Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 28., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Olyan politikai légkör kialakítása szükséges, amelyben mindenki értelmét látja munkájának Beszélgetés Kiss Sándorral, a megyei pártbizottság első titkárával ■ — A megye párttagsága, de mondhatjuk, hogy közvéleménye rendkívül nagy várakozással tekintett a megyei pártértekezlet elé. Ezt minden bizonynyal Ön is így érezte és tapasztalta munkája során. Mindezek ismeretében milyen érzéssel és gondolatokkal fogadta, hogy Ont választották meg a megyei pártbizottság első titkárának? — Válaszomat egy személyes dologgal kezdem. A pártértekezlet hajnalba való áthúzódásakor — miután már megválasztottak — lettem 46 éves. A szavazatszámlálások hosszabb-rövi- debb szüneteiben volt alkalmam elgondolkodni eddigi életemen, számba venni a megélt négy és fél évtized főbb eseményeit, történéseit. Feltettem a kérdést: valójában mit is jelent nekem első titkárrá történt megválasztásom? S úgy válaszoltam magamnak, hogy talán eddigi munkám elismerése, egyben ajándék. Ajándék az a nagy bizalom, amit a pártértekezlettől kaptam. Ugyanakkor azt is hozzátettem, hogy olyan ajándék, aminek igazi örömét e bizalomra épülő következetes munkám adja majd meg. Olyan ajándék, aminek óriási terhet jelentő felelősségét is érzem. Tehát nem azt kaptam, amivel játszani lehet, hanem azt, amivel élni kell, és nem szabad visszaélni. Ami még átgondoltabb, határozottabb tevékenységre ösztönöz. A pártértekezlet az elnöki zárszóval nem ért véget. Azzal, hogy elemzését adta helyzetünknek, programot fogalmazott meg, nem lezárt, hanem elindított, illetve tovább erősített egy olyan folyamatot, ami a megújulás, a társadalmigazdasági kibontakozás érdekében szükségszerű. — ön, mint a korábbi megyei pártvezetés egyik képviselője, mennyiben érzi magáénak az elmúlt időszakban elért eredményeket, s mennyiben tartja magát felelősnek a meg nem oldott gondokért? — Mint a korábbi testületek tagja, örülök minden eredménynek, és felelősnek érzem magam mindazért, ami a testületek jó vagy elhibázott döntéseivel, munkájával hozható összefüggésbe. Nem tartanám helyénvalónak, ha most fejteném ki különvéleményemet és adott témákban eltérő álláspontomat, hivatkozván arra, hogy a rossz tájékoztatáspolitikai gyakorlat miatt korábban erre nem kerülhetett sor, vagy ugyanezen oknál fogva engem meg nem illető érdemeket vallanék magamnak. A jövőben ilyen kérdésekre — azt hiszem — egyértelműbben válaszolhatunk, illetve a pártmunka, a testületi munka nyilvánossá tételével, demokratizmusának növelésével erre nem is nekünk kell felelnünk, annak látszania kell mindenki számára, kézzel fog- hatóan a testületi, az egyéni siker és kudarc, a felelősség egyaránt. Ebből adódóan magamra nézve kötelezőnek tartom — eddig is törekedtem rá —, hogy minél több időt töltsék ott, ahol kisebb- nagyobb közösségek élnek, dolgoznak, ahol gondokról szólnak és kérdéseket fogalmaznak meg, ahol megoldást és választ várnak. Azt szeretném, ha mindenki, akire tartozik vagy akit érdekel, tudja, hogy mit gondolok, mit cselekszem és miért. Fontosnak és kötelességemnek is tekintem a különböző fórumokon a nyilvános párbeszédet és vitát, álláspontom kifejtését. Iránymutató számomra az arisztotelészi bölcsesség, mely szerint: „Tévedésben az vagyon, aki másként beszél, mint ahogyan a dolgok állnak.” — A napokban lezajlott megyei pártértekezlet tapasztalatai is mutatták, hogy megyénk párttagsága sok tekintetben megosztott. Hogyan látja ön az ebből kivezető utat? — A pártközvélemény aktivizálódása, a pártviták, a kritikai szellem erősödése mellett szükség van a pártegység újrateremtésére, a párt iránti, de a párton belüli bizalom erősítésére is. Ügy az egység, mint a bizalom az utóbbi időben meggyengült. Erre utal az is, hogy a megyei pártértekezletet megelőző időszak, a felkészülés ideje előhozott különböző feszültségeket területek és területek, testületek és testületek, testületek és apparátusok, irányítottak és irányítók között. Az elmúlt hetek, hónapok nem voltak mentesek az indulatoktól, a szélsőségektől, a féligazságok hangoztatásától sem. Mindez tükröződött a pártértekezleten is. Úgy gondolom, hogy az új megyei testületeknek, személy szerint minden tisztségviselőnek olyan munkát kell végeznie, olyan politikai közeget kell kialakítania, amelyben megszűnik az egyes területek, testületek, apparátusok egymásra mutogatása, amelyben mindenki tudja, mi a tennivalója, kész annak önálló végzésére, s nem a másik felelősségét keresi, hanem a közös munka, az együttműködés lehetőségeit. Túljutva a megyei pártértekezleteken, a területi pártfórumokon talán a legfontosabbak közé az tartozik, hogy minden párttag elvégezze saját maga belső pártértekezletét, szembesüljön önmagával, eddigi tetteivel, számot vessen tennivalóival. Ez járulhat hozzá legjobban a politikai munka megújulásához. A párt tagjainak, tisztség- viselőinek a nemzet sorsáért érzett felelősségtől vezérelve politikai felkészültségükkel, elkötelezettségükkel, munkában való helytállásukkal, erkölcsi tartásukkal kell példát adni, és ezen jegyek alapján erősíteni a pártegységet, a párt iránti bizalmat. Ide tartozónak tekintem, hogy határoljuk el magunkat az elbizakodottságtól, a hatalmi gőgtől, a hatalmi pozícióból fakadó elkényelmesedéstől, helyébe állítsuk a szerénységet, a megértést, a türelmet, az egészséges tenni akarást. Hogy gátját szabjuk a korrupciónak és mindent elkövessünk a közélet tisztaságáért. Hogy a politikai kulturálatlansá- got a kulturált, az érveken és nem a tekintélytiszteleten alapuló vitaszellem, a kiművelt emberfők okos párbeszéde váltsa fel. — A pártértekezleten is többen megfogalmazták: feszült belpolitikai viszonyok között élünk, gazdaságunk működési zavaraiból, az ország eladósodásából fakadó terheket mindannyian érezzük és viseljük. S nem várható, hogy rövid idő alatt lényeges változás következik be. A megkezdett esztendő, de feltehetően a következő is a korábbi hibákért való fizetség, az áldozatvállalás éve lesz. A társadalmunk nagyobb részét érintő életszínvonal-csökkenés, a családok növekvő anyagi terhei miatti elkeseredettség magában hordozza a megosztottság veszélyét, az egyes társadalmi csoportok közötti feszültségek kiéleződését. Ilyen helyzetben gazdasági elképzeléseink következetes megvalósítása, a teljesítményelv érvényesítése mellett fontos szerepe van az emberi kapcsolatok erősítésének, minőségi megváltoztatásának. Ebben még mindig stratégiai értékű tartalékaink vannak. Ezért véleményem szerint a pártnak kell élen járnia — és ezt csak egy egységes, de nem egyszínű párt teheti meg — egy olyan politikai légkör kialakításában, amelyben emberi módon felszínre kerülhetnek a különböző társadalmi csoportok érdekei, nézetei és létjogosultsága van az ezen érdekeket, nézeteket hordozó szervezeteknek, mozgalmaknak. Olyan politikai légkört kell teremteni, amelyben helye van az átgondolt, a felelősség és a kötelesség oldaláról is vezérelt vitának, a vitában érlelődő, új típusú társadalmi megegyezésnek, összefogásnak. — Nagy szükség van arra is, hogy a közösségben, az elvont kollektivizmusban feloldott egyes ember újra megtalálja saját maga arcát és ezzel önbecsülését. Fontosnak tartom a közösség erejét, de legalább annyira azt is, ' hogy annak hangsúlyozása ne feledtesse az egyént, ne árnyékolja be az egyéniséget. Az egyént nem szabad belemosni a személytelen közösségi gondolkodásba, egyrészt azért, mert a demokratizmus lényegéhez hozzátartozik, hogy részt vegyen a politika alakításában, véleményt mondjon, véleménye meghallgatásra, kérdése válaszra találjon, mert így válik mindenki cselekvő részesévé társadalmunk építésének. Másrészt azért sem, mert a közösségek, a testületek szerepének eltúlzása alkalmat ad az egyéni felelősség elhallgatására. A minőségileg új emberi kapcsolatok kialakítása megköveteli e felfokozott tempót diktáló világban is, hogy több időt szánjunk egymásra, egymás megismerésére, egymás tiszteletére. Amikor megkérdezem valakitől : hogy van, akkor érezze, hogy valóban kíváncsi vagyok a válaszra, és többre is van időm, mint arra, hogy halljam: köszönöm, jól. Érezze, hogy segítek, ha gondja van és vele örülük, ha boldog. — Még egy gondolattal visz- szatérve a megyei pártértekezletre, sokak számára furcsának tűnt, hogy nem sikerült gazdaságpolitikai titkárt választani. Ebből következik a kérdés: vajon a nem teljes létszámú jelenlegi vezetés meg tudja-e oldani a korántsem kis feladatokat, hiszen a gazdasági terület ma kulcsfontosságú az előrehaladás szempontjából. — Az, hogy a pártértekezleten nem került sor a gazdaságpolitikai titkár megválasztására, nem egyszerűsíti munkánkat. Vannak napi tennivalóink, amelynek végzésében részt kellene, hogy vegyen. Ezért a megyei pártbizottságnak, élve a ráruházott hatáskörrel, mielőbb meg kell találni a megfelelő személyt. Úgy gondoljuk, hogy a soron következő pártbizottsági ülésen javasolni fogjuk egy jelölőbizottság megválasztását, amelynek az lesz a feladata, hogy szélesebb körben tájékozódva, tegye meg személyi javaslatait a megyei pártbizottságnak. Nekem is az a véleményem — éppen a munkaterület fontosságára való tekintettel —, hogy a gazdaság- politikai titkár megválasztásának nem szabad elhúzódnia. — Nem megítélve a korábbi vezetést — a mostani életkorban jóval fiatalabb. Ez vajon nagyobb lendületességet is jelent majd? — A most megválasztásra került pártbizottság tagjainak és tisztségviselőinek, a fegyelmi bizottságnak átlagéletkora. valóban alacsonyabb az előző testületekben dolgozóknál. Úgy gondolom, ennek nem szabad eltúlzottjelentőséget tulajdonítani. A fiatalabb életkor jelenthet nagyobb munkabírást, lendületet, az új dolgok iránt nagyobb fogékonyságot. Hogy ez valóban így lesz-e, azt majd az élet igazolja. De ez a fiatalabb vezetés nem nélkülözheti a nálánál idősebbek tapasztalatát, bölcsességét. Feladatainkat közösen, a különböző korosztályoknak — és itt értem a fiatalokat is — együttműködve kell megoldanunk. — Az Ön megbízatása tulajdonképpen a XIV. párt- kongresszusig tart. Ez a viszonylag rövid idő elég lesz-e és alkalmas-e arra, hogy a megye közéletében érzékelhető változások következzenek be? — Mindenkinek, akit az egy héttel ezelőtti pártfórumon megválasztottak, a mandátuma a XIV. pártkongresszust megelőző pártértekezletig tart. Hogy ez az idő mire elég, mire nem, hogy érzékelhető változások bekövetkeznek-e vagy sem, azt nehéz most megjósolni. Sok tekintetben nem is csak a mi szándékainktól függ. Hiszen megyénket nem szakíthatjuk ki az ország egészéből, munkánkra, ránk, az itt élőkre is hatnak mindazok a kedvező és kedvezőtlen folyamatok, amelyek hazánk gazdasági, társadalmi, politikai életét jellemzik. Mindezek ellenére vagy ezekkel együtt azonban bíznunk kell saját erőnkben, hinnünk kell abban, hogy előbbre jutunk. Én úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy a következő kongresszusig kevés idő áll rendelkezésünkre, nem szabad rövid távon gondolkodni. Ha csak a következő választásokra és az annak érdekében végzett munkára összpontosítanánk, politikai hibát követnénk el. Nekünk abban a szellemben kell elkezdeni közös tevékenységünket, hogy annak eredménye rövid és hosszú távon egyaránt megmutatkozzon. És tennivalónk van bőven. Nem akarom felsorolni mindazt, amit a megyei pártértekezlet programja tartalmaz. Néhány dolgot azonban megfogalmazok. Mi gyakran beszélünk arról, és talán ez egy kicsit el is kényelmesített, hogy megyénk gazdasági helyzete jobb az országos átlagnál. Ez a pártértekezlet dokumentumának vitájában nagyon komoly nézetkülönbséget is kiváltott. Ez a megállapítás abban a tekintetben igaz, hogy megyénk gazdaságföldrajzi adottsága kedvező. Az itt élők, a Heves megyeiek munkaszeretete megyénk határain túl is ismert, s jó néhány ipari és mezőgazdasági termékünk vitte el hírünket a világba. Mindezek ellenére úgy gondolom, jogos az a megfogalmazás, hogy egy, az adottságainkhoz igazodó, a lehetőségeinket jobban kihasználó gazdasági struktúra, átfogó gazdasági koncepció kialakítására van szükség. Olyanra, ami a nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság, élelmiszeripar, az építőanyag-ipar és a könnyűipar egyes ágazatai mellett, azok korszerűsítésével, a szükséges szerkezetátalakítással együtt nagyobb teret szentel az idegenforgalomnak. Nekünk jobban ki kell használni természeti kincseinket, azt a vonzást, amelyet a Mátra és a Bükk kirándulóhelyei, a tiszai vízlépcső jelentenek. Büszkébbeknek kell lennünk településeinkre, városainkra, történelmi múltunkra, hagyományainkra, kulturális értékeinkre. Úgy gondolom, többet kell tennünk megyénkben a reform- folyamatok tartalmi kibontakozásáért, azért, hogy a reform cselekedetekben tükröződjék vissza a gazdaság, a társadalmi élet minden területén. E tekintetben még kevés minden történt, valószínű azért, mert a reform szellemében cselekedni nehezebb, mint a reform szellemében beszélni. Sokkal könyebb élni a reform retorikájával, amely bővelkedik a hangzatos jelszavakban, amely mennyiségi és minőségi jelzőkkel illeti a demokrácia, a szocializmus fogalmát. A reformnak jelszavakban való feloldása nagy veszélyt rejt magában. Lehetővé teszi, hogy egy látszólagos, széles körű egyetértés alakuljon ki, és a legkülönbözőbb, sok esetben egymásnak ellentmondó nézetek a reformizmus képviselőjeként lépjenek fel. Ez ellen tenni kell a reform hitele, a szavak és a tettek egysége érdekében. — Nagyon fontos a tudásnak a megbecsülése. A pártértekezle- ten gyakran esett szó az értelmiségről, és nem is ok nélkül, hiszen köztudott, hogy hazánkban, de itt Heves megyében is adósak vagyunk a szellemi, az értelmiségi munka megbecsülésével. Ezen rövid távon változtatnunk kell. Az élet objektív törvénye — és ez nem szubjektív szándék kérdése —, hogy ezt a számában is erősödő réteget jobban vonjuk be a közéletbe, a politikai munkába, jobban segítsük szakmai fejlődését, jobban támaszkodjunk tudására, felkészültségére. S úgy gondolom, az sem utolsó dolog, ha többet teszünk szakmai, közéleti tevékenységük jobb erkölcsi és anyagi elismeréséért. És ez nem más társadalmi csoportok, rétegek, osztályok rovására történik, mert az értelmiségi munka, az értelmiségi munkakörben dolgozók megbecsülése érdeke a munkásnak, a parasztnak, az alkalmazottnak egyaránt. Érdeke azért, mert mindannyian megéljük azokat a nehézségeket, amelyeket az értelmiségi munka háttérbe szorulása okozott. Ez kedvezőtlenül hatott vissza a termelésre, társadalmi életünkre, kedvezőtlenül hat az egészségügyre, az oktatásra, nevelésre, és ennek kedvezőtlen hatását érezzük a politikai munkában is. De én szeretném ezt a gondolatot továbbvinni és nem csupán az értelmiségről szólni. Ugyanis nekünk nem egyszerűen az értelmiségi munkát, hanem a tudást kell megbecsülni. Ugyanis a tudás elismerésével is adósok vagyunk. Nem differenciálunk a fizikai munkások között, a szakmunkások között sem a tekintetben, hogy ki rendelkezik nagyobb tudással, és ki kamatoztatja jobban tehetségét, képességét. Tehát én úgy gondolom, meg kell becsülnünk a nagyobb szakmai tudással bíró kétkezi munkást, a szakképzett munkást, a hozzáértő parasztot egyaránt. Tehát nekünk a tudásért kell szót emelni, azért, hogy társadalmunk nehéz helyzetéből előbbre lépjen. Szót kell emelnünk az értékteremtő, a szakszerű munka támogatásáért. Ez ma közös érdek, olyan közös érdek, amely alapját képezheti napjainkban és a jövőben a munkások, a parasztok, az értelmiségiek új szövetségének. És amikor a tudás megbé- csüléséről szólok, ezzel együtt hangoztatom a tudást megalapozó, az ismereteket átadó, oktatónevelő munka nagyobb társadalmi elismerésének szükségességét is. — Visszatérve az előző kérdésre, az idő rövidsége nem rejti-e magában a tévedések lehetőségét? — Nem tekintem sem magamat, sem a testületet tévedhetetlennek, az örök igazság letéteményeseinek. A politikai munkában nem kizárt a tévedés, hiszen nap mint nap dönteni kell. Én nem is ezt tartom veszélyesnek, hanem azt, ha felismerve rossz politikai gyakorlatunkat, nem annak kijavításán fáradozunk, hanem ideológiát teremtünk, ideológiai tételeket citálunk annak alátámasztására. Kell lenni erőnknek felülemelkedni, felülbírálni ezt a helytelen megközelítést. Ugyanis a kis tévedés nagy és megbocsáthatatlan tévedésié válhat, ha ragaszkodunk hozzá és „következetesen végigvisszük”. A testületek, a vezetők, az egyes párttagok moralitása nem a bűnbánatban rejlik, hanem abban, hogy képesek felismerni tévedésüket, s erre alapozva készek változtatni tevékenységükön. — Mint első titkárnak, mi volt az első konkrét teendője megváltozott feladatkörében? — Első konkrét teendőm az apparátussal való találkozás volt. Először is megköszöntem azt a munkát, amelyet a pártértekezlet előkészítéséért, lebonyolításáért végeztek. Ezt követően, ha nem is mélyedtünk el a témában, de beszéltünk az apparátus munkájáról, az apparátus és a testület viszonyáról. Ez az apparátus, amely létszámát tekintve nem nagy, de amelynek tagjai között többségében jól felkészült emberek dolgoznak, az utóbbi időben nagyon sok bírálatot kapott, joggal, esetenként alaptalanul. Ennek az apparátusnak vissza kell adni a hitét, mert egy jól felkészült, önmagában bízó apparátus tudja szolgálni a testületeket, tudja segíteni eredményesen a döntések előkészítését és a végrehajtás megszervezését. Az apparátusra, de a testületekre és minden párttagra nézve fontosnak tartom, hogy a mindnyájunkban meglévő energia és tenni akarás erővé kovácsolódjon a pártban. Bizalmat és biztonságot adó erővé. — Köszönjük a beszélgetést. Engedje meg, hogy olvasóink nevében is sok sikert kívánjunk munkájához! Kaposi Levente
