Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-24 / 20. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1989. január 24., kedd KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Egy hét. Udvaros Dorottya remekelt az Oszkárban Nemcsak látlelet Azok a búfeledtető dózisok, azok a szórakoztató produkciók szerencsére az elmúlt napok kínálatából sem hiányoztak, s néhány óra felüdüléssel, kikapcsolódással ajándékoztak meg minket. Persze az sem árt, ha olykor szembesítenek mind bonyolultabbá váló hétköznapjainkkal. Ezt tette Bacher Iván szerda este vetített két egyfelvonásosával, közülük különösképp az Oszkárral. Az alkotás nem remekmű, mégis figyelemre méltó, mert valamiféle látlelet az értelmiségi sorsról. Akkor is, ha senki sem említi a politikát, ha szó sem esik a közélet gondjairól. A hősnő — ildomosabb lenne talán a központi figura titulus — férjétől elvált, gyerekét egyedül neveli egy olyan lakásban, amelynek tulajdonosát is eltartja, s kénytelen elviselni a kissé szenilis, idős hölgy betegségből fakadó szeszélyeit. Problémáit csak fokozza rendszeres telefon- viaskodása nálánál korosabb, s persze családos szeretőjével. Ráadásul dolgoznia kellene, de hát a fordítói tevékenységhez nyugalom, békés atmoszféra kellene, az a légkör, amire aligha számíthat. Csoda-e, ha ideges, kapkodó, s jövőjét teljesen kilátástalannak minősíti, meglepő-e, ha vigaszt kizárólag egyébként törődésre szoruló kutyájától remélik pofonok A Piedone-fümek a maguk módján tökéletesek. Búd Spencer kidolgozott izmaira és az azokra rárakódó súlyfeleslegre változatos történeteket építettek. Nemcsak a verekedések látványos balettja vonzza a közönséget, hanem a sztori ’’mélyebb” értelme is. Ezek a történetek ugyanis kielégítik a nézők sokszor sértett igazságérzetét. Piedone, a zsaru ugyanis az emberek hétköznapi véleményét képviseli, világosan elhatárol magában jót és rosszat. Nem általában és elvontan küzd a bűn ellen, hanem megkülönbözteti a kis és a nagy csirkefogót. Elfogadja a nápolyi utca farkastörvényeit, szemet huny a kis bűnök felett, hogy megakadás lyozza a nagyobbakat. Ezért néha átlépi a szabályokat, azokat a korlátokat, amelyek rendőrként megkötik a kezét. Csak a saját lelkiismeretére hallgat, ezért aztán kivívja a többség rokonszenvét. Elagya- bugyálja a rosszakat, akik minden kétes eszközt bevétnek céljaik elérésére, de hiába, mert Piedone sebezhetetlen. Ármánykodással lehet neki ártani, az üt- legeket fel sem veszi: a végső diadalt viszont senki sem vitathatja el tőle. Valahol a népmesék hőseivel rokon, akik ugyanígy haladnak göröngyös útjukon sorsuk beteljesedése felé. Nincs számára lehetetlen, szinte misztikus az az erő, amely szembeszáll a gonoszhet, holott emberi melegségre, megértésre, szerelemre vágyik. Ugye, ismerős a képlet? A konldúzió se hat idegenül, miszerint kiút nincs, a konfliktusok tovább fekélyesednek, méghozzá mindaddig, amíg a múló hónapok csak megoldást hoznak, ha nem is gyógyírt. Az antikatarzis mégis érvényesül, s arra int mindnyájunkat, hogy ne engedjük magunkat sodortatni az árral, hanem kíséreljük meg a tempózást, az úszást akár ellenében is. Hátha bírjuk... A halál 50 órája, ez az amerikai cégjelzésű vállalkozás az előbbi műnél sokkalta rangosabb erényekkel büszkélkedhet. Ez is egyfajta mérlegkészítés, de históriai töltésű. Sztorija valóságból metszett, cselekményvezetése hibátlan, mondandója egyértelmű és örökzöld: művészi töltésű tiltakozás a háború, az értelmetlen öldöklés, a fegyverekre bízott világhatalmi sóvárgás ellen. Vádirat a hitleri hadigépezet minden láncszeme ellen. Kiáltás azért a humánumért, amely lefogja a kardot emelő kezet, amely nem szétválaszt, hanem összeköt bennünket, amely minden helyzetben Ariadné-fo- nalat kínál. Bárkinek... Pécsi István igazsága szál. S valahogy mindig sikerül ellenfelei kezéből kiütni a modern kor segédeszközeit, a pisztolyt vagy a kést, s kialakulhat a test-test elleni csata. A logika tehát hibátlan, s ősi, ám mindig újraszülető vágyunkra épít az erős, igazságszerető hős: Piedone. Biztonságérzetünket is visszaadhatja az a másfél óra, amelyet ezzel a bumfordi zsaruval töltünk. Voltaképpen azt a szerepet játssza, mint a mitikus alakok: herkulesi figura. Tettei azonban már maiak: nem .legendák talaján áll, hanem köznapi valóságunkban. Ez a kettős-. ség avatja valóban modernné, vonzóvá és ezáltal fogyaszthatóvá is. Azt hiszem, ezen a péntek estén is milliók ültek a televízió előtt, még akkor is, ha ismétlés volt a Piedone, a zsaru. Jó látni az egyszerű igazságokat, s azt, hogy szemtől szembe is lehet küzdeni. Az élet bonyolultabb, átláthatat- lanabb, nem vághatok át úgy a történések, mint a gordiuszi csomó. Piedone ezt a bizonytalanságot oszlatja el egy kevés időre, a jó szórakozás mellé ezt az enyhülést kínálja. Ezért aztán még sokáig népszerű lesz, ellentétben az olyan filmekkel, amelyek csak a kegyetlenségre, a brutalitásra épülnek. Ennyivel többet nyújt általában egy Bud Spencer-film, fűszerezve a pofonok igazságát a szellemességgel. Gábor László Az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában Három művész — egy lélek Január 16-án, hétfőn délután az MSZMP Oktatási Igazgatóságán Kontha Sándor műtörténész, az MTA művészettörténeti kutatócsoportjának főmunkatársa nyitotta meg a festő Rido- vics Péteréi, a két szobrász, Buda István és Kubisch János kiállítását. A művészek önmagukról szavakban is — nemcsak a bizonyítás erejével ható művekkel — azt vallják, hogy a színek ellentéte és harmóniája, a tónusok és valő- rök kapcsolata, a vonal, a ritmus dinamikája izgatja őket. És nemcsak az alkotásra ingerlés pillanatában, a gondolat és érzés kifejezésének munkája közben. Egyáltalán! Ha van a művészetben és a társadalomban a barátságnak és a szépségnek valami jelentősége, akkor az éppen e három művésznél tetten érhető. A viszonylag kis térben a festmények, szobrok, érmék, grafikák kifejezőbb egységet alkotnak, mintha ezek csak külön jelentek volna meg. Ez a három művész a természet gyermeke abban is, hogy munkáikból a nyilvánvaló szeretet árad, amit belőlük a természet és az ember vált ki. Ez a vonzalom a romlatlan szépség és a természetben feltalálható, még mindig megélhető jelenségek iránt támad, amely nélkül az ember jóval szegényebb. Ezt a közös álláspontot emelkedett művészetszemléletnek is nevezhetnénk. Ridovics Péter portréiban, tájképeiben expresszionista és kolorista tendenciákat is fel lehet fedezni. Ahogyan a kisfiút élénk színekkel, a hangsúlyossá tett szájjal, azzal a bizonyos pirossal és a szemből ránk néző sötétkékkel elénk tálja, nemcsak az élményt adó gyermek, egyéniség tetszik ki, hanem az az egyébként lírai hangoltságú festő is bemutatkozik, aki nemcsak magát, de a kort is elénk tárja. A rét, ez a bűvös látvány olyan mély tónusú, hogy az arra járó szinte érzi, a frissen hullott eső egy zivatar elvonulása után ragyogtatja majd fel a völgyet; mintha a táj várná is a nap kisütését. A művész kitűnőenjellemez, úgy egyénit, hogy a modellként ülő-álló lány, férfi, idősebb asszony — mind illő és színgazdag ruhában, jellegzetes drapériában szerepel előttünk. Buda István szobrászi vénáját egyetlen adattal is dicsérhetnénk. Még nem végzett a főiskolán, két évvel korábban, már 1979-ben felállították Kiskunhalason alkotását, & Mártíremlékművet. Ha csak a Hajnalt vagy a Torzót szemléljük, netán hosszú perceken keresztül, a térben megfogalmazott harmónia és a vonalak szelíd bája mindenképpen azt sugallja, hogy nemcsak a reneszánsz mesterek értettek a vonalak költészetéhez. Kubisch János inkább az embert tanulmányozza, azt kutatja, hogyan is lehet a leghatásosabban megjeleníteni azt a szépséget, amit az ember testében — és azon felül — birtokol. Mert ezt a három művészt a lélek kötelékei kapcsolják össze. S ezt a művekben megjelenő közös vonások formálják ki előttünk. A Lovas, a Parasztfiú, a Bárányos fiú nemcsak a fiatal test szépségét, harmóniáját testesíti meg, a bukoli- kus hangulat és természetélmény forrása is, ahogyan azt olykor a Bartók-.muzsika megszólaltatásakor érezzük. A kiállítás sikere a közönség körében egyértelmű. A galéria vezetése ezzel a szemlélettel és kiállítással igazoltnak látja, mely szerint a művek és a művészeti ágak kölcsönhatása közös tárlaton nemcsak egy újfajta, de sokkal összetettebb, értékesebb hatást is képes teremteni, éppen azáltal, hogy a külön-külön alkotóktól származó művek új egységgé alakulnak, a mozaikhatást felváltja az a közös szemlélet, gyújtópont, amely irányítja is, befolyásolja is a szemlélődőt, a könnyen vagy hosszabb munkával befogadható műtárgyegyüttesben. A siker perceiben, szemlélődésünk szünetében beszélgettünk el az oktatási igazgatóság vezetőjével, dr. Vasas Joachimmal arról, mi lesz a galériával, ha a szponzor, aki eddig díjmentesen biztosította a galéria működését, nem tud ellenállni az anyagi érdekeltség nyomásának, kénytelen lesz lemondani erről az ingyenes kulturális teremjuttatásról. Mert mindenki egzisztenciális gondokkal küszködik. — Mi mégsem hisszük, hogy ez a sok-sok sikert megalapozó galéria — nem soroljuk fel az itt eddig kiálh'tó művészek gazdag névsorát — anyagi okokból kényszerülne bezárni kapuit. Nem azért hiányozna, mert megszűnése feláldozna egy több éve létező művészeti fórumot, hanem elsősorban azért, mert szemléleténél fogva hiányt pótol ebben a nagy múltú, barokk városban. Kubisch János: Lovas (balra) és Ridovics Péter: Szoptató Buda István: Torzó Farkas András (Fotó: Gál Gábor) Molnár Károly: Kerítőnők a korzón (VII/4.) Bacchus a szőlő, a bor és a szüret istene volt. Tiszteletére ugyancsak rendeztek ünnepségeket. A prostituáltak akkor is fontos szerepet játszottak. Sző- lőlevelekkal díszítették hajukat, és férfiak kíséretében énekelve, részegen járták be Rómát. A szembejövőt harsányan üdvöz- lik, és kényszerítik arra, hogy csatlakozzon menetükhöz. Hangoskodva, énekelve vonulnak tovább. Rómában a házasság intézményét gyakran próbálták megszilárdítani. Eleinte rendkívül szigorúan büntették azt, aki megsértette az akkori erkölcsöket. Ha egy férfi házasságtörő volt, akkor halálra ítélték. Ha az asz- szony bizonyult hűtlennek, ebben az esetben állatokat uszítottak rá. Arra kényszerítették, hogy szamárcsődörrel szodómiát kövessen el. Később megtörtént, hogy a házasságtörő nőt a város végén egy kis épületbe zárták. A férfiak odakint kockázás- sal döntötték el, hogy milyen sorrendben lépnek be a nőhöz. Akinek kedvezett a szerencse, szeretkezni kezdett az asszonynyal. A többiek pedig durva szavakkal biztatták társukat és kíváncsian figyelték, mi történik. Majd következett a második férfi, azután a harmadik, a negyedik, az ötödik. A rómaiak lupanáriumai, bordélyházai nappal zárva voltak, a nyitás késő délután történt. A rendért a tulajdonost vagy a bérlőt tették felelőssé a várost vezető tisztviselők, akik a felügyelőket gyakran kiküldték helyszíni ellenőrzésre. Rómában a kisebb kihágások elkövetőit nem állították bíróság elé. Ha a tényt megállapították, akkor megvesz- szőzéssel büntették a megtévedt polgárokat. A bordélyházak késő délutántól másnap reggelig fogadták a vendégeket. Gyakran nem tartották be a zárórát, vagy előfordult az is, hogy olyan prostituált tartózkodott ott, aki nem szerepelt az ilyen mesterséget gyakorló római nők listáján. A városi hatóságokat képviselő felügyelő azonnal büntetett. Az őt kísérő poroszlók megvesszőzték azokat, akik megsértették a lu- panárium működési szabályait. Érdemes foglalkozni a római fürdőkkel is, ahol olyan prostituáltak csábították el a férfiakat, akik nem voltak rajta a városi hatóságok listáján. Találkozhatunk ilyen véleménnyel is: — Róma erkölcsi rendjének pusztulása egyenes arányban áll a fürdők szaporodásával. A férfiakat és nőket külön medence várta, de mégis nyílt mód a találkozásra. A furdőmesterek rabszolgákat tartottak, akiket pénzért a vendégek rendelkezésére bocsátottak. Sok kis cellát építettek a tágas termek mellett, ahol alkalom nyílt a szerelmi játékokra. A fürdőket — ugyanúgy, mint a lupanáriumokat — egy időben nyitották meg, azonban a záróra ideje itt sokkal korábban, az este beálltakor bekövetkezett. Kezdetben a rendelkezést betartották. Később azonban zárórakor csak a nagyközönséget tessékelték ki a fürdőből, az előkelő kéjencek maradhattak, és a kívülről sötétnek látszó termekben már zavartalanul átengedhették magukat a legelképzelhetetlé- nebb kicsapongásoknak. Többször történt kísérlet, hogy a fürdők ne legyenek az erkölcstelen jelenetek színhelyei, azonban még Hadrianus császár intézkedései sem hozták meg a várt eredményt. A Via Sacra, a város főutcája elválaszthatatlan volt a római embervásár történetétől. Az előkelő prostituáltak hordszéken ültek, ezeket hatalmas termetű, néger szolgák cipelték. Mellettük rabnők haladtak, ők páva- toll-legyezővel hűsítették úrnőjüket. Kerítők és kerítőnők tevékenykedtek a korzón, és a közvetítési díjért összehozták a párokat. Ha igazán gazdag ember tűnt fel a Via Sacra korzóján, akkor öregasszonyok igyekeztek hozzá, viasztáblát adtak a kezébe, amelyről a kurtizánok nevét és szerelmük árát olvashatta le. Középkor, Európa nyugati része. A prostitúció a rómaiak révén teijedt el. A városokon kívül, az utcakereszteződéseknél, a források mentén kisebb kunyhókat, úgynevezett ’’bordákat” építenek, itt találhatók azok a nők, akik testüket pénzért árusították. A városokból kiüldözött szajhák menedéket találnak ezeken a helyeken. A közeli, népesebb települések férfiai módot találnak arra, hogy titokban ide járjanak. A borda szó kezdetben oiyan viskót jelentett, amelyet kert övezett. Később a kunyhók lakói nem maradtak a város falain kívül. A hatóság eltűri, hogy beszivárogjanak. Párizs külső kerületeiben épületek létesülnek, amelyeket bordélyházaknak neveznek, az örömlányok egyre díszesebben berendezett szobákban szórakoztatják a vendégeket. (Folytatjuk)
