Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-10 / 294. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. december 10., szombat MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS 5. Mire (nem) elég a költségvetés? Kultúrháznézőben — Balatonban A szépen felújított nagy teremben mozi is működik Úgy tűnik, manapság az államnak is, az állampolgároknak is a kultúrára marad a legkevesebb pénze. Ez pedig drasztikusan befolyásolja a közművelődési intézményekben folyó munkát, erősen behatárolja a lehetőségeket. A szakértők többnyire azt mondják, hogy már a huszonnegyedik órán is túl vagyunk, sokan egyenesen csődről beszélnek. Az mindenesetre tény, hogy a hatvanas-hetvenes években arányaiban nézve jóval nagyobb összeg jutott erre a fontos ágazatra, és az is tény, hogy az embereknek is több idejük volt a kikapcsolódásra, művelődésre, szórakozásra. A legrosszabb helyzetben — kell-e mondani? — a községekben, kistelepüléseken működő kultűrházak vannak, hiszen itt jut a legkevesebb fedezet a működtetésre. De lássunk egy konkrét példát! Balatonban Szabó Imre művelődésiház-igazga- tót kerestük meg, hogy tapasztalatairól kérdezzük. O tiszteletdíjasként (jelképesnek nevezhető 600 forintos összegért) végzi ezt a munkát, „civilben” műköves. — Milyen feltételek között működik az intézmény? — Az épületet most újították fel, Elkészültek a klubhelyiségek, a nagyterem, az irodák, 280 ezer forintos költséggel. Hátravan még a központi fűtés beszerelése. Mindenesetre már így is kellemes környezet fogadja a látogatókat. A tárgyi feltételeinken éppenséggel lehet még javítani. Az idén szereztük be a színes tévét, de a fiatalok nagyon igénylik a videót is, reméljük, jövőre ez is meglesz. Addig ők maguk hozzák, hiszen számos családnak van már a faluban... — Kik látogatják a programokat? — Két rétegre számíthatunk elsősorban, a fiatalokra és a nyugdíjasokra. Hiszen a „derékhad” reggeltől estig keményen dolgozik, hogy a családját tisztességgel el tudja tartani. Sokan eljárnak más településekre, s este fáradtan térnek haza. Örülnek, ha kicsit leülhetnek a tévé elé. Akik eljönnek is, elsősorban szórakozni akarnak, az igényesebb programok iránt kevesen érdeklődnek. Főleg operett- és ma- gyarnótaestek, kabaréműsorok vonzzák a közönséget. — Hallani olyan véleményeket, hogy mivel a költségvetés nem tud több pénzt biztosítani, váljanak a művelődési házak önfenntartókká. Ón szerint van-e ennek reális esélye, például itt Balatonban? — Lehet, hogy a nagyvárosokban lévő központi intézmények ezt meg tudnák oldani, mi viszont semmiképpen. Maximum 50-60-an jönnek el egy-egy programra, és a művészek fellépti díja jóval több a bevételnél. így sem tudjuk az igazán népszerű előadókat megszerezni, hiszen például a Markos-Nádas duó fellépése körülbelül 16-18 ezer forintba kerül. Ilyen körülmények között csak akkor lenne önfenntartó a kultűrház, ha ráraknánk a nagylakatot... — Az említett szórakoztató műsorokon, előadóesteken kívül milyen állandó programjaik vannak? — Kéthetente tartunk diszkót, és rendszeresen működik az ifjúsági klubunk is. Hetente háromszor és hétvégeken jönnek össze a fiatalok, tévéznek, videóznak, beszélgetnek. Önálló művészeti csoportunk, szakkörünk nincs. Próbálkoztunk már a szervezéssel, de a lelkesedés csak néhány hétig tart. Jövőre viszont indítunk egy modellező szakkört. A nagytermünkben hetente három alkalomal filmvetítés is van, ezt a Heves Megyei Mozi üzemi Vállalat intézi. Ugyancsak a nagyteremben tartják az ünnepi megemlékezéseket, a különféle gyűléseket is. Próbálkozunk azzal, hogy helyiségeinket lagzikra adjuk bérbe, de egyelőre jobban szeretik a sátoros összejöveteleket. Ennyire futja a költségvetési keretünkből, de megváltoztak az emberek is. Otthonülőkké váltak, kevésbé kíváncsiak egymásra, kevésbé igénylik a közös programokat. De ezért én nem hibáztatom őket — egyszerűen csak így forog ma a világ... Koncz János Mindennapi nyelvünk A színház előtt a névadó szobra Veszprémben Veszprémben a Petőfi Színház előtti téren felállították Petőfi Sándor szobrát — Marton László alkotását. (MTI-fotó: Ilovszky Béla) Szerb művészeti emlékek Az Országos Műemléki Felügyelőség székházában kiállítás nyílt. A Pest-Budára visszatért szerbek és az újra felszentelt templomaik több mint száz egyházi és világi emléktárgyát — táblaképeket, egyházi pecsétnyomót, szentségtartókat, imakönyveket stb. — állították ki. Bemutatják egy szerb hercegnő esküvői szertartásán viselt koronáját is. (Fotó: Cser István — MTI) „ Jut eszembe!” Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a jut ige igen sok szókapcsolatban, szólásszerű nyelviformában jelentkezik szóban és írásban egyaránt: napfényre jut, hatalomra jut; dűlőre jut, a tönk szélére jut stb. Az eszébe jut, eszembe jutottál, van eszemben, eszemben sincs, eszébe villan, eszébe ötlik; emlékszem, nyelvi alakulatokat természetes és kifogástalan közlő, kifejező eszköznek érezzük, ugyanakkor a címbeli jut eszembé szókapcsolat még a bizalmas hangulatú beszédhelyzetekben is bántja fülünket, s nem örülünk annak,' hogy mai nyelvhasználatunkban már az írásos közleményekben is egyre gyakrabban szerepet vállal. Ezt a véleményt erősíti meg Schiff András zongoraművész is ebben a megnyilatkozásában: „ Emlékszem, vagy ahogy itt Pesten mondják: jut eszembe, kezdő koromban egy olyan zongorát kaptam, amelyet egyik lába helyén téglák tartották” (Vasárnapi Hírek, 1988. okt. 16.). Hogy járványszerű terjedésének útjait, módjait is bemutassuk, elsősorban arra érdemes figyelnünk, hogy éppen napjainkban olyan közlő csatornákon át terjed a rádió, a televízió és a sajtó segítségével, amelyek az igen széles körű hallgatóság és olvasóközönség nyelvi műveltségére is hatást gyakorolnak. így például, mint jellegzetes élőszóbeli kifejezés, illetőleg nyelvi klisé hangzik el a jut eszembe szókapcsolat a Nem örökkön és nem örökké című olasz vígjáték párbeszédeiben (Televízió, 1988. aug. 21.). A Szomszédok televíziós regény doktorának szájába adták a szinte banálissá váló közhelyszerű nyelvi alakulatot: Jut eszembe! (Televízió: Szomszédok, 1988. nov. 3.). Ugyancsak november harmadikán a Hazai Tükör dialógusaiban is hallhattuk ezt a szókapcsolatot. Az angol bűnügyi televíziós filmsorozat magyar szinkronjában is megörvendeztettek vele (Televízió: Özvegyek, 1988. okt. 11.). Anyanyelvi érzékenységünket is sérti és megterheli az a nyelvhasználati jelenség és gyakorlat, hogy ma már nemcsak az élőbeszédben, az előadói nyelv- használatban találkozunk ezzel a nemkívánatos nyelvi modorossággal, hanem a sajtó hasábjain megjelent közlemények nyelvi formálásában is. Erről bizonykodnak például ezek a szöveg- részletek: „Jut eszembe: benzin. Az most drágább lesz egy kicsit” (Magyar Nemzet, 1988. júl. 30.). — „Arany az jött, megkoronázva Széchy Tamás munkásságát / megkoronázva? — jut eszembe, hisz hátravan még a 200 méteres vegyesúszás Darnyival” (Magyar Hírlap, 1988. szept. 24.). A Képes 7 kiemelt címként használja fel a szóban forgó nyelvi formát. De az is megüti a szemünket, hogy egy hiányjelt tesz eléje: ’ Jut eszembe! (Képes 7, 1988. 19. sz.). A közlemény írója ezzel ráérzett arra, hogy a modorosnak és bántónak tűnő nyelvi forma valójában egy nemkívánatos rövidülésnek köszönheti formáját, alakját. A teljesebb mondatformák egész sorával elkerülhetjük a rostára tett jut eszembe felhasználását. íme, a példatár: Erről jut' eszembe, ezzel kapcsolatban jut eszembe, az jut az eszembe, van eszemben; hogy el ne felejtsem, most jut eszembe; igaz is... stb. Bizonyos köznyelvű és bizalmas hangulatú beszédhelyzetekben a francia eredetű apropó is felválthatja a jut eszembe szó- kapcsolatot: apropó: kirándulás (a kirándulásról jut eszembe). De ezt a divatjamúlt szóalakot is csak módjával vegyük ajkúnkra, s még ritkábban toliunkra. Dr. Bakos József Szabó Imre: — Próbálkoztunk bérbe adással is...
