Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 7., szombat MEGYEI PANORÁMA 5. Új tantermek — kalákában Vörösmajorban nem adják föl Béry László: Nem várhattunk a tanácsi segítségre . . . Különös szerződésbontás Kanázsvár eleste . . . Selyp határában, egy hajdani kastély ad otthont az iskolának, amelynek kollektívája belátta, ők maguk is sokat tehetnek jövőjükért. Az évszázados fák között javában folyik az építkezés, a régi, kinőtt tantermekben pedig a legmodernebb számítógépekkel ismerkednek a nebulók. Béry Lászlóval, a 215. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesével figyelemre méltó kezdeményezéseikről beszélgettem. — Már évekkel ezelőtt rájöttünk, hogy nem várhatunk csupán a központi támogatásra, saját erőinket is mozgósítani kell. Az idei tanévben tizenhat osztályban, tizenegy szakmát tanulnak a növendékeink. Hat csoport oktatására van csak megfelelőhelyünk, majdnem ugyaneny- nyi a szükségtantermek száma. A testnevelési órákat is áldatlan körülmények között tartjuk, egy alacsony és poros helyiségben — mondta Béry László. Három éve döntötte el a tantestület, hogy belevágnak az építkezésbe. Hárommillió forinttal indultak, ennyit kaptak akkor a megyei tanácstól. Nyilvánvaló volt, hogy ez csupán az építőanyagok megvásárlására lesz elegendő, így segítséget kértek a környékbeli üzemektől, vállalatoktól. Az épület a szó szoros értelmében kalákában készül. Számíthatnak a helyi kisiparosok munkájára, a szülőkre, és persze magukra a tanulókra is. A kőművesek, a központifűtés- és villanyszerelők részben ezen az építkezésen sajátítják el szakmájuk alapjait. A tanáraik sem tétlenkedtek, a vázlataik alapján készítette el a terveket a Mátraaljai Szénbányák szakembergárdája, ők látják el a beruházó és a szakmai felügyelő szerepét is. Szeptemberre elkészül — Mi kap majd helyet az új épületrészben? — Három tantermet alakítottunk ki, és egy tágas, modem tornatermet, öltözővel, tisztálkodási lehetőséggel. Jó ütemben haladunk, az új szárny szerkezete már elkészült, túl vagyunk a szigetelésen is, jelenleg a belső szakipari munkák folynak és a belső vakolás. A külső munkálatok tavaszra maradnak, de reméljük, hogy ősszel költözhetünk, és a jövő tanévben már jobb körülmények között oktathatjuk növendékeinket. — Ezek szerint sikert hozott az elszántságuk . . . — Nem volt más választásunk, ezt az utat kellett végigjárnunk, hogy jussunk valahova. Kényelmesebb lett volna beleülni a készbe, de erre nem voltak anyagi eszközeink. Számoljunk egy kicsit. Négymillió forintot kaptunk a megyei tanácstól, másfelet Lőrinci nagyközség tanácsától. Ha most megkeresnénk egy építőipari vállalatot, és megrendelnénk egy ugyanilyen épületet, húszmilliónál biztosan többe kerülne. Honnan vennénk ennyi pénzt? Hálásak vagyunk hát a környékbeli termelőüzemek, társadalmi szervek segítségéért, és ezt a magunk módján igyekszünk viszonozni. A tornaterem nyitva áll majd a dolgozók előtt, tarthatnak itt barátságos mécseket, sportdélutánokat. A program: programozás — Az iskolájuk híres arról is, hogy nagy gondot fordít a számítógépes ismeretek oktatására. Miért tartják ezt fontosnak? — Öt-tíz év múlva nem sokat ér majd az a szakmunkás, aki nem tud számítógéppel bánni. Nekünk előre kell gondolkodunk, és felkészültebb, jobb szakembereket képezni a jövő számára. A szerkezetváltásnak ez is feltétele. A „gépparkunk” a hasonló intézetek között kivételesen jónak számít. Jelenleg tizenegy Commodore 64-essel rendelkezünk, jó részüket saját eszközfejlesztési alapunkból vettük. — A tizenévesek bátrabban nyúlnak a számítógéphez, mint a felnőttek, könnyebben megtanulnak a nyelvén . . . — Valóban így van, ezért is adjuk már első osztályban a gyerekek kezébe a gépeket. Az „iskolás” heteken két órában foglalkozik velük Fehér Tibor, műszaki tanárunk. Ez ugyanolyan tárgy, mint a többi, osztályzatot kapnak rá, dolgozatokat írnak. Ha lehetőségünk lesz, a felsőbb osztályokban is folytatjuk az ismerkedést, főleg a bányaművelők, villanyszerelők, autószerelők vehetnék ennek hasznát. Terveink vannak a vas- és fémszerkezetlakatos szakmával is. Két év múlva szeretnénk szakközépiskolás osztályt indítani. Csak egy idegen nyelv és egy matematika-fizika szakos egyetemi végzettségű tanár hiányzik még a gárdánkból, hogy „középiskolás fokon” oktathassunk. Könyv helyett kapanyél. . . — Manapság nem formális kérdés megkérdezni a pedagógusoktól: hogy érzik magukat? — Negyvenen vagyunk a tantestületben, aktív, törekvő kollektívát alkotunk. A kedvünk persze nekünk sem felhőtlen, mi is ebben az országban élünk. Az a legnagyobb baj, hogy ma szinte lehetetlen úgy dolgoznunk, mint a régi, klasszikus tudós-tanárok. Nincs időnk búvárkodni, szakmai tökélyre törekedni, hiszen a létfenntartás elemi gondjaival vagyunk elfoglalva. Kollégáink legtöbbje, magam is közéjük tartozom, arra kényszerül, hogy részesföldet műveljen, kapáljon, karózzon a szőlőben. Csakhogy ehhez nincs szükség diplomára .. . — Néhány nap múlva intézetünk eddigi vezetője nyugdíjba vonul. Elárulhatjuk, hogy ön nyerte el három jelölt közül a testület bizalmát. Mit ígért munkatársainak az alig harmincöt éves jövendő igazgató? — Mindenekelőtt azt, hogy igyekszem biztosítani a nyugodt munkavégzés feltételeit, ameny- nyire ezt házon belül megoldhatjuk. Ez lehet az alapja annak, hogy a többi célunk megvalósuljon: élőbbé váljon a gyakorlati és az elméleti képzés kapcsolata, és magasabb színvonalon, modernebb eszközökkel taníthassunk. Energiánk és kedvünk elegendő van mindenhez — zárta a beszélgetést Béry László, és szavamat vette, hogy az új tantermek átadásakor újra találkozunk. Megígérem. * A jó üzletemberek tudják, hogy azokat a befektetéseket sem szabad elhanyagolni, amelyek ugyan nem hoznak azonnali kézzel fogható hasznot, de a jövő szempontjából szükség van rájuk. Ugyanígy állunk az oktatásra szánt forintokkal is. A felületes szemlélő gondolhatja csak, hogy ez az a terület, ahol spórolni lehet, mivel a ráköltött pénz nem térül meg rögtön és busásan; ha perspektívákban gondolkodunk, be kell látnunk, hogy a nevelés, a szakmai képzés fejlesztése gyümölcsöző vállalkozás. Akkor is, ha ezek a gyümölcsök csak évek múlva érnek be. Van Mátraderecskén egy vendéglő. Kanázsvár a neve. A létesítmény a parádi áfész tulajdona, a bisztrót szerződéses üzletvezető — Simon Andrásné — működteti 1986 óta. Viszonyuk már idén tavasszal sem volt teljesen felhőtlen. Márciusban ugyanis az áfész úgy döntött, megszünteti a Kanázsvár melegkonyháját, hiszen ilyen már működik nem messze a 37- es számú bisztróban. Minek belőle kettő . . . ? Igaz ugyan, hogy erre előbb is gondolhattak volna, de hát a dolgok kellő távlatból jobban látszanak. (Régi tanulság ez.) S bár a 37-es vezetője az áfész-nél társadalmi tisztséget tölt be, nem ezért maradhatott meg éppen az a melegrészleg. Hanem azért, mert ott kedvezőbbek a feltételek. Egyszerűen korszerűbb az a konyha, és kész. — Folyt a vita — mondja Simonná— hiszen a konyha felszámolásával együtt módosítani kellett volna a szerződést is, de végül is nem ebből lett a legnagyobb probléma. Októberben kaptam tőlük egy felszólítást, (27-i dátummal), hogy 13-án átadó leltárt tartanak, mert a szerződést felbontják. A levelet egyébként szeptember 30-án kézbesítették nekem, látható, hogy némi zavar támadt a dátumok körül. — Milyen indokkal mondtak fel önnek? — A legfőbb érv az volt, hogy tartozásaim vannak. Ók különböző tételekből kettőszáz- háromezer-kettőszázhatvany- nyolc forintot mutattak ki. Rögtön tudtam, hogy ez nem lehet igaz. Miután egyeztettünk, ez az összeg 74 ezer 122 forintra csökkent. De még ez a summa sem tisztázódott egyértelműen, ennek ellenére én befizettem a pénzt. Pontosabban kétezerrel kevesebbet, mert mint utólag kiderült, még a saját tételeiket is rosszul adták össze. Követelték a villanyszámla diját is, de hadd jegyezzem meg, hogy kérésemre A gyöngyösi Kovács László mun- kásőregység legfiatalabb alegysége tagjai a visontai Gagarin Hőerőmű Vállalat dolgozói. Az egység négyöt éve szerveződött újjá, akkoriban sok fiatal kérte belépését a Munkásőrségbe Gyöngyösön. Hogy a „gagarinosok” mennyire együtt vannak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kétszer elnyerték a Kiváló Század címet az egységben. MEGFONTOLTAN TERVEZNI Ennek az alegységnek a munkásőre Felföldi József is. A jól megtermett szőkésbarna fiatalember a fővárosban született. Az Egyesült Izzó tanulójaként mechanikai műszerész-órás szakmunkás bizonyítványt szerzett. Később kitanulta a motorszerelő szakmát is, jelenleg erősáramú karbantartó munkakörben dolgozik az erőműben. — Tíz éve már, hogy ezt csinálom — mondja Jóska. — Akkoriban kaptuk a vállalattól ezt a lakást, itt a toronyházban. Pontosabban három emelettel lejjebb, a VII. emeleten laktunk. Aztán jöttek a gyerekek, kellett a nagyobb lakás, elcseréltük erre, a X. emeletire. Ez kétszobás, lassan kinőjük ezt is .. . Négyszobást szeretnénk. — A toronyház tizenkilenc emeletes . . . — Hát igen — neveti el magát. — Mehetnénk feljebb is, ami azt illeti, de hát nem ilyen egyszerű a dolog. Sokáig itt, a szomszéd faluban, Ka- rácsondon nevelkedtem. Erős vágy él bennem a kertes ház után. Feleségem gyöngyösi lány volt, esküvőnk után lettem városi lakos. — A gyerekek? — A kislány 11 éves, elég jól tanul. A fiam ötéves, óvodás. Abba az óvodába jár, ahol a feleségem mint varrónő dolgozik. az ÉMÁSZ által kiadott számlát soha nem kaptam meg. Nekem csak a felszólításokat küldték ki. Mindezt egyébként leírtam nekik fellebbezési levelemben, de arra azóta nem kaptam választ még szóban sem. Pedig a 30 nap már bőven lejárt. — Most már csak az a kérdés: ha a pénzt befizette, a hiányt (amelyet az áfész háromszorosan túlbecsült) rendezte, miért akarnak önnek felmondani? — Hát ez az. Én csak arra gondolhatok, hogy a tervek szerint a Kanázsvár épületében meglévő ABC-t akarják kibővíteni, és beolvasztva ezt a vendéglőt, egy új ABC-t akarnak kialakítani. Ezért akarnak megszabadulni tőlem. Ha ezt hivatalosan intézik, akkor kártérítést kellene adniuk nekem. így viszont — szerintük — én megszegtem a szerződést és az ügy el van intézve: mennem kell. Érdemes megjegyezni, hogy a Kanázsvár szomszédságában egy másik kocsma is működik, abba viszont állandóan beleköt a Köjál (olyanok ott a viszonyok), valószínűleg be is zátják azt a helyet. A rossz nyelvek szerint elképzelhető, hogy az ottani szerződéses üzletvezető kerülne át ide. Természetesen ez csak rosszindulatú szóbeszéd. Felkerestük a parádi áfész elnökét is. Némi várakozás után bejutottunk hozzá. Köszöntjük egymást, bemutatkozom, mondom honnét jöttem, aztán hozzáteszem: Mátraderecske . . . ő lemondóan legyint és elmosolyodik: — Aztán nehogy megítja, hogy az elnök legyintett — szól hozzám tréfásan. — Jól van — mondom neki — nem írom meg . . . — Tényleg lesz-e ABC a Kanázsvár helyén? — kérdezem tőle. — A tervek elkészültek — vá— Drága-e az élet Gyöngyösön? — Bizony az, bár ha megfogja az ember a munka végét, akkor szerényen megél a családjával. A feleségemnek 2800, nekem 6000forint a nettó keresetem. A lakbér 1300 forint körüli, ehhez jön még a többi rezsiköltség. Szerencsénk van, a fűtésen sokat tudunk spórolni, kedvezményes áron kapjuk a villamos energiát az erőműtől. — Luxus cikkek? — Ugyan! Van egy többéves Wartburgunk . . . Éveken keresztül két, három részletet is fizettünk egy időben az OTP-nek. Alig egy hónapja „nulláztuk” magunkat. Felvetődött, vehetnénk egy színes tv-t. Még erősen gondolkodunk, belevágjunk-e? — Miért? — S ha fél év múlva,,könyvjutalmat” kapok a vállalattól? Kezemben a munkakönyvvel itt Gyöngyösön nem nagyon ugrálhatok. Miből fizetnénk a részleteket? — Ilyen hangok hallatszanak az erőműben? — Nem, de a mai időkben, ráadásul a család érdekében, megfontoltan kell tervezni. „ÓRÁS JÓSKÁNAK BECÉZNEK” Felföldi Józsefet munkatársai, munkásőrtársai úgy is ismerik, hogy megfontolt ember. Meg úgy is, hogy nem szalad el a munka elől. Egy időben a műszak végeztével három társával kőművesmunkát vállaltak. Volt úgy, hogy hét végeken is. Mostanában már nem ez járja náluk. — Alkalmi brigád voltunk, mindent vállaltunk, ha megfizették. Meg is lett az eredménye . . . — Anyagilag szépen gyarapodtak? — Stabilabbak lettünk, én meg laszolja —, az engedélyezési eljárás most van „elfogadás alatt”. Az egészhez először az kell, hogy a szomszédos épületet (amelyben a Köjál által kifogásolt kocsma mellett egy élelmiszerbolt is működik) felújítsák. Mindezt azért, hogy a nagy ABC építése alatt ott tudjanak vásárolni a környékbeliek. Először tehát ezt a kis kocsmát és üzletet kell rendbehozni — addig működne a Kanázsvár —, és ha az elkészült, jöhet a nagy ABC-felújítás is. — Hadd kérdezzem meg, milyen okból mondtak fel a Kanázsvár vezetőjének? — Abból az okból, hogy hiánya volt. És nekünk rossz tapasztalataink vannak ezen a téren. Nem kockáztathatjuk meg, hogy elússzon a pénzünk. Volt például egy szerződéses üzletvezetőnk, aki egymilliós tartozást hagyott maga után, s most perelhetjük őt. . . Hát ezért mondtunk fel. — Ezek szerint nincs összefüggés a Kanázsvár bezárása, a felújítások és a felmondás között? — Nincs . . . — Miért nem válaszoltak a felle bezésre? — Nem is tudok róla, de ha nem válaszoltunk az sem nagy baj. Elfogadtuk azt, hogy nem ért egyet velünk . . . Bizony most láthatjuk csak, hogy minden megtörténhet. Az ember bérbe vesz egy boltot, az üzlet beindul, aztán „hipp- hopp”, egyszer csak vége. Jönnek a különféle bonyodalmak — amelyek között természetesen nincs összefüggés —, kimutatnak 200 ezer forint hiányt, aztán lesz belőle hetven, de még ez sem biztos. Mindez nem számít, az úgymond erősebb szerződő fél nyeri meg a csatát, bármi legyen is. Egyenlő pályák — egyenlő esélyek? — tehetjük fel naivan a kérdést. Aki ezek után vállalkozni akar, nem árt ha tudja a választ . . . kimerültem. Olyannyira, hogy az orvos pihenőt rendelt. Szót fogadtam, azóta kedvenc sportomat űzöm, horgászok a Markazi tavon . . . Pedig amíg maszekoltunk, nemcsak munka volt, akadt szép emlék is. — Mondjon el egyet, a legemlékezetesebbet. — Híre futott ami kis nem válogatós brigádunknak. Érdeklődött az abasári plébános: elvállalnánk-e a templom és a hozzátartozó épületek renoválását? Igent mondtunk. Hetekig odajártunk dolgozni. Már az első napokban feltűnt, hogy a templom toronyórája áll. Érdeklődtem, s megtudtam: már évek óta rossz. Felajánlottam, mivel valamicskét értek az órák javításához, megcsinálom. A plébános úr örömmel kapott az ajánlatomon. — Megcsinálta? — Azóta sem állt meg!. . . — Gondolom ennek is híre futott. — Hogyne! A pap nem tudta, hogy munkásőr vagyok, de a társaim abban a minutában elneveztek Órás Jóskának . . . — Lesz még templomtoronyóra javítás? — Gyöngyöspatán is áll az óra . . . Felföldi József 1984-ben kérte a felvételét a Munkásőrségbe. Okként a beszélgetésünkkor azt hozta fel, hogy katona sem volt, holott szerette volna kipróbálni azt az életformát is. A Munkásőrségben jól érzi magát. A toronyházban egy szakasznyi munkásőr lakik. Legtöbbször Jámbor Imre munkásőrrel találkozik, aki a toronyház liftjeinek főállású gondozója. Elköszönéskor még annyit mond, illusztrálva a családi harmóniát: a felesége mindig nagyon szívesen mossa ki az egyenruhát, s vasalni is szeret. B. Illés Ferenc Palágyi Edit Mindnyájuk szívügye az új tornaterem (Fotó: Gál Gábor) Havas András A toronyóra m jár Beszélgetés Felföldi József gyöngyösi munkásőrrel
