Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-29 / 309. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. december 29., csütörtök GAZDASÁG TÁRSADALOM 3. A vállalatok világútlevele A magyar turistáknak az az özöne, amely elárasztotta a bécsi Maria Hilfer strassét, meggyőzően és látványosan mutatja, menynyire kiéhezettek a háztartások a jó minőségű, márkás külföldi árukra. Hasonló importéhség jellemzi a termelő, a forgalmazó, a szolgáltató és az egyéb vállalatokat, szövetkezeteket is, ám ők — jelképesen szólva — még nem kapták meg a világútlevelet. Nem kaptak még lehetőséget arra, hogy ha pénzük van, úgy szabadon dönthessék el, mire fordítják azt. A szigorúan központosított devizagazdálkodás körülményei között máig is csak az a gazdálkodó szervezet importálhat, amelyik arra hatósági engedélyt kap. Ez a helyzet több okból is tarthatatlan. A számos ok közül most csak egyet ragadunk ki: Ha a termelők nem jutnak hozzá a valóban korszerű technológiákhoz, gépekhez, műszerekhez, akkor aligha várható tőlük, hogy sokat és gazdaságosan exportáljanak. Márpedig, ha nem fognak a jelenleginél lényegesen többet és lényegesen gazdaságosabban exportálni, akkor aligha lesz képes az ország visszafizetni tetemes külföldi adósságait. Bármennyire nyilvánvaló is ez az összefüggés, bizonyos pénzügyi és kereskedelmi körökben erős ellenállás tapasztalható az import liberalizálásával szemben. Többen ugyanis azon a véleményen vannak, hogy ha csak részben is, ha csak valamelyest is feloldják a behozatal adminisztratív kötöttségeit, akkor elszalad a szekér: felborul a kereskedelmi mérleg, fizetésképtelenné válik az ország. A tapasztalatok azonban ellentmondanak ennek a véleménynek. Itt van mindenekelőtt azoknak az országoknak a tapasztalata — példaként említhető Spanyolország vagy Törökország — amelyek a mienkhez hasonló helyzetből lábaltak ki az import- és a devizagazdálkodás fokozatos liberalizálásával. Azután itt van a mi negatív tapasztalatunk is: a legszigorúbb, a leg- központosítottabb deviza- és importgazdálkodás körülményei között is súlyosan eladósodtunk. Tehát hiába, hogy a hatóságok osztogatták a deviza- és az im- portkereteket, a magyar gazdaság az elmúlt években végül is áru vagy hitel formájában sokkal több forrást vont be külföldről, mint amennyit képes volt kibocsátani. A keretosztogatás nyomasztó, a vállalkozókat fojtogató hátrányainak ismeretében és az eladósodás tudatában most már nem is azon folyik a vita — legalábbis nyíltan nem azon — hogy egyáltalán liberalizálandó-e a behozatal, hanem azon, hogy milyen mértékben, milyen feltételek mellett, s milyen veszélyekkel számolva kell a behozatal felszabadítását megkezdeni. Míg a korábbi gyakorlat a vállalatok egy meghatározott, kivételezett körét juttatta importhoz, addig a most formálódó elképzelés szerint ezután a termékek egy meghatározott köréhez kötődne a szabályozás. Úgy szólnak — persze csak erősen leegyszerűsítve fogalmazva -, hogy bizonyos gépekhez, alkatrészekhez, műszerekhez, licencekhez bármely gazdálkodó szabadon hozzájuthat, ha van elegendő pénze. Ez a ”ha” az import felszabadításának kulcskérdése. Mert ahol a gazdaságtalanul működőknek is bőven van pénze, ott valóban elszalad a szekér. Az import liberalizálása ezért csakis szigorú pénzpolitikával együttjárva vezethet eredményre. Akkor, ha csakis azoknak a vállalatoknak van pénzük jelentős importra, amelyek sikeresen működnek, valós jövedelmet produkálnak. Ezt a pénzpolitikát nem lesz könnyű se kialakítani, se gyakorolni. De vannak az import liberalizálásának más veszélyei is. Elszaladhat az a bizonyos szekér akkor is, ha az importtermékekhez túlságosan olcsón lehet hozzájutni. Hogy mennyibe kerül a forinttal fizető gazdálkodó szervezetnek az importáru, az attól függ, hogy milyen a forint árfolyama a konvertibilis valutákhoz képest. Ha ez az árfolyam mesterségesen magas — s mint tudjuk, ma az -, akkor az import olcsó, tehát így és ezért is bekövetkezhet a nyakló nélküi vásárlás. Ha viszont a forintot hirtelen leértékelik, akkor a belső piacon minden megdrágul, amiben import tudás, import anyag, import alkatrész van, miáltal elszabadul az infláció. Mérlegelve e veszélyeket, az az álláspont van kialakulóban, mely szerint egyelőre nem kellene leértékelni a forintot, hanem meg kellene várni, hogyan reagál a gazdaság a mai árfolyam mellett az import részleges liberalizálására. Vállalva azt is, hogy átmenetileg valóban félrebillenhet a kereskedelmi mérleg. Később, néhány hónap tapasztalatainak birtokában lehetne azután a forint árfolyamát valamelyest módosítani. Lehetne, ha okvetlenül szükségesnek látszanak. Vagyis, óvatosan ki kell puhatolni, hogy milyen árfolyam mellett táplálható a gazdaság a termelés szerkezetét korszerűsíthető importtal úgy, hogy az infláció elviselhető keretek között maradjon. Ésszerűnek látszik ez az álláspont, hiszen feltehető, hogy az importéhség rövid idő múltán önmagától is csillapszik, és remélhető, hogy a szabadabb behozatali lehetőségek nyomán erőteljesebb exportképesség fejlődik ki. Végül is ez a célja annak a világútlevélnek, amit — az import részleges liberalizálása címén — jövőre a vállalatok is töb- bé-kevésbé megkapnak. G. Zs. Állampolgári fegyelem és az építésügy Az Egri Városi Tanács műszaki osztálya nemrégiben készített beszámolót arról, hogy vajon az állampolgári fegyelem miként is alakult az építésügyi hatóság igazgatási területén. Nos, érdemes ezzel kapcsolatosan a lakásépítést szemügyre venni, hiszen társadalmi és gazdasági súlyánál fogva is ez a legjelentősebb. Mint ismeretes, e téren volt az utóbbi időben a legnagyobb mérvű a jogszabályváltozás. így meg kell említeni, hogy az építtetőt a nem túl egyszerű engedélyezési eljárás lezajlása után is számos kötelezettség terheli, amelyek elmulasztása szankciókat von maga után. Ilyenformán a jó szándékú, becsületes emberek is könnyen megsérthetik az előírásokat. A családi otthon megteremtésének szándékával munkálkodók esetében kevesebb a gond, mint azoknál, akik csak a pénzüket fektetik effajta vállalkozásokba, azaz, csak a hasznot nézik. Főként ezeknél fordul elő a szabályok kijátszására való törekvés. Az engedélyektől való eltérés másik mozgatórugóját az építőanyag-ellátás kritikán aluli színvonala jelenti. A tervet sokszor azért kénytelen valaki módosítani, mert csakis abból építkezhet, amit lehet kapni. 5 a hiánycikkek listája bizony elég gazdag... Komoly feszültségek forrása az is, hogy a kivitelezés szakszerűsége nem kevésszer szenved csorbát. A lakások nagy hányada ma is kaláka útján jön létre, s a felelős műszaki vezető csak formálisan irányítja a tevékenységet, aminek következtében gyakori a szabálytalanság. A megyei pártérte kéz let küldöttei Érvek, vélemények a felkészülés jegyében Az idő szorításába kerültünk, így semmiképp sem mondhatjuk el mostanság, hogy eseménytelenül zajlanak közéletünk napjai. A teendők sokaságából óhatatlanul kiemelkedik az a szerteágazó „műhelymunka'’, amely szűkebb hazánk párttagságát jellemzi, hiszen alig egy hónap, s küldötteik révén érvek és vélemények, hiányosságok és eredmények mérettetnek meg a megyei pártértekezleten. Az alapszervezetek, az irányító testületek s a küldöttek a felkészülés elemző időszakát élik... A föld vonzása nagyobb, mint az elvándorlásé... éltek, s itt is szeretnének élni, ehhez pedig lehetőségek kellenek, biztató perspektívák. A föld vonzása, szeretete itt nagyobb, mint az elvándorlásé, amely napjainkban szükségszerűen tapasztalható... A pártértekezleten is érdemes megfogalmazni: tisztességes szövetkezetpolitikára van szükség! Konkrétan: vegyék figyelembe a mezőgazdaság sajátosjellegét például az elvonásoknál, a támogatásoknál, a hitelek elbírálásakor, hiszen nálunk sok az előre kiszámíthatatlan tényező, öt évünkből három aszályos volt... Az emelkedő költségek csökkentik az eredményességet, hovatovább a szinten tartást sem tudjuk garantálni. S ez kihat a falu-életére is, hiszen ezzel összefüggésben vannak a háztáji termelés eredményei is. Nem aranybányák ezek, példa rá, hogy az ott megtermelt makói hagymából még ma is itt áll 20 vagonnyi, 5-6 forintért sem viszik el, a piacon meg tízen fölül van az ára. Az emberek számolgatnak, így megéri-e, s a tsz is, meg a falu is kezdi felélni önmaga tartalékait. De, kérdezzük: meddig élheti, egy-két évig talán...? — A megyei tanácskozás után milyen biztató hírekkel szeretne hazatérni? — Azzal, hogy közvetlenebb, emberibb kapcsolat lesz a vezetés és az alapszervezetek, a párttagok között a jobb megismerés alapján. S hogy megkezdődött egy új fajta gondolkodás, kialakulóban van egy olyasféle szellem, amely jobban illik a mai helyzethez. A régi „módi” kihordási ideje lejárt, ami jó még benne, mentsük át, a többi változzék meg a megújulás jegyében... Átvitt értelemben Zsolnai-módszerrel... Egy kis alapszervezet, a Hatvani VI. Számú Általános Iskola mindössze héttagú kollektívája szavazott küldötti bizalmat a tantestület igazgatóhelyettesének, Ságiné Szűcs Klárának. — Miként készül a pártértekezletre? — Nálunk két okból sem nehéz készülni erre az eseményre — mondja —, mert a napi kapcsolataink lehetővé teszik mind a tagság, mind pedig a tantestület helyzetének, hangulatának azonnali szondázását. Másrészt, alapos gondossággal állítottuk össze a véleményünket a városi értekezletre is. Akkor éppúgy hangot adtunk annak az elvárásunknak, hogy a megújulási folyamat fusson következetesen a gazdaság, az ideológia minden szintjén, s teremtsünk egységet a párttagság soraiban. Fontos, hogy ismerjük el az eredményeinket, ne csak a hibákra koncentráljunk, adjunk távlati programot az embereknek: legyen mit letenniük az asztalra a saját posztjaikon, szóban és cselekedetekben egyaránt. Úgy érezzük, hogy — például a pedagógusok esetében is — a bírálatok nincsenek összhangban — sajnos túlsúlyba kerültek — az elvégzett munkával. S ez nem egyszer kedvét szegi a fiataloknak, a pályakezdőknek, nem arra számított, amit az élettől kap... Kaja Árpád fiatal fejjel lett egy olyan alapszervezet titkára, amelyre úgy jellemző az elöregedés, mint a falura. A félszáznyi átányi párttag zöme a Búzakalász Termelőszövetkezet dolgozója, a többiek más foglalkozásúak vagy nyugdíjasok. Mindez könnyen sejtetni engedné, hogy az évgyűrűk „beskatulyázzák” a gondolkodásmódjukat, holott ez pontosan ellenkezőképp van: az évtizedes pártmunka tapasztalata, a középkorosztály mai realitása, a fiatalabbak lelkes törekvése a mértéktartó véleménykülönbségek ellenére is közös platformra hozza őket. Mint ahogyan együtt látták el tsz-elnökhelyet- tes küldöttüket is útravalóval. — Szókimondó emberek formálták a véleményemet, amit most is elmondok. Mi tagadás, elismerik, hogy időnként pesszimizmus, kedvtelenség vesz rajtuk erőt. A bírálat, az elkövetett hibák örökös sorolása irritálja őket, mert tudják: ők itt megtettek mindent, mennyit dolgoztak, milyen eredményeik voltak, s ezek mára mintha feledésbe merülnének. Pedig ha ezekkel felráznák őket — mondják —, megtalálnák a kivezető utat, mert voltunk már rosszabb helyzetben, s abból is kilábaltunk... — Miben látják ennek a lehetőségét? — Párttagjainkkal, de a szövetkezet dolgozóival is sokat beszélgettünk az ország s a falu gondjairól. Egyértelmű, hogy a gazdaságra, a gazdálkodásra kell helyezni a fő hangsúlyt, s ezt ajánlják minden szinten a vezetés figyelmébe. — Miként vetődik ez fel a helyi viszonyok tükrében ? — Úgy, hogy az emberek itt Ezt nem panaszként említi a tanácskozásra készülő tanárnő, mert — mint mondja — ők a helyi elismerés terén nem állnak rosz- szul. A 37 fős tantestület átlagos életkora 31 év, tele az ifjú házasok, a kisgyermekesek gondjaival, amelyek megoldásában azonban sok segítséget kapnak mind a korszerű iskolától, mind a helyi tanácstól. Igaz, az iskolai munkán túl a társadalmi közélet szinte minden területén számíthatnak a tevékenységükre. — FI a szót kap a pártértekezleten, gondolom, elsősorban a szakmai értékelés talajáról indul a véleményalkotásban... — Ez természetes, de mindjárt hozzá is teszem, hogy amit elmondok, vagy tervezek mások figyelmébe ajánlani, az nem lesz „pedagógus-sírónap”...! Tény, hogy gondok vannak a pedagógusok társadalmi elismerésével, anyagi helyzetük sürgős rendezést igényel. Be kell látnunk azonban, hogy csak addig nyújtózhatunk, ameddig a takaró ér, ez a belenyugvás azonban nem lehet hosszú távú. Ami viszont feltétlen szóra érdemes: rendet tenni a fejekben, megszüntetni az ideológiai kuszaságot, mert más van a tankönyvekben és mást mutat az élet. Á gyerekek többet tudnak a mindennapjainkról az otthon tapasztaltak, a hallottak, a látottak alapján, mint gondolnánk. S ez időnként meglehetősen felemás helyzetet teremt... Mi itt a legkorszerűbb formában, a Zsolnai-módszerrel tanítunk, önállóságra, széles körű látásmódra nevelünk. Ebben az irányban kellene a pártmunkában is megújulnunk, kezdve az alapszervezeti teendőktől a pártmegbízatásokon át egészen a kádermunkáig. Úgy érzem, a jelzéseinknek meghallgatásra kell találniuk... Állandó kapcsolatot a tagsággal... Kürti Béla ugyan az egri Finom- szerelvénygyár pártbizottságának titkára, mégsem ebben a minőségében lett a megyei pártértekezlet küldötte. A 35-ös üzem 45 tagú alapszervezetének „egyszerű” tagjaként kapott megbízatást a közös munkálkodásra. — Olyan hangok hallatszanak manapság — kezdi a beszélgetést —, hogy a munkások nem tartják érdemesnek kifejteni a véleményüket. Hát, én ezt nem írom alá! Azok, akik engem megválasztottak, mint gépmunkások, művezetők, a termelésben közvetlenül résztvevők, bizony elmondták a magukét a felkészülésem érdekében. Nálunk az a szokás, hogy mindig kikérjük a tagság, az alapszervezetek vezetőinek véleményét minden témában, amely közvetve vagy közvetlenül érinti az itt dolgozókat. S hogy a mai helyzetünk érdekli az embereket, felrázta a munkahelyi kollektívát, azt már a párt téziseinek megbeszélése során éreztük. Aztán felvetették: az országos pártértekezlet után hirtelen nagy lett a csend, nem kaptak visszajelzést a véleményükre. Sajnálatosnak tartják, hogy a felső szintű műhelymunkába nem vonták be őket, így elterelődött a figyelem a közvetlen pártmunkáról, inkább arra tendált, hogy mit akarnak az alternatív csoportosulások... — Milyen igényt szült ez a helyzet? — Mindenekelőtt azt, hogy a tizenöt alapszervezetünk javasolta a városi és a megyei pártértekezlet összehívását, hogy tisztább legyen a pártmunka, határozottabb a politika, s közvetlenebb, állandóbb. legyen a kapcsolat a tagsággal. Igénylik — s erről szóltunk a városi értekezleten, s ezt visszük tovább a megyeire is —, hogy kerüljön előtérbe az alapszervezeti munka, de ennek a megállapításával ne záruljon le a folyamat, hanem az irányító szervek adjanak ehhez megfelelő keretet, hogy azt tartalommal tölthessük meg. Amit ezzel kapcsolatban sürgetnénk: dolgoztassák a tagságot, adjanak a pártmunkához, az oktatáshoz megfelelő érvanyagot, konkrét kapaszkodókat a megújuláshoz, az ideológiai kérdések egységesítéséhez. Pezsdülést várnak mind városi, mind megyei szinten — az irányító szervek ne csak meghívásra legyenek ott az alapszervezetek pártéletében. — Nem érzi, hogy egy termelőüzemben túlságosan az elméleti oldal felé tolódott el az „igénylista”? — Nálunk ez nem véletlen, a Berva gazdaságilag stabil, a termékeink iránt nagy és egyre fokozódó a kereslet, előtérbe került ezzel kapcsolatban a jövedelempolitikánk sajátos alakítása. Igaz, a jövedelemadózás hatását időnként itt is éreztük, de hadd tegyem hozzá: nálunk nem az anyagi, a gazdasági kilátástalan- ság, problámák miatt volt lemorzsolódás a párttagság körűben, mint inkább amiatt — mint már említettem —, hogy tagjaink országosan nem kaptak konkrét programot, így nem érzik: menynyire számítanak rájuk a perspektíva kialakításában... Nem véletlen, hogy ezeknek a gondolatoknak a tolmácsolását bízták rám, továbbá másik tizennégy küldött-társamra, s a két meghívott finomszerelvénygyári résztvevőre. — Jó munkát valamennyiüknek... Szilvás István (Fotó: Gál Gábor)
