Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-10 / 268. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. november 10., csütörtök GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3. Petőfibánya önállóságot kér Budapesten is két fiók „Felnőttünk, elég volt a Lassacskán kezdünk hozzászokni, hogy egy-egy településen belül is egyre határozottabban emeli fel a hangját egy szűkebb közösség érdekeiért harcoló lakossági csoport. Hasonló esetről kaptunk hírt Lőrinciből is, ahol a tanács elnöke, Varga Antal arról tájékoztatott bennünket, hogy a községhez tartozó Petőfibánya önállóságot követel, és erről népszavazás keretében kívánnak dönteni a településrészen élők. Noha, országszerte hallani efféle törekvésekről, megyénkben és még sok helyütt egyelőre szenzációnak számít a téma. Ezért is kerestük meg még a szavazás előtt az érintetteket. Amikor még Pernyepuszta volt Hogy az elszakadási kísérlet okait megértsük, érdemes visszatekinteni a kezdetekre. Petőfibánya nevű település 1948 óta létezik. Azelőtt Pemyepuszta néven szerepelt, s mindössze néhány család lakott ezen a részen, többnyire a volt uradalom cselédei. A lignitmező feltárásával azonban fejlődni, iparosodni kezdett a vidék. A Mátraalji Szénbányák Vállalat dolgozóinak lakásokat építtetett, és erejéhez mérten fejlesztette az infrastruktúrát is. így gyarapodott Petőfibánya üzletekkel, különböző szolgáltató egységekkel. Orvosi ellátás, jó közlekedés, óvoda, iskola, szép művelődési otthon, nívós sporttelep — ezek is mind-mind olyan létesítmények, amelyek a cég munkásainak, főként vállalati pénzből épültek. A cél akkoriban az volt, hogy az itt munkálkodóknak olyan lakóhelyet, s otthont teremtsenek, ahonnan nem kívánkoznak el. Az iparos negyed azonban közigazgatásilag mindvégig Lőrincihez tartozott, csakúgy, mint a szomszédos Selyp. Az ellentét gyökerei a csorbult érdekek Nem is jelentett ez addig problémát, amíg a vállalat nem adta tanácsi kezelésbe az általa építtetett 950 bérlakást. 1978-ban azonban erre az elhatározásra jutottak, mivel ekkor kezdtek felszínre törni a szénbányával kapcsolatos gazdasági problémák. Ettől kezdve viszont a Pető- fibányán élők úgy érezték, hogy lelassult a fejlődés, s mindezért a tanácsot tették felelőssé. Azt a tanácsot, amelynek pénztárcájába ekkor már egyre kevesebb jutott az államtól, s amelyiknek ennek ellenére Zagyvaszántó és Selyp térségében is látványos, szép eredményeket kellett volna produkálnia. Ekkor kezdték rebesgetni az ipari településen, hogy Lőrincinek nincs ipari üzeme, és mégis busásan él a környező vállalatok területhasználati dijából. A teho bevezetésekor senkinek nem tetszett, hogy az anyaközség a petőfibányaiak zsebébe is be akar nyúlni, amikor „azt a pénzt úgy is másra fordítják majd.” A dolog odáig fajult, hogy ez év áprilisában a 3400 lelket számláló bányatelepülésről több mint háromszáz aláírással beadvánnyal fordultak a lőrinci tanácshoz, amelyben önállóságot és a teho mielőbbi eltörlését kérték. Az események felgyorsulnak Varga Antal elém teríti a beadványt az aláírásokkal, majd így foglalja össze az eddig történteket: —1 Nem ért bennünket váratlanul ez a kérelem, mivel már 1986-ban is többen megfogalmazták az elszakadási szándékot. Akkor sikerült az embereket meggyőzni, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között nem járnának jobban a függetlenséggel. Idén azonban, amikor kézhez kaptuk a levelet, felvettük a kapcsolatot a megyei és a helyi illetékes szervekkel, hogy adjanak tanácsot az ügyben. Az egyeztető beszélgetések után úgy döntöttünk, bármilyen eredménye legyen is ennek a folyamatnak, biztosítani kell az 1983-as választási törvényben foglalt feltételeket, és lehetőséget adunk a népszavazásra. Májusban több alkalommal elbeszélgettünk a petőfibányai kirendeltségen az ott élő emberekkel. Ezt követően augusztus 30-án falugyűlést szerveztünk a helyi sportcsarnokban. Nem véletlen a helyszín. Azt akartuk, hogy minden érdeklődő részt vehessen a vitán. A gyűlésről előzetesen mindenkit értesítettünk, névre szólóan küldtük el a meghívókat. A rendezvényen 500—600 ember vett részt, valamint a helyi, illetve a megyei vezetés képviselői. Vádak és ellenérvek A vita során számos kifogás hangzott el a tanács munkájával kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy a hajdan ápolt, gondozott közterületek elhanyagoltak, hogy az utcák szemetesek. Erről az a véleményem, hogy Rózsaszentmártonból biztosan nem járnak át az emberek szemetelni, tehát a Petőfibányán élőknek kell jobban vigyázniuk a környezetükre. Elmarasztaltak bennünket azért is, mert a járdák felújítását nem tudtuk olyan ütemben elvégezni, mint ahogy azt a lakosság elvárná. Sajnos, erre a közeljövőben sem nyílna mód, ugyanis anyagi lehetőségeink nagyon szűkösek. Gondként vetették fel, hogy a hobbitelkek után építményadót vetettünk ki. Bárhogy is szavazzanak novemberben, erre ezután is kell adót fizetni, még az önállóság esetén is. Szóba került a telefonprobléma is. Nos, a postával nehéz egyezkedni, nem beszélve arról, hogy ez is rengeteg pénzbe kerülne. Elmondták azt is, hogy nincs lehetőség önerős családi ház építésére, mivel nem alakítottunk ki telkeket. A helyzet az, hogy erre a célra mezőgazdasági művelés alatt álló földrészt kellene kisajátítanunk, ami ugyancsak horribilis összeg. Itt Lőrinciben azonban kialakítottunk mintegy száz közművesített telket a község belterületén. Ez természetesen a petőfi- bányaiaknak is rendelkezésükre állna. Ahhoz, hogy a kép teljes legyen, szeretném azt is elmondani, milyen hátrányokkal járna, ha Petőfibánya önállóvá válna. Az természetes, hogy nem akarjuk elveszíteni ezt a településcsoportot, hiszen szerves része volt eddig is a nagyközségnek. Ha mégis a függetlenség mellett döntenek, a fejkvóta mindenképpen alacsonyabb lesz. Tudni kell azt is, hogy rengeteg szállal kötődünk egymáshoz. Itt van például a regionális vízmű. A tározó Petőfibányán van, a kutak itt, Lőrinciben. A központi szeméttelep ugyancsak Petőfibánya térségében van. És még akkor nem szóltam a közigazgatási határok kérdéséről. Mivel ez a rész soha nem volt önálló terület, meg kell állapodni a határokban is. Nemrég oldottuk meg a gyermekorvosi ellátást. A vonatkozó jogszabályok értelmében erre Petőfibánya nem lenne jogosult, ha elválna tőlünk. Minden bizonnyal a takarékszövetkezeti tagságuk is megszűnne. Kiemelném azt is, hogy a tehóból befolyt összeget az előzetes célokra fordítottuk. így korszerűsítettük azABC-t, hozzájárultunk a gáz bevezetéséhez, és kialakítottunk egy ravatalozót. Mindezek ellenére nem akarunk senkit megakadályozni akaratának érvényesítésében. November 12-ére kitűztük a népszavazást. Elkészültek már az ezzel kapcsolatos hirdetmények is, amelyeket időben eljuttatunk mindenhová. A háromszor hét tagú szavazóbizottság ma teszi le az ünnepélyes esküt a szavazás tisztaságának megóvása érdekében. Az említett napon reggel 7-től délután 17 óráig járulhatnak az urnák elé az emberek, hogy a Thoreznél dolgozók is részt vehessenek a szavazáson munkaidő után. Kisvárosias arculata volt A településrészen úgy tűnik, nincs olyan érv, amely meggyőzhetné az itt lakókat a tanács által felvázolt riasztó perspektíváról. Boldizsár László, a Vegyépszer helyi üzemének dolgozója határozott: — Csak jobb lehet, ha különválunk. Mióta a vállalati lakások a tanács kezében vannak, mi alig léptünk valamit előre. Csak a pénzünk kell, de a fejlődésnek nyoma sincs. A lakáselosztás is igazságtalan. Azok kapják, akik soha nem dolgoztak itt. A strandunk a megyében talán az egyik legszebb létesítmény volt. S mi lett vele? Évek óta nem üzemel, a kabinsorokat szétverték, ott megy tönkre a sok milliós beruházás. A gyerekeink, a fiatalok iszapos, koszos vízben fürdenek. Hiába küldtünk el több száz aláírással leveleket az illetékes megyei szervezeteknek, még választ sem kaptunk. Itt Petőfibányán pedig mindenki megmozdulna, ha értelmét látná. Zahar László, a helyi könyvtár vezetője így fogalmaz: — Nem afféle indulatos szócsép- lés az, amikor az itteniek követelik a maguk jussát. Talánfölsem vetődött volna ez a probléma, ha a tanács vezetése partnernak bizonyul a helyi gondok orvoslásában. Nem így történt. Látni kellett volna tíz évvel ezelőtt ezt a települést! Rend, tisztaság, ápolt közterületek. Kulturált, kisvárosias arculata volt Petőfibá- nyának. Minden létesítmény rendelkezésére állt az itt lakóknak, hogy igazán otthonosan érezzék magukat. De sajnos, évek óta azt tapasztaljuk, hogy meglévő értékeink pusztulnak, nincs felelős gazdája semminek. Maguk, az emberek úgy vélekednek, hogy a pénzük a lőrinci tanács kasszájába kerül, ezért viszont keveset kapnak vissza. Szinte természetes, hogy érdektelenné vált mindenki, amikor nem érezhetjük át a gazda szerepét. De mást is mondok. Volt eset, hogy a lakók maguktól kitisztogatták az árkokat, összegyűjtötték a szemetet, de azt senki nem szálh'totta el, széthordta újra a szél. De itt van például ez a remek művelődési otthon is, kihasználatlanul. Hogy mi ennek az oka? A kulturális alapból mi egy fillért sem látunk. Hogyan is lehetne így közönségcsalogató műsorokat szervezni? Herle István, a helyi sporttelep egyik vezetője: — Az önállóság mellett szavazok én is, már csak azért is, mert az apróbb, személyes problémákat így valószínűleg sokkal gyorsabban és humánusabban lehet majd megoldani. „Nem ijedünk meg a tanács fenyegetésétől” Varjú István, aki a hatvani Afit- bolt vezetője, ugyancsak Petőfibánya függetlenségére voksol. Érvei sorra cáfolják a tanácselnök aggodalmát: — Az augusztusi falugyűlésen én is ott voltam, szót is kértem, mivel az elnök kizárólag a negatívumokat sorakoztatta fel egy esetleges önállósággal kapcsolatban. Nos, nem ijedünk meg a tanács fenyegetésétől, s az alacsonyabb fejkvótától sem, a függetlenséggel ugyanis ennél sokkal többet nyerünk. Az a véleményem, hogy Lőrinci 1978-ban ajándékba kapta Petőfibányát, és az ottani lakásokat. Szeretném tudni, ha ez a település egy sárfészek lenne, mennyire ragaszkodna hozzá a tanács? Már a teho megszavaztatása sem volt fair játék. Az emberek ugyanis nem akarták, mégis kihozták az 51 százalékot. S hogy mi lett a pénzzel? Nem tudjuk. Ugyanis az ABC-t az áfész újította fel saját költségén. A gázt tudomásunk szerint a Mátraalji Szénbányák vezette be vállalati pénzből. Jó dolog, hogy Lőrinciben fel akarják számolni a cigánytelepet, de az már kevésbé, hogy ezeket a családokat a petőfibányai tanácsi lakásokba telepítik, ahol sokan még lakbért sem fizetnek. Tudjuk, hogy a tanács 30 millió forint állami támogatást kapott lakásfelújításra. Ebből eddig 15 milliót használtak fel, s jó lenne biztosan tudni, hogy valóban kizárólag erre a célra. A költségvetésbe mi nem tudunk bepillantani, így fordulhat elő az is, hogy hiányoljuk a kulturális alap petőfibányai hányadát. Néhány évvel ezelőtt a Hatvani Konzervgyártól kártérítést kértünk útjavításra, mert miközben a petőfibányai telephelyükről szállították a félkész terméket, utaink egy része tönkrement. Úgy tudjuk, a kártérítést meg is kaptuk, az utak állapota azonban nem javult semmit. Sokunknak meggyőződése, hogy az ipari negyedben minden feltétel adott ahhoz, hogy mintaközség legyen, s hogy visszakapja régi fényét. A helyi üzemek, vállalatok vezetése és dolgozói is úgy látják, hogy csak akkor lesz újra értelme az összefogásnak, s akkor jön el az igazi tettek ideje, ha mindenütt elismerik, hogy Petőfibánya nagykorú lett, s nincs szüksége tovább gyámkodásra. November 12-én eldől a kérdés. A tanács vezetői tisztességgel teljesítették eddig a törvény által előírtakat, s az elnök szavai alapján biztosra veszem, hogy a szavazás során éppoly korrekten járnak el, mint az előkészítés folyamán. Annál is inkább, mert búcsúzáskor azt is hozzátette, hogy nemcsak lapunk, hanem országos újságok munkatársait is értesítették az eseményről, s részvételükre számítanak a szavazások számlálásakor is. Egy bizonyos, bármilyen eredmény szülessen, csak a megvalósított elképzelések döntik el, kinek volt és lesz igaza a jövőben. Barta Katalin Dollárt termelő gyöngyösi „Pattinka” A gyöngyösi Gyöngyszöv Áfész legeredményesebb üzemága a „Pattinka” üzem. A korszerű berendezéseken — évi 200 millió forint árbevétel értékben — sósrudakat, pereceket, édes süteményeket, mini pizzákat állítanak elő. Az egyre növekvő exportigényeket úgy tudják csak kielégíteni, hogy napok alatt alkalmazkodnak a piaci igényekhez, s ez talponmaradásuk feltétele a tőkés megrendelések megtartása érdekében. A termékek nagy része — 1 millió dollár értékben — Ciprusra, Dániába, Görögországba, Kuvaitba, NSZK-ba és Svédországba kerül. (Szabó Sándor felvétele—MTI) Terjeszkedik a Hatvani Takarékszövetkezet Nemcsak megyénkben, de országos viszonylatban is előkelő helyet foglal el a pénzintézetek között a Hatvani Takarékszövetkezet. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az elmúlt évben forgalmuk meghaladta a kétmilliárd forintot. Az igazsághoz tartozik, hogy nem mindig könyvelhettek el ilyen látványos eredményt, ugyanis volt idő, amikor súlyos gondokkal küszködtek. 1977- ben jutottak a vezetők arra az elhatározásra, hogy összefognak a boldogiakkal és a hortiakkal. Az ezt követő fejlődésről, a nagyarányú hálózatbővítés főbb állomásairól kérdeztük a szövetkezet elnökét, Herczeg Alajost. — Az egyesüléskor a két falu lakói idegenkedtek az elképzeléstől, de hamarosan bebizonyosodott, hogy alaptalan a félelem. A tőkekoncentrációval ugyanis valamennyi tagunk jól járt, s lehetőség nyílt a terjeszkedésre is — tájékoztat az elnök. — Melyek voltak a hálózatbővítésfőbb állomásai? — Először Lőrinciben, majd Nagykökényesen nyitottunk új fiókot. A cél az volt ugyanis, hogy minél közelebb kerüljünk az ügyfelekhez. Ezt tartottuk szem előtt az újhatvani irodánk létrehozásakor is. — Az elmúlt két esztendőben Budapesten is megvetették a lábukat. — Tavaly a második kerületben, Pesthidegkúton, idén pedig a Krisztina körúton nyitottunk új egységeket. Mára kiderült, hogy elavult az a szemlélet, miszerint a takarékszövetkezeteknek csak a falvakban van létjogosultságuk. A helyzet az ugyanis, hogy az OTP egyedül egyre nehezebben birkózna meg a megnövekedett ügyfélforgalommal. Egyébként jelenleg a két budapesti fiókunk tevékenysége és forgalma fejlődik a legdinamikusabban, tehát indokolt további új irodák létesítése a fővárosban. — Emellett azonban, úgy tudom, Hatvan térségében is keresik az új lehetőségeket. — Mint már mondtam, tapasztalataink szerint a legjobb befektetés az, ha minél közelebb kerülünk a lakossághoz. Épp ezért a jövő tavasszal Zagyva- szántón nyitunk újabb irodát, s igény szerint Petőfibányán is létrehozunk egyet. — Milyen mértékben növekedett a betétállomány az utóbbi 10 évben? — 1977-ben mindössze 158 millió forinttal rendelkeztünk, mára ez az összeg 700 millió forintra növekedett. Hitelállományunk — 400 millió forint — ugyancsak tekintélyt parancsold országos szinten is. — Egyre többet hallani arról, hogy a lakosság pénztárcája apad s így a megtakarításra is egyre kevesebb lehetőség van. Hogyan érinti ez a takarékszövetkezetet? — Idáig alig észleltük, de mivel olyan folyamatról van szó, amely a jövőben is érezteti hatását, természetesen előbb-utóbb a mi munkánkra, tevékenységünkre is rányomja bélyegét. Napjainkban újabb és újabb értékpapírokkal csábítják a lakosságot a különböző gazdálkodó egységek is. Ez nem lenne baj, hiszen mindenki a számára kedvezőbb feltételeket kínáló intézetre bízza a pénzét. A probléma inkább az, hogy a lakossági megtakarítások túlnyomó része már valamilyen formában a pénzintézetek kezelésébe került. így az összbetétállomány számottevően nem gyarapszik tovább, csupán átcsoportosul. Ez azonban veszélybe sodorhatja egy-egy pénzintézet hiteltevékenységét is. Ennek ellenére nekünk egyelőre nincs panaszkodni valónk, hiszen erős hitel- és betétállománnyal rendelkezünk. Kiváló kapcsolataink, s mintegy 25 féle szolgáltatásunk pedig további garancia a kiegyensúlyozott működésre.
