Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-10 / 294. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1988. december 10., szombat Beutaló nélkül is látogathatják Üdülőnézőben, étadás előtt Nem csak Egerben várják A TERVEZETT ÁTADÁS HÓNAPJÁBAN is „csatatér” képét mutatja Egerben az új SZOT-üdülő építkezése. Ha csupán a még hátralévő terep- rendezésre gondol is az ember, éppen elég, hogy ne bízzék a vállalt határidőben, hiszen még a szomszédos volt fedett uszoda bontásával sem végeztek a megbízottak. A szétrobbantott — valaha jobb sorsra szánt — egykori sportlétesítmény óriási betontömbjeivel láthatóan nehezen boldogultak. Igaz, nem is történik túlságosan nagy erőfeszítés a romok eltakarításáért. A kivitelező Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat felelős helyi vezetője, Fodor Lajos azonban, bizakodó. Legalábbis igyekszik eloszlatni a kételyeket, amelyek a külső szemlélődőben óhatatlanul támadnak. A SZOT Mátra—Bükkvidéki Üdülési és Szanatóriumi Igazgatóságának éppen a munkák színterén tartózkodó új irányítója, Magyart Géza is inkább a hitetlenkedő véleményét osztja. A befejezéséhez a vártnál lassabban közeledő gyógyszálló már kinevezett igazgatója, Pető Béla sem reménykedik különösebben. Jó, ha az építők januárban végeznek feladatukkal — mondják. Mert akkor legfeljebb a vendégek szilveszterezése marad a következő esztendő utójára, az átadás-átvételre az új év első, vagy második hónapjában azért már feltétlenül sor kerülhet. S így február közepétől tényleg jöhetnek az első beutaltak a már kiosztott jegyeikkel. Nem firtatom most a késlekedés okát, az ügy valójában a beruházóra és a kivitelezőre tartozik. Ám — hogy másra ne gondoljak —, az üdültetésből kieső hetek miatt magam is kesergek egy kissé. A MÁTRAFÜREDI IGAZGATÓSÁG; illetve a készülő egri üdülő vezetője a jövő ígéretével iparkodnak vigasztalni. Mert a „ház” épülőfélben is kétségkívül vonzó. Ha első pillantásra szokatlanok is a bejárati rész hófehér homlokzatát ékesítő virítóbb színek, az oszmán kor hagyományait idéző vörös-sárga csíkozású keretekkel végső soron hamar meg lehet barátkozni. Sajátos hangulatot varázsolnak ide a szépen helyreállított Törökfürdő szomszédságába is, s ez már önmagában páratlan élménye a vendégnek. A dekoratív külsőt természetesen korántsem csak az említett festés jelenti, haA bontakozó homlokzat — törökös díszítéssel nem sokkal inkább az egész épületen végigvonuló sötétre pácolt fadísz, s főleg maga az egyszerre romantikus és előkelő, rézborítású két kapu, amelyeken ugyan — mint annyi máson — december elején még csupán dolgoznak. Munka közben is sokat sejtet a tágas hall, ahol márványburkolat, tükrös oszlopok közé képzelték a portát. A földszintről két emelet magasságba kúszik majd fel az egyedi megoldású „lámpatest” — mutogatják, magyarázzák kísérőim — s a recepció térségében lesznek lenn is, fenn is a légkondicionált különböző közösségi helyiségek. Legelőbb — kedves ajándéküzlettel bevezetve — a társalgók, a gyermekzsibongó, magasabban a körerké- lyes konferenciaterem és a játékszobák, majd a könyvtár. A porta mögötti zenés presszó a konyhával, s — egyszerre 300 vendégnek helyet adó — étteremmel zárt díszkertet ölel, míg fentebb használható tetőpark díszük majd, közepén egy török kávézópavilonnal. A kétszámyú hotelrész 196 szobájának — ahol már benn a bútor — mindegyikéhez tartozik kádas vagy zuhanya zós fürdőhelyiség. Elrendezésük, kialakításuk talán egyedülálló, érdekessége, hogy a kétágyasok a mennyezetről nyitható speciális „ajtók”, illetve az ezeken keresztül leereszthető lépItt lesz az egyedi tetőkert (Fotó: Szántó György) csők segítségével könnyűszerrel összekapcsolhatók a felettük levő egyágyasokkal. így a nyári iskolaszünetben a gyógyszálló kétszintes lakosztályú Családos üdülővé változtatható a gyermekes szülők minden bizonnyal nem kevés örömére. AMITŐL PEDIG GYÓGYSZÁLLÓ LESZ az egri SZOT- üdülő, nem más, mint az, hogy az első emeletét egy zárt folyosó segítségével összekötötték a teljes egészében felújított, s jócskán átalakított korábbi tisztasági fürdővel. A régi épületben jóformán csak az emeleti nagy medencék maradtak a helyükön, ami egyebet talál az ember, lényegében mind más. A szaunát, a szoláriumot, az orvosi és nővérszobát, a gyógyvizű tangentort, a három kádfürdőt, az említett medencéket, a masszást, az elektroterápiát, a tornatermet takaró falak közé az előtéri rózsaligetből természetesen kintről, üdülőjegy nélkül is bejuthatnak majd az érdeklődők a számukra külön készülő szép kapun. Egyszóval, ha a Szövterv, s ezen belül Sárosi László álma az elképzeltnél valamivel később válik is valóra — megéri a várakozás. Feltétlenül ritka élménynyel szolgál a csupán egy-egy ét- kezésnyi időre betérő vendégcsoportoknak is. S EZ TALÁN az átadás csúszását is feledteti. Gyóni Gyula Százötven éves a fotográfia Zsűrizik 0 pály Megkezdte munkáját az a nemzetközi zsűri, mely 44 ország 218 alkotójának 17 ezer pályamunkáját bírálja el. A Munkásmozgalmi Múzeum három szintjén elhelyezett fényképek közül a legjobbak 1989 márciusában kerülnek a nagyközönség elé. Munkában a nemzetközi zsűri (MTI-fotó — Friedmann Endre) Nem engedték, hogy atyja mellé temessék el Rekviem Rákóczi Józsefért Az észak-bulgáriai Cservena Voda falu földje 250 évvel ezelőtt, 1738 novemberében fogadta magába Rákóczi Józsefnek, II. Rákóczi Ferenc fejedelem fiának a testét. A „fiatal fejedelmet” — ahogyan Mikes Kelemen nevezte — Mikes nem szerette. Csak amikor ura azon a ködös novemberi napon bolgár földön meghalt, akkor tudott enyhültebben írni róla nemlétező nejének. Nem sejtve, hogy e levelek nyomán a modem magyar elbeszélő próza első nagy mestereként emlegetik majd őt a XX. század irodalomtankönyvei. „Ebben a fejedelemben — írta akkor — ami fogyatkozás volt, nem a természettől volt, hanem a neveltetéstől. Esze szép volt, szíve jó. De a haragtól soha meg nem intették. Noha az mindjárt elmúlt, de gyakorta jött elé. Se azt néki nem tanácsolták, hogy kívánja magát szerettetni másokkal. Egyszóval, ha az atyja nevelhette volna, mind más természetű lett volna ...” De hogyan került Rákóczi József Bulgáriába? Hiszen köztudott, hogy a kuruc fejedelem gyermekeit Bécsben nevelték, s németnek, a rebellis magyarok megvetésére. Való igaz, afiú nem is igen tudott magyarul. Ám a vér mégsem vált vízzé: 1734-ben megszökött Bécsből, előbb Rómába, majd Nápolyba ment, két évvel később pedig — már apja 1735-ben bekövetkezett halála után — Rodostóba érkezett, hogy átvegye a gazdátlanul maradt emigráció vezetését. Nagy terveket szőtt, nagy politikai szerepről ábrándozott. S amikor 1738-ban kitört a háború Törökország és az osztrák birodalom között, egy pillanatig úgy látszott; álmai teljesülnek. A fiatal Rákóczi 1738. január 28-án ünnepélyes athnamét (okiratot) kapott a szultántól, aki őt — arra az esetre, ha a rendek megválasztják — Magyar- ország hercegének és Erdély fejedelmének ismerte el. A porta biztosította, hogy a török sereg valamennyi magyarországi és erdélyi hódítása az övé lesz. Cserébe Rákóczi katonai segítségnyújtásra és adófizetésre kötelezte magát. A magyar és a székely nemesurakhoz intézett kiáltványában pedig biztosítékot adott arra, hogy a hadjárattal nem a török igájába akarja hajtani hazáját, hanem ősi nemesi jogaikat kívánja nekik visszaadni. A Márvány-tengernél felkerekedett a magyar emigráció, hogy a porta kívánságára a Dunához vonuljon. Rákóczi Józsefet valóban fejedelmi pompával kényeztette a török hadvezetés. Azt remélte, hogy a bujdosó kurucok megjelenése a határokon, s a dicső Rákóczi népfelkelést robbant majd ki Magyarországon. A rodostói magyarok 1738 februárjának végén érkeztek Cservena Vodába, ahol tábort ütöttek, s Mikes mindjárt „levelet” út: „ Talán jobb lesz ezután, mert itt fogunk maradni egy darabig. . . Csernavoda nagy falu, szép házak vannak benne. Fele oláhok, fele bolgárok lakják, kevés török. De gazdag kereskedők vannak itt...” Csernavoda — Cservena Voda. Fekete víz—vörös víz. Mikes leveleiben Csernavoda szerepel, az észak-bulgáriai falu neve Cservena Voda. S mivel a Duna román partján is található egy Csemavo- da nevű helység, a magyar történetírás azt fogadta el az emigránsok táborhelyeként. Csak a név miatt. Mit sem törődve például azzal, hogy amikor Mikes a Ruszéből „Csemavodába” vezető útját leírja, nem tesz említést a Dunán való átkelésről, de amikor „Csemavo- dából” Bukarestbe indul, akkor igen. E sorok írója jó tizenöt évvel ezelőtt megpróbált bizonyítékot találni a nyilvánvalóra — ám nein sikerült. De nem azért, mintha nem lenne ilyen jel, hanem mert nem volt tudása megfejteni a látott jelet. Egy évvel később, 1974-ben, megtette ezt Bödey József filológus-történész, az ismert bulgaris- ta. Megállapította, hogy a falu múlt században épült templomának falában, a bejárat fölött látható mintegy egy négyzetméteres dombormű — amelyet nyilvánvalóan díszítésnek szántak az építők — nem egyéb, mint Rákóczi József sírlapjának egy része. A dombormű ugyanis a Rákócziak címerét ábrázolja: a három halmot a szekérkerékkel, s azon a felröppenő, kiterjesztett szárnyú sast. A címerpajzson kívül pedig ott vannak a székelységet jelképező ábrák: balra az emberarcú, sugárzó napkorong, jobbra a férfiarcot mutató csipkés holdsarló ... . A testet egy pincébe tétettem —írta azon a szomorú novemberi napon Mikes Kelemen —, mindaddig ott lesz, míg válasz jő a portától. A testamentumban azt hagyta, hogy atyja mellé temessék el Konstantinápolyban, de nem hiszem, hogy megengedjék... ” S valóban nem engedték meg. íg« készülhetett el a Rákóczi-címeres sírlap. A bizonyság, hogy itt temették el a „fiatal fejedelmet’ hogy itt írta nem egy érdekes) an gulatos levelét Mikes. Mire Vidin alá érkeztek a int gyarok, addigra békét kötött ősz rák ellenségével a porta, s Rákóc: Józsefet már nemhogy nem ké nyeztették, de még a vidini várba sem engedték be. Már betegen érkezett vissza a Cservena Voda-i táborba, ahol valószínűleg pestis végzett vele. Ő volt az utolsó Rákóczi, aki szerepet vállalt a történelemben. Ami pedig a távoli bolgár faluban pontosan 250 esztendeje történt, az emlékében is drámai erejű — de érdeme szerint máig számon nem tartott — fejezete a magyarbolgár kapcsolatoknak... Nagy Károly Cserkészkiállítás Kőszegen A cserkészmozgalom több ezer relikviáját állították ki Kőszegen, a Jurisics várban. A több száz fotó, nyomtatvány, egyenruha, használati eszköz, a mozgalommal kapcsolatos zászlók híven tükrözik az egykori cserkészmozgalmat. (MTI-fotó: Czika László)
