Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

Kiállítás a szegedi Fekete Házban

A magyar cserkészet története

NÉPÚJSÁG, 1989. január 14., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7.

A Pécsi Cisztercita Főgimnázium 47. sz. cserkészcsapatának egyik csoportja láboro- Cserkészek néprajzi gyűjtőúton egy Zirc környéki faluban, 1930-ban

záson, a húszas évek végén

Egyre több szó esik róla. A hatvanas-hetvenes generáció kicsit meghatottan emlékszik tizenéves fiatalságára, és vallja: ő ma is „volt cserkész”; életét, humanista eszményeit ez az ifjúkor határozta meg. Mások túllihegve csak a szépet látják benne. Ismét mások fölháborodva támadják, makacsul hajtogatva: „fasiszta mozgalom” volt ... Mi igaz hát a cserkészet körül?

Aki arra jár, nézze meg a szegedi kiállítást. Aki nem jut el oda, annak megkíséreljük röviden összefogni a lényegét, néhány gondolattal, amit a dokumentumok váltottak ki az újságíróból Szegeden.

A cserkészet Magyarországon keresztény erkölcsiségre alapozott önkéntes ifjúsági mozgalom volt, súllyal a két világháború között. Épp ezért — egyenlőségjellel a miiitarizált és kötelező leventemozgalommal együtt — el- parentáltuk jó negyven éven át, mint — az Uj Magyar Lexikon szerint is — „fasiszta jellegű” szervezetet. Ami ugyan nem igaz

— vagy általában véve nem igaz

— de tabu volt, hallgatás övezte

— mindmáig.

Az ország több múzeuma próbálkozott korábban is a cserkészmozgalom bemutatásával — eredménytelenül. . .

Ez év tavaszán a szegedi Móra Ferenc Múzeum helytörténeti osztálya, nyilvánvalóan a reformpolitika hatására, fölépített egy rendkívül nagy hatású kiállítást A magyar cserkészet története címmel. A kiállítás 1989 február végéig látható az úgynevezett Fekete Házban, a szegedi múzeum helytörténeti osztályán.

•

A kiállítás legfőbb értéke, hogy nem magyaráz. Bemutat. Objektiven, a történész szemével tekinti át időrendjében e mozgalom vázlatos történetét, mindösz- sze annyi kísérőszöveggel, amennyi a tények és összefüggések követéséhez okvetlenül szükséges. A kiállított rekvizítu- mok és kordokumentumok önmagukért beszélnek. A mozgalom hibáiról éppúgy, mint kimagasló értékeiről. És küzdelmekről is az értékek átmentésére egy fasizálódó korszakban, amikor nem nézték jó szemmel a pacifista beállítottságú s a népek barát - kozására alapozott ifjúsági mozgalom célkitűzéseit.

Teleki Pál halálával (1941. április 3.) megszűnt a Magyar Cserkészszövetség viszonylagosan védett helyzete, közben fokozódott a szélsőjobboldal nyomása. És bár Horthy kormányzó (politikai okokból) megakadályozta ugyan a mozgalom tervezett beolvasztását a leventébe, a kinevezett új főcserkész (kisbamaki Farkas Ferenc altábornagy) irányításával a cserkészet átszervezése elkerülhetetlenné vált. Tevékenységük célkitűzéseiben „nemzetvédelmi” és „országszépítő” feladatok kerültek élre. Ám a mozgalom szervezete, tiszti kara (jobbára pedagógusok), következésül a magyar cserkészet korábbi szellemisége, lényegé voltaképpen nem változott. Hallgatólagosan átmentődött a háborús években is. S igaz, Bocs- kay-fazonú sapka került a letiltott „búrkalap” helyére; s hetente a cserkészek is szorgalmasan jártak a kötelező leventefoglalkozásokra, ez viszont nem védte

meg őket a honvédelmi neveléssel, a „hadra foghatóság” mértékével elégedetlen jobboldali és fasiszta körök erősödő támadásaitól, a negyvenes évek első felében.

*

Voltaképp mit jelentett cserkésznek lenni Magyarországon a mozgalom különböző szakaszaiban?

A lényeget, az alapelvet illetően ugyanazt jelentette.

A századforduló tájékán jelentkező modern polgári gondolkodással új nevelési ideál formálódott. Ennek középpontjában az olyan öntevékeny fiú áll, „aki képes eredményesen, önállóan cselekedni, problémákat megoldani, egyéni véleményt formálni, dönteni; aki saját erőfeszítéseivel fejleszti testi, lelki és szellemi értékeit, praktikus ügyességét; el tudja viselni a testi és pszichikai nehézségeket, aki kiegyensúlyozott; s akinek nyitott a szeme a természetre és az emberekre egyaránt.”

A cserkészet alapelvét Lord Baden-Povell tábornok dolgozta ki híres könyvében (Scouting for boys) 1908-ban. „Bi-Pi” — ahogyan az egész világon emlegették

— nagy érdeme, hogy új humanitárius eszményt állított a serdülő fiúk elé, a kreatív és önzetlen, a mások javán fáradozó ember típusát. Éz az alapelv nemzeti sajátosságok és eszmények szerint formálható — ennek köszönhette rohamos terjedését.

Nálunk a tízes évek elején jelentek meg az első búrkalapos csoportok. Vallási különbségek nélkül, a szigorú önkéntesség elve alapján jelentkezhettek a cserkészek közé a 12. évüket betöltött fiúk. (A kisebbek részére később „farkaskölyök”-csoporto- kat alakítottak.) A jelentkező három hónapos próbaidőt követően — sikeres újoncpróba és a fogadalomtétel után — cserkész lehetett. Bekapcsolódva most már a kisközösségek (őrsök, rajok) munkájába. (Próbák, kü- lönpróbák.) Tizenöt-tizenhat évesen, ha letették az I. osztályú próbát, vezetők (raj, őrs), később tisztek lehettek, vagy 16-18 évesen úgynevezett roverek. (Vízi, vitorlázó, lovas, túravezető vagy regős cserkészek.)

A cserkész életforma (közösség önkéntes szolgálatra) meghatározott koron túl is megmaradt az öreg cserkészek különböző közösségeiben, klubjaiban.

A cserkészszövetség megalakulásával (1914) országossá bontakozik a mozgalom. Ä háború után egyre népszerűbbé válik. Kiépül intézményrendszere, s a harmincas évek elejére már mintegy 40.000 tagja van.

A kezdetben egyházi iskolákban elinduló mozgalom egyhar- mada ekkor már ipari szakmunkás tanulókból (tanoncok) áll.

Megnövekszik a magyar cserkészet nemzetközi tekintélye. A négyévenkénti világtalálkozón (,,jaboree”-k) elért kimagasló eredményeik alapján a „IV. World-Jamboree”-t Magyarország rendezheti meg, 1933 augusztusában — egyébként átütő világsikerrel.

A harmincas évek politikai mozgásirányai — bár a mozgalom továbbra is elzárkózik a napi politikától — nem kedveztek a baden-powell-i elvek számára. Az alapcélokat azonban, a fokozódó jobboldali nyomás és a Teleki halála utáni átszervezés ellenére is sikerült átmenteni jobb időkre, az akkor már 50 ezer főnyi mozgalomban.

*

Az 1945-ös újjászervezés vezetősége súlyos hibákat követett el. Nem vitte végig az egyébként

megkezdett radikális újjászerve- zési folyamatot. Ebből is adódott, hogy a cserkészszövetség — jobbára a dilettáns, szerencsétlen és káros Mindszenty-féle politika hatására — az antidemokrati- kusnak és reakciósnak bélyegzett katolikus egyház elleni baloldali támadások egyik céltáblája lett.

*

1946 nyarán Rajk belügyminiszter feloszlatta a szövetséget. Jogutódja (Magyar Cserkészfiatalok Szövetsége) új demokratikus alapokon megkísérli fenntartani a mozgalmat; 1947 nyarán még egy 200 tagú küldöttség képviseli hazánkat Moisson-ban (Franciaország) a világtalálkozón, ez azonban, mondhatni, hattyúdala a magyar cserkészetnek.

A feszülő politikai küzdelmek, az úttörőszövetség megalakításának előkészületei előrevetítik a mozgalom sorsát. A monolit hatalmi struktúra az ifjúság körében sem tűrte el a pluralitást: 1948 nyarán a cserkészetet beolvasztották az akkor elinduló úttörőmozgalomba.

Wallinger Endre

Ami a híradásokból kimarad

Diplomaták frakkban,

Nagy Frigyes porosz uralkodó egy fél kezű ezredest küldött Versailles-ba. A francia udvar sarokba szorult. Ha Franciaország követeként épkézláb ember megy Berlinbe, a porosz király a markába fog nevetni. Addig tanakodtak, amíg találtak egy fél lábű diplomatát. Az illető a nyomorékságának köszönhette, hogy megkapta a díszes nagyköveti hivatalt — olvashatjuk Ráth-Végh István Az emberi butaság című kötetében.

népviseletben

A régmúlt császári, királyi udvarainak életéről, diplomáciai szokásairól, sőt furcsaságairól számtalan történetet őriz az utókor. Napjaink diplomáciájának az a része, amely a televízió jóvoltából eljut hozzánk, előre kiszámítható, folyton ismétlődő jelenetekből áll. Az érkező politikust fogadják, ellép a díszszázad előtt, vendéglátójával négy- szemközt tárgyal, dokumentumokat ír alá, sajtóértekezletet tart, elutazásakor mosolyog, integet, kezet fog. Ennyi.

Emlékezzünk csak: milyen élénk visszhangot váltott ki nálunk az az eset, amikor Grósz Károly Moszkvába a menet- rendszerű Malév-géppel utazott, amikor amerikai útja előtt bejelentette, hogy ruhatárát szmokinggal is kiegészíti. A fokozott érdeklődés nem véletlen, hiszen szmokingot öltött pártfőtitkárról az utóbbi negyven évben nem sokat hallott, nem sokat olvasott a világ.

Dr. Hajdú Józseffel, a Külügyminisztérium protokollfőnökével a diplomáciai élet azon érdekességeiről beszélgetünk, amelyekről elég keveset tud a tévénéző, az újságolvasó hétköznapi ember.

— Igaz-e az a szóbeszéd, hogy amikor az új magyar londoni nagykövet megbízólevelének átadására megy a brit királynőhöz, az uralkodó — még napjainkban is — hatlovas hintát küld érte, s a diplomata ezen teszi meg az utat a királyi palotáig?

— Igen, igaz. Hadd tegyem hozzá: még ennél is furcsább szabályok tarkítják a svéd királyi ceremóniát, ahol a fehér kesztyűs, frakkba öltözött nagykövetnek még azt is előírják, hogy melyik kezével vegye le fejéről a cilindert, melyik kezében tartsa, és hogyan adja át az elébe siető udvarmesternek. Szabályok rögzítik, kivel kell kezet fognia és kivel nem. Visszatérve a brit szokásokhoz, már Londonban is egyszerűsödnek ezek a formaságok. Ha rossz idő van, ha esik az eső, a királyi felség nem hintót küld a nagykövetért, hanem modern, csukott gépkocsit.

— A napilapokban esetenként azt olvassuk, hogyX állam új budapesti nagykövete a Parlamentben átadta megbízólevelét az Elnöki Tanács elnökének. Kérem, beszéljen részletesebben erről az eseményről.

— Van olyan ország, ahol a köztársasági elnök, az államfő havonta csak egyszer fogad bemutatkozó nagykövetet. Ilyenkor az állomáshelyére érkezett diplomata várakozólistára iratkozik fel, és türelmesen várja, hogy sor kerüljön rá. Olyan gyakorlat is van, hogy az államfő egyszerre több nagykövetet fogad. Mire mindenki sorra kerül, a bemutatkozáson, néhány udvarias mondat elismétlésén kívül másra nincs idő, az audiencia véget ér. A magyar gyakorlat más. A megérkezés után 10—12 napon belül az Elnöki Tanács elnöke — távollétében a helyettese — fogadja a hazánkba akkreditált nagykövetet. Persze a megbízó- levél átnyújtásáig elég sok protokolláris teendője van mindkét félnek. A hazánkba érkező nagykövetet a pályaudvaron vagy repülőtéren a külügyminisztérium protokollfőnökének a helyettese fogadja. A megérkezés után a diplomata bemutatkozó látogatást tesz a minisztériumban a protokollfőnöknél. A beszélgetés során részletes tájékoztatást kap arról, hogyan zajlik majd le a megbízólevél-átadás. A vendég ezt követően bemutatkozik az illetékes miniszterhelyettesnek, a térséggel foglalkozó politikai osztály vezetőjének és fogadja őt a miniszter is.

A megbízólevél-átadási ünnepség azzal kezdődik, hogy az Elnöki Tanács fellobogózott gépkocsiján a protokollfőnök elmegy a nagykövetért annak rezidenciájára, közlekedésrendőri kísérettel a Parlamenthez viszi. A gépkocsin két zászló leng: a

magyar és a bemutatkozó nagykövet országának a zászlaja. A kocsi bal oldalán van a magyar zászló, a protokollfőnök is a bal oldali ülésen foglal helyet, a másik oldalon pedig a nagykövet utazik. A Parlament bejáratánál díszegyenruhás őrség tiszteleg a vendégnek, majd az Elnöki Tanács titkárságának a vezetője kíséri a Nándorfehérvári terembe. Az elnöknek a protokollfőnök mutatja be az új nagykövetet, a bemutatkozáson jelen van a külügyminiszter-helyettes is. A megbízólevél átnyújtásakor a nagykövet rövid beszédet mond, amelyben vázolja küldetésének főbb céljait, elképzeléseit. Az elnök a beszédre válaszol, majd a nagykövet bemutatja a munkatársait. Ezután 10—15 perces au- dencia következik, ahol az elnökön és a nagyköveten kívül csak a miniszterhelyettes van jelen. A beszélgetés három témát ölel fel, aktuális nemzetközi kérdéseket, a kétoldalú kapcsolatok kérdéskörét, és a nagykövet terveit. Az audiencia végen a nagykövet beírja nevét az Elnöki Tanács vendégkönyvébe. Ezt követően a diplomata a protokollfőnök kíséretében a Hősök terére hajtat, és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzza a magyar hősök emlékművét.

— E beszélgetés előtt gondosan elolvastam a Magatartás, etikett és protokoll a külkereskedelemben című összeállítást. Számos érdekességet tudtam meg. Például nem továbbíthatunk részvétnyilvánítást telefonon; annál az asztalnál, ahol étkeztünk, nem illik pipára gyújtani; a

sárgadinnyét kiskanállal, a görögdinnyét késsel és villával kell enni. Kérem, mondjon ezekhez hasonló, a diplomáciában szokásos érdekességeket.

— Kezdjük az öltözködéssel. Grósz Károly az amerikai út előtt valóban csináltatott szmokingot, de a vendéglátók nem írták elő ennek kötelező használatát. A magyar diplomáciai protokoll szabályai formális öltözék, zsakett, szmoking, frakk viseletét nem követelik meg. Sötét öltöny, zárt ing, nyakkendő az elfogadott öltözködési forma. Vannak országok, ahol a diplomaták egyenruhát viselnek. A szocialista táboron belül ilyen állam például a Szovjetunió. Ezenkívül — főleg a fejlődő országok esetében — a diplomaták a hivatalos találkozókon, fogadásokon népviseletben jelennek meg.

Vezető politikusaink külföldre utazását mindig gondos informálódás, felkészülés előzi meg. Szükség esetén kötelező védőoltást kapnak. Van ország, ahol a magas szintű találkozón, díszvacsorán szeszes italt nem szolgálnak fel, van ahol nem szokás koccintani, egy sor országban nem fogyasztanak disznóhúst, de akkor is akad bőven tennivalójuk a vendéglátóknak, ha olyan politikus látogat el hozzájuk, aki valamilyen ok miatt diétázik. Ezeket az apróságnak tűnő kérdéseket a felek az előkészületek során jó előre tisztázzák.

— Régebben újsághírként olvashattuk, hogy az Elnöki Tanács elnöke szüreten látta vendégül a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit.

Az idén elmaradt ez a találkozó? — Még régebben az Elnöki Tanács vadászatra invitálta a diplomatákat. Aztán a vadászat helyébe a szüret lépett, s ma már a szüreti találkozó is a múlté. Az ok egyszerű. Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a vezető külföldi diplomaták alaposan megismerjék hazánkat, népünk múltját, történelmét, kulturális értékeit és természetesen a jelenét is. Ezért az Elnöki Tanács — kétévenként — a szüret helyett egy-egy országrészbe, megyébe gazdag programú kirándulásra invitálja őket. Az ilyen találkozókon — a szüretihez képest — jóval több lehetőség nyílik arra, hogy a külföldi diplomaták a magyar valósággal ismerkedjenek. Legutóbb Bács- Kiskun megyébe, Kecskemétre látogattak. A megyeszékhelyen felkeresték a világhírű Kodály Intézetet, ismerkedtek a látványos fejlődésnek indult várossal, emberekkel, ezenkívül téeszlá- togatás, lovasbemutató színesítette a programot. Említettem, hogy az Elnöki Tanács elnöke kétévenként rendez ilyen országjáró programot. Hadd tegyem hozza, hogy a közbeeső évben a nagykövetek külügyminiszterünk vendégei. Egyébként szeretném hangsúlyozni, hogy a Budapesten dolgozó nyugati diplomaták napjainkban szabadon utazhatnak mindenhová az országban. Régebben nem így volt. Főleg a hidegháborús időszakban, de az USA esetében még a hatvanas évekig voltak kölcsönös korlátozások. A diplomaták utazását mindkét fél előzetes bejelentéshez, engedélyhez kötötte. A nemzetközi életben, a világpolitikában bekövetkezett enyhülés ezeket a korlátokat — kevés kivétellel — megszüntette.

Kiss György Mihály