Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 14., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM a niBiwj/aq kérdez — válaszol: Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes A változó igényekhez igazodik energiapolitikánk Elgondolkodtató, hogy az utóbbi években mi mindent vettünk természetesnek. Persze — még mielőtt a felsoroláshoz kezdenénk —, gyorsan szögezzük le, hogy így is van rendjén. Mert automatikusan nyúlunk a villanykapcsoló felé, s mi sem természetesebb, hogy egy kapcsolás után fény árasztja el a helyiséget. Bármikor, bármenynyit tankolhatunk benzinből, lakásaink, hivatalaink a téli hónapokban jól fűtöttek, s munkahelyünkön is bármilyen gépet indítunk be, az energiát kap, s működik. Tudom mindenkit a saját gondja, baja érdekel leginkább, de ha Romániát, Lengyelországot, Bulgáriát, vagy éppen a déli szomszédunkat, Jugoszláviát vesszük alapul — ott bizony már amennyire lehet —, alkalmazkodtak a különböző energiaforrások hiányához. Hazai energiagazdálkodásunk, iparunk megítélése mégsem egyértelmű, nemegyszer megalapozottan, avagy alaptalanul vádak is érik az iparágat. Hogy miért? Egyebek mellett erről is szó esett Czipper Gyula ipari miniszterhelyettessel készült beszélgetésünk során. Minden véleményre szükség van A párttagság a politika formálásában — Valóban sokszor kap olyan kritikát az energiaipar — hallhattuk —, hogy az elmúlt időszakban olyan beruházásokat hajtottunk végre, amelyek elvonták a tőkét, például a feldolgozóipartól. Első megközelítésben ez a felvetés jogosnak is tűnhet. Ugyanakkor képesek vagyunk maradéktalanul elszámolni a befektetett pénzekkel, beruházása- inkkal.Ezek a befektetések eredményezték hogy a magyar energiatermelés „sok lábon álló”, több alapanyagra épülő. Energiánk 30 százalékát az olaj, 30 százalékát a gáz, 20 százalékát a szén adja. Tíz százalékot jelent az atomenergia, s ugyaneny- nyi a villamos energia aránya. Ha a geológiai adottságunkat figyelembe vesszük, akkor a nemzetközi összehasonlításban sem kell szégyenkeznünk. Ez a többlábon állás segített abban bennünket, hogy az energiaellátást zavarok nélkül képesek voltunk fenntartani. Mert húsz éve még a nyolcvan százalékot a szén jelentette, s a maradék húsz az összes többit. Innen indultunk, s ezért állítom azt, hogy a befektetésekkel el tudunk számolni. — Nem haragszik, ha azt mondom, hogy mindez még kevés. Merthogy az ilyen mérvű energiapolitikai váltásnak amit most felvázolt, már magán kellene viselnie a megtérülés jegyeit is .. . — Ez így igaz, s szerencsére ezen a területen is jól állunk. Tulajdonképpen ezért hangsúlyoztam én azt, hogy el tudunk számolni a befektetésekkel. Meg kell nézni, hogy itthon mennyiért állítjuk elő az energiát, mibe kerül, ha importáljuk, s mennyiért lehet értékesíteni. Ebből kitűnik, hogy pozitív a mérlegünk, s az elmúlt 15 évben jól alakult az energiaszektor, illetve a költségvetés kapcsolata. — Mondana erre konkrétumokat is? — A kőolajtermelésünk önköltsége 5—6 dollár. Ugyanez a helyzet a kőolajbeszerzéssel is. Mert a rubelelszámolású még mindig a világpiaci ár alatt van. Pontosan öt évig nem kellett megfizetnünk az olajárrobbanás okozta többletköltséget. De hogy egészen konkrét legyek: évi átlagban 50 milliárd forintot fizetünk be a költségvetés kasszájába. Ez pedig még mindig igaz. — Mi jellemzi leginkább energiagazdálkodásunkat? — A szoros összefüggések, amelyek feszes kapcsolatrendszerben nyilvánulnak meg. Mert ha a szenes erőművek nem termelnének annyi energiát, mint amennyit, akkor kénytelenek lennénk olajtüzelésűekben előállítani a hiányt. Csakhogy akkor azt a fűtőolajat kellene elégetni, amit értékesebb termékké is feldolgozhatnak. Ez az értékesebb olaj pedig évente 300 millió dollárt jelent. — Hol növekszik leginkább a felhasználás? — Az elmúlt időkben, s erre számítunk a jövőben is, a legdinamikusabban a lakossági energiafogyasztás emelkedik. Ez évi átlagban 4—5 százalékos többletet jelent. Mindez azonban olyan alacsony szintről indult, hogy teljesen normális, összefügg az életszínvonal, az életkörülmények változásaival. S ezen a téren is elszámolunk mind a lakosság, mind a költségvetés felé a beruházásokkal. A vezetékes gázszolgáltatással és másokkal is lehetne folytatni. Ugyanakkor az energiaszektor azzal nem képes elszámolni, hogy a megengedettnél több eszközt használjon fel. S itt utalok vissza a szigorú összefüggésre is. Mert az előirányzott egyszázalékos nemzeti jövedelemhez 0,3—0,4 százalékos energiafelhasználási növekmény tartozhat csak. Ehhez viszont rendkívüli szigorú takarékossági programra van szükség. S ez is más, mint ami az elmúlt tíz évben volt. Az ugyanis nem jelent takarékosságot, hogy kapcsoljuk le a villanyt, persze nem mondom azt, hogy hagyjuk égni feleslegesen. Magának a gazdaságnak kell úgy fejlődnie, hogy olyan gyártmányszerkezetet valósíthasson meg, amellyel nagyobb értékeket állít elő. — Mi magyarok mennyi energiát fogyasztunk ? — A lakossági felhasználás még akkor is jó néhány szocialista országénál kevesebb, ha az évi négy—öt százalékos növekedést is számoljuk. Többet fogyasztanak az NDK-ban, Csehszlovákiában, s bármilyen meglepő Bulgáriában is. A Szovjetunióval ezen a téren körülbelül azonos szinten állunk. Állítsunk elő olyan energiatakarékos gépeket a háztartásoknak, amelyek egy erőművet pótolnak. De hol a tartalék? A televíziók, tranzisztorosak, a Lehel által gyártott hűtő- szekrények energiafelhasználását tekintve minden igényt kielégítenek, a forróvíz-tárolók, a fűtőtestek, fűtési rendszerek, a mosógépek korszerűek. Elterjed a mélyhűtés, a különböző húsok füstölése helyett egyre inkább ez kerül előtérbe.Nincs alapunk arra, hogy mindezeket befolyásoljuk, azt mondjuk ne vegyünk hűtőládát. Ahol pazarlunk, az inkább az autó. Áz okok ismertek, ebbe ne mélyedjünk bele, mert külön fejezetet érdemelne. — Mi a közeljövő célja, elképzelése annak érdekében, hogy továbbra is kiegyensúlyozott maradhasson az energiaellátás? — Ehhez mindenképpen fejlesztenünk kell. A szénbányászatot szinten kívánjuk tartani. Ez pedig szerkezetváltással érhető el, növelve a lignittermelést. A tiszapalkonyai erőművet olcsóbb fűtőanyag felhasználására állítjuk át, amihez 12 millió tonna lignitre van szükség. Hosz- szabb távon, úgy az ezredforduló környékén terveink között szerepel Bükkábrányban 1200 megawattos erőmű építése, amely a helyben bányászott lignittel fűthető majd. Eldőlt az is, hogy ez csak a paksi atomerőmű fejlesztését követheti. Néhány száz megawatt energiát tervezünk a gázturbinás erőművekből is. Ennek előnye, hogy gyorsan és viszonylag olcsón megépíthető, ugyanakkor drága az üzemeltetése. Tudnunk kell, hogy nem találtunk olyan kőolaj- és földgázkészleteket, amelyek akár csak a szinten tartást biztosítanák. A hiányt importból szerezzük be. Ezért is írtuk alá azt a jamburgi egyezményt, ami a drágasága miatt szintén sok kritikát kap. De ha nem ezt választjuk, hanem az olajat vesszük dollárért, akkor hosszabb távon rosz- szabbul járunk. A földgázt ugyanis nem lehet száz százalékig olajjal helyettesíteni. — No, és Bős-Nagymaros? — Számítunk az innen nyerhető 400 megawatt energiára is. Az osztrákokkal úgy állapodtunk meg, hogy 1992-től 95-ig a teljes 400 megawatt a miénk, majd 15 éven keresztül az energia kétharmadával fizetjük vissza a kölcsönöket. — Nem akarom feleleveníteni az ezzel kapcsolatos vitákat, de sokan azt tartják, hogy utána újra borzasztó nagy költség árán használhatjuk csak az erőművet. Felújításra szorul, s a karbantartása sem kis pénzt emészt. . . — Ezek a vízi erőművek legalább 40 évig nem szorulnak komoly felújításra, a karbantartási költség pedig a termelt értékhez képest minimális. Terveink között szerepel, hogy nemzetközi kapcsolatainkat bővítjük, s hosz- szú távú energiapolitikai programunkat pedig széles körű társadalmi vita után a parlament elé visszük. — Különösen Heves megyében vetődött fel a kérdés: várha- tó-e az erőművekhez kapcsolódó bányák közös irányítása? — Gazdaságos működtetésük a jelenlegi rendszerben adottak. A Gagarin Hőerőmű Vállalat egy tröszt szerves része, míg a Mátraaljai Szénbányák önálló vállalat. Ha kivesszük a Gagarint az erőművek rendszeréből, akkor rontanánk a működési feltételeit. Hogy csak egy dolgot említsek: olyan karbantartási rendszert kellene létrehozni, ami egy helyen nem gazdaságos. — Bár beszélgetésünk témájától távol esik a recski ércbánya sorsa, jövője mégis foglalkoztatja szűkebb hazánk közvéleményét. — Ez egy annyira külön témának számít, hogy engedjék meg a Heves megyei olvasók: erről egy bővebb körben, esetleg kerek- asztal-beszélgetésben, minden érintett részvételével egy közeli időpontban adhassunk majd tájékoztatást. — így legyen, s köszönöm a beszélgetést! Kis Szabó Ervin Az utóbbi hónapokban megélénkült a pártélet. A közeljövőben újabb feladatok várnak a tagságra. A megtartott városi pártértekezletek Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban a tagság igényeihez igazodó feladatterveket dolgoztak ki, s hozzákezdtek azok megvalósításához. Hevesen is úgy határoztak, hogy a szükséges személyi változásokról ilyen fórumon döntenek. Ebből is látható, hogy igény van Heves megyében a pártmunka tartalmi megújulására. Készülünk a megyei pártértekezletre is, a közvélemény, különösen a pártközvélemény élénk érdeklődése közben. Mindezekkel együtt más tennivalókat is el kell végezni. Ezekről kérdeztük Juhász Lajost, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárát. — A közélet iránt érdeklődő ember mintha úgy látná, hogy most a nagy kérdéseken a sor, országos vagy megyei fórumoké a főszerep. Az alapszervezeteknek milyen feladatai lesznek eközben? — Az 1988-as esztendőn túljutottunk, ezért szükséges, hogy a pártalapszervek mérleget készítsenek és megtervezzék az elvégzendő feladatokat. Mindenhol beszámoló taggyűlést kell tartani. Azt viszont, hogy mikor tartják, mivel foglalkozik a beszámoló és milyen más napirendet tárgyalnak az adott helyen szükséges eldönteni. Az értékelésben azt ajánljuk, hogy az országos pártértekezlet óta eltelt időszakra tekintsenek vissza. Vizsgálják meg — a pártértekezletek állásfoglalásainak figyelembevételével — meddig jutottak ott helyben a megújulásban, milyen a tagság közérzete és hangulata? Hogyan éltek és akarnak élni az önállósággal, mire irányuljon a figyelem a jövőben. Az elemzések alapján konkrét feladatok fogalmazódjanak meg, illetve szülessenek elhatározások a megvalósítást segítő eszközökről, módszerekről és pártmegbízatásokról. Ha a tagyűlés indokoltnak látja a végrehajtáshoz a személyi feltételek javítását, kerüljön sor a vezetőségek megújítására is. — A párttagság tehát vitatkozzon, politizáljon. Igen ám, de az eszmecsere párttalanná is válhat. Mire irányuljon az alapszervezetek figyelme, miben várnak tőlük véleményt, hogyan segíthetnek a központi pártszerveknek? — Az MSZMP 1988 májusi értekezlete állásfoglálásának szellemében úgy döntött a Központi Bizottság, hogy tervezet készüljön a munkahelyi és lakó- területi pártalapszervezetek szerepéről, tevékenységéről, valamint a párt választási rendszerének átalakításáról, s ezt vitassa meg a párttagság. Ezek a kérdéskörök szorosan összefüggenek a párt vezető szerepe érvényesülésének újragondolásával, a magyar társadalom, benne az egyén jövőjével, ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy erre az eszmecserére mozgósítsuk megyénk párttagságát, politizáló közvéleményét. Az alapszervezeti viták időpontja — a KB állás- foglalásának megfelelően — január és február legyen. A megyei pártbizottság márciusban alakítja ki ezekben a témákban — a tapasztalatokat figyelembe véve — álláspontját. Biztosítani kell a pártagság közvetlen és aktív részvételét a politika formálásában, mivel ez szolgálja az eredményesebb működést, a megújulást, az akcióképességet, az egység újrateremtését és a pártdemokrácia érvényesülését. Választ kaphatunk sok kérdésre, mindenképpen kifejeződésre kell jutnia a párttagság akaratának. A Központi Bizottság arra számít, hogy döntéséhez hasznos javaslatokat, segítséget kap. — Ez már lényegesen konkrétabban hangzik. De nélkülözhetetlen itt is valamilyen kiindulópont, amely pro és kontra vélemények megformálására indít. Kézhez kap-e ilyet a párttagság? — Nagyon is konkrét kérdésekre vár választ a Központi Bizottság. Ezek a következők. Milyen módon erősíthető az alapszervezetek tevékenységében a politizáló és a mozgalmi jelleg? Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a párt tagjai aktívabban, cselekvőbben bekapcsolódjanak a lakóterületi politikai közéletbe? Milyen szervezeti eszközök segítsék ezt elő? Elegendő-e, ha a párttagok csak munkahelyi és alapszervezeti keretekben gondolkodnak? Milyen feladatok és kötelezettségek vannak és lesznek a lakóterületen? Milyen szervezeti megoldások, munkaformák szükségesek a lakóterületi pártmunka lényeges megjavításához? Rendelkezünk-e ezekhez megfelelő feltételekkel, vagy ezek megteremt- hetők-e? A vita meghirdetése a párton belül már megtörtént, a közeli napokban minden párttag megkapja egy kis füzetben a vitaanyagot. — Nemegyszer megfogalmazták az elmúlt időszakban a különböző eszmecserék résztvevői, hogy nem tudják, hogy az általuk megfogalmazottak továbbjutnak-e. Gondoltak-e arra, hogy nyilvánosságra hozzák a nézetek egy részét? — Igen. A vita nyilvánossága érdekében folyamatosan tájékoztatást adunk a párt megyei lapjában, a Népújságban. Ázt szeretnénk, ha megjelenne tudósítás az alapszervezeti vitákról, de egyedi, egyéni vélemények is napvilágot látnának. A disputát — mint már említettem —, a megyei pártbizottsági ülés összegző állásfoglalása zárja le. Minden egyes párttag részvételét a vitában kötelezővé tenni nem lehet, de szeretnénk, ha éreznék: minden véleményre szükség van, hiszen érdemben járulhat hozzá a meghirdetett témákban a döntés kialakításához. G. L. Apa és leánya, talpra állás előtt ... A kékesi tévétoronynál . . . Tél a Mátrában Egy kis melegítő a síelőknek . . . Működik a felvonó, hozza a lesiklókat . . . (Szabó Sándor felvétele — MTI)
