Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. január 14., szombat HÉTVÉGÉ Kedves olvasónk! Lapunk mostani számában először találkozik Népújság-hétvége című összeállításunkkal, amely ezentúl minden hét végén megjelenik. Igyekeztünk színes, érdekes anyagokat összeválogatni, úgy, hogy mindenki találjon kedvére valót. Négyoldalas kitekintés ez hazai ügyeinkre, a nagyvilág eseményeire és reméljük, hogy megnyeri olvasónk tetszését. Egyúttal kérjük azt, hogy mellékletünkkel kapcsolatban írják meg véleményüket és azt is, hogy miről olvasnának benne szívesen. Az összeállítást készítette: Kaposi Levente H alló! Kedves Cini, először is BÚ ÉK! Gondolom, önnek nem indult rosszul 1989, hiszen most jelent meg a Cicciolina életéről szóló könyve, méghozzá óriási példányszámban. Hogyan született az ötlet? — Amikor Ilona tavaly itthon járt, kiderült, hogy olvasta az előző könyveimet. Megkérdezte, ugyanaz vagyok-e, aki anno a Metróban énekelt. Az igenlő válaszra azt mondta, nagyon szeretne velem találkozni. Ez össze is jött. Elmesélte, megkeresték újságírók, hogy könyvet írnának róla, de ő velem látná biztosítottnak a sikert, mert én meglehetősen szókimondó vagyok, ráadásul aki őt nem ismeri, az ismer engem. Egy kikötése volt: mindent úgy kell visszaadnom, ahogyan ő azt előadta, akár rossz magyarsággal is, tehát semmi kozmetikázás. Ezt megígértem, de azt nem, hogy nem lesz cenzúra. Lett is. — Elárulná, hogy mit kellett kihagyni? — Az egyik egy kémtörténet, vagyis Ilonát annak idején, amikor az Intercontinentalban dolgozott, be akarták építeni, de ő nem vállalta. A másik egy maszturbációs recept lányoknak. Ezen csak röhögni lehetett, nem volt komoly dolog, ezért is sajnálom, hogy kimaradt. Le kell szögeznem, a könyv nem pornó, bár érték ilyen vádak a művelődési kormányzat részéről, ahonnan háromszor is elutasítottak, mondván, ez pornó és ifjúságromboló hatást Nem értettem, hiszen ma közkézen forognak a pornókazetták. Akkor mi baj lehet egy könyvvel?! Az persze igaz, hogy Ilona élete, vagyis ahogy ő elmeséli, inkább hasonlít egy szexuális jellegű oktatáshoz, mintsem szépirodalomhoz. De remélem, lesznek, akik nem csak a botrányrészekre figyelnek fel, hanem arra is, hogy ő egy jelenség. Nála sokkal jobb nők mozognak a pomóvilágkérdés válasz Zalatnay „Cinivel” egy könyvről, egy pártról és a bordélyokról — Gondolja, hogy ezt a tervet jóváhagyják majd? S mit szólnának mindehhez a magyar nők? —Hogy megengedik-e? Hallottam már olyan visszajelzéseket a tapogatózásaim során, hogy ha nem is rögtön, de egy éven belül menni fog az ügy. Logikusan mindenki tudja, hogy nincs ebben semmi, de nehéz ott az áttörés, ahol 40—45 éven át a prüdériára nevelték az embereket. S hogy a nők örülnének-e? Nézze, ha a mi családunkban a férjem elmenne egy kupiba, még mindig inkább elfogadnám, mint azt, hogy mondjuk a kórházban az asszisztensnője lenne a szeretője éveken át, s ezzel a családtól venné el a pénzt, időt, energiát. Statisztikailag kevésbé valószínű, hogy egy kurvába beleszeret. A piros lámpás házak egyrészt tehát a nőkért vannak — azokért is, akiknek efféle tevékenységhez van kedvük — másrészt a férfiakért is, mert épp Ciccioliná- val közösen tapasztaltuk, hogy a fiúkat mennyire zavarba lehet hozni, vagyis nekik is szükségük lehet az érzelmi felszabadulásra, például a bordélyokra, ahol nem kell bizonyítani, ahol sok-sok mindent meg lehet tanulni. Persze igaz, hogy a magyar férfiakat világviszonylatban is jónak tartom, kicsit az olaszokhoz hasonlítanak. Nagyon szeretem őket. Mehettem volna sokszor nyugatra is férjhez, de sohasem akartam igazán. — Előbb említette, hogy Pozs- gay Imre a kedvenc politikusa. Miért? — Bármennyire furcsa, kislány koromban rettentő vallásos nevelést kaptam. Édesanyám munkatársa volt egy evangélikus püspöknek, jómagam kedvence voltam Káldi püspök úrnak. S bizonyára a gyermekkori emlékek hatása, de engem Pozsgay mindig egy nagyon humánus református papra emlékeztetett. Aztán meg — amikor még a kulturális tárca élén állt — ő volt az első, aki mint popénekesnővel, velem szóba állt, emberszámba vett. S nem kis része volt abban, hogy hozzájutottam ahhoz az 54 négyzetméteres kis lakásomhoz, ahol most is élek. — Tervei? —Jövőre talán megjelentetem a „Fiúkönyvem”, hiszen jószerivel már kész. Mostani könyvem alapján készül a Cicciolina kontra én film. Ezen túlmenően februártól — ha minden igaz — Ilonával csinálunk egy országos turnét az AIDS-alapítvány javára . . . (sárhegyi) ban, s azok nevét senki sem ismeri. — Tényleg . . . Milyennek ismerte meg Cicciolinát? Van önök között gondolkodásbeli hasonlóság? — Nem túl sok, hiszen más életritmusban élünk. Legfeljebb a szókimondásunk, de az is más mércék szerint. Ó ott mindig többet mert, itt mindig kevesebbet lehetett. De mindketten igyekeztünk maximálisan vállalni önmagunkat, életvitelünket. Tudom, az emberek egy része kineveti őt. De azt tapasztaltam, hogy odakint a parlamentben igenis komolyan veszik. Egyesek azt állítják róla, hogy buta, mások azt, hogy ez az ostobácska beszédstílus felvett valami. Nos, ha valaki annyira buta, hogy ezt 24 órán keresztül képes játszani, az már szerintem nem is buta. — Önnel kapcsolatban a másik gyakori beszédtéma ez a pártalapítás .. . Hol tart az ügy? — A pontos tervezetét most dolgozzuk ki. Bejelentkezem majd Pozsgay Imrénél is, aki a kedvenc politikusom, hogy kikéijem a véleményét, noha semmiféle politikát nem akarok. Ez nem feminista párt lesz, ami megmutatja a férfiaknak, hogy müyen karakánok a nők. Inkább arról van szó, hogy a nők nőiessége megmaradjon. De kulcsszavak lesznek még a szeretet, a szerelem, a család, vagyis mindazok a humánus dolgok, amelyek mára eléggé eltávolodtak tőlünk. Sokan megkérdezik tőlem, hogy hogy jönnek ide a bordélyok? Nos, ez sem kötelező, ám akinek ehhez van affinitása, az menjen oda, vagy dolgozzon ott. S inkább tegye ezt az egészségügyi kormányzat engedélyével, mint másként. Tehát senkit ne veijenek meg, ne késeijenek meg a stricik. A bordélyok ugyanakkor anyagi alapját, bázisát is képeznék ennek a pártnak, hiszen kevés ma az olyan ember vagy cég, aki bármire is pénzt áldozna. Aforizmák a Lityeraturnaja Gazetából Artur Zarikovszkij: Agys(z)üleményeim Ványka azt hiszi, hogy ő a legokosabb a világon. Ezért mások kissé buggyantnak tartják. * Bumburnyákov annyira meg tudta játszani magát, hogy mindenki művésznek tartotta. Sóherszkij nagy embernek látta magát a tükörben. Annyira megörült, hogy még a házak is ugrálni kezdtek — ráadásul fél lábon. * A kardnyelő megmakacsolta magát: kijelentette, hogy ezután csak rozsdamentes acélkést hajlandó ebédelni. Ádám csak azért harapott az almába, mert azt hitte, hogy vitamint fog enni. Aztán rájött, hógy ő is olyan bűnös, mint Éva. Híres, régi képeslapok „Történelmünk híres személyeinek névaláírásai” címmel kiállítás nyílt december 20-án a Magyar Országos Levéltárban. Az időszaki kiállításon több mint 250 irat, levél, oklevél, leirat szerepel — fényképmásolatok, metszetek, pecsétek társaságában a XV. század közepétől a XX. század közepéig terjedő időszakból — nemzetünk történelmének alakításában szerepet játszó magyar és külföldi hírességek kéziratából, névaláírásaiból. A kiállítást Szigetvári Éva, a levéltár munkatársa rendezte, s előzetes bejelentkezés alapján tekinthetik meg az érdeklődők. íXx*j íJt.sTA'. >$,, Ári AX •> V w.*v. '> i. tívíLv ív*-* 1 I. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1914. július 31-én Bécsben kelt leirata Tisza István miniszterelnökhöz — parancsot ad az általános mozgósításra Fedák Sári szúiművésznő 1907. augusztus 17-én kelt levele (MTI-fotó: Rózsahegyi Tibor) Der Spiegel Egyedül nyaraló asszonyok Sigrid Hoffmann, müncheni utazási iroda tulajdonosnő időnként telefonokat kap aggódó férjektől. Megkérdezik, vajon elengedhetik-e a feleségüket egyedül idegenbe vagy jobb lenne, ha vele tartanának. Ám a Hoffmann-féle iroda Szíriái utazásain a férfikíséret nincs betervezve. Egy Korán-iskola felkeresésekor vagy beduin asszonyokkal folytatott beszélgetések alkalmával — mondja a Keletet ismerő Sigrid Hoffmann — a férfiak csak zavarnának. Hoffmann asszony női ügyfelei nyilván ugyanígy vélekednek erről. A mindössze tavaly beindított program olyan jól bevált, hogy a tervekkel ellentétben nem egy, hanem mindjárt hat kizárólag női utascsoportot lehetett összeállítani. Hoffmann asz- szony a kínálatot már kiterjesztette Indiára is, a Marokkóba, Venezuelába és Törökországba irányuló női utak előkészületben vannak. Úgy látszik, ez az irányzat. A nők érdeklődése állandóan fokozódik a férfikíséretet mellőző szabadság iránt, egyes utazási irodák pedig gyorsan reagáltak az új célcsoportra. A kínálat a külföldi nyelvgyakorlástól a hegyi túrákon keresztül a kempingezésig és a földközi-tengeri vitorlázásig terjed —, mindig női utaskísérettel. Az utazási irodák egybehangzóan kijelentik, nem szándékuk női ügyfeleiket a hazától távol felkészíteni fizikailag a nemek harcára. A nők ezt nyilván nem is várják. Nem „különösebben feministának” nevezi Axel Pinck a hamburgi utazási iroda által kínált kubai, kínai vagy szovjetunióbeli utak női résztvevőit, akik átlag 35 évesek, gyakran feleségek és anyák és „egyszerűen csak szabadulni akarnak egy kicsit a családi üzemből. Ezzel takargatják, hogy szégyellnek „a saját szakállukra elmenni szórakozni”. Egy utascsoport védelmében félig-med- dig biztonságban vannak a sértésektől. Többnyire elkerülik azt a megaláztatást, hogy az éttermekben pökhendi pincérek másodosztályú vendégként kezeljék őket. Pinck szerint a nagy keresletből következik, hogy a nők a férfiaknál sokkal jobban érdeklődnek az élményeket kínáló utak és az idegen kultúrák iránt. Gyakran az is kívánságuk, hogy idegenben sajátos problémákból tájékozódhassanak, ami egyes csoportok esetén aligha teljesíthető. A hamburgi Susanne Ihden különleges szolgáltatást kínál azoknak a nőknek, akik sem egyedül, sem csoportban nem akarnak utazni: csekély díj ellenében útitársnőt közvetít. Eddig 2000 ilyen közvetítési igény érkezett hozzá, de sajnos, nem mindet lehet teljesíteni. Kereken elutasítja azokat a férfiakat, akik így akarnak útitársnőkhöz jutni. Ezek — inkább, mint a nők — „egyedül is útra kelhetnek”. A hamburgi Heidi Burmeister is megerősíti azt a feltevést, hogy a nők még mindig nem mozognak a világban olyan magától értetődően, mint a férfiak. Százával fordulnak hozzá gyakran kisvárosi vagy falusi asszonyok, akik a „glasznosztyra és peresztrojkára” leningrádi vagy provencei útra jelentkeznek „Simone de Beauvoirral a csomagban”. Tavaly a Vogézekben rendezett egyik nyugdíjas gyalogtúrára meglepően sok idős nő jelentkezett. Valamennyi útnak a középpontjában áll, hogy csoportos élményt nyújtsanak és más asszonyokat ismerhessenek meg az üdülőhelyen. A férfikapcsolatokra nincs igény, ellenkezőleg. A dél-franciaországi kempingezés során Heidi Brumeister megfigyelte, a nőknek örömet okozott, hogy „leégethették a férfiakat”. A holnap basái sem kívánatosak. „Fiúgyerekeket csak nyolcéves korig lehet magukkal vinni” — mondja egy nyugat-berlini katalógus. (Ford.: Zentai Dénes)
