamivel több személygépkocsi behozatalát irányozzák elő. A megállapodásokban a partnerek az eddiginél több alkatrész szállítására is vállalkoztak. A hazai forgalmazók is arra törekednek, hogy segítsenek az autósok gondjain, elsősorban azzal, hogy az alkatrészek javításához szükséges kellékeket nagyobb számban kínálják, ezeknek jó részét itthon állítják elő. Ha írni-olvasni tudnak... — Rövidebb képzési idő — Szakismeretekre koncentrálva Tanfolyamok munkanélkülieknek Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a munkanélküliségtől leginkább veszélyeztetettek számára új képzési formák bevezetésén dolgozik. A tanfolyamokat a helyi tanácsi és állami munkaügyi szervek elsősorban munkanélküliek számára szervezik; ők a képzés idejére a kezdők fizetését megközelítő munkabért kapnak. A tanfolyamok költségeit a foglalkoztatási alapból fedezik. Az ÁBMH pályázatokkal támogatja az új képzési formákhoz szükséges oktatási tematikák, tananyagok kialakítását. A hagyományos ifjúsági és felnőtt- képzés módszerei ugyanis idő- igényességük, illetve bizonyos fokú szakmai gyakorlatot feltételező tananyaguk miatt nem alkalmasak e célra. A munkanélküliek sajátos helyzetéhez igazodó első oktatási programok elkészültek, s azok alapján több városban a képzés is megkezdődött. Ezek a tanfolyamok az iskolából kikerült, de elhelyezkedni nem tudó fiatalok munkavállalási esélyeit javítják. így például Békéscsabán, Pécsett, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Nyíregyházán nyújtanak érettségizett fiataloknak 6 — 18 hónapos egészségügyi, szociális, pénzügyi, illetve számítástechnikai szakismereteket adó képzést. Néhány szakmában külön oktatási program készült a középiskolát abbahagyott, vagy az általános iskola után eleve tovább nem tanuló fiataloknak; ők 16 éves kortól varrónői, cipőjavító, eladó, esztergályos, valamint építőipari szakmákat sajátíthatnak el rövidített tanfolyamokon. A rövidebb képzési idő nem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok kevesebbet tanulnának szakmájukról, mint a hagyományos iskolákban végzettek; a tanfolyamokon az oktatás a szakismeretekre koncentrálódik, viszont a hallgatók nem foglalkoznak a hagyományos közismereti, az általános műveltséghez tartozó tantárgyakkal. A már rendelkezésre álló tananyagok alapján igény szerint az országban bárhol megkezdhetik a munkanélküliek oktatását. Elképzelhetőnek tartják, hogy részszakmákban is indítsanak tanfolyamokat — így például a festő-mázoló-tapétázó foglalkozásból csak az egyikre tanítanák meg a jelentkezőket. Ám bármiféle képzésre csak akkor van mód, ha a jelentkezők legalább írni-olvasni tudnak, s ismerik a számtani alapműveleteket. A munkanélküliek között viszont sok az iskolázatlan. Ezért az ÁBMH olyan tanfolyamokat is szükségesnek tart, ahol az alapvető ismeretekhez juttatják a jelentkezőket, esélyt adva a továbbiakban valamilyen egyszerűbb betanított munka tudnivalóinak elsajátítására. A munkaügyi szakemberek véleménye szerint jobban kell élni az át- és továbbképzés lehetőségével a munkanélküliség megelőzése érdekében is. Ezért szorgalmazzák a második szakmát adó tanfolyamokat, főként azokban a körzetekben és azoknál a vállalatoknál, ahol a szerkezet- váltás, a termelés csökkenése miatt jelentős létszámleépítések várhatók. Körkérdésünk: (1112.) Lát-e ön reális esélyt a kibontakozásra? Dr. Varga György, gyermek- orvos: — Én úgy mondanám, nincs más esélyünk, csak a kibontakozás. Az elmúlt négy évtized alatt sokszor próbáltunk „új életet kezdeni”, de a sokat ígérő három-, majd ötéves tervek, az új gazdasági mechanizmus jelszavai nem vezettek bennünket gazdaságijólétbe, a demokráciát pedig csak most kezdjük ízlelgetni a demokratikus szocialista társa- dalpmban. Úgy látszik, a gazdaság végre megmozdulhat — igaz, nincs is más választása — és saját törvényei szerint alakulhat, ahelyett, hogy hozzá nem értők próbálnák piaci környezetéből kiszakítva, saját karrierjük érdekében, vagy tehetetlenségük miatt tönkretenni. Egyelőre azonban csak a lehetőség adott, még nem élünk vele, pedig az idő most nekünk dolgozik. A kedvező változások — úgy tűnik — csak a „fejünk fölött” zajlanak. Mindenki beszél róluk lelkesen vagy idegenkedve, de hidegen senkit sem hagynak. A megújulást ígérő „szabad szellők” érintésében azonban továbbra is túl sok hibás döntés születik, és majd rendbe azok hozzák, akik az illető témában kívülállók, vagy meg vannak győződve, hogy a rájuk bízott többség érdekeit azok megkérdezése nélkül is jól képviselik, így aztán a konkrét tettek és intézkedések gyanúsan hasonló szelleműek, mint azelőtt. Ezek után már nem is csodálkozik any- nyira az ember, ha a hétköznapok során semmi változást nem tapasztal. A kenyér még mindig tegnapelőtti, a választék szegényes, hiánycikk csak pult alól, sorban állás hivatalban, banánért, orvosnál. A lakás, az autó sokkal elérhetetlenebb, mint bármikor — és másnak ugyanolyan elérhető, mint bármikor. A fiatal diplomás pedig irigykedve néz a zöldségespult túloldalára, hátha egyszer ő állhat oda, mert boldogulást az innenső oldalon nemigen remél. Esetleg még tétován vár egy kicsit, hátha a forradalminak hitt szellő esőt is hoz, nemcsak a port kavarja fel. * Nagy László, egy gmk közös képviselője: — Van — mármint optimizmusom — ezzel kapcsolatban. Ügy érzem, a társasági törvény nagyobb teret biztosít a vállalkozásoknak. Ugyanakkor az egész adórendszer még annyira új, hogy ezt még meg kell emészteniük az embereknek. Ami biztató: tavaly épp a legdolgosabb réteget sújtotta leginkább az adórendszer — ez most némileg megváltozott. Ami nem biztató: az új törvények megalkotásával társadalmi szinten még semmi sem változik. Jó néhány évnek kell eltelni, hogy az új körülményekhez az emberek alkalmazkodjanak. Személy szerint azért látom optimistábban a dolgokat, mert a mostani változások közelítenek az én elképzeléseimhez. Lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, de*én olyan körülményeket kívánok, amelyeknek legfőbb mozgatója az, hogy konkurencia van. Az érdekem talán mást kívánna, mégis — úgy érzem — erre van szükség. Csak így szűnhet meg a monopóliumok hatalma. Ami viszont nagyon tetszik, az a nyíltság! Ez főleg a tévén mérhető le, ahol olyan dolgok is elhangozhatnak mostanában, amire az utóbbi években nem volt példa. Nekem van egy jelszavam, vagy inkább jelmondatom. A munka becsülete és tisztessége társadalmi rendszertől függetlenül kell, hogy létezzen ezen a világon, annak bármelyik részén. Ezzel kapcsolatban nálunk valahogy „elmásztak az értékek” az utóbbi negyven évben... * Vass György, gondnok: — Én minden rosszat eleve a munkával hozok kapcsolatba. Olyan fogalmakkal, mint: munkaidő kihasználása, munkamorál, szervezettség. — Megmagyarázná konkrétabban, hogy mit ért ez alatt? — A reggelizés szent dolog, ezt több munkahelyen is tapasztaltam már. A dolgozó éhesen jön el otthonról, és jogosnak érzi, hogy háromnegyed órán át fogyassza el az elemózsiát — munkaidőben. Aztán: bárkinek valami dolga akad, azt nyugodt lelkiismerettel elintézi — ugyancsak munkaidőben. A fusizás — szintén a munkaidő rovására. Hiányzik a visszaellenőrzés, az elvégzett feladatokat alig kérik számon, így nem csoda, ha baj van a minőséggel. — Túl nagy a létszám. A legtöbb helyen felesleges munkakörök vannak, az adott tevékenységet jóval kevesebb emberrel is meg lehetne oldani. Ez kihat a hatékonyságra, a termelékenységre — és a bérekre... Pedig csak ez utóbbival lehet tisztességes munkára szorítani az embereket. A saját bőrömön tapasztaltam, amíg gépjármű-villamossági műszerészként dolgoztam, hogy a kitűzött idő felét kellett volna megszabni, úgy lett volna reális. De a dolgozónak nem érdeke, hogy olyan hamar befejezze a munkát — így marad a munka- lassítás. Azért a pénzért, amit kap, nem fogja magát összetörni senki. — Egy mondatban — tudom, nehéz — hogyan foglalná össze a véleményét? — Ha mindenki úgy állna hozzá az össznépgazdasági munkákhoz, mint otthon a fusihoz — nem lenne semmi baj... ♦ Amennyiben Önnek is van véleménye, kérjük, írja meg, szívesen adunk helyet a gondolatainak...! Összeállította: Doros Judit A postának is érvágás volt — A kézbesítők nem szakképzettek — Nem ijedtek meg — Piacorientáltan a terjesztésben is — Népújság Kalendárium féláron — Minél messzebb Egertől, annál kevesebben olvassák Lesznelt'« újabb előfizetőink ? Üjságkészítőket, lapterjesztőket, kézbesítőket, postásokat egyaránt érintett a még ma is vita tárgyát képező év elejei drasztikus lapáremelés. Azokról az olvasókról nem is beszélve, akik anyagi megfontoltságok miatt voltak kénytelenek lemondani kedvenc újságjaikról. Arról, amit évek óta megszoktak, megszerettek, s ugyanúgy hozzátartozott mindennapi életükhöz, mint sok egyéb más. Valahányan reménykedünk, hogy közülük többen visszatérnek hozzánk, s csak pillanatnyilag szakítottak azzal a kapcsolattal, amit a Népújság jelentett. Ezúttal Pető Miklósáét, a posta megyei hírlaposztály vezetőjét kérdeztük elsősorban arról, hogy lesznek-e újabb előfizetőink, s a régiek közül legalább néhányat! visszatértek-e már hozzánk. — Mindenekelőtt azzal kell kezdenem — mondta —, hogy nem várt mértékben csökkent a Népújság előfizetőinek száma. Januárra tizenháromezer-ötszá- zan döntöttek úgy, hogy lemondják a megyei lapot. Szomorú tény, hogy az előfizetők száma februárban is csökkent. Annak ellenére, hogy 933 új megrendelésünk is volt. — Mennyit kap most a posta a megemelt lapárból terjesztői díjként? — Ez a nagymérvű előfizetői lemorzsolódás a postának is érvágást jelentett. Az új tarifa szerint ugyanis, minden értékesített példány után jár nekünk egy forint hetven fillér. — Mit tudnak tenni önök az előfizetők visszahódításáért? — Újra felkeressük, s igyekszünk rábeszélni őket az előfizetésre. Ez viszont nemcsak a kézbesítőkön, a hivatalnokokon múlik, ismertek a családok anyagi gondjai, s bizony sokszor ez sziszifuszi munkát jelent. — Nemegyszer panaszkodnak olvasóink szerkesztőségünkben, hogy nem kapják meg a lapot... — Pedig a pontos kézbesítés az, ami a legnagyobb ’’fegyverünk” lehet ezen a téren. Nem akarok vádaskodni, de a hozzánk beérkező jelzéseket általában kivizsgáljuk, s sajnos el kell mondjam, hogy csak nagyon ritkán lehet a kézbesítő felelősségét megállapítani, mert egy új divat van elterjedőben. Bármilyen nehéz is kimondani: lopják a lapot. — Az árusoktól viszont nem hinném, hogy mindez lehetséges lenne, mert az sem ritka, hogy a kora délelőtti órákban már eltűnik a standokról a Népújság... — Tárgyaltunk arról, hogy rugalmasabb határok között állapítjuk meg a remittendát, azaz az el nem adott lapok utáni költségvisszatérítést. így minden bizonynyal nem fordulhat elő, hogy az újságospavilonokból idő előtt elfogyjon a Népújság. Sajnos ezt a többi lapra nem tudom ígérni, mert például a Reformból bármennyire szeretnénk, egyszerűen nem kapunk többet. — Bár a kézbesítőket hellyel- közzel ismerjük, mégis kik ők? — Ehhez a munkához nem kell szakképzettség, javarészt főiskolás diákok. S ráadásul most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincs munkaerő- hiány, s a jelentkezők között is tudunk válogatni. — Mennyit keresnek? — Ez területtől, a kézbesített lapok számától függ, 2400-3000 forint körül alakul a bérük, négy órás foglalkoztatottak. — Mit tartanak arról, hogy a hírek szerint megszűnik a posta monopolhelyzete a lapkézbesítés területén? ' — Nem vagyunk megijedve, hiszen olyan hálózattal rendelkezünk, amivel egyszerűen lehetetlenség konkurálni. Látni kell, hogy nemcsak a városokba, falvakba kell kivinni a lapot, hanem létezik tanyavilág is. — Elnézést a kérdésért: igazán szívügye a postának a lapterjesztés? — Olyan új elképzeléseink vannak ezen a területen, ami igazán szívügyünkké teszi ezt a feladatot. Szeretnénk a hagyományos módszerektől mindinkább elszakadva piacorientáltan végezni ezt a munkát, ami annyit jelent röviden, hogy csak azt adom el, veszem át, amire tényleg igény van. S ezek közé tartozik a Népújság is. — Milyen fogadtatása volt a Népújság Kalendáriumnak? — A kalendáriumoknál első számú szempont, hogy mikor jelenik meg, mennyibe kerül, és milyen igényt elégít ki. A Népújság Kalendáriumból 9 ezer példányt adtunk el, ami azért lehetett volna több is. Február 20-tól folytatjuk az értékesítését az eddigiekhez képest féláron kínáljuk. — Köztudott, hogy egy-egy eladandó terméket mindig a minőség határoz meg, ön hogyan értékeli a Népújságot? — Számomra nem kis csalódást okozott, mint arról már szóltam is, hogy ilyen sokan megváltak a megyei laptól. Igényességével, formájával, a különböző cikkek tálalásával nincs kifogás. Igazán ízléses, egyszerűen szívesen kézbe vehető olvasmány. Viszont esetenként lehetne frissebb, s nyisson többet a vidék felé. Mert ahogy egyre távolodunk Egertől, annál kevesebb az előfizetők száma. Törekvéseink úgy gondolom közösek, ismerjük tartalmi, formai, megújulási szándékukat, s nagyon bízunk abban, hogy jelenleg a példányszám pillanatnyi visszaeséséről beszélhetünk csak... (kis szabó)
