Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-19 / 301. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. december 19., hétfő Sanghaj és Leningrád testvérvárosok A kínai — szovjet kapcsolatok javulásának újabb jeleként létrejött az első testvérvárosi kapcsolat a két ország között Sanghaj és Leningrád részvételével. A héten aláírt szerződésről a China Daily, az angol nyelven megjelenő kínai napilap szombati száma adott hírt. A testvérvárosi kapcsolatok keretében elsősorban a kereskedelmi forgalom növelését tervezik, valamint fejleszteni kívánják az együttműködést különböző ipari területeken is. A lap beszámolt arról, hogy kínai éttermeket fognak nyitni Leningrádban és orosz éttermeket Sanghajban. A két város együttműködik majd kikötőik korszerűsítésében. Leszerelés a szovjet hadseregben A tisztikar csökkentése lényegesen bonyolultabb feladat, mint a sorállományé. Éppen ezért határozták meg két évben az intézkedések megvalósításához szükséges határidőt — jelentette ki a Gorbacsov által előtelj esztett szovjet csapatcsökkentési döntés kapcsán a Pravdának adott nyilatkozatában Vlagyimir Lobov vezérezredes. A szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese a lap szombati számában elmondta: a szovjet vezérkar részletes tervet dolgozott ki a kormány döntésének végrehajtására, amelyben figyelembe vették a szovjet hadseregben a hatvanas években végrehajtott csökkentés kedvezőtlen tapasztalatait is. A tisztikar csökkentése elsősorban a tiszthelyettesi és a tiszti állománynak, a tábornoki karnak azt a részét érinti, amely leszolgálta az előírt időt és jogosulttá vált a nyugdíjra. Lobov kijelentette: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a katonatiszteket és családjaikat ne érje se erkölcsi, se anyagi hátrány. A csökkentés méreteit érzékeltetve Lobov elmondta: a 10 ezer leszerelésre kerülő szovjet harckocsi nagyjából 30 amerikai harckocsi hadosztálynak felel meg, az 500 ezer fő pedig a nyugatnémet hadsereg, a Bundeswehr létszámával egyenlő. Eddig mintegy 100 millió dollár értékű segélyszállítmány Nemzetközi összefogás Örményországéit Robert Gale, a világhírű amerikai sebész (balra) és örmény származású honfitársa, Vartkes Najarian ortopéd sebész szovjet kollégáikkal tanácskoznak a jerebuni kórházban. (Népújság-telefoto — MTI) A Vöröskereszt és a Vörösfélhold Társaságok Ligája pénteken 150 tonnányi segélyszállítmányt indított útnak Géniből Örményországba az Aeroflot Ruszlán típusú, óriás szállítógépének fedélzetén. A rakomány fűthető sátrakat, mobil rádióállomásokat és elektronikus berendezéseket tartalmaz. Ez utóbbiak egy olyan számítógépes központ felállítását teszik lehetővé, mely rendszerezni képes a földrengés károsultjainak adatait és segít a hozzátartozók felkutatásában. A Vöröskereszt és a Vörösfélhold társaságok a különböző országokban folyó gyűjtőakciók koordinálása révén eddig mintegy 100 millió dollár értékű segélyszállítmányt juttattak el a Szovjetunióba. Japán tíz földrengésszakértőt küldött vasárnap Örményországba, hogy a szovjet kormány felkérésének eleget téve, segítsen a helyreállítási munkálatokban. Dél- Korea a jövő héten 100 tonnányi takarót, egészségügyi és más felszerelést indít az örményországi földrengés károsultjainak megsegítésére — jelentette be a Vöröskereszt délkoreai szervezetének képviselője pénteken Szöulban. A dél-koreai KAL légitársaság repülőgépe engedélyt kapott arra, hogy Szibéria felett átrepülve juttassa el szállítmányát Örményországba. A nyugat-berlini nyugati megszálló hatalmak — Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok — pénteken leszállási engedélyt adtak az Aeroflot légitársaság repülőgépének. A szovjet gép a Tegel repülőtéren vehette fel a földrengés sújtotta területek lakosságának szánt segélyszállítmányokat. A II. világháború vége óta nem volt példa arra, hogy szovjet repülőgép nyugat-berlini repülőteret használhatott volna. Franciaország bejelentette, hogy hazahívja 497 tagú hivatalos küldöttségét Örményországból, miután az befejezte küldetését. Továbbra is a helyszínen marad azonban a francia kutatók és szeizmológusok egy csoportja. Varsóból két újabb katonai szállítógép indult el Jerevánba. Az ötventonnányi, gyógyszerekből, orvosi berendezésekből, meleg ruhákból és élelmiszerből álló szállítmány mellett 110, különböző szakterületen dolgozó lengyel szakértő is Örményországba ment, hogy segítsen a földrengés károsultjainak és a helyreállítási munkákban. A természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére eddig félmilliárd zlotyt utaltak át a lengyel állampolgárok. A szlovák nemzeti fronthoz szünet nélkül érkeznek a különböző szlovák vállalatok és intézmények felajánlásai: terepjárókat, darukat, kotrógépeket, teherautókat, tartósított élelmiszereket indítanak útnak a közeli napokban. Az amerikai Philip Morris cég különböző országokban működő leányvállalatainak munkatársai 250 ezer dollárt gyűjtöttek össze a földrengéskárosultak javára. A földrengés sújtotta Szovjet- Örményország megsegítésére szombaton éjszaka nemzetközi gálahangversenyt rendeztek Londonban. A rendezők arra számítanak, hogy a koncert kezdetéig elért negyedmilliós bevétel a hangverseny közben tett megajánlásokkal együtt eléri az egymillió fontsterlinget. „Terroristából” — tárgyalópartner Henry Kissinger, az akkori amerikai külügyminiszter még 1975-ben ígéretet tett Izraelnek: az Egyesült Államok nem fog tárgyalni a PFSZ-szel mindaddig, amíg az nem ismeri el Izrael államát. Washington azóta több-kevesebb sikerrel kerülte meg a közel-keleti rendezés kulcskérdését, a palesztinok s egyetlen szervezetük bekapcsolását A Carter-kormány létrehozta a Camp David-i egyezményeket, Egyiptom és Izrael különbékéjét, s azóta a két országnak összesen vagy évi 7 milliárd dolláros katonai és gazdasági segélyt folyósítva tartósította a patthelyzetet és a mind súlyosabb problémákat. E rövid látókörű amerikai politika is felelős a libanoni vérfürdőkért csakúgy, mint azért, hogy a kilátástalan helyzetben teret kaphattak a PFSZ szélsőséges, csak a terrorizmusban bízó elemei. Az egyértelműen Izrael-barát washingtoni politikának abban is szerepe van, hogy a megszállt területek palesztinjainak kétségbeesett lázadása annyi áldozatot követelt: nem egy elfogulatlan amerikai publicista tette már szóvá, hogy míg Shultz és mások (joggal) felemlegetik a PFSZ gyilkos merényleteit, nem szólnak arról, hogy mennyivel több palesztin halottja van a háborúnak. A nyugati part palesztinjainak tartós lázadása, s az ame- rikabarát arab kormányok: az egyiptomiak, a szaudiak sürgetése is indíthatta a Reagan-kormányt a taktikailag ügyesen időzített lépésekre. Értesüléseik szerint Jasszer Arafatnak a palesztin tanács algíri ülésén kinyilvánított mérsékelt, realista vonalát a szervezetben nem kevesen ellenezték és ellenzik, így Washington, miközben „kitiltotta” a PFSZ vezetőjét, arra törekedett, hogy a maximális diplomáciai nyomás eszközeivel késztesse szilárd állásfoglalásra a PFSZ vezetését. Hír szerint Sten Andersson, svéd külügyminiszter közvetített a kérdésben a Stockholmban tartózkodó Arafat és Washington között, s a bizalmas érintkezés során még a genfi Arafat-állás- foglalás szövegtervezetét is kicserélték. Ez arra mutat, hogy a PFSZ vezetője kiváló politikai érzékkel megragadta a lehetőséget, és immár ő akarta szaván fogni Washingtont: megismételte, hogy a PFSZ elfogadja az ENSZ-nek a közel-keleti problémák békés, tárgyalásos rendezésére irányuló határozatait, ezen belül elismerik Izrael államát, és elutasítják a terrorizmus minden formáját. Mindez már Arafat keddi, genfi beszédéből nyilvánvaló volt, ám Washingtonban szerdán kora reggeltől estig folytak a legfelső szintű tárgyalások — miközben az izraeli nagykövet, akit a várható döntésről előre tájékoztattak, természetesen tiltakozott. Reagan, Bush és Shultz biztosra akartak menni: délben még kevesellték Arafat kijelentéseit. Amikor azután a PFSZ vezetője Genfben, a sajtó előtt háromszor megismételte, amit már korábban is mondott, Shultz este megjelent a külügyminisztériumban és bejelentette a döntést. Egyelőre aligha lehet sokat várni attól, hogy a tuniszi amerikai nagykövet és a PFSZ vezetői ezentúl tanácskozni fognak. A szándékok azonban Washington részéről is komolyak lehetnek: mire az új elnök, Bush januárban átveszi a kormányt, lecsillapodnak a tiltakozások és James Baker, az új külügyminiszter lendületesebben próbálkozhat azzal, ami a Reagan-kormányoknak nem sikerült: a közel-keleti helyzet rendezésével vagy legalábbis lecsillapításával. Ennek egyik kulcskérdése, a PFSZ bekapcsolása, most megoldódott. A másik a sok tekintetben érdekelt nagyhatalom, a Szovjetunió részvétele a jövendő tárgyalásokban. Erről Izrael még nem akar hallani, ám a példátlanul dinamikus, újító szovjet külpolitika Izrael felé is nyitni látszik s az afganisztáni, a délnyugat-afrikai kérdésekben való moszkva-washingtoni együttműködés tükrében immár nem tűnik ez lehetetlennek a Közel-Keleten sem. így a szerdai amerikai döntés fontos, remélhetőleg gyorsuló folyamat első állomása lehet — amelynek végén összeülhet a rendezésről tárgyaló nemzetközi konferencia. Heltai András Egy menetrendszerű találkozó különleges jelentősége A jugoszláv elnök romániai látogatása elé Belgrádban bejelentették, hogy Raif Dizdarevics, a jugoszláv államelnökség elnöke Ni- colae Ceausescu román államfő meghívására december 22-23- án hivatalos, baráti látogatást tesz Bukarestben. A hivatalos közlemény szerint a látogatással Jugoszlávia megerősíti érdekeltségét a jószomszédi viszony erősítésében és a — belgrádi értékelés szerint — „nem mindig kielégítő kétoldalú együttműködés” fejlesztésében. A tárgyalásokon megkülönböztetett figyelmet fordítanak a gazdasági kapcsolatok fellendítésére. Várható, hogy foglalkoznak majd a két országban élő román, illetve délszláv nemzetiség helyzetével, mert ez a kérdés — hangsúlyozza a jugoszláv bejelentés — nagy jelentőségű a kapcsolatok további kedvező alakulása szempontjából. Belgrádban ezzel egyidejűleg beszámolót tettek közzé a szerb köztársasági elnökség Petar Gracsanin elnökletével megtartott üléséről. A tanácskozáson leszögezték, hogy a szerb köztársaságnak a jövőben fokozottan részt kell vennie a jugoszláv külpolitika kialakításában. Gracsanin beszédében szólt a szomszédos országokban élő délszláv nemzeti kisebbség helyzetéről is. Hangsúlyozta érdekeik és jogaik védelmének szükségességét. „Konkrétan a romániai, úgynevezett területrendezési programra és koncepcióra gondolok, amely komolyan fenyegeti az ott élő délszláv nemzetiség létérdekeit, sőt fennmaradását. Nem kerülheti el a figyelmet a falvak és városok román elnevezésének kötelező használatára vonatkozó rendelet sem, amely veszélyezteti a délszláv nemzetiség nyelvhasználatát és kultúráját. Nézetem szerint ezekben a kérdésekben a szerb köztársasági elnökségnek az eddiginél nagyobb kötelezettségeket kell vállalnia, jobban kell védelmeznie a romániai délszláv kisebbség érdekeit.” Csaknem három évi szünet után Tokióba várják a szovjet külügyminisztert. A rendszeres konzultációk sorába tartozó négynapos látogatás — amelyre vasárnap délután érkezett a japán fővárosba Eduard Sevardna- dze— ezúttal különleges jelentőséggel bír. Ki nem mondott tétje ugyanis nem kevesebb, mint annak a felmérése: fel tud és fel akar-e Japán zárkózni a Szovjetunióval való kapcsolatépítés „éllovasaihoz”, az Egyesült Államokhoz és több nyugat-európai országhoz, vagy megmarad a két ország viszonya az enyhülési időszak leganakronisztikusabb nagyhatalmi kapcsolatrendszerének. Van-e a megújult szovjet diplomáciában olyan hőtartalék, amely fel tudja melegíteni a szovjet-japán viszonyt is? A Szovjetunió és Japán között ugyanis még mindig nincs békeszerződés, amely nemzetközi jogilag is véget vetne a második világháború örökségének, ugyanakkor a két ország kapcsolatainak fejlődését tokiói felfogás szerint területi probléma is gátolja. Ez utóbbi megléte, pontosabban meglétének szovjet részről újabban történt elismerése kedvező jelnek látszik Tokióból nézve, ahol a második világháború után a Szovjetunióhoz került három sziget és egy szigetcsoport visszaadását a kapcsolatfejlesztés zálogának tartják. A politikai légkör mindenképpen kedvező Sevardnadze látogatásához. Annak kell tekinteni, még akkor is, ha a japán hivatalos politika az utóbbi évek intenzív és eltökélt szovjet béke- kezdeményezéseivel szemben végig fenntartásokkal viseltetett és amikor Európa már-már fellélegzett, akkor Japán mindig arra figyelmeztetett, hogy a Távol- Kelet nem Európa, ott tovább tart a szovjet felfegyverkezés. Nem kivétel ez alól az egyoldalú csapatcsökkentési program híre sem, amelynek a hatása alól azonban — éppen a közelgő külügyminiszteri találkozó miatt — Tokió ezúttal nem vonta ki magát teljesen. A hagyományosan óvatos japán politika azonban azt is csak kellő fenntartásokkal volt hajlandó figyelni és üdvözölni, hogyan alakulnak az erőviszonyok a Szovjetunióban, és vajon sikerrel jár-e Gorbacsov peresztrojkája és glasznosztya. Egyértelmű igent a kérdésre még mindig nem szavazott meg a japán nagypolitika, amelynek meg kel! küzdenie a politikacsinálók azon szárnyával is, amelyik eleve megkérdőjelezi: célszerű-e például gazdaságilag támogatni a gorbacso- vi reformokat, hiszen ily módon csak azt segítik elő, hogy lélegzetvételhez jusson a gazdasági gondokkal küzdő világhatalom, amely ha megerősödik, bizonyára újra fenyegetést jelent majd a tőkés világ számára. A Szovjetunióval szembeni japán bizalmatlanság azért is tudott megmaradni mélyen gyökeredzőnek, mert a hetvenes évekhez viszonyítva lényegesen megváltozott Japán érdekeltsége például a szibériai nyersanyaglelőhelyek kiaknázásában. A kilencvenes évekre a szigetország már hosszú távú szerződésekkel és nagy léptékű beruházásokkal a világ más régióiban megvetette a lábát, így kevésbé érdekelt a szovjet távol-keleti fejlesztési programokban, mint egy évtizeddel ezelőtt volt. Erőteljes az a japán állásfoglalás is, hogy Moszkvának lényegesen nagyobb szüksége lenne Tokió támogatására és segítségére, mint fordítva. Japánban úgy érzik tehát, hogy két nagyhatalom ül le a tárgyalóasztalhoz és ebből az alapállásból attól sem riadnak vissza, hogy a zsarolás taktikáját alkalmazzák, azaz a területi kérdéstől tegyék függővé a két szomszédos ország kapcsolatát, amely ugyanakkor a Távol-Kelet békéjének és biztonságának a szempontjából meghatározó. Nem közömbös Japán számára azonban Moszkva és Peking közeledése, ami mögött nem akar lemaradni. Ezért Tokióban — ha vérmes reményeket nem is fűznek a japán-szovjet külügyminiszteri találkozóhoz — a komoly és őszinte, mindenre kiterjedő tárgyalásban nagyon bíznak, és arra törekednek, hogy a legkisebb kedvező szovjet jel vagy gesztus esetén is számottevő lépésekkel közelítsenek a Szovjetunióhoz. A távolság még nagyon nagy, így mindkét félnek nagy lépésekkel kellene közelítenie egymáshoz. Trom András
