Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. december 29., csütörtök Reagan sürgeti az afganisztáni kivonulást Ronald Reagan amerikai el­nök kedden Afganisztánnal kapcsolatos nyilatkozatot adott ki, amelyben sürgette a Szovjetu­niót, hogy a megállapodásokban rögzített határidőre fejezze be csapatainak kivonását Afganisz­tánból. Az elnök eddig minden évben adott ki nyilatkozatot an­nak a napnak az évfordulóján, amikor a szovjet csapatok 1979 decemberében megkezdték had­műveleteiket Afganisztánban. A genfi megállapodások sze­rint a csapatkivonásnak február 15-ig kell befejeződnie. A szov­jet csapatok jelentős részét már kivonták, a Szovjetunió azonban a közelmúltban bejelentette: fel­függeszti a kivonást, tekintettel arra, hogy a genfi megállapodás más résztvevői, elsősorban Pa­kisztán, az egyezményt megsért­ve változatlanul fegyverzik a fel­kelőket. Reagan az Afganisztán körüli lélektani háborúban most a Szovjetuniót vádolta azzal, hogy „új fegyvereket,, vetett be a harc­ba. A célzás feltehetően a szovjet légierőre vonatkozik. Washingtoni politikai körök­ben egyidejűleg nagy érdeklő­déssel követik a Szovjetunió és az afgán felkelők között megin­dult közvetlen tárgyalásokat és a Szovjetunió további diplomáciai erőfeszítéseit (benne a volt afgán uralkodóval folyt római tárgya­lást) a helyzet békés rendezésére. Szovjet atom­robbantás Moszkvai idő szerint szerda reggel 8 óra 28 perckor föld alatti nukleáris robbantást hajtottak végre a Szovjetunióban, a szemi- palatyinszki kísérleti telepen. A felrobbantott szerkezet hatóere­je nem haladta meg a 20 kiloton- nát. A TASZSZ jelentése szerint a kísérlet célja a nukleáris rob­bantások fizikai jellemzőinek to­vábbi kutatása volt. A kísérlet körzetében és a telep határain túl a sugárzási viszonyok normáli­sak — tette hozzá a szovjet hír- ügynökség. Pan Am: mégis robbanás? Elutazott a dél-koreai külügyminiszter­helyettes Szín Dong Von, a Koreai Köz­társaság külügyminiszterének el­ső helyettese — aki Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár meghívására érkezett hazánkba — kedden és szerdán külügyi konzultációkat folytatott Buda­pesten. Ezek során értékelték a hivatalos kapcsolatok ez év szep­temberében történt felvétele óta elért eredményeket és áttekintet­ték a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztésének napirenden lévő kér­déseit, köztük a kormányközi együttműködés egyezményes alapjainak kiépítését. A látoga­tás során beruházásvédelmi egyezményt írtak alá. A dél-koreai vezetőt szerdán fogadta Németh Miklós, a Mi­nisztertanács elnöke. Szin Dong Von csütörtökön elutazik Magyarországról. A Pan Am múlt héten szeren­csétlenül járt 103-as járatának maradványait vizsgáló szakértők olyan nyomokra bukkantak, amelyek bombarobbanástól is származhatnak — jelentette szer­dai számában a londoni The Ti­mes című lap. A lap első oldalán számol be arról, hogy a szakértők a Jumbo Jet poggyászterének belső bur­kolatán magas hőmérséklet okozta elváltozásokat találtak. A hőnyomok teljesen egyértelmű­ek, most a szakértők dolga meg­állapítani, hogy bombarobbanás okozhatta-e őket. A Pan Am amerikai Iégitársa­Nagykövetségi szintre emelik a Palesztinái Felszabadítási Szer­vezet rijádi irodáját január else­jétől. A szaudi kormány erről szóló közleményét szerdán hoz­ták nyilvánosságra Rijádban. Az okmányt az SPA szaudi hír­ság London — New York között közlekedő óriásgépe december 21-én zuhant le, életét vesztette a gépen tartózkodó 259 személy, és több mint tízen lelték halálu­kat abban a skót kisvárosban is, amelyre a roncsok zuhantak. Szakértők feltételezése szerint vagy szerkezeti hiba vagy me­rénylet okozta Nagy-Britannia eddigi legsúlyosabb repülőgép­katasztrófáját. Hétfőn egy táskát és a gép roncsának néhány da­rabját az egyik brit katonai kuta­tólaboratóriumba szállították. Ez, valamint a The Times szerdai jelentése a robbantás verzióját látszik erősíteni. ügynökség ismerteti. Ebből kitű­nik, hogy a PFSZ rijádi irodájá­nak vezetőjét ezentúl a független palesztin állam nagykövetének tekintik. Az államot a Palesztin Nemzeti Tanács ez év novembe­ri, rendkívüli ülésszakán kiáltot­ták ki. Nagykövetségi szinten A Filatov gyermekklinika balesetsebészei V. Nenisadze vezetésével megvizsgálták L. Karapetyánt, aki az örményországi földrengés következtében sérült meg, s gyógykezelésre a szovjet fővárosba szállítot­ták (Népújság-telefotó — MTI) „A fellendülést nem a magántőkétől várom ” (Folytatás az 1. oldalról) sen be nem fejeződik ez a nyírás­vágás, a veszteségforrásoknak az eldugulása. De el kell érni egy bi­zonyos szintet ahhoz, hogy meg­indulhasson a vállalkozásélénkí­tés a jövedelmező szférában. 89- ben valami kicsi vállalkozásélén­kítés előkészületei kezdődnek meg, az importliberalizálás mel­lett például egy olyan vállalkozásélénkítő program, mely főleg a kis- és középvállala­tokat érinti. A hiteleket, döntően a külföldi hiteleket nem szabad ugyanúgy deficitfinanszírozásra felhasználnunk, ahogyan eddig tettük. A külföldi kölcsönök je­lentős részét ezentúl a kis- és a középvállalkozások fogják kap­ni, melyek eddig szinte semmit sem kaptak. Ez a változás persze csak fokozatosan történhet, nem máról holnapra. — Ha jól tudom, azok a külföl­di hitelek, amelyekhez ma hoz­zájuthatunk, hosszú távon nagy­jából arra elegendők, hogy a kül­földi fizetési kötelezettségeink­nek eleget tehessünk. Tehát a ki­bontakozást sajátforrásból, saját erőből kellene végrehajtani. Mi­lyen belső tőkefelhalmozásra számíthatunk? — Eddig csak a hitelekről be­széltünk, a működőtőke-impor­tot viszont teljes egészében a di­namizálásra tudjuk felhasználni. — De hát a működőtőke, lega­lábbis ami eddig bejött, alig né­hány százmillió dollár... — Igaz, de már ez is valami, és ezt a fajta importot továbbra is mindenképpen növelni kíván­juk. Éppen az a mai helyzet kul­csa, hogy nem tudunk megsza­badulni a fizetésimérleg-hiány egy részétől, évi mintegy 400 millió dollártól, ha közben nem liberalizálunk. Éz a közbenső li­beralizálás viszont egy esztendő­re megakasztja a fizetési mérleg javulását. Ez a róka fogta csuka esete, ez az az ár, amit meg kell fi­zetnünk. — Hogy világosabban kérdez­zek rá a finanszírozásra, úgy tu­dom, egy új Marshall-terv elgon­dolása is az ön nevéhez fűződik. Ilyen Marshall-tervnyi nagyság- rendű külföldi tőkebevonás nél­kül ön szerint van-e Magyaror­szágnak reális lehetősége a fel­zárkózásra? — Elméletileg igen, gyakorla­tilag valószínűleg nem. Elméleti­— Először tisztázzuk, hogy a vegyestulajdont én nem sorolom a magántulajdon kategóriájába. Tehát abban, amiben az állam 30-40-50 százalék erejéig részt vesz, az ilyen mértékben köztu­lajdon, ott az államnak komoly befolyása van. Azt el tudom kép­zelni, hogy például a nagy- és kö­zépiparban a társasági tulajdon, a vegyestulajdon akár többségi­vé is válik. De ezt sem lehet biz­tosra venni, nem szabad előre, központilag meghatározott ará­nyokból levezetni a tulajdoni szerkezetet. Ami a tőkeképző­dést illeti, a társadalmi tőke do­mináns szerepe meg kell, hogy maradjon. Egyszerűbb közgaz­dasági törvényszerűség ez, hisz az állam és a szövetkezetek kezé­ben van a társadalmi tőkének a túlnyomó hányada. A magántő­ke akkumulációját kétségkívül elő kell segíteni, fokozni kell, de őszintén szólva, a gazdasági rea­litás alapján nem tudom elkép­zelni, hogy az itthoni magántőke a mostani 5 százalékos arányáról túlsúlyra jusson. A külföldi tőke­leg igen, hisz a tőkét és a techni­kát mi más formában is bevon­hatjuk. — Mennyi realitása van most egy ilyen új tervnek? — Ez, véleményem szerint, nem a következő hónapok kér­dése, leghamarabb a következő évtizedben lehet realitás. —A sajtóértekezleten azt mondta, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag elképzelhetet­lennek tartja a magántőke túlsúly­ra jutását Magyarországon. Mégis milyennek képzeli el a közeljövő magyar tulajdoni szerkezetét? import pedig? Ha annak az ará­nyát 5, netán 8 százalékra fel tudnánk vinni, már nagy siker lenne. Más a helyzet az össztársadal­mi munkaidővel — e téren kívá­natos lenne, hogy 25-30 százalé­kig nőjön a magánszférában fog­lalkoztatott munkaerő aránya, de a tulajdoni szerkezetben való­színűleg nagyobb szerepe lesz a társadalmasított tőkének... Hisz a kisvállakozásokban lévő mun­kaerő tőkehányadosa jóval ki­sebb, mint a nagyiparban vagy a nagy mezőgazdasági üzemekben. — Ma még... — Ma még, de a későbbiek­ben is. A kisvállalkozások nem azokat a tevékenységeket kere­sik, amelyekre a tőke magasabb, szerves összetétele a jellemző. — Ezzel együtt, ha a gazdasági folyamatok iránya arra mutatna, hogy a magántulajdon váratla­nul viharosan előretör, lennének- -e politikai akadályok ennek az útjában ? — Elméletileg nehéz erre vá­laszolni. Attól függ, hogy milyen társadalmi hatásokat kifejtve, egyáltalán ”társadalmi-kon- form” módon működne-e ez a magántőke. Ha előretörése beleférne egy rugalmasabb, dogmáktól mentes társadalmi értékítéletbe, akkor nem hiszem, hogy e folyamat kü­lönösebb politikai akadályokba ütközne. A kormány jelenleg egyértelműen azon van, hogy szélesítse, de nem idealizálja a magántevékenységet. Az embe­reket, mint munkavállalókat, sem szabad idealizálni, hát még mint tőketulajdonosokat! Szü­lethetnek a nyereségre törekvés során olyan gondolatok, melyek sértik a társadalom érdekét. — De hát ehhez nem kell ma­gántulajdonosnak lenni! — Nem kell magántulajdo­nosnak lenni, ugyanilyen embe­rek vannak a társadalmi szférá­ban is. Mind az állami monopol- szervezetek, mind a magántőke kinövéseit korlátoznunk kell. — Politikusként ezt nevezik kétfrontos harcnak, nem? — Ezt a fogalmat eddig más­nak a kifejezésére kötöttük le, de valószínűleg ebben az értelem­ben is használni fogjuk. A piac és a tőke semmiképpen nem lehet olyan szabad egy szocialista tár­sadalomban, mint egy tőkés pi­acgazdaságban. Ezért vagyok én nagyon óvatos ezeknél a megfo­galmazásoknál — nem mintha akár a kormány, akár én félnék a magántulajdontól. A magyar gazdaság fellendülését mindene­setre én nem a magántőke rész­vételétől várom; mert egyszerű­en nem is lesz annyi magántő­kénk, hanem az a dinamizálás motorjaként szolgálhatna. Fahidi Gergely A magántőke és a társadalmi toké jövője Ázsia két óriásának kézfogása A 84 éves Teng Hsziao-ping fiatal barátjaként üdvözölte a 44 éves Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnököt, Dzsava- harlal Nehru unokáját, Indira Gandhi fiát, aki most lezajlott ötnapos látogatásával nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy baráti kézfogással új hidat építsen Kína és India között. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, mert az ötvenes évek szívélyes barátságát és együttműködését darabokra zúz­ta a két ország között 1962-ben kitört határháború. A véres incidens több évtizedre elválasztotta, sőt szembefordította egymással azt a két országot, amelynek előrelátó és bölcs ve­zetői közösen alkották meg a békés egymás mellett élés öt alapelvét. A történelem gonosz tréfája, hogy éppen ők nem tudták érvényesíteni kétoldalú kapcsolataikban ezeket a ne­mes, az idő próbáját kiálló elveket. Harmincnégy év óta első alkalommal lépett indiai kor­mányfő kínai földre. Nem kifejezetten azért, hogy egy csapás­ra rendezze a mindkét ország számára kényelmetlen és bo­nyolult, a történelemből visszamaradt, s az 1962-es háború­val tovább éleződött határkérdést, hanem azzal a reálisabb feladattal, hogy új kezdetet nyissanak a kínai-indiai viszony­ban. Egyfelől megalapozzák a kapcsolatok rendezését, más­felől utat nyissanak a két országot továbbra is megosztó ha­tárproblémajövőbeli megoldásához. S bár a kínai és az indiai tárgyalásokon a központi kérdés a kapcsolatok helyreállítása volt, óhatatlanul fontos helyet foglalt el a határkérdés megvi­tatása is. Mivel egyik fél sem törekedett a lehetetlenre, sike­rült egyetértésre jutniuk egy, a jövőre nézve rendkívül fontos elvben: kölcsönösen arra törekszenek, hogy a határkérdést az igazságosság, a józan ész és az egymáshoz való alkalmazkodás szellemében, békés és baráti konzultációk útján oldják meg. Időhatárt nem szabtak a megoldáshoz, mondta Radzsiv Gandhi újságíróknak, de elhatározták, hogy közös munka- csoportot alakítanak a problémával való foglalkozásra. Ez azt mutatja, hogy nem megalapozatlan a kínai politi­kai körökben hallható feltételezés, miszerint az évtized végé­re tető alá kerülhet a kínai-indiai határprobléma végleges ren­dezése. Pekingi megfigyelők szerint aligha vitatható, hogy a kí­nai-indiai közeledésben jelentős szerepet játszott a nemzet­közi enyhülés és Mihail Gorbacsov szovjet vezető közelmúlt­ban tett indiai látogatása. A Szovjetunió által kezdeményezett enyhülési politika indította el a kínai külpolitikában egyre markánsabban tükrö­ződő új folyamatot, azaz: Kína ugyancsak tartós rendezésre és barátságra vett irányt közvetlen szomszédaival, mindenek­előtt a Szovjetunióval és Indiával. Az új világhelyzetben, amelyben a konfrontációt a pár­beszéd, a feszültséget az enyhülés váltja fel, Kína és India egyaránt keresi az őt nagyságánál és nemzetközi súlyánál fog­va megillető helyet. S Radzsiv Gandhi ötnapos látogatása ele­gendő időnek bizonyult ahhoz, hogy mindkét ország felis­merje: az új nemzetközi helyzetben közösen sokkal többet te­hetnek, mint külön-külön vagy egymással szemben állva. En­nek a felismerése húzódik meg amögött is, hogy Kína és India nem csak a kétoldalú viszonyban kész visszaállítani az ötve­nes évek barátságának a szellemét és az egymás közti kapcso­lataik alapjaként példásan békés egymás mellett élés elveit, hanem ezeket az elveket egy jövendő gazdasági és politikai vi­lágrend alapként is kész elfogadni. Az is kiderült a látogatás idején, hogy Kína és India állás­pontja számos nemzetközi kérdésben nem fedi egymást. Né­zetkülönbségek vannak közöttük olyan regionális problémák megközelítésében, mint a kambodzsai vagy az afganisztáni probléma. Észrevehetőek a megfogalmazásbeli különbségek a tibeti helyzet megítélésében is, annak ellenére, hogy India Kína autonóm területének tekinti Tibetét. Pekingi látogatása legfontosabb eredményének Radzsiv Gandhi a Teng Hsziao-pinggel és más kínai vezetőkkel létre­jött közvetlen, személyes baráti kapcsolatokat tekinti, s erre alapozva állapította meg, hogy a jószomszédi, baráti viszony jövőjébe vetett biztos hittel utazik haza Kínából. Az eredmény vitathatatlan: sikerült visszaállítani a el­vesztett bizalmat Kína és India között. S ha közös elhatáro­zással rendezik a határkérdést, akkor — ahogyan azt a pekingi sajtó megelőlegezte — valóban történelmi jelentőségűnek bi­zonyul Radzsiv Gandhi kínai látogatása. ^ Éliás Béla Dél-ázsiai országok külügyminiszteri tanácskozása A pakisztáni és az indiai kül­ügyminiszternek egyaránt az a véleménye, hogy a két szomszé­dos országnak törekednie kell vi­szonyuk javítására. Szahibzada Jakub Han és Naraszimha Rao kedd este tálálkozott egymással Iszlámábádban. Mindketten részt vesznek a hét országot tö­mörítő Dél-Ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (SA- ARC) negyedik csúcsértekezle­tét előkészítő külügyminiszteri tanácskozáson. Naraszimha Rao kifejezésre juttatta kormánya nézetét, mi­szerint a pakisztáni polgári rend­szer helyreállítása alkalmat kínál a kétoldalú viszony javítására. A lehetőséget nem szabad elsza­lasztani, hiszen ez ellentétes vol­na a két nép vágyakozásával — mondta az indiai külügyminisz­ter. Pakisztáni kollégája viszo­nozta a jobb kapcsolatokat sür­gető kijelentést, hangoztatva, hogy az iszlámábádi vezetés a kölcsönös bizalom alapján kész az együttműködés bővítésére. A dél-ázsiai csúcsértekezlet csütörtökön nyílik meg a pakisz­táni fővárosban. Az érdeklődés középpontjában igazából Bena­zir Bhutto pakisztáni miniszter­elnök-asszony és Radzsiv Gand­hi indiai kormányfő kétoldalú tárgyalássorozata áll majd. A csúccsal párhuzamosan összesen három alkalommal találkoznak majd egymással. Radzsiv Gand­hi néhány órával meg is hosszab­bította iszlámábádi tartózkodá­sát, hogy minél többet tölthessen együtt a tárgyalóasztalnál pa­kisztáni partnerével. Csaknem harminc éve nem járt indiai kor­mányfő hivatalos úton Iszlámá­bádban. Tekintettel arra, hogy a két ország viszonyát igen mélyen gyökerező problémák terhelik meg, azonnali áttörést egyik fő­városban sem várnak a mostani megbeszélésektől. De azt igen, hogy néhány bizalomépítő lé­péssel lendületet adnak a rende­zésre irányuló erőfeszítéseknek és kimozdítják a kapcsolatokat az eddigi bénultságból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents