Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-02 / 287. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 2., péntek Egy kedves kiállításról A kék madár Szabó Ferenc amatőr festő állította ki képeit, a huszonkilencből azt a huszonötöt, amit a zsűri a közönség elé engedett. A tárlatot az ostorosi művelődési otthonban rendezték meg, a fiatal szakember, a kétkezi munkás szülőfalujában. A feleimben kedvesnek jelöltük az eseményt, mert a rokonok, ismerősök, az iskola oktatói, a falu papja, az orvos — a művészetek pártfogó barátai — személyesen is megtisztelték az eseményt. Amely messze túlmutatott önmagán. Mert igaz ugyan, ritkán esik meg, hogy egy fiatalember — harminc és negyven között — rászánja magát, hogy nekiveselkedik. Elhatározza, hogy a nehéz vasszerszámok közül kilép, és könnyedebbé váló ujjakkal megfogja az ecsetet, ezt az álmok felé csábító szőrpamacsot; kifesti vele magából mindazt, amit a világról gondol. Amit belül megszenved, amiről azt hiszi és vallja, hogy arról tudnia kell a közönségnek. Ezt hívják elhivatottságnak. Vagy akár konok szándéknak is! Mert ráteszi a további életét arra a nemes célra, hogy fölébe nő mindannak, amit eddig nap mint nap gondolt magáról és mindarról, ami vele, körülötte történik. És itt jön be a közösség lelki támogatása, amit jobb híján az egybetartozás örömének, szeretetnek neveznék el. A falu művelődési felelősei, együtt a pedagógusokkal kis ünnepséget rendeztek az amatőrnek, akiről a bírálóbizottság Munkácsy-dijas tagjának jó véleménye alakult. Ha az amatőr jelző viszonylagos megszorítást is jelent, mégiscsak festő Szabó Ferenc, aki éppen a kiállítás napján harminchét esztendős. Illik hát őt verssel, zenével, a kicsinyek dallamos szavalatával köszönteni; áldást kérni rája és munkásságára. Mert hát mégiscsak a faluból nőtt ki, és ha már megfestette azt a kék színekben pompázó Madonnát, akkor annak mégiscsak a templomban lenne a legjobb helye. És ezt a képet ott, a kiállítás ünnepi pillanatában oda is adták az arra illetékesnek. És ez a gesztus nemcsak az ajándék okából született, százados mozdulat ez a felajánlás, amit a nép fia nem tud és nem is akar elfelejteni. Ahogyan az ostorosi atyafiak sora és a tanultabb népség is meghányta-vetette az amatőr festő képeinek témáit, színeit, formáinak markáns voltát, a tájképeknek a távoliságait és közelíthető szépségeit, kitetszett: itt nem Ostoros, a falu a főtéma, hanem az a bizonyos vágyakkal késztetett, megszületni hívott szellemi és álomvilág, amit az amatőr már építget-gyarapítgat képzeletében és teremtő erejével. A meghatott időben, a művelődési ház olvasótermében, ahol a könyvespolcokon álltak katonás rendben a virágvázás csendéletek, a távoli tájak idehívott panorámáival együtt a reneszánsz-barokk időket ébresztgető folyóparti castellummal is megtoldva, a boldogság kék madarát is ideláttuk. Ahogy a szárnyát bontogatta, ahogyan lehullatott néhány tollát a színes repülőkészségéből. Az áhítat ügy állt a levegőben, mint néha a tömjénfüst szokott a templomban — pünkösd táján. Pedig kint zimankósan telet szórt szét a hó, az ütőn csúszkáltunk, és sejtettük, hogy valahol lent, a dombok alatt már disznóölésre készülnek a hétvégi hangulatú családok. (farkas) Hatvani Galéria-naptár Tájképbiennálé — Csoóri Sándor a vendég — Nikodémusz és a Biblia — „Egy bolond százat csinál” Decemberben, egészen a hónap végéig, a Magyar tájak című VIII. országos tájfestészeti Hennáiét tekinthetik meg a Galéria vendégei az intézmény termeiben. A művek között találhatók a lektorátus zsűrije által kiemelkedőnek ítélt művek is, amilyen például Delast Elena „Napnyugta”, Balázs Imre „Egy táj emléke”, Simsay Ildikó „Tájkép”, vagy Vecsési Sándor „Tél a pusztán” című akotása. Folytatódik a Biblia és a művészetek című előadássorozat is, dr. Zeisinger János, a MTA tudományos kutatója közreműködésével. December 2-án, azaz ma este fél 6-kor Nikodémusz alakját mutatja be az előadó zenével, diaképekkel színesítve. December 12-én, hétfőn este 7 órakor, az új Délsziget-szám megjelenése kapcsán irodalmi program lesz a Galéria emeleti termében. Ennek nagy érdeklődéssel várt vendége Csoóri Sándor költő, a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. Versekkel Bacsa Tibor, fagotton Hargitai Géza működik közre, s a műsort Moldvay Győző, a Délsziget szerkesztő-kiadója vezeti. Nem marad el a Galéria hagyományos „Karácsonyi ajándékkosár” című gálaműsora sem, amelyre december 19-én, hétfőn este 7 órakor kerül sor, a Damjanich szakmunkásképző új aulájában. Az est slágerének a szeptemberben már műsorra tűzött „Egy bolod százat csinál” című komédia tekinthető, amelyet annak idején az eső elmosott. Vezető művészei — Málnai Zsuzsa, Harmath Imre, Szilágyi Zsuzsa — a zongorakísérő Salamon Zoltánnal együtt most a közönség elé idézik a komédia leg- szórakoztatóbb részleteit. Fellép továbbá Mucsi Sándor, a Fővárosi Operettszínházból, Petro- zsényi Eszter előadóművész, Pribojszky Mátyás citeraművész, Faragó Laura Liszt-díjas énekművész, a Hatvani Galéria Trió, valamint Almási István vezetésével a hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland Együttes. Egyébként itt kívánjuk megjegyezni, hogy az ötödik zenés színházi nyár bérletei, napijegyei díjmentesen felhasználhatók a gálaműsorra, amennyiben azokat tulajdonosaik december 9-ig a Galéria pénztáránál érvényesítik. Felújított uszoda Salgótarjánban Felújítás után ismét üzemel a salgótarjáni Jurij Gagarin Általános Iskola tanuszodája. A feszített víztükrű medencében az intézmény diákjain kívül a város más iskoláinak testnevelés tagozatos tanulói is élvezhetik az úszás örömeit. (MTI PRESS - Kulcsár József) UDSHBai L H ol vannak már azok az idők, amikor az ország- gyűlési tudósítások kínkeservesen láthattak nyomda- festéket, és mindössze néhány példányban kerülhettek ügy- gyel-bajjal az utcára. Közismert, hogy első ízben Wesselényi Miklós ajánlatára Kossuth Lajost bízták, meg az országy- gyűlési tárgyalásoknak sajtó útján való nyilvánossá tételével. A kormány erre a célra könyvnyomdát nem engedélyezett, „kőnyomdához” fordultak sokszorosítás végett, de miután a kormány ezt is lefoglalta, az országgyűlési ifjak kézzel másolták le azt, amely munkában maga a szerkesztő is részt vett. E tudósítások nem szószerinti, inkább publicisztikai művek voltak, és ennek köszönhette Kossuth összeköttetését az ellenzéki képviselőkkel. Pozsonyban jelent meg hetenként egyszer „négy rét” másfél íven 1833—1835 között. Midőn a hosszú országy- gyűlés 1836 tavaszán véget ért, Kossuth Pesten folytatta vállalatát Törvényhatósági Tudósítások címen. Történelmi tett volt, hogy a Magyar Rádió először vállalkozott arra, hogy a novemberi országgyűlés első percétől az utolsóig jelen legyen, és az eseményekről egyenes adásban tudósítsa hallgatóit. A televízió sem fukarkodott, mert bővelkedtünk hangképekben, inteijúkban, kommentárokban, beláthattunk a kulisz- szák mögé is, láttuk, hallottuk hogyan vitáznak, viselkednek a honatyák, és miként szavaz a Tisztelt Ház. A közhangulatból ítélve az utca embere elégedett a húszórás ülésszak érdemi munkájával, a személyi és egyéb döntéseivel, hiszen már a szavazatok eltérősége is igazolta, hogy nem bólogató Jánosok, hanem felelősségteljes képviselők gondolkodva határoztak. Az Országgyűlés őszi ülésszaka mégsem került le a közvélemény napirendjéről elsősorban amiatt, amiről a párt főtitkára az elmúlt szombaton este egy interjú kapcsán beszélt, kerek perec kifejezésre juttatta „vegyes” érzelmeit amiatt, hogy egyesek nincsenek tisztában azzal, hogy mivel tartoznak annak a helynek, ahol felszólalnak, megnyilatkoznak. Úgy vélem, hogy ha Kossuth Lajos parlamenti kőnyomatos vagy kézzel másolt tudósításait olvasnánk a százötvenegynéCsizma az asztalon hány esztendővel ezelőtti ülésekről, azokból sem maradhattak volna ki azok a skandalumok és pikantériák, amelyekkel napjainkban néhányan az ország közvéleményét pertrak- tálták. — Most tanuljuk a demokráciát! — lehet mentegetőzni. Tény viszont, hogy a kulturált szólásszabadság, az egymást tisztelő hangnem, az okosan érvelő vitakészség éppen úgy tartalmi jegyei voltak és lesznek a demokratikus köz- életiségnek, mint amennyire idegen attól egymás sértegetése, érveinek kigúnyolása, a hatásvadászó suta jópofáskodás. Falusi tanácselnök ismerősöm rosszalló fejcsóválására szégyenkezve sütöttem Je állampolgári szememet, amikor arra utalt, hogy náluk a múlt heti falugyűlés parázs hangulatú vitájában egyetlen sértő vagy bántó szó einem hangzott, senkit személyében, emberi mivoltában meg nem sértettek, pedig négy javaslatból kettőt leszavaztak. — Az elnököt azért is választják, hogy tartsa kézben az eseményeket . . . Ilyen-olyan történelmi példákért nem kell messzire mennünk, akadnak bőven házunk táján is, hiszen él még az a nemzedék, amelyik már a község, vagy a városháza bejárati lépcsőjén levette a kalapot, nehogy — isten őrizz — a fején maradjon, amikor bebocsátást kap a főjegyző vagy a polgár- mester elé. Arra is emlékszünk még, amikor a megalakult termelőszövetkezetek első ülésein, az egyes dologtalan szájhősök csak akkor hagyták abba a demokratikus néphatalom érvek nélküli pocskondiázását, amikor az elnök a maga módján felhördült: — Csiba te! Hogy kerül a csizma az asztalra? Sokan szóvá tették már, hogy viselkedési kultúránk eldurvul. Kiváltképpen a fiatalok magatartása hagy súlyos kívánnivalót maga után, és a szülői házat és az iskolát teszik felelőssé. A napokban az egri Gárdonyi Géza Színház erkélyén diáklányok ültek, és várták az előadás megkezdését. Az egyik leány egyet gondolt, és a lábát csizmásán felrakta a karzat bársonyára, amin a többiek jót nevettek. Az őket figyelmeztető felnőttet pedig gyorsan kifizették: — Mi köze hozzá? Szülők, nagyszülők egyaránt tudjuk, hogy gyermekeink, unokáink nem szeretnek köszönni, egyszavas, jobb esetben tőmondatos válaszaik úgy kop- pannak lelkünk falán, mint borsó az üvegen, és mégsem kezdjük el mar pici korban a szoktatást, a nevelést. Az a tanár, aki előtt tanítványai udvariatlanul ki-bejárnak az ajtón figyelmeztetés nélkül, hiába tart előadást e témáról az osztályfőnöki órán. Ez a diák lehet majd okos felnőtt, „jó fej”, de baj lesz a jólneveltségé- vel, a viselkedésével, a magatartásával. — Mit várnak elsősorban egy jó menedzsertől? — kérdeztem a három nyelven beszélő szervezőt. — Intelligenciát és jó modort! Messzire kalandoztunk volna? Nem valószínű sőt, éppen- hogy a témánál maradtunk, hiszen az intelligencia és a jó modor nélkülözhetetlen minden lolitikus számára is, akire vá- asztópolgárai saját ügyeikkel együtt az ország, a megye, a lakóhely sorsát bízták. Ezért már most biztos, hogy a decemberi Országgyűlés nézőserege és hallgatósága megkétszereződik. Hiába! Kis ország, de nagyon kíváncsi nép vagyunk... Szalay István Fa aisisfiEnssresaBM saena
