Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. január 7., szombat

MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS

7.

Kutatók szfinx-árnyékban

„Ásatások teszik híressé az egyiptológiát”

Beszélgetés dr. Kákosy László egyetemi tanárral

Ha az észak-afrikai országról, Egyiptomról esik szó, rögtön feltűnik: a fáraók kora még most is erősebben él az átlagemberek tudatában, mint az Arab Köztársaság csipkés-me- csetes iszlám világa. Ehhez hozzájárultak a piramisok, a titokzatos, kőből épült oroszlán-ember szörnyalak, a szfinx, no meg a néhány évtizeddel ezelőtti lektürkiadvánvok az ásatások rejtelmeiről, a fáraók átkáról.

Néhány év óta azonban a honi régészet iránt érdeklődők, hosszú évtizedes szünet után, ismét magyar régészexpedíciónak szurkolhatnak: dr. Kákosy Eászló egyiptológus, egyetemi tanár vezetésével az ókori kelet kutatóiból, régészekből, antropológusokból álló csapat kutat az észak-afrikai sivatag pora alá temetett írnok, Dzsehutimesz sírkamrájában.

Az expedíció vezetője az elmúlt napokban nagy sikerű, számos érdeklődőt vonzó élmény- beszámolót tartott az Egri Ifjúsági Ház klubtermében. A sikeren maguk a szervezők is meglepődtek, hiszen majdnem szűknek bizonyult a helyiség, oly sokan gyűltek össze nemcsak fiatalok, hanem idősek is, akik közelebbi ismeretséget kívántak kötni e nem mindennapi munka műhelytitkaival. Ebből az alkalomból beszélgettünk el az ókori közel-kelet kutatójával, dr. Kákosy Lászlóval, akinek a neve a téma iránt érdeklődők körében nem ismeretlen, hiszen számos értékes könyv tanúskodik filológiai munkásságáról, hogy csak kettőt említsünk: aRéfiai, Varázslás az ókori Egyiptomban.

— Professzor úr, Ön számos újságcikkben számolt be az egyiptomi terepmunka körülményeiről, Dzsehutimesz sírjának feltárásáról, no és az ezt megelőző szervezőmunka nem éppen szívderítőnek és biztatónak tűnő viszontagságairól. Az egyik újabb keletű publikációjában meg is említi, hogy hazánknál sokkal nehezebb anyagi körülmények között lévő országok is tartanak fenn kutatóintézetet Kairóban, csak épp mi nem. A jövőben lát-e „felhőtlenebb” égboltot, zökkenőmentesebb munkavégzési lehetőséget?

— Valóban eddig mintegy három és fél hónapot ástunk kint Egyiptomban, a többi időt az elkövetkezendő év munkálatainak a menedzselésével kellett töltenem. Nos, most úgy tűnik, 1989- re már biztosítottak az anyagi feltételek, sőt hosszú évek tárgyalásai, meggyőzése talán sikert eredményez, hiszen egy vállalat — amelyet most még nem kívánok megnevezni — öt évre biztosítja a szükséges pénzfedezetet. Am mindenképp egy célunk lehet: magyar tudományos csoport kialakítása Kairóban. Ez annyit jelentene, hogy egy egyiptológus állandóan az észak-afrikai metropoliszban tartózkodna, így ott maradhatna a felszerelésünk, és folyamatos lenne a kapcsolat az Egyiptomi Régészeti Intézettel is. Ugyanis eddig állandóan hurcoltuk magunkkal a több millió forint értékű műszaki berendezéseket. S ha létrejönne ez a rezidencia, akkor ez az állandó kiadásainkat is csökkentené.

— Az önök munkája révén a közvélemény érdeklődésének

gyújtópontjába került az egyiptológia. Ám még így sem veheti fel a versenyt az orientalisztika iszlám- és balkánkutatási, no meg a kelet-ázsiai stúdiumaival. Az utóbbiak úgy tűnik, népszerűbbek, s tudománytörténeti szempontból is híresebbek.

— Kétségtelenül így igaz, de hadd használjam ki az alkalmat, s szóljak néhány szót az ókorike- let-kutatás történetéről. A magyar egyiptológia atyjának Mahler Ede tekinthető, a század első éveiben ő alakította a tanszéket. 1928-ban nyugdíjazták, majd meg is szűnt ez a munka- csoport. Dobrovits Aladár és Wesetzky Vilmos munkássága nyomán újjáéledt, majd a hetvenes évektől Hahn István vezette tanszék irányítását 1979-ben vettem át. Alapelvem, az ásatások teszik híressé munkánkat. Fontosak a filológiai feldolgozások is, de haszonszemléletű korunkban csupán ebből fenntartani magunkat nem tudjuk. Jómagam 1964-ben jutottam el először a Núbiai-sivatagba a lelet- mentő ásatásokra, ugyanis az asz- szuáni víztároló építésének megkezdése előtt számos műkincset mentettünk át nemzetközi összefogással a mai kor emberének. Ezután 19 évnek kellett eltelni, hogy visszatérhessek vágyaim földjére. Ennek az erőfeszítésnek a krónikája már ismert az érdeklődők előtt. Sokan úgy gondolják, igen távol áll a magyarságtól mind időben, mind érdeklődésben az ókori kelet, pedig tévednek. Krisztus után az I., II. században a Pannon provincián állomásozó rómaiak őriztek egyiptomi szobrokat, kultikus

tárgyakat maguknál. Sőt a szombathelyi ízeum, Izisz-szentély) arról tanúskodik, hogy e vallásos kultusznak is voltak hívei a légionáriusok közt.

— Ha valaki tudományos elhivatottságot érez e rendkívül szép, ám ugyanakkor nagyon nehéz tudományág iránt, beiratkozhat az ELTE ókori kelet tanszékére, s felveheti az egyiptológiát, mint ,,B” szakot. Mi alkotja az itteni képzés gerincét?

— Mindenekelőtt a nyelv. Meg kell tanulniuk öt év alatt a hieroglif írás hieratikus, démotikus változatának olvasását, s az ehhez szükséges kopt nyelvet, ezenkívül magas szinten el kell sajátítani a szakirodalom olvasásához az angolt, németet és franciát is. Mostanában a megnövekedett érdeklődés érezhető. Magánemberek és vállalatok is felajánlják segítségüket ahhoz, hogy zavartalanabbul végezhessük terepmunkáinkat. 1983-ban a Magyar Média és az Innofi- nansz jóvoltából kezdhettük meg Dzsehutimesz örök lakhelyének kiásását, és ha már a pártfogókról esik szó, külön meg kell emlékeznem a kairói Magyar Kereskedelmi Kirendeltség önzetlen, baráti segítségéről. Nélkülük aligha jutottunk volna idáig is.

Míg a december a számvetések ideje, addig ez a hónap a magyar expedíció tagjainak az utazási előkészületeké. Januártól ismét folytatják feltárásukat. Kívánjuk, ne csak Izisz és Ozirisz szelleme segítse őket . . .

Soós Tamás

Egy diszkós

A diszkósok közül elsőként — megkapta a Művelődési Minisztérium Szocialista Kultúráért kitüntetését.

— Ki vagy, és mivel foglalkozol, Arató András?

— Ha arra kell felelnem, miként kerültem a diszkó területére: 1974-ben a Közgazdaságtudományi Egyetem emeleti klubjában egy amatőr versenyt nyertem meg. így kerültem a pályára. Ezt követően a Műszaki Egyetem E — ezres — klubjában, illetve a kiliánte- lepi és a balatonföldvári Expressz- táborban tartottam, több ezer fiatal előtt a műsoraimat.

— Hogyan ívelt tovább a megkezdett pálya?

— A moszkvai olimpián, 1980- ban, művészküldöttként képviseltem Magyarországot. 1982-től 1985-ig az Eötvös Klub házigazda-műsorvezető tisztét tölthettem be, 1984-től a velencei ifjúsági üdülőközpont diszkósaként és művészeti vezetőjeként — napjainkig — több mint háromszázezer fiatal szórakozásáról gondoskodtam.

— Láttunk a Városligetben is . . .

— Nem véletlen: évek óta a majális központi színpadának felelős műsorszerkesztője és közreműködője vagyok. 1983-ban és 1984- ben egy sor ifjúságpolitikai, kulturális és sporteseményt, olyanokat, mint a békedemonstrációt, az Aranyjelvényesek az olimpiáért akció szabadidős, kulturális programjait, az egyetemisták, főiskolások országos turisztikai találkozóját, az országos diákjárók turisztikai találkozóját szerveztem, bonyolítottam. Olykor kulturális küldöttségek tagjaként utazom a szocialista országokba. De sorolhatnám tovább is, mert ez mind a tisztem, vagy tisztem volt. A Magyar Rádióban a Zenerulett című műsor ad fórumot számomra.

— Mit tartasz a fő elfoglaltságodnak?

— Jelenleg az Esti Hírlap kulturális rovatának pop-rock szakírója vagyok. Szombat esténként, mint egy bolygó, vissza-visszatérek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol immár a közönség igénye nem a kis klubba, hanem az aulába vitette a programot — ott ugyanis több ezren elférnek egyszerre.

L.J.

Manzu, a modem reneszánsz szobrásza

Szobrok— a szó igazi, hagyományos értelmében. Nemesek, hajlékonyak,egyszerűek, szemet gyönyörködtetőek. Tárgyuk is világos, érthető, élvezhető: játszadozó gyerekek, táncoló lányok, imádkozó kardinálisok, ölelkező szerelmesek és karakteres portrék.

Szobrok — nem holmi forgó, villogó, funkciójukat vesztett fémszerkezetek, de bronzból, márványból, kőből faragottak. Izmusokkal terhes korunkban fi- guratív, az ember testiségét, a humanitást dicsőítő alkotások. Giacomo Manzu szobrai. Man- zué, aki Michelangelo, Leonardo, Bemini világához, a reneszánszhoz nyúlt vissza. Aki fafaragó kézművesből lett a világ egyik legjobb szobrásza.

Leírta, s egész életművével megvalósította természetelvűsé - gét: „Ne féljetek a természettől, nem akadályoz benneteket! Dolgozzatok a természethez híven, s még ha utánozzátok is, újat alkothattok, mert az eredmém nem a külsőségekben, hanem abban van, ami bennetek rejtőzik.”

Manzu Bergamo szülötte. Nyolcvan éve, 1908. december 24-én látta meg a napvilágot. S az autodidakta szobrász tanár lett a milánói képzőművészeti akadémián. Oszkár Kokoschka a salzburgi Schule des Sehens plasztikai osztályának vezetését bízta rá. 1948-ban, a Velencei Biennálé szobrászati nagydiját nyerte el. 1950-ben megnyerte a római Szent Péter Bazilika bronz kapujának pályázatát. A háború és a béke szimbólumát örökítette meg a rotterdami dóm bronz kapuján. Megmintázta XXIII. János pápát, festő barátját, Oszkár Kokoschkát, Bamard szívsebészt. 1966-ban Lenin-békedijat

Giacomo Manzu a reneszánszhoz nyűit vissza

kapott, s nagy sikerrel szerepelt moszkvai, leningrádi kiállításokon.

Érzékenyen és érzékien mintázott szobrai a megújított reneszánsz mesterművei. Az örökkévalóság hangulatát árasztó kardinális szobrai fogalommá lettek. Degas hangvételével rokon táncosnői a világ nagy múzeumainak féltett kincsei. Hatalmas márványszobra, a nagy szerel

mesek az érzések örökkévalóságáról vall. Festőién szép plasztikái közül talán a legszebbek második feleségéről, Ingéről mintázott táncosnők, aktok, portrék. Aranyból készült érmek, kisplasztikák, ékszerek tanúskodnak róla, hogy Manzu ötvösművésznek is kiváló.

K.M.

Vaskohászok barátsága

A bükki Garadna-völgy ben áll az a bárom méter magas rozsda- mentes acélgömb, amely a magyar és csehszlovák vaskohászok barátságának emlékműve. Az alkotás a kladnói üzem alkotó- csoportjának munkája.

(Fotó: Kozma István — MTI)

Mindennapi nyelvünk

Egyre gyakrabban lobbyzunk ...?!

Politikai közéletünk szóhasználatának egyre gyakoribb jelensége és gyakorlata, hogy egy angol eredetű szócsalád éppen napjainkban válik divatossá, s még azok is tollúkra és ajkukra veszik a lobby, lobbyz, lobbyzás, lobbyzmus, lobbysta szóalakokat, akik nem ismerik e megnevezések pontos fogalmi tartalmát és használati értékét. Leírásukban is sok a következetlenség: a legtöbbször az írásképet sem idomítják a magyar nyelvhez: lobby, lobbysta, de találkozhatunk a lobbi, lobbizik, lobbista írásformákkal is.

Hogy milyen beszédhelyzetekben és szövegkörnyezetekben vállalnak közlő, kifejező szerepeket, arról példatárunk bizonykodik. A Nemzeti Színház ügyével kapcsolatos riport szövegében olvashattuk ezt a szöveg- részletet: „A Nemzeti Színháznak nincs igazán lobbyja. Noha a lakosság széles rétegei akarják, hogy legyen a Nemzeti Színház, de ez a réteg ebben az ügyben nem fog lobbizni, de azért sok ezer lobbista nyúlt a zsebébe.” (Magyar Hírlap, 1988. nov. 4.). — A magyar felsőoktatásról írt közleményből is érdemes idéznünk ezeket a mondatokat: ,,A művelődésügynek nincs lobbyzd., pedig sokan benne vannak az országos kormányzati szervekben, tehát minden lehetőség megvolna, hogy ez a réteg (rektorok, professzorok) erős lobbyvá szerveződjön. Mégsincs művelődésioktatási lobby” (Magyar Nemzet, 1988. nov. 23.).

A lobby szó szerepkörének bővüléséről tanúskodnak ezek a szövegrészietek: „Más társadalmi erőkhöz képest az ifjúsági lobby nem elég ütőképes” (M. Nemzet, 1988. nov. 17.). — „Tény, hogy a házgyári lobby a magas épületek arányának növelésében volt érdekelt” (M. Hírlap, 1988. nov. 11.). A Közvéleménykutató Intézet belső életének problémájáról írt interjú szövegéből is érdemes idéznünk ezt

a részletet: „a mi érdekünk: a lehető leghitelesebb képet adni, legyen a megrendelőnk a kormányzat, a párt, mi nem lobbizhatunk"(M. Nemzet, 1988. nov. 26.).

Az átlagolvasók köre elbizonytalanodik ezeknek a jelzős szerkezeteknek jelentéstartalmát és használati értékét illetően: „álszakember-lobbyk”, „informális lobbik” (M. Nemzet, 1988. nov. 24., nov. 29.). Az Élet és Irodalom hasábjain megjelent Magyar lobby című interjú sajátos értelmezését adja az angol lobby szónak: „Bűnös gyakorlatnak számít nálunk a lobbyzás, kevés kivételtől eltekintve” (1988. dec. 2.).

Ennek alátámasztására szolgálnak ezek az értelmezési változatok: titkos érdekszövetség, informális nyomásgyakorlás, döntésbefolyásolás stb.

Az angol szó eredeti jelentésváltozatai: parlamenti előcsarnok, folyosó, az érdekcsoportok kijárói, ügynökei. A megvesztegetés, a fenyegetés jelentésárnyalat is hozzátapadt a szóhoz.

S éppen ezért rosszalló áthallásokkal is terhelődtek a lobby, a lobbyzás, a lobbysta megnevezések. így egy sorba kerültek ezekkel a rokon értelmű szavakkal: kijárók, kijárás, kapcsolatteremtés, érdekérvényesítő formák fel- használása, a megfelelő kiskapuk megtalálása, suba alatt alkalmazott módszerek felhasználása stb.

Üjabban a szóban forgó angol eredetű szócsalád tagjai ezeket a használati értékeket idézik fel politikai nyelvhasználatunkban: érdekazonosság, érdekközösség, érdekkapcsolat, érdekérvényesítés, érdekképviselet, érdekvédelem stb. Ezt erősíti meg a szak- szervezetek országos tanácskozásán elhangzott felszólalás e mondata is: „Említsük az érdek- képviseletet, hogy ne mondjam, a lobbyt” (Rádió, Déli Krónika, 1988. dec. 3.).

Dr. Bakos József