Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 11. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 13., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 Útlevél és pénz Egy évvel ezelőtt a felszaba- dultság érzete töltötte el az ország népét: van űtlevelünk! Ám a szabad mozgást biztosító okmány valójában csak most került a birtokunkba, csak mostantól léphetjük át az országhatárt minden kötöttség, feltétel, minden bürokratikus előkészület nélkül, amikor nem kell a kilépéshez legális forrásból származó 3000 forintnyi konvertibilis valuta. A világútlevél nyomán Ausztriába induló autókaravánok hosz- sza megdöbbentette a devizahatóságot, és — amikor már minden jóérzésű állampolgár értetlenül szemlélte, hogyan engedik kiáramlani az országból a dollár- milliókat — lépni kényszerült. Megengedte, hogy ne két—, hanem négyezer forintnyi konvertibilis pénzt tartsunk magunknál: hogyha nincs legális (legalizált) pénzünk, akkor is utazhassunk; hogy utazási számlánkon lévő pénzünkből itthon is vásárolhassunk. Feltéve, hogy előbb egy évig a bankban tartjuk. Az engedelmes állampolgár ilyenkor köszönetét mond. A gondolkodó állampolgárban viszont további kételyek munkálnak. Nem útlevelének értékét vonja kétségbe — az most már valóban „felnőtt” útlevél. De a devizagazdálkodás reguláin legalábbis elgondolkodik. Ha az a cél — márpedig nyilván az —, hogy az állampolgárok ilyen-olyan úton szerzett valutája itthon maradjon, akkor vajon miért kell egy évet várni, s miért nem lehet azonnal vásárolni az utazási számlákon lévő pénzből? Ha a devizagazdálkodás tudomásul veszi, hogy az állampolgárok sok száz millió dollárhoz jutnak, azt egyre-másra kiadják, és számlájukra újabb pénz kerül, akkor miért, hogy csak behunyja fél szemét, de papírforma szerint ma is tiltja, hogy bárminemű szolgáltatásért — hát még forintért! — idegen valutát elfogadjunk? Miért, hogy rendelkezései görcsösek, megoldásai félmegoldások? Kinek a dollár, kinek a forint Bizonyára van ebben a gör- csösségben hatalomféltés is, hiszen a szigorúan központosított devizagazdálkodás egy ember- csoport számára nem kis hatalmat jelent. De, számomra kétségkívül, van benne indokolt aggodalom is. Aggodalom a kettős valutarendszer kialakulása miatt, és aggodalom az állami devizabevételek csökkenése miatt. Való igaz, ha mind nagyobb számban nyílnak itthon csak konvertibilis valutáért árusító boltok, áruházak, akkor azok valósággal elszívhatják a jobb árut a forintos boltokból. Legalábbis azt a jobb árut, amiből nincs elegendő, és a jobb árukból nálunk gyakran nincs elegendő. Előállhat egy olyan helyzet, amelyben a hiányzó cikkekhez csak azok jutnak hozzá, akiknek idegen valutájuk van, s azok nem, kiknek csupán forintjuk. Bár ez részben ma is így van — hisz külföldre vásárolni is csak az utazik, kinek márkája, schillingje, dollárja van — a ténnyel kevésbé kell szembenézni akkor, ha a vásárlás külföldön történik. És való igaz: minél több itthon is a csábító, de csak idegen valutáért kapható áru, annál értéktelenebbnek bizonyul a forint, annál értékesebbnek a konvertibilis valuta. Jogos, indokolt a központi devizagazdálkodásnak az az aggodalma, hogy engedményei nyomán csökkenhetnek a maga, tehát az állam devizabevételei. Ez súlyos veszély ilyen mértékű eladósodottság mellett. De vajon mennyivel csökkenhetnek? És amennyivel csökkenhetnek, az miként aránylik az ország összes devizabevételéhez, az ország ösz- szes adósságához? (Az adósság- állomány 17 milliárd körüli, az utazási számlákon lévő pénz 100 millió dollár alatti, az otthon, illetve a külföldön tartott lakossági pénz összege ismeretlen.) Merre megy a devizakaraván? Valós veszélyek tartják görcsben a központi devizagazdálkodást, de — érzésem szerint — a veszélyérzet, a félelem túlzott. Különösen akkor, ha szembeállítjuk az állampolgároknak azzal a természetes igényével, hogy joguk legyen eldönteni, mikor, mire adják ki pénzüket. Akár forint az a pénz, akár más valuta. Ezért az elsődleges ésszerű lépés az lenne, ha nem különböztetnék meg a devizaszámlákat az utazási számláktól, hanem azokat összevonnák és egyenlően kezelnék. Nem kötnék ki az egyéves várakozási időt, mert az csak az ausztriai boltok további virágzását, s nem a hazai devizagazdálkodást segíti. Hogyha kikötik, akkor az állam egy évig használhatja azt a százmillió dollárt, ami az utazási számlákon van? Meglehet. Ám az is meglehet, hogy ez hiú remény: az emberek nem várnak, hanem ma veszik meg, amire szükségük van. Ha itthon nem lehet, hát külföldön. S ott vagyunk, ahol a part szakad. Ázaz, mégsem egészen ott. Egy kicsit előbbre vagyunk: igazi útlevelet tarthatunk a zsebünkben. És mozdultunk néhány tapodtat a devizaregulákkal is. Illetékes helyről ígéret hangzott el: két új áruházat nyitnak, melyben most már kifejezetten nekünk, s nem a turistáknak kínálnak kelendő árut konvertibilis valutáért. Ez utóbbival kapcsolatban azonban meg kell jegyezni: rejtélyes módon egyiket se Budapesten nyitják. És a dolgot nem is sietik el, mondván, úgyis a bankban kell tartania pénzét annak, aki utazási számláról kíván vásárolni. Én a magyar államnak és a magyar állampolgárnak drukkolok. Annak, hogy az állam felismerje: ha állampolgárai gazdagodnak, akkor az ország, az állam is gazdagszik. Ha ugyanis ezt felismeri, mindjárt más szemmel nézi mindazt, ami a valuta körül folyik. És az új látásmód cselekvésre készteti. Netán arra, hogy az utazáshoz szükséges pénz hasonlóképpen a zsebükben lehessen, mint az utazáshoz szükséges útlevél. Gál Zsuzsa Importot pótol az új hazai árpafajta Hazánkban már nagyüzemi körülmények között, míg Ausztriában és Angliában egyelőre kisparcellás kísérletekben vizsgázott sikerrel a legújabb hazai nemesítésű, tavaszi árpafajta, a GK Isis. A Gabonatermesztési Kutatóintézet táplánszentke- reszti kutatóállomásán előállított, két évvel ezelőtt elismert fajtát az idén már mintegy ötezer hektáron vetik a dunántúli gazdaságok, így egy év múlva várhatóan nagy mennyiségű vetőmag áll a hazai gazdaságok rendelkezésére. A hazai nagyüzemek évek óta csaknem kizárólag külföldi árpafajtákat vetnek, ennélfogva a GK Isis, a jelenleg egyetlen magyar előállítású tavaszi árpafajta jelentős importot pótolhat. Nagy termőképességű, korán érő, alacsony szárú, kiváló állóképességű, kifejezetten nagyyüzemi fajta, amely a tartós esőben sem dől meg, s az aratás elhúzódását veszteség nélkül tűri. Söripari feldolgozásra és takarmányozásra egyaránt alkalmas. Néhány éven belül az egész országban elterjesztik. A táplánszentkereszti gabonakutatók egy új őszi árpafajtának a nagyüzemi elterjesztését is megkezdték. A GK Omega a minősítés szerint hazánkban jelenleg a második legjobb fajta, vele egy tizenöt éves árpafajtát váltanak föl. Növekszenek a feszültségek Eredmények és feladatok a Mátravidéki Fémművekben A tavalyi év — bizony — nem kevés nehézséget hozott a különféle termelőegységek számára. Nos, e megállapítást vallják a Mátravidéki Fémműveknél is. Az 1988-as esztendő tapasztalatairól, valamint az 1989-es tennivalókról beszélgettünk Németh László vezérigazgatóval. — Már a múlt év előkészítésekor végzett elemzések — mondja — egy nem könnyű, csökkenő eredményt biztosító, több feszültséget tartalmazó időszak eljövetelét jelezték. A lehetőségeket számbavéve, ezek figyelem- bevételével épp ezért szerényebb célokat határoztunk meg. Jól érzékeltük, hogy még ezek elérése is csak az eddiginél következetesebb, jobb munkával oldható meg. Meghatározónak tartottuk költségeink csökkentését, a termelési feladatok maradék nélküli megvalósítását, az ehhez szükséges alapanyagok biztosítását. Elmozdulást vártunk a termék- szerkezet fejlesztésénél és a technikai színvonal emelését segítő beruházásoknál. Ám a zárás alkalmával csak szerény eredményekről számolhattunk be. A termelési tervünket nem tudtuk teljesíteni. Folyóáras, befejezett ipari termelésünk 2320 millió forint, ami közel 70 millióval kisebb a vártnál. Ha a termékcsoportokat vizsgáljuk, megállapíthatjuk: visszaesett az alumíniumtubus, a koronazár, továbbá egyes típusú láncok gyártása. Szocialista exportunk lényegében megegyezik a tervezettel. Kedvezően alakult rubelelszámolású kivitelünk, amely a tervhez viszonyított 36 százalékos növekményt mutat. A kivitel jövedelmezőségénél — mindkét relációban — romlás következett be, amelynek döntő oka a kötésárak növekedését jelentősen meghaladó alapanyag-áremelések és a szocialista exportszabályozás. — E sok bizonytalanság, a kedvezőtlen hatások és a csökkenő munkateljesítmények milyen vállalati eredményhez vezettek? — E szám hozzávetőlegesen 70 millió forint, amely csupán 21 százaléka az 1987-esnek. Költségeink — gondolok itt az anyagokra és az élőmunkára — tovább növekedtek, s ezt megtakarításaink csak mérsékelték. Tavaly a dolgozói létszám nagyobb arányban nem változott. A keresetszabályozás és a munkateljesítmények együttesen azt eredményezik, hogy az itteni átlagkereset 1988-ban 3,5 százalékkal nőtt. Pozitív, hogy átlag feletti emelésben részesültek szakembereink és a pályakezdők. A megelőző évtől eltérően biztató változás következett be fejlesztéseinknél, beruházásainknál. Beindult új termékünk, az aerosol- szelep tömeggyártása és a műanyag alkatrészek kísérleti előállítása. Gyakorlatilag az összes elképzelt beruházást megvalósítottuk. Összefoglalva tehát a tavalyi gazdálkodásunkat... A vártnál és lehetségesnél kisebb sikerek, reményre jogosító fejlesztések. — Ilyen körülmények közepette mit mutathatnak fel a dolgozók szociális-jóléti ellátásával kapcsolatosan? — Ezt tervszinten, az eredményeinket meghaladó mértékben biztosítottuk. Említhetném itt — többek között — a munkakörülmények javítását, egy korszerű szociális blokk kialakítását, üdültetéseinket, továbbá felelősségteljes tevékenységet végző üzemegységügyi szolgálatunkat. Úgy vélem, mindezeket jó érzéssel nyugtázhatjuk. Célszerű szólni még azokról a tényezőkről is, amelyek ténykedésünket befolyásolták. Már csak azért is, hogy megelőzzük a pesszimizmust, s biztosítsuk az idei célkitűzések eléréséhez nélkülözhetetlen cselekvést. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: tudtuk, hogy 1988 a gazdaság meghatározó, nehéz éve. Olyan periódus, ahol a termelőegységeknek számolni kellett a piacok beszűkülésével, az anyagellátási gondokkal, a támogatások csökkenésével. Tisztában voltunk azzal is, hogy nélkülözhetetlen a költségek csökkentése, a vezetés korszerűsítése, a szervezettség és érdekeltség javítása, az együttműködés erősítése. Az e kérdéseknél megtett és folyamatban lévő intézkedéseink nem voltak kellő hatékony- ságúak. Sokakkal nem tudtuk megértetni, elfogadtatni a változás és változtatás szükségességét, s a menetközbeni kihívásokra nem a szükséges módon reagáltunk. Summázva: hiányzott az egységes, eredményes cselekvés. — Kérem, mondjon egy-két példát arra, hogy mik is akadályozták a munka zavartalanságát... — A lakosság vásárlóerejének csökkenése következtében a termékeink iránti belföldi kereslet is csökkent. Ez elsődlegesen az aerosolospalack-gyártásunk (Fotó: Szántó György) visszaesését eredményezte. Szinte megoldhatatlan helyzetet teremtett a hazai kohászati alapanyag-ellátás. Ott tartunk, hogy egyetlen termékünkhöz sem lehet a termeléshez szükséges, belföldi anyaghátteret biztosítani. Ilyen körülmények között rendkívüli erőfeszítéseink ellenére is akadozott az anyagellátás. Ráadásul a szükséges ’’importkellékek” biztosításához 2 millió dollár nagyságrendű kerethiányunk volt. Ennek következtében gondjaink akadtak az ónozott lemezekkel, valamint az aerosol- szelep-gyártáshoz szükséges alkatrészek beszerzésével is. Ezek hátráltatták termelőegységeink tervteljesítését. Utóbbit befolyásolta, hogy a megelőző évekhez képest jelentősen gyarapodott a betegség miatt kieső napok száma is. Emellett negatívan hatott az, hogy tubustermelésünk számottevően visszaesett, dacára annak, hogy a feltételek biztosítása ezen termékünknél megfelelő volt. De súlyosan érintett bennünket az államközi szerződésekben szereplő szocialista exportszabályozókból bekövetkezett veszteség is. Ugyancsak kedvezőtlen volt, hogy a tervezett 90 millió helyett közel 170 millió forint nagyságrendű alapanyag-áremeléssel kellett szembenéznünk. Tavaly tehát első alkalommal érezte az itteni kollektíva a saját bőrén a népgazdaság helyzetéből, a stabilizációból származó negatív hatásokat. Ezeket nem lehetett kivédeni. A nehezebb helyzetben felerősödtek gyengeségeink. A keresetszabályozás múlt évi rendszere, a személyi jövedelemadó bevezetése, a meggyökeresedett érdekeltségi rendszer nálunk is teljesítményvisszaesést okozott. — Gondolom, most az a legfőbb feladat, hogy körültekintően értékeljék a tapasztalatokat, ezt követően pedig megállítsák a visszaesést, s keményebb, következetesebb munkával megteremtsék a ”felemelkedést...” — Valóban, s ezek szellemében alakítjuk ki az 1989-es elképzeléseket. Idén alapkövetelmény lesz a vállalati eredmény és vagyon gyarapítása, mégpedig hatékonyabb termeléssel, irányított költséggazdálkodással, fizetőképességünk fenntartásával. A lehetőségek és a szükséglet száz- százhúsz millió forint eredmény tervezését indokolják. A termelés csökkenése helyett 5-6 százalékos növekedést remélünk. A szocialista piacokra 180-210 millió, míg a nem rubelelszámo- lásúakra 150-200 millió forint közötti termékszállítást képzelünk el. Az aerosolszelepből öt- ven-hatvanmillió forint értékű termelést irányoztunk elő. Az alumíniumtubussal kapcsolatban el kell érnünk, hogy minden jövedelmező rendelést a kért időben teljesítsünk. Az elgondolásainkat 1989-ben változatlan létszámmal kívánjuk valóra váltani. Mai ismereteink alapján dolgozóink éves keresetét 5 százalékkal növelhetjük majd. Arra törekszünk, hogy az 1987-ben megkezdődött műszaki-technikai megújulás folytatódjék. Ennek érdekében beruházásokra mintegy 50-70 millió forintot fordítunk. Szociális-jóléti ellátásunk csekély mértékben csökkenni fog. Á várható szabályozóváltozásokat is figyelembe véve, halaszthatatlan egy új, a nagyobb kollektívákat és az egyéneket is érintő érdekeltségi rendszer bevezetése, ugyanis az eddigi nem volt kellőképpen ösztönző hatású. S még valami... Előre kell lépnünk a selejtveszteségek- kel összefüggésben csakúgy, mint a mind jobb minőség elérése terén, s van mit tennünk a munkafegyelem vonatkozásában is. — Ez bizony nem kevés tennivaló... Van rá reális esély, hogy a megfogalmazott célokat ténylegesen el is érik majd? — Nézze, azzal tökéletesen tisztában vagyunk, hogy ismételten nehéz körülmények közepette kell tevékenykednünk. Épp ezért csakis abban az esetben számíthatunk sikerre, ha a felső szintű vezetőktől kezdve a gyártósorokon munkálkodókig, mindnyájan hatékonyabban és jobban dolgozunk, s nem hiányzik a rugalmas alkalmazkodás sem' Sárhegyi István Nevén nevezik a „gyereket” — Nem lesz könnyű hozzájutni — Az utolsó év átlagkeresetének 50-70 százaléka — Szakképzetlenek nehéz helyzetben Ki; 9ély A „gondoskodó államról” alkotott újabb illúziónk veszett el azzal, hogy a korábbi „becézge- tések” (elhelyezkedési támogatás, felmondási idő meghosszabbítása) helyett végre nevén nevezve a gyermeket, január 1-től a kormány bevezette a munkanélküli-segélyt. Indokként szerepel a közleményben, hogy a felgyorsuló szerkezetváltás az eddiginél lényegesen nagyobb munkaerő- mozgással jár. Magyarán: jóval többen veszítik el állásukat, mint eddig, és egy részük — sajnos — nemigen fog néhány nap alatt megfelelő újat találni. A segélyhez jutás feltételeiről és menetéről, a munkaügyi szolgáltató iroda megnövekedett feladatairól Zöldi Sán- dorné irodavezetőtől kértünk tájékoztatást. Nos, a legfontosabb kitételek: az részesülhet a juttatásban, akinek munkaviszonya egy évnél rövidebb ideje szűnt meg, és igazolni tudja, hogy az utolsó három év alatt legalább 18 hónapot dolgozott. Nézzük konkrétan, mit kell tennie annak, aki igénybe szeretné venni ezt az áthidaló támogatást. Először is, a fentieken túl igazolnia kell, hogy nem tudták átképzésbe bevonni, hogy nincs rendszeresen annyi jövedelme, ami elérné a minimális bér szintjét. A segélykérelemhez a lakóhely szerinti illetékes közvetítő irodában be kell mutatni a személyi igazolványt, a munkakönyvét, a MIL-lapot és az adóigazoló nyomtatványt, valamint igazolást az átlagkeresetről és a munkaviszonyban eltöltött időről. Ezután egy listát állítanak össze a szóba jöhető munkahelyekről, melyeket a kérelmezőnek végig kell járnia. Jó esetben talál a képzettségének vagy korábbi munkakörének megfelelő állást. Ha ilyenre akad, akkor kötelessége elfogadni, ellenkező esetben nem kap segélyt. Ha valóban nem szerepel ilyen a kínákörül latban, még másfél órás utazás- nyi távolságban sem, akkor töltik ki a kérőlapot, melynek alapján záros határidőn belül döntést hoznak ügyében. A szakképzet- len dolgozók kötelesek elfogadni a számukra szervezett közhasznú munkákat is, ellenkező esetben szintén nem jogosultak a segélyre. A konkrét összeg az utolsó évi átlagbér ötven százaléka akkor, ha az illető „kilépett” bejegyzéssel távozott előző vállalatától, és 70 százalék, ha ennél enyhébb minősítés található a munkakönyvben. Láthatjuk tehát, hogy nem könnyű hozzájutni ehhez a juttatáshoz, ám ez érthető, hiszen a cél nem az, hogy munkaképes társaikat nagy számban tartsák el az aktív keresők, hanem az, hogy valóban csak azok kapják (maximum egy évre), akik számára más elfogadható megoldás nem kínálkozik. A megyei munkaerő-szolgálati irodán, a gyöngyösi, hatvani és hevesi kirendeltségeken és a nagyközségekben működő közvetítőhelyeken felkészültek arra az eshetőségre, hogy mind többen veszik majd igénybe szolgáltatásaikat. Komputeres nyilvántartás is segíti az ügyintézők munkáját (Fotó: Koncz János)
