Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-25 / 21. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 25., szerda 3. GAZDASÁG — TÁRSADALOM Sztrájk és törvénye Elkészült egy újabb törvényjavaslat, melynek címe-neve jó, mi több, a lehető legpregnánsabb módon jelez egy folyamatot. Egy folyamatot, melynek végén ott a hőn áhított cél: olyan szocialista jogállam, amelyben garantált szerződések szabályozzák államnak és polgárnak bonyolult viszonyát. Klasszikus eszköz volt A törvényjavaslat a munkabeszüntetésről szól, ezt a címet viseli, mintegy elismerve, megjelenítve azt a tudathasadásos állapotot, amelyben évek, évtizedek óta keringünk; amikor arról beszélünk, hogy miként is fordulhat elő olyan helyzet, amelyben a munkás, a munkáshatalom kénytelen a munkabeszüntetés eszközéhez folyamodni. Magyarul sztrájkolni. A törvényjavaslat indoklásában ugyanis már kereken és világosan sztrájkról is olvashatunk, és nem a szégyenlős, pironkodós munkabeszüntetésről. Hogy a kettő között mi a különbség? Nyelvészeti elmélkedéseket lehetne folytatni ugyan, hogy tulajdonképpen semmi, hiszen az angolszász szóhasználat magyarításáról van csupán szó, ám ezzel aligha közelítünk a probléma lényegéhez. Ahhoz, hogy a sztrájk a munkásmozgalom klasszikus eszköze volt mindig és megmaradt a szocializmusban, még akkor is, ha ezt semmiféle jogszabály nem ismerte el, s akkor is, ha évtizedekig tilos volt róla beszélni. Mert sztrájkok voltak, csak más néven. Már évekkel ezelőtt lehetett hallani munkalassító folyamatokról, leállásokról, a legutóbbi időben figyelmeztető munkabeszüntetésekről. Az elmúlt évben bekövetkezett események pedig igazolták, hogy mennyi bizonytalanság, tanácstalanság, kapkodás tapasztalható, ha a munkáltatók és munka- vállalók közötti feszültség miatt megáll a termelés. A bányászsztrájknál lótás-fu- tás Budapesttől Pécsig, kormánytól szakszervezetig, Gyo- maendrődön a nyomdászok esetében nyakatekert okoskodások, hogy tulajdonképpen nem is lehet, nem is szabad klasszikus értelemben sztrájkról beszélni, mint ahogy nem lehetett, amikor Kiskőrösön felvonultak a bortermelők, amikor a Visoram dolgozói tiltakozásul nem vették fel a munkát. Patthelyzet nélkül Egy azonban világossá vált: lett légyen bármilyen elnevezése is a dolgozói megmozdulásoknak, a munkáltatók és munka- vállalók érdekei között a szocializmusban is felhalmozódnak feszültségek, kialakulnak ellentmondások, s ilyenkor a munka- vállalók nem látnak más módot akaratuk érvényesítésére, mint a sztrájkot. Éppen itt az ideje, hogy ezt törvényi szinten ne csak deklaráljuk, hanem szabályozzuk is. Éppen annak érdekében, hogy ne keletkezzenek megoldhatatlan patthelyzetek. Hogy a konfliktusban érintett felek pontosan tudják és tegyék a dolgukat, olyan felelősségteljes magatartást tanúsítva, amely törvényi pilléreken nyugodva ver hidat a megoldás felé. A sztrájk és törvénye ugyanis a konfliktusokat megoldó mechanizmust erősíti, mivel nem cél, hanem eszköz. Végső, de nem nélkülözhetetlen eszköz a munkavállalók kezében. Minden előzetes egyezkedés, tárgyalás a vitás kérdésekben ugyanis másfajta kompromisszumos készségre alapul abban a pillanatban, amikor mindkét fél tisztában van vele, hogy ha nem képesek megegyezni, akkor bekövetkezhet és be is következik a törvényben garantált sztrájk. A törvényjavaslat felett még folyik a vita, melynek egyik fontos pontja, hogy ki kezdeményezhesse a sztrájkot. A jelenlegi szövegezés szerint a második paragrafus első bekezdése úgy rendelkezik, hogy „munkabeszüntetést kezdeményezhet a szakszervezet, ha a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás hét napon belül nem vezet eredményre.” Maguk a szakszervezeti vezetők adtak hangot annak a nézetnek, hogy szerencsésebb lenne, ha a munkavállalókat alanyi jogon illetné meg a kezdeményezés lehetősége, részben azért, hogy a szak- szervezetek esetleges politikai okokból ne teremthessenek olyan helyzetet, amelybe belekényszerülhet a munkavállaló, így kénytelen-kelletlen részévé válhat rosszul értelmezett helyi szakszervezeti taktikázásoknak. Ám azért is meggondolandó a munkavállalók alanyi jogán szervezhető sztrájk, mert a szak- szervezeti tagság apadása előrevetítheti azt a lehetőséget is, hogy egy-egy munkahelyen a szak- szervezeti tagság jelenti a kisebbséget, s így a kisebbség akaratán és elhatározásán múlhat a sztrájk kezdeményezése. Bár kétségtelen, hogy igen demokratikus, és így nagy mozgásteret hagy a tervezet azon kitétele, mely szerint ”a munkabeszüntetésben való részvétel önkéntes, az ebben való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető.” Feltétlenül említésre méltó, hogy a törvényjavaslat sok helyütt igen erőteljesen korlátozó jellegű, s olykor merőben indokolatlan tilalomfákat állít a sztrájkszervezés lehetőségével szemben. Ilyennek minősíthető az a passzus, amely a jogellenes munkabeszüntetést tárgyalja. Ennek „d” pontja úgy fogalmaz, hogy jogellenes „kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt.” Élvi kifogást lehet emelni az előbb leírtakkal szemben, hiszen annak alapálláspontja, szelleme — úgymond filozófiája — azt sugallja, hogy sztrájk csak sérelmi szempontból szerveződhet, és a munkafeltételek javítására kevésbé, vagy alig. Józan felismerés Külön fejezetet érdemelne, hogy miért hiányzik legalább utalás, eszmei útbaigazítás a mezőgazdaságban, különösképpen a termelőszövetkezetben dolgozók sztrájkszervezési jogáról. Csupán gyanítjuk: azért, mert olyan, szinte áttekinthetetlenül bonyolult kérdést kellene megoldani, amely csaknem értelmezhetetlenné teszi a sztrájkjogot abban az esetben, amikor a té- esztag munkavállaló és tulajdonos is egyben, ám az elmúlt évtizedek során hovatovább inkább bérmunkás mivolta érvényesül tulajdonosi jogosítványai helyett. A munkabeszüntetésről szóló törvényjavaslat vitáján a SZOT elnöksége egyebek között ragaszkodott az elnevezés megváltoztatásához. Mint mondták, azért, mert a sztrájk jobban kifejezi a munkás- mozgalom klasszikus hagyományaihoz való ragaszkodást, és nem csupán nyelvészeti kérdést, de érzelmi, szolidaritási indíttatást is jelent. És jelenti azt is, hogy végleg szakítani kell azzal a felfogással, amely a szocializmust úgy értelmezi, mint olyan társadalmat, melyben minden érdeket, minden részletet egy bölcs, mindenható kéz úgy képes összerendezni, ahogyan azt nem is olyan régi tankönyvek lapjairól tanultuk. A sztrájktörvény a józan felismerés egy újabb állomása: fejlődésünk csak súlyos konfliktusok árán és azok vállalásával képzelhető el. Hogy ezek a konfliktusok megoldhatók, elrendezhe- tők legyenek, hogy állam és polgára pontosan ismeije lehetőségeit és határait, biztonságot és garanciákat adó törvények kellenek. A sok közül egyik ilyen a sztrájkról szóló törvényjavaslata is. Szigethy András Mi is történt az ELKO-nái? „.Munkaviszonyát azért kellett felmondanom...” Az elmúlt esztendő utolsó napján felkeresett a szerkesztőségben Bánszki László, az egri Elektromos Karbantartó Vállalat műszaki ellenőre és Tóth István, a cég volt műszaki vezetője. Amint elmesélték, munkahelyükön felmondtak nekik. Kérték, hadd szóljanak néhány szót erről, illetve a vállalat tevékenységéről. A beszélgetést követően felkerestem Dósa Imrét, a szolgáltatóegység igazgatóját, hogy az ő véleményét is megtudakoljam. Nos, ültessük most a feleket egy képzeletbeli kerek asztal mellé, s lássuk az érveiket. B. L.: — Vállalatunk tragédiája úgy másfél esztendeje kezdődött, amikor a termelésirányítónk kenyértörésre vitte a dolgot az igazgatóval, s leállt a nagyobb munkák szerzéséről. Az okokat nem ismerjük, viszont ő már távozott tőlünk. A veszteség egyre növekedett, ennek ellenére 1987 végén több mint 1 milliós nyereséget hoztak ki. Ez önmagában is megkérdőjelezhető. Már csak azért is, mert 1988 januárjában 835 ezer forint, míg márciusban 2 millió 200-300 ezer volt a mínusz. Egy ilyen kis cégnél a veszteség ilyen mérvű növekedése szerintünk elképzelhetetlen. D. I.: — Ezeket az ügyeket az APÉH vizsgálta, sőt megnyugtató módon le is zárta. Könyvelési hiányosságokat tapasztaltak, de szándékos szabálytalanságokat nem. T. I.: — Tavaly márciusban 1 millió 500 ezer forint hitelt vettünk fel kompenzációs célokra. Egymilliót meghaladó összegnél a küldöttgyűlés hozzájárulása szükséges, de sem ezt a fórumot, sem a vezetőséget nem kérdezték meg. D. I.: — A szervezeti és működési szabályzatunkban ilyen kitétel nem volt, ennek módosítása után is csak a beruházási hitellel kapcsolatos ügymenetet szabályozza ez a dokumentum, nem pedig a gazdálkodásit. S a mienk ilyen volt. T. I.: — A múlt év őszén a vezetőség két tagja — miután valótlan vállalati eredményekről tájékoztatták őket — aláírta az igazgató célprémiumát, illetőleg nettó 900 forintos béremelését. Egyikük azt mondta, hogy nullszaldós eredményt ismertettek velük. Tudomásom szerint a veszteség ekkor megközelítette a 3 milliót. Mellesleg az igazgató utóbb visszafizette a prémiumot, s lemondott az emelésről is. D. I.: — Az eredményesség és az én premizálásom között nincs összefüggés, ennek a két dolognak nincs köze egymáshoz. Korábban is ez volt a gyakorlat. Ez afféle célprémium. Később azért mondtam le az összegekről, mert a vezetőség azokat a javadalmazásokat nem egyeztette a szak- szervezet titkárával. Ezt elmulasztották. B. L.: — Mellesleg mi az említetteket több fórumon is elmondtuk, az eredményeket pedig a nyilvánosság előtt is kétségbe vontuk. A törvényességi felügyeletünk ezek mellett észrevételezte, hogy a háromtagú vezetőség — az igazgató, plusz két személy — kevés. Szerintem is, mert így nincs kontroll, az igazgató minden akadály nélkül ke- resztülviheti az akaratát. D. I.: — Akkor, amikor átalakultunk önkormányzatú vállalattá, az SZMSZ egy háromtagú, választott vezetőséget határozott meg, s ehhez jöttem még én. Nos, egy ember kilépett, ám még így is megvan a kétharmados többség. T. I.: — Úgy vélem, később az is bajnak bizonyult, hogy a november 3-i küldöttgyűlésen engem vezetőségi taggá választottak, Lacit pedig az ellenőrzőbizottság elnökévé. Mindketten az igazgató patronáltját ütöttük ki a nyeregből. — Térjünk rá talán a november 21-i küldöttgyűlés eseményeire... T. I.: — Itt szabálytalanságok sora történt. Az előírások ellenére nem volt írásos meghívó, sem napirendi pontok... D. I.: — Ezt a törvényességi felügyeletünk jelenleg vizsgálja, őket kellene megkérdezni. Eleddig még nem nyilatkoztak. T. I.: — Ezen alkalommal bíráltam az igazgatót, mert a november 3-i fórumon elhangzott, hogy a vezetőség készítsen javaslatot az 1989-es év megalapozására, ám utóbb ebből nem lett semmi. Azt is elmondtam, hogy egy értelmes átszervezés kell, amely a jövőben kamatozik, s azt is, hogy a központ ilyen formában nem működhet tovább, mert az anarchiához vezet. Erre azt a választ kaptam, hogy a központ jól funkcionál. De az igazgató hozzátette, hogy a központban létszámleépítésre van szükség. Ehhez azonban a küldöttgyűlés határozata kell, ez viszont nem született meg. Az igazgató kifejtette, hogy összesen nyolc személlyel kell csökkenteni az alkalmazotti létszámot. A hozzászólásokból idéznék: „...a produktív létszámot növeljük, ne az improduktívat csökkentsük...”, „...nem javaslom a létszámleépítést...”, „...ha leépítjük a műszakiakat, marad-e a központban ember, aki ért a műszaki dolgokhoz...”. B. L.: — December 1-jén szereztünk róla tudomást — közvetett úton -, hogy december 31-től munkaviszonyunkat megszüntetik. Én is hadd idézzek egy-két írásból... MSZMP ELKO-párt- vezetőség: „A létszámleépítést elfogadjuk, de nem a műszaki emberek vonalán. A pártvezetőség kéri (ti. az igazgatót), hogy a fent említett főbb okok figyelem- bevételével alakítsa ki végső véleményét.” Szakszervezet: „A vállalat vezetője által hozott felmondást, amely Tóth István műszaki vezető ellen irányult — a szakszervezet egyetértési jogával élve — nem javaslom. Vállalatunk központjában a fentiek kialakítására szükség van olyan szakemberre, aki ezen feladatokat el tudja látni. Tóth István képesítésénél fogva alkalmas a fenti feladatok ellátására.” D. I.: — A testület hozott olyan határozatot — éppen a fennmaradásunk önerőből való biztosításának érdekében -, hogy Csökkentsük a létszámot. íme: „...a küldöttgyűlés felhatalmazza a vállalat vezetőségét a vállalat dolgozóinak átszervezésére...” — Bocsásson meg, de ez nem elég egyértelmű megfogalmazás. Ebbe a felmondást is bele lehet érteni? D. I.: — Szerintem, akár azt is. Vagyis, ha valakit nem tudunk belül áttenni más helyre, annak megszüntetjük a munkaviszonyát. Kérem, az átszervezés ilyesmivel is járhat, még ha egyesek ezt nem is veszik tudomásul. S hogy miért pont felsőfokú végzettségű embernek kell távozni? Rendelkezünk olyan képzettségű dolgozókkal, akik biztosíthatják a korábbi színvonalú működésünket. Újfent mondom: nagy átalakulások idejét éljük mi is, ilyen szakaszokban többen maradnak munka nélkül. — Úgy tudom, a cégnél nem is maradt diplomás személy... D. I.: — De maradt, itt vagyok például én. Mellesleg, itt az irányítói apparátusban nem is szükségesek ilyen emberek. — A kollektív szerződés 7. ■ pontja / Mt. 26. paragrafus (3. bek.), Mtv. 21. paragrafus / kimondja, hogy a felmondáshoz — a hosszú ideje és példamutatóan dolgozók védelmének érdekében — a szakszervezet egyetértése szükséges. Ez megvolt? D. I.: — Hosszú ideje csak Bánszki László dolgozott itt, a neki való felmondással a szak- szervezet egyetértett. Tóth István nem oly régen volt nálunk. Meg kell jegyeznem, hogy ezek a kategóriák amúgy is elavultak, értelmetlenek. S még valami... A vezetőség december 5-én kapta meg az intézkedési tervet, amiben szerepel, hogy a központ létszámát öt emberrel kell csökkenteni. December 10-ig lehetett ezt véleményezni, de mivel egy reagálás sem jött be, így — gondolom — elfogadták. — Igen, csakhogy az említettek részére már december 1-jén aláírták a felmondást... D. I.: — Nézze, nem ez a lényeg. Átszervezéskor egyeseknek szembe kell nézniük a létbizonytalansággal is... T. I.: — Meggyőződésem: ha nem kérdőjelezzük meg az igazgatói döntéseket, a vállalati eredményeket, maradhattunk volna, így mennünk kellett... Sárhegyi István Hevesi vizsgálat a szankciókról Megszüntetni a monopolhelyzetet A Hevesi Városi Népi Ellenőrzési Bizottság nemrégiben tárgyalta annak a szankciórendszernek a komplex hatásvizsgálatát, amelynek célja a gazdaság működési zavarainak elhárítása. Azt kutatták, hogy a rendszer betölti-e a neki szánt szerepet, érvényesül-e a gazdálkodás felelősségének mechanizmusa. A nagyító alá vont hevesi egységek; a Heves és Vidéke Afész, az Agroplan, valamint a GA- MESZ voltak. Általánosságban elmondható, hogy e cégeknél is a zavarok okai között található a szerződéses fegyelem megsértése, a pénz- és gazdaságügyi szabálytalanságok, a környezetvédelmi vétségek és a fizetési késedelem. Ezek kiküszöbölése érdekében a következő eszközök állnak rendelkezésre: adóhatósági és államigazgatási bírság, kötbérigény, fegyelmi és kártérítési szankciók. A vizsgálat sorra veszi, hogy az egységek milyen szabálytalanságokat követtek el ezeken a területeken. Megállapítja többek között, hogy a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés során alapvető hiányosságokat nem találtak. Jogosulatlan kereskedés miatt egy ízben szabtak ki bírságot, de később azt is elengedték. A kötbérrel kapcsolatos gondok főként a mezőgazdasági termékeknél jelentkeznek. A szerződések egyértelműen a termelők kárára köttetnek meg, s az átvevők így egyoldalú előnyöket élveznek. Gyakran előfordul, hogy a szálh'tó vállalatok — monopolhelyzetüknél fogva — az igényelt árut csak árukapcsolás kikényszerítésével juttatják el a megrendelőnek. Megjegyzendő, hogy ezt a „pozíciófölénnyel” való visszaélést még tovább erősíti a belföldi piac korlátozott mivolta. A vizsgált szerveknél többször is előfordult fizetési késedelem, ennek oka zömmel a forráshiány volt, s mindezt fokozta az év eleji hitelbefagyasztás is. Egy-egy dolgozót büntettek leltárhiány, illetve társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekményért. A szankciók alkalmazásával a számviteli hiányosságokat utólag az előírásoknak megfelelően pótolták. E munka hatásfokát azonban csak a következetes jogszabályok növelhetik, ezt viszont nehezítik a jelenlegi áruellátási viszonyok. A meglévő lehetőségekkel élni azonban sokszor veszélyes, mert a piac hiánya miatt a kiszolgáltatott vállalatok gyakran nem mernek élni az őket jogosan megillető eszközökkel. Á dolgot tovább nehezíti, hogy ma is érvényben vannak túlhaladott, korszerűtlen jogszabályok. Az anyag végül azt javasolja, hogy meg kell szüntetni a monopolhelyzetben levő vállalatok úgynevezett egycsatornás működését. Például a tüzelőanyagok esetében lehetővé kellene tenni, hogy a megrendelők más csatornákon is beszerezhessék a szükséges árut. Villanymotorok Zalaegerszegről Egyedi és kis sorozatban évi 20 ezer villanymotort gyártanak Zalaegerszegen az Uniferró Ipari Szövetkezetben. A szövetkezet ipari tevékenysége mellett jelentős műszaki szolgáltatásokat nyújt, a megye minden városában javítanak háztartási gépeket és elektroakusztikai berendezéseket. Felvételünk az egyik motorte- kercselű műhelyben készült (Czika László — MTI felvétele)