Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. december 31., szombat MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS 5. „Ez egy intim műfaj” Falucsúfolók lanatnyilag más vizsgálatokat végzek, de változatlanul vonz ez a műfaj. Aránylag szűk körből hallatlan gazdag lett a termés. — Végezetül kérem, hogy engedje meg, hogy néhányat a legszebbek közül idézzünk! — Hát... kicsit félve járulok hozzá, remélem, nem söprűznek ki az idézett falvakból. * A fedémesi ember elindul Egerbe: /Ha Aranyosom mén nem csúfojják,/akkor lemehet Bátorba,/ha Bátorba mén nem lopják,/akkor juthat Baktara,/ha Baktan mén nem verik,/ akkor mén vigám mehet Egerbe. * Aranyoson történt meg: Be vóták pákolvá ősszel, ki- gyúlatt a kázázl. Az árányosi ember ekkor kezdét hozzá a portékájához, az asszonyho... — Tűz ván! Tűz ván! — kijá- bájják áz emberek. Félpattan az ásszony, szálád kifelé a tűszhö. Utánná jáz urá: — Imre bátyám, nem látót érefélé szlágynyi éty félim meg... asszonyt? * Bekőccén elhátároszták, hogy strándot létesitének. Döntész született, hogy ki mivél tud segícs- csén. És el kszték építeni a strándot. Ki is ásták a strándot. Az egész falu dolgozot rajta. A végén az vöt a proglémá, hoty hon- nán vegyének vizét. És ákkor el- gyött a nemzéti bizoccsági gyűlés, ámin ász monták, hogy ámíg a víz fél nem gyűl, addig a bélépő légyen egy vödör víz. * A szálóki legény ánnyá kálá- pot hozott Egerből — Ősz hogy vetté? — kérdész- té a legény. — Két pengőjér. — Csák két pengőjér? Nekém ijjen káláp nem kéül Áz ánnyá visszánént Egerbé, de nem cserélté ki, hánem újra házávitté. — Hát esz hogy vót? — Három pengő! — Em má káláp, anyám! — felelté a légény ézs büszkén viselté. * Úgy járt, mint a bekőcceji susztér. Összevezétt a bekőcceji szusztér a feleésivel, éty káptáfát dobott a feleségi után. Közbe bélé- pétt az anyós is, és őt érte a káp- táfa. Ász monygyá éré a susztér: — Úgy is jó, (gy is jó... Gábor László A hétfátyoltánc nem évül el Azt hiszem, férfitársaim egyetértenek velem abban, hogy egyértelmű örömet okoz számunkra, ha egy csinos, fiatal hölgyet ruháitól megszabadulni látunk. Ez a kellemesen bizsergető érzés egyidős az emberiséggel, mint arról számos kultúrtörténeti emlékünkből, például a Bibliából is értesülhetünk. Gondoljunk csak Salome erotikus táncára, melynek során megszabadult lassacskán mind a hét fátylától, Hemdes legnagyobb megelégedésére. De említhetjük azokat a véneket is, akik összegyűltek, hogy megszemléljék a közönségéről mit sem sejtő, fürdőző Zsuzsannát. Minden társadalom, még a „legerkölcsösebb” is megtalálta a módját, hogy férfitagjait legális vagy féllegális formában ellássa ezzel a „szolgáltatással”. Hiszen ugye, ha igény van, azt ki kell elégíteni... Az ókori Rómában például a legszebb rabszolganők szolgáltak erre a célra, a középkorban rendszeresek voltak a közös, meztelen fürdőzések, a kapitalizmus pedig üzletté, a show- business részévé tette a fedetlen test mutogatását. A szocializmus létrejöttével némi megtorpanás észlelhető ezen a téren, ám az igények végül itt is a tiltások fölé kerekedtek, és a hatvanas években a budapesti és varsói lokálokban újre megjelent sztriptíz. Bár a video elterjedése visszaszorította némileg ezt a „testközeli üzletágat,” teljesen száműzni nem tudta, hiszen a képernyő ugyan többet mutat, mégsem pótolhatja a realitás varázsát. Arról nem beszélve, hogy a bártulajdonosok is újítottak a verseny hatására. Az izgatóan elnyújtott, hosz- szú magánszámok helyett bevezették például a peep-showt, ahol némi aprópénz bedobása ellenében néhány percig bámulhatunk egy többnyire forgó kere- veten fekvő, kellőképpen izgató hölgyet. Hogy szűkebb hazánkra is vessünk egy pillantást, fölhívtuk a nagyobb vendéglátóipari egységeket: így szilveszter táján csalogatják-e valahol sztriptízzel a vendégeket? Sajnos, ez ügyben nem szolgálhatunk jó hírrel a téma iránt érdeklődő olvasóinknak. Az egri Várkapu étteremben egy időben rendszeresek voltak az ilyen programok, ahol szemtanúk elmondása szerint egy valóban nagyon csinos, fiatal hölgy mutatta meg bájait, ám szervezési problémák miatt egy ideje szünetel a vetkőzőszám. A Panoráma Vendéglátó Vállalat megpróbált ugyan a szilveszteri mulatságra egy másik táncosnőt keríteni, de nem találtak Egerben újabb vállalkozó kedvű és kellőképpen csinos táncosnőt. A gyöngyösi Mátra Szállóban is volt valamikor sztriptíz, de már hosszú ideje megszüntették, és nem is foglalkoznak felújításának gondolatával. Azért reméljük, hogy ez a tényállás nem taszítja végzetes letargiába a férfiakat. Erősen gyanítjuk ugyanis, hogy bár nem intézményesítve, de azért igen sok sztriptíz zajlik majd 1988-ról 89- re virradóra. Mi mást is tehetnénk? Emeljük poharunkat az egészséges erotikára! (koncz) Bereznai Zsuzsanna: „Sokszor azokat csúfolják, akik a világ közepének képzelik magukat” (Fotó: Koncz János) Pecsétnyomót akart csináltatni a szentdomonkosi kupaktanács. A bíró meg a törvénybíró beállít az egri rézmetszőhöz s előadják szándékukat. — Milyen címert parancsolnak a pecsétnyomóra? — kérdi a rézmetsző a két atyafit. — Hát tessen rávágnyi szent Domonkos apát űrt (ez a község védőszentje) élet- naccságba — szólalt meg a bíró. — Mit gondolnak, bírák uramék? — mondja mosolyogva a mester — nem fér ez rá egy pecsétnyomóra. A törvénybíró sietett megnyugtatni: — Sose busollyék azon a majszter úr. Ammi hogy épentcseégest rá nem fér: le is fityeghet raóla. A „Fityeg, mint a palóc szent a pecsétnyomón” szóláshasonlat magyarázata. (Magyar népmesekatalógus) Szeretünk nevetni, különösen más kárára. Ennek a jele az is, hogy még ma is élő műfaj a nép- költészetben az úgynevezett rá- tótiáda. A falucsúfolók ma is mindennapjaink részei, ha valahol sokadalom van, legyen az kö- - zös munka vagy lakodalom, néhány pohár bor után előkerülnek a szólások, a történetek, melyekben egy közös van: valamilyen más település lakóit gúnyolják ki. Az egri Dobó István Vármúzeum néprajzosa, Bereznai Zsuzsanna több ezret gyűjtött ezekből a megyeszékhelyen és környékén. — Ez egy intim műfaj — mondja az elején —, az emberek nagyon nehezen osztják meg a gyűjtővel, amit tudnak. Akad közöttük jó néhány nyomdafestéket nem tűrő is, meg aztán a gúnyolódás elítélendő dolog, még ha elég sokat gyakoroljuk is. — Hogyan került kapcsolatba a falucsúfolókkal, miért kezdte el gyűjteni azokat? — Az egri várban idegenveze- tősködtem, s gyakran beszédbe elegyedtem azokkal a bácsikkal, akik az ásatásokon dolgoztak. Eger környékéről jöttek, s amikor leültek pihenni, hamarosan elindult a tréfás szópárbaj. Ekkor néztem utána, hogy milyen „fegyverekkel” is harcolnak egymással, s rájöttem, hogy ez a rá- tótiáda elnevezésű műfaj, amely a Veszprém megyei Gyulafirá- tótról kapta a nevét. Végül a főiskolai szakdolgozatomat ebből készítettem. — Miért érdekesek ezek a rá- tótiádák a humorukon túl? — Ezek nagyrészt kiestek a folkloristák figyelméből, a Magyar népmese-katalógus mindössze 900 ilyet mutat be, amelyet a hetvenes évekig gyűjtöttek, pedig pusztán Eger környékéről több ezret gyűjtöttem össze. A jó ízű néphumoron túl sokat elmondanak a társadalomról: falvak, népcsoportok, felekezetek vagy mesterségek egymás közötti kapcsolatáról árulkodnak. A primitív kultúrák megelégednek önmagukkal, az eszkimók például az ember szót csak saját népükre használják. De még az ókori görögök is barbároknak, azaz dadogóknak nevezték az idegeneket. A csúfolódás kiindulópontja a zártság, a gúnyolódás sokszor annak szól, hogy egy közösség a világ közepének képzeli magát. — Megőriz-e valamit ez a műfaj a régmúltból, a történelemből? — Igen, utalnak olyan históriai epizódokra, amelyeket a krónikák nemigen jegyeztek fel. Moson vidékén például néhány falut besenyőnek csúfolnak máig, utalva eredetükre. De itt, a megyében például a szarvaskői- eket vagy a mónosbélieket „visz- hosztának” csúfolják, mert a török hódoltság után távoli vidékekről települtek be. Egerbakta tréfás neve pedig „óhaza”, mert sokan vándoroltak ki innét Amerikába, Svédországba. A szájhagyomány megőrzi a különlegességet, az eltérést. — Milyen alkalmakkor kerültek elő a falucsúfolók, s keletkeznek-e mostanában? — Ha különböző települések lakói kerültek össze, elég hamar kialakult az anekdotázás és a gúnyolódás. így csiszolódtak s rövidültek le szólásokká az „igaz történetek”, melyek között sok vándormotívum volt. Sok megtörtént esetet meséltek, amelyek közül az vált közkinccsé, ami általánosít- hatónak, a közösség életébe beilleszkedőnek bizonyul. A végén már csak egy-egy szólás, tréfás jelző, rigmus lesz belőle. Jellemző, hogy a legjobb gyűjtőhelyem a makiári kocsma volt, ahol felszabadult körülmények között nyilatkoztak meg az „adatközlők”. A legtöbben még azt sem tudják, hogy birtokukban van jó néhány ebből a műfajból, csak akkor, ha „belemelegednek”, ontják magukból a legszebb példáit. Ma egyre inkább a vicc veszi át a szerepét, amely a városokból falura vándorol. Ilyesmit persze ma is mondanak, hogy „libás szóláti- ak”, merthogy arra a településre jellemzőnek tartják. — Hogyan tovább, folytatja-e a kutatásait? — Jelenleg ötödévés néprajz szakos vagyok, a főiskola után folytattam tanulmányaimat. Pil„A per” elárverezett kéziratlapjai London: Közelkép néhány lapról Franz Kafka „A per” című regényének kéziratából, amelyet a Sotheby-cég árverésén, 1,1 millió fontért a nyugat-német kormány képviselője vásárolt meg. Eddig ez a legmagasabb ár, amit valaha a XX. század valamely irodalmi emlékéért fizettek. (Telefotó - MTI-Külföldi Képszerkesztőség) ^ AUndemi^i nyelvünk ^ vX;!yivzIyv??Av!v5!vlv!y!w!%^ Helyesírási zavarokkal terhelt szóhasználati formák Nap mint nap egyre gyakrabban olvashatunk és hallhatunk olyan idegen eredetű szóalakokat, amelyekben alkotóelemként jelentkezik az x betű, illetőleg az iksz hangkapcsolat. Az ilyen típusú szóformák leírásában keletkező helyesírási zavarokról annál is inkább szólnunk kell, mert egyre inkább tapasztalhatjuk, hogy mindennapi helyesírásunk működési zavarai között bizonytalanabbá válik helyesírási gyakorlatunk is. Általános előírásként idegző- dött belénk, hogy a ksz-nck ejtett x-et általában meghagyjuk úgy, ahogyan példatárunk bizonykodik róla: „Magánéletünkben káros reflexek alakultak ki” (Nép- szabadság, 1988. okt. 29.). „Bármennyire paradoxonnak hangzik: a feladat a társadalom társadalmasítása” (Élet és Irodalom, 1988. nov. 4.). „Az új szolgáltatások közé tartozik a telefax (távmásoló), a nyilvános telex (M. Hírlap, 1988. nov. 9.). A következetesen egységes helyesírási gyakorlatot azonban megterhelik a kivételek, amiről helyesírási szabályzatunk így szól: Egy-egy kivételes esetben az x-et átírjuk: pl. boksz, bokszol, bokszolás, stb. Ugyanakkor megzavarja az átlagolvasót, ha olyan szóformák kerülnek a szeme elé, amelyekben az x szerepel: „Gyurkovics Tibor költészete kiütésre menő boxmeccs” (Új írás, 1988. 11. sz.). Sándor György önálló estjének egyike: Boxkesztyű és rózsa” (M. Nemzet, 1988. okt. 31.). „Az egyik legizmosabb karate szakág, a kickbox” (Népújság, 1988. nov. 9.). A magyar helyesírás szabályai előírják, hogy a görög eredetű eksztázis, eksztatikus szóalakok leírásában ne kapjon szerepet az x betűjegy. S mit mutat a mindennapi gyakorlat? Gyakran üti meg a szemünket az ilyen írásformák jelentkezése: Extázis alkonyaiban: Benyó Judit legújabb verseskönyvének a címe maga is zavart okozhat. Ugyanígy ez a szövegrészlet: „A riporterek szavaiban túl sok volt az extatikus hevület” (M. Nemzet, 1988. okt. 5.). Helyesírási szabályzatunk nem ezt az írásformát írja elő, hanem az eredeti görög klasszikus kiejtést követő k+sz ejtés szerinti írásmódot. A gz ejtésű x-et többnyire átírjuk. Példatárunk arról tanúskodik, hogy ennek az előírásnak általában eleget is tesznek: „A kép nélküli falragasz számunkra akár egy egzotikus tapéta” (Kritika, 1988. 10. sz.). „Az emberek valami egzotikumot keresnek rajtam” (M. Hírlap, 1988. nov. 3.). „Őket egy esetleges kudarc egzisztenciálisan veszélyeztetné” (M. Nemzet, 1988. nov. 4.). De arra is találunk példákat, hogy az idősebbek írásgyakorlata a latin eredetű szavakat az eredeti latin írásmódhoz igazodva x-szel úja le: Exakt, exisztál, exotikus, exa- minál, stb. Tudatunkban ugyanis a latin ex (-ból, -bői) még elevenen él az ex-előtagú szavak írásos megjelenítésében, s néhány tréfás latin-magyar keverék szólásszerű nyelvi formában: ex has, ex hasibus: hasból beszél, hasal, csak találomra mond valamit. A helyesírási figyelem és fegyelem működését megzavarhatja a kettős alakok ajánlása is. Például: x-lábú, vagy iksz-lábú. A kétféle írásforma nem egyenlő értékű. Ha hasonlító betűjelzőnek szánom az x-lábú írásmódot, akkor valóban a szemléletesség megtestesítőjeként alkalmas a befelé görbülő lábak látta- tására, amire már alig képes az iksz-lábú írásváltozat. Ezért nem is oly régen nyelvművelőink azt ajánlották, hogy a szemléletesség rovására ne írjuk iksz-lá- búnak az x-lábú hasonlító szerepre is alkalmasabb szóalkotást. Dr. Bakos József
