Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-26 / 22. szám
4, KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. január 26., csütörtök Erdély élő hagyományaiból A terítő közepén az egyik legősibb motívum: a baba Helikon Zenei Fesztivál, Cziffra György mesterkurzusa Változatos zalai kulturális kínálat Változatos lesz az idei kulturális program Zalában. A rangos rendezvények élére a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum által szervezett nemzetközi Helikon Zenei Fesztivál kívánkozik, amely május 8-án kezdődik és augusztus 21-ig tart. Ennek keretében mintegy félszáz hangverseny mellett — augusztus 10. és 20. között — kerül sor a világhírű magyar származású zongoraművész, Cziffra György újabb keszthelyi mesterkurzusára is. Ebben az esztendőben újra Zala megye — Hévíz, Keszthely és Zalaegerszeg — lesz a házigazdája a Magyar Nemzetközi Sportfilmfesztiválnak, amely jubileumhoz érkezett, hiszen immár tizedszer rendezik meg. A további jelentősebb rendezvények: február 17-18-án olasz kulturális napokat rendeznek Zalaegerszegen. Szintén a jövő hónapban, 28-án kezdődik Keszthelyen a Nemzetközi Könyvtáros Egyesület háromnapos tanácskozása. Áprilisban az Irodalomtörténeti Társulat vám dorgyűlését, május végén az Országos Diáknapok helikoni ünnepségeit tartják ugyancsak Keszthelyen. Június 8-án nyílik meg Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban az „Életünk” című országos fotó- pályázatra beérkezett legjobb felvételek kiállítása. Júliusban Keszthelyen a numizmatikai, Zalaegerszegen a néprajzi nyári egyetem, Zalaszentgróton pedig az országos amatőr színjátszó- és rendezői tábor nyit kaput. Augusztusban — a már említett Cziffra György után — Onczay Csaba csellóművész tart mester- kurzust Keszthelyen. A város szeptemberben a Nemzetközi Bibliofil Társaság konferenciájának résztvevőit látja vendégül. Az erdélyi népművészet hagyományait hivatott ápolni az a kiállítás, amely a hét eleje óta látható a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A tárlat becsét az is emeli, hogy erdélyi menekültek és kulturális kincsünket védeni akaró hazai polgárok lelkes összefogásából született. A kamarateremben évszázados tárgyak segítik felidézni a tradícióikat makacsul őrző emberek életformáját, mindennapjaik hangulatát. A megtekinthető anyag zömét a szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Erdélyi Körének tagjai bocsátották rendelkezésre, gyűjtésükből, átmentett személyes emlékeikből. A kör tavaly májusban alakult, hogy segítséget, találkozási lehetőséget nyújtson a szülőhelyüket elhagyni kényszerülőknek. A textilneműkből, régi ruhákból múlt őszszel városukban rendeztek kiállítást, amely igen sok érdeklődőt vonzott értékes, ritka darabjaival. A gyöngyösi Bajza egyesület vállalta magára a társrendező feladatkörét, és gazdagította is a gyűjteményt köröndi kerámiákkal, használati eszközökkel. A sokoldalú művész, Kós Károly grafikái, a székely népi építészet elemeit magukba olvasztó épülettervei, vázlatai is helyet kaptak a tárlókban. Az ősi fafaragások ívei nemcsak a kapukon» tor- nyocskákon tűnnek fel, hanem a kopjafákon is, ezekből is látható egy nő és egy férfi sírhelyéről származó. Az ágyterítők, függönyök, törülközők közt feltűnnek olyanok is, amelyek Szakács Józsefné díszítőművész körének munkáját dicsérik. A megyeszerte ismert népi iparművész, a palócmúzeum háziasszonya gyermekkorában, erdélyi tanítónőjétől tanulta meg vászonra vinni a réges-régi mintákat. Később gyűjtőúton is járt Kőrösfőn, Kalotaszegen, ahol az asszonyok szabadkézzel rajzolták fel a házi szövésű bodorvászonra a különleges, írásos motívumokat. A legegyszerűbb színek: a piros, kék, fekete dominálnak a hímzéseken, a szigorúan megőrzött képekben. A kígyó, a gránátalma, a liliom, a baba rajza jelenik meg leggyakrabban — szinte a népi mitológia mélyéről bukkanva fel. A leglátványosabbak kétségtelenül az egyes tájegységek ruháiba öltöztetett babák. Szemet gyönyörködtető kalotaszegi asz- szonyviseletet, csíkszenttamási székely és gyimesi csángó női öltözéket is megcsodálhat a látogató. A kiállítás semmiképpen nem holt tárgyak seregszemléje, az erdélyi magyarokkal való együttérzés hozta létre, valóban élő értékekről adva számot. A megnyitón a Vidróczki Együttes népdalaitól volt hangos a terem, és nem a szokásos merev, protokoll ösz- szejövetel, hanem valódi találkozó kerekedett ki belőle. A február elejéig nyitva tartó tárlaton adományokat is gyűjtenek a rendezők, mégpedig a menekültek gyermekeinek szervezendő tábor költségeihez. (palágyi) Molnár Károly: Életben a Merlin-törvény (VII/6.) Ugorjunk előre az időben. Ma, Olaszország, Bologna, délután 5 óra. Élénk forgalom a pályaudvari étteremben. Az asztalnál egy fiatal lány ül. Iskolakönyvek, füzetek hevernek mellette a széken. Kiderül, hogy építésznek készül. Odakint feltűnően öltözött nők ácsorognak, csi- vitelnek, várakoznak. — Ez a pályaudvar? — kérdezi a lánytól egy nyugatnémet újságíró. — Nem lehet jövedelmező környék. — Ki állítja — kérdezi vissza a diáklány — hogy ők itt a testüket árusítják? Talán ők is diáklányok. Az újságíró hallgat. Hirtelen két nő is odalép az asztalhoz, súgnak-búgnak valamit a lány fülébe. Cinkos mosoly, bizalmaskodó tárgyalás. Azután a két nő, amilyen gyorsan jött, távozik. Aligha lehet kétséges, hogy mi a mestersége. — Mi lenne — tréfálkozik a diáklány a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójával —, ha kiderülne, hogy a pénzt jómagam is könnyű testi munkával keresem?' A nyugatnémet újságíró először azt hitte, hogy a lány tréfálkozik vele. Megvonja a vállát, és belekortyol a jéghideg Martiniba. A lány hirtelen őszinte lesz, mert így folytatja: — Iskolába járok. A pénz azonban, amit otthon kapok, nem elég. El kell tartanom a barátomat és annak beteg édesanyját is. Úgy szerzek pénzt, áhogy tudok. Égyszerűen. Tíz percre kikapcsolok, nem gondolok semmire, becsukom a szemem, befogom a fülem, és százezer lírát keresek. A partnereket magam válogatom meg. Azállomá- son mindig akad veréb. Ne csodálkozzon, tíz diáklány közül legalább egy ugyanezt teszi, amit én. — És a baTátja mit szól mindehhez? — érdeklődött az újságíró. — Egyetért velem. Felfogásunk azonos — mondja az olasz lány. — Amit én csinálok, annak alapja az üzlet. Csak az első ugrás nehéz. Nem könnyű az egészét titkolni a szülők előtt sem. De tudja, mindenhez kell manapság egy kis színészkedés. Elsa Merlin képviselő többéves fáradozásait követően a római parlamentben elfogadták az úgynevezett Merlin-törvényt, amely az olaszországi prostitúcióval foglalkozik. Legfontosabb teendőként a nyilvánosházak bezárását irányozta elő. Ezenkívül súlyosan büntetik a nők kizsákmányolását a vállalkozók és kitartottak által; ezzel vissza kell adni a prostituáltaknak korlátlan önrendelkezési jogukat. Ugyanebből az okból a törvény csökkenti az ellenőrzéseket. A törvény nem aratott osztatlan tetszést a közvélemény körében. Sokan felismerték, hogy meg kell védeni a lányokat a brutális kizsákmányolástól, és meg kell akadályozni a nyilvánosházak számára történő zsaroló toborzás valamennyi formáját. Ugyanakkor attól félnek, hogy a szakma az utcára, a polgári lakónegyedekbe helyeződik át, és az ifjúság demoralizálódásához vezet. Egy másik aggodalom: a prostitúció törvényes liberalizálása csábíthatja azokat az asszonyokat és lányokat, akik a kockázat és a hatósági ellenőrzések miatt visz- szariadtak. De a nyilvánosházak látogatói —• Olaszországban a 18 éven felüli férfiak 62 százaléka — elégedetlenek voltak. Ők úgy tekintettek a nyilvánosházakra, mint egy higiénikus létesítményre, ami ősi jogaikhoz tartozott, és ezenkívül biztosította az árak bizonyos mértékű rögzítését. Nem sokkal a törvény hatálybalépését követően már változtatásokat követeltek. Egyesületek és bizottságok tiltakoztak a liberalizálás állítólag már észrevehető következményei miatt, riasztó számokat emlegettek, amelyeket azután a törvény védelmezői gyorsan megcáfoltak. Élénk vita folyt a témáról. (Folytatjuk) A Filharmónia bérletében Francia est az egri szimfonikusokkal Vasárnap este a Gárdonyi Géza Színházban francia szerzők műveiből 'összeállított műsorral lépett fel az Egri Szimfonikus Zenekar, a karmesteri pulpitusnál Jean Claude Amiot-val. Az est hangulatát meghatározóan befolyásolta az a barátság, amely évekkel ezelőtt keletkezett az egri zenészek maconi (Franciaország) látogatása alkalmával. J. C. Amiot nemcsak dirigens, elhozta Egerbe és felajánlotta az Egri Szimfonikus Zenekarnak Trombitaversenyét magyarországi bemutatóra. így ez alkalommal nemcsak Bizet Carmen-szvitjét hallhattuk, Debussy Kis szvitjét és Berlioz megunhatatlan Berlioz-átiratát a Rá- kóczi-indulóról, hanem megismerkedhettünk egy. modem, elmélkedő, lírikus hajlamú zeneszerzővel is. Jean Claude Amiot Trombitaversenye nem olyan alkotás, amely zenei szórakozást akar nyújtani. A koncert adta atmoszférában, ahol Bizet akkordjai után Debussy impresszionista elmerengései jelenthették az ellenpontot, valahol ott, középen, nem kis drámaisággal, de mindenképpen gyónja magát és lelkivilágát a fiatal francia szerző. Maga a trombita, mint szóló- hangszer és főként az a ritmus, amibe a muzsikus érzéseit, gondolatait beleágyazta, sejteni engedi, hogy a zenei szöveg pontosan, hűen és kendőzés nélkül elbeszéli mindazt, amit ez a modem európai hordoz magában. Nagy örökség terheli lelkiismeretét, óvatosan nyúl a formához, de szeretné teljes indulatosságában a nyugtalanság feszítő erejével kifejezni azt, ami benne érlelődik. A zenekar, a vonósok, a fúvósok, főleg az ütősök mintha ellenséges falanszterként közelítenének a bizakodó, a jövőjét kutató, magát mindig is megváltani kész trombitáshoz. A szólista és a zenekar párbeszéde párharc is egyben. A lassú tétel elé- gikus áramlása után a gyorsabb futamok egy érlelődő küzdelem, netán összecsapás részeiként is felfoghatók. Ám megint visszatér az elmélkedés visszafogottabb hangulat- világa, ahol egy magával és magában küszködő ember vallja meg, hogyan is érzi magát ebben a XX. században, a fin de siécle — úgy tűnik — megismétlődő betegségében, a szélsőségek felé sodródásban. Vagy ne olvassunk ki fárasztó jóslatokat a zenéből, mint annak idején is tették a merészebb vállalkozók? J. C. Amiot korának, korunknak gyermeke, aki mai nyelven szól a mai emberekhez. És az a bizonyos gall derű csak igen messziről csil- lámlik ebben a zenében. Értéke — vitán felüli őszintesége. S ha már a zeneszerző-karmesternél ilyen hosszasan időztünk, írjuk le azt is: az Egri Szimfonikus Zenekar bővített kiadású együttesét kitűnően kezelte, egyéniségének derűsebb vonásait mély rokonszenvet ébresztő közvetlenséggel, a zenét átélő áhítatával, szónokiasság nélkül fogadtatta el. A zenészekkel és a közönséggel is. Pár napos itt-tar- tózkodása, próbái főként a fúvósokból hoztak ki elismerésre méltó teljesítményeket. Ügy éreztük, hogy ez a zenekar az együttes legszebb napjait idézte ezen a vasárnap estén. A Trombitaverseny szólistája csaknem beugrásszerűen vállalta ezt a Trombitaversenyt. A fiatal, tehetséges Magyar Ferenc megértette J. C. Amiot intencióit, nagyobb nehézségek nélkül megküzdött a technikailag igencsak fogas feladattal; állta a sarat abbán a párbeszédben, vitában, amit a fúvósokkal, ütősökkel kellett megvívnia. De hát a zenében a magányos hős is lehet győzelemre ítélve! A Scsedrin által megfogalmazott Bizet-szvit és a Rákóczi-in- duló újrajátszásával kapott ráadást a közönség. A felforrósodó hangulat is jelzi, mennyivel inkább kezdünk kinyílni, érzéseinknek hangot adni. A légkör mintha tágulna azok körül, akik az élet emelkedettebb élvezeteinek, a lélek és az emberi méltóság gondolatának is hódolnak. Farkas András Mickey Rooney a brit fővárosban forgat Korhű jelmezbe öltözve beszélget Mickey Rooney amerikai színész (balra) a forgatókönyvíró-rendező Terry Jones-szal, egyben Arnulf király alakítójával az „Erik, a viking ’’című film forgatási szünetében. A címszereplő nagyapát játszó, 68 éves Rooney egyébként továbbra is fellép a „ Cukorbébik”című amerikai musical londoni előadásának főszerepében. (Telefotó—MTl-Külföldi Képszerkesztőség)
