Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-10 / 268. szám

2.

NEMZETKÖZI ÉLET

NÉPÚJSÁG, 1988. november 10., csütörtök

Ötven állam közül negyvenben szerzett többséget

George Bush az ú) amerikai elnök

Kun Béla utolsó távirata Leninnek

Megnyílnak az archívumok

(Folytatás az 1■ oldalról)

George Bush az ország 50 állama közül negyvenben szerzett többséget, míg Michael Duka- kist csak tíz állam és a főváros, a Columbia kerület támogatta. Az újonnan megválasztott amerikai elnök így 426 elektori szavazatot kap, vetélytársa 112-t. (Az elnökséghez szükséges minimális többség 270) a véglegesnek tekinthető eredmények szerint a választópolgárok 54 százaléka Bushra, 46 százaléka Dukakisra szavazott. Ez körülbelül olyan arány, mint amilyennel 1980- ban Ronald Reagan győzte le Jimmy Cartert, de jóval elmarad Reagan 1984-es, csaknem 20 százalékos többségétől.

George Bush egyébként több, mint 150 éve az első alelnök, akit e posztról választottak elnökké. (Mások az elnök halála, illetve leváltása után vették át a tisztet.)

A törvényhozásban a demokraták a várakozásoknak megfelelően megszilárdították többségüket, a még nem teljesen végleges eredmények szerint két további szenátori és öt képviselői helyet szerezve. A szenátusban így várhatóan 56:44, a képviselőházban 262:172 arányban lesz többségben az ellenzéki párt.

A demokraták újabb kormányzói helyet is szereztek, az ország államainak kormányzói közül így változatlanul a demokrata pártiak vannak többségben.

Az alkotmány szerint az új elnököt január 20-án iktatják be, addig a Reagan-kormány viszi az ügyeket, szorosan együttműködve Bush bizalmi embereivel.

*

George Bush, az Egyesült Államok új elnöke 1924-ben, nagypolgári családban született. Apja vagyonos üzletember, utóbb szenátor volt, fia kitűnő magániskolákban tanult, majd a jeles Yale egyetem közgazdasági karán végzett. A világháborúban önkéntes hadirepülőként vett részt a csendes-óceáni fronton, s

helytállásáért többször kitüntették. A háború után Texasban olajvállalkozásokba fogott, amelyekkel saját vagyonra is szert tett, majd politikai pályára lépett. 1966-1970 között Texas egyik kongresszusi képviselője volt, ám utóbb sem képviselőként, sem szenátorként nem sikerült megválasztatnia magát. Karrierje Nixon elnöksége idején ívelt fel: Nixon az őt híven követő, tehetséges és becsvágyó fiatal politikust 1970-ben ENSZ-nagykövetté nevezte ki, ahol Bush energikusan, de diplomatikusan képviselte hazája érdekeit. Két év után a Watergate- ügy válságaiban vergődő Republikánus Párt országos elnökének hálátlan feladatát bízta rá Nixon, majd 1973-tól 14 hónapig a pekingi amerikai képviselet vezetője volt. Ezt követőn egy évet töltött a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA élén — amely mellett azóta is határozottan kiáll.

Bush szinte a végsőkig védte törvénysértései miatt lemondásra kényszerült elnökét, majd Nixon bukása után visszavonult az üzleti életbe. Nemsokára azonban elindult az 1980-as elnökválasztási versenyben; kemény harcot vívott pártjában Regan- nal a jelöltségért, de hamar alulmaradt. Konzervatív, de középutas republikánusként azonban olyan szilárd pozíciót vívott ki magának, hogy Reagan — miután nem sikerült Gerald Fordot megnyernie helyettesének — végül Bushnak ajánlotta fel a posztot.

A politikai hűségéről ismert Bush Reagan alatt is a háttérbe vonulva, lojálisán tett eleget az alkotmányban igen szűkre szabott, főként reprezentatív jellegű feladatainak. Politikai alapállása a pártban széles körű támogatásra talál, így kézenfekvő volt jelölése Reagan utódjának. A kampányban lényeges hátránnyal indult demokrata vetélytársával, Michael Dukakisszal szemben, de azt Reagan személyes támogatása és kitűnően szervezett, a korszerű tömegbefolyásolás minden eszközét felhasználó kampánya segítségével sikerült ledolgoznia.

George Busht ismerősei pragmatikus menedzserként tartják számon, aki gazdasági és — viszonylagos — külpolitikai tapasztalatok birtokában nagy szerepet fog adni gondosan kiválasztott, jó képességű munkatársainak, tanácsadóinak. Jóllehet, alapvetően konzervatív beállítottságú, bel- és gazdaságpolitikai nézeteiben helye van bizonyos szociális meggondolásoknak is. Külpolitikai tekintetben ideológiailag kevésbé elkötelezett, mint Reagan, de kommunistaellenes nézeteit sosem rejtette véka alá. Ugyanakkor a világ realitásaihoz alkalmazkodó külpolitikát hirdet, amelyben vezető helyen szerepel a Szovjetunióval való tárgyalás — mindenesetre az eddigiekhez hasonlóan, az amerikai katonai erő alapján. Az európai szocialista országokat illetően Bush az irányukban folytatott differenciált amerikai politikát hirdeti, amelynek célja, hogy ezek az országok mind nagyobb politikai és gazdasági függetlenséget élvezzenek. E kérdésekről vezető magyar politikusokkal is tárgyalt, amikor alelnöki tisztében 1983-ban hivatalos látogatást tett Budapesten. Reagan elnök „azon melegében” gratulált George Bushnak, elnökké választása alkalmából. „Nancy és én gratuláltunk George Bushnak és Dán Quayle- nek történelmi jelentőségű győzelmükhöz” — mondta Reagan egy nyilatkozatában, s egyben a hatalom „gördülékeny átvételét” kívánta a nyerteseknek.

A moszkvai rádió az elnökválasztás eredményeit kommentálva szerdán megállapította: a Szovjetunió azt várja, hogy az új kormányzat hivatalba lépése után is folytatódjék a párbeszéd az Egyesült Államokkal. Az elnökválasztás kimenetelét értékelve az első szovjet kommentár kifejtette: Bush részben annak köszönheti győzelmét, hogy választási ellenfelét, a demokrata Dukakist sikerült gyenge kezű politikusként feltüntetnie.

A japán kormány kifejezte meggyőződését, hogy Bush megválasztásával a japán-amerikai kapcsolatok tovább erősödnek a jövőben, s hogy az új kormányzat fenntartja majd a két ország közötti barátságot és együttműködést, hozzájárulva a Csendes-óceán ázsiai térségének és az egész világnak a békéjéhez és felvirágzásához.

Igazi tudományos szenzációval szolgált szerdán több központi szovjet archívum vezetője: az APN-sajtóügynökség szervezésében rendszeresen megtartott, a történelem „fehér foltjainak” feltárására irányuló tájékoztatón ezúttal arról számoltak be a Moszkvában dolgozó újságíróknak, hogy megszűnt több mint egymillió dokumentum titkossága, s így rendkívül érdekes iratok váltak bárki számára hozzáférhetővé.

Feliksz Kovaljov, a külügyminisztérium diplomáciatörténeti főosztályának vezetője példaként emített egy ilyen dokumentumot: szó szerint felolvasta Kun Béla Leninhez intézett utolsó táviratát. A magyar olvasó számára bizonyára nem érdektelen megismerkedni az 1919. április 29-én kelt üzenet szövegével, hiszen az több fontos történelmi tényre is rávilágít:

„Lenin elvtárs!

Mielőtt az utolsó harcba vetjük magunkat, meg kell tennem utolsó jelentésemet Önnek. Mindaz, amit eddig tettünk a diktatúra ideje alatt, radikálisabb és szervezettebb munka volt, mint amit Ön tanácsolt a bécsieknek és a bajoroknak. Minden segítség nélkül végeztük el ezt a munkát, a környező országok proletariátusának árulása ellenére, és utolsó leheletünkig teljesítve kötelességünket rá kell döbbennünk, hogy nem annak a proletariátusnak a viselkedése volt olyan fájdalmas számunkra, amely a kapitalizmus kizsákmányolása alatt szenved, mint inkább az, hogy az a proletariátus hagyott cserben minket, amely már felszabadult.

Undort vált ki belőlünk Ra- kovszkij és Csicserin magatartása. Könyörögtünk, hogy kezdjenek katonai akciót Besszarábia és Bukovina ellen, hogy megbénuljon az Antant összpontosított támadása. Ehelyett Csicserintől

hazug táviratokat kaptunk a Sztanyiszlavszkij-kormány bukásáról, Rakovszkij pedig késleltette a Besszarábia és Bukovina elleni támadást. így a románok képesek voltak valamennyi csapatukat ellenünk küldeni.

Megállapodásunk volt a galíciaiakkal, amely nem zavarta volna meg a szocializmusra való áttérést. Ehelyett Rakovszkij folytatja a maga politikáját, amely csak látszatra bolsevista politika. Minden hazatérő hadifogoly egységesen úgy ítéli meg, hogy ez nem internacionalista magatartás. A történelem értékelni fogja, amit én már most megállapítok: az, amit mi itt tettünk, tiszta marxista politika volt, s ami miatt nem folytathatjuk tovább ezt a politikát, az a nem elégséges internacionalizmus, a bolsevista frázisokat hangoztató mensevista politika. Kérem, haladéktalanul tájékoztassa erről Zinovjev és Buharin elvtársat. Az Önhöz intézett táviratokra Csicserin válaszolt nekem, aki nem létező galíciai szovjetekről mond nekem meséket.

Haláláig hű Önhöz — Kun Béla, külügyi népbiztos.,,

Kun Béla nevével egyébként — több évtizedes szünet után — ismét találkozhat időnként az olvasó a szovjet sajtó hasábjain. Legutóbb például az Ogonyok című népszerű hetilap, a nyilvánosság és az átalakítás egyik „zászlaja” közzé tette az azóta elhunyt Kun Béláné egy rövid írását. Ez voltaképpen utószó egy korábbi könyvéhez. Kun Béla életének utolsó éveiről szól, s a Szovjetunióban most jelent meg először (a könyvet többször újra kiadták — az utószó nélkül). A KMP megalakulásának közelgő 70. évfordulója várhatóan újabb érdekes adalékokkal szolgál majd, gazdagítja a szovjet és a magyar olvasók ismereteit Kun Béla életútjáról.

Dávid Péter

Gorbacsov Indiába látogat

Moszkvában szerdán bejelentették, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke november második felében hivatalos, baráti látogatásra Üj-Delhibe utazik, az indiai vezetés meghívására.

Nyereményjegyzék

Az 1988. november 8-án megtartott októberi hatos lottó tárgynye- reménysorosolásáról, melyen a hatos lottószelvények vettek részt.

A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (3.000.- Ft) b Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány c „Otthon,, lakberendezési utalvány (150.000.- Ft) d vásárlási utalv. (50.000.- Ft) e Szerencse utalv. (30.000.- Ft) f Vásárlási utalv. (10.000.- Ft) g Vásárlási utalv. ( 7.000.- Ft) h Vásárlási utalv. ( 9.000.- Ft) i Vásárlási utalv. ( 4.000.- Ft)

A nyertes szelvényeket 1988. november 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V, Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék november 14-től megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó kirendeltségekben és a Posta hivatalokban.

0 000 601 f 0 017 054 f 0 033 507 i 0 049 960 i 0 066 413 i 0 082 866 i 0 099 319 g 0 510 644 i 0 527 097 h 0 543 550 h 0 560 003 f 0 576 456 i 0 592 909 d 5 002 313 g 5 035 219 h 5 051 672 b 5 068 125 h

5 084 578 f 5 101 031 h 5 117 484 g 5 133 937 h 5 150 390 i .5 183 296 i 5 216 202 i 5 232 655 e 5 249 108 i 5 265 561 f 5 282 014 h 5 298 467 h 5 314 920 d 5 331 373 g 5 347 826 h 5 364 279 h 5 380 732 h

5 397 185 f 5 413 638 h 5 430 091 h 5 446 544 g 5 462 997 g 5 479 450 e 5 495 903 i 5 512 356 h 5 528 809 g 5 545 262 i 5 561 715 d 5 578 168 i 5 594 621 d 5 611 074 h 5 627 527 h 5 643 980 e 5 676 886 h

5 709 792 h 5 726 245 f 5 759 151 h 5 808 510 h 5 824 963 i 5 857 869 g 5 874 322 i 5 890 775 i 5 907 228 i 5 923 681 i 5 940 134 h 5 956 587 i 5 973 040 i 5 989 493 i 14 446 335 i 14 495 694 d 14 545 053 g 14 561 506 e

Balkáni mecsetvonások (V/3.)

Ingerlékeny nyugalom

Az írók nem mindegyike űz azonban szellemi foglalkozást. Van köztük aranyműves, művezető, sőt, a hegyek közt élő paku- lár — pásztor is.

— Vitathatatlan négy és fél évtized távlatából is a fejlődés, amit a szocialista autonómia biztosított - evez „melegebb vizekre” az albán kolléga. A Jugoszlávia területén — Kosovo Metohija, Makedonia — élő mintegy másfél millió albánnak majdnem fele írástudatlan volt a II. világháború utáni években. Most már önálló kulturális és gazdasági életünk van, rendelkezünk kiművelt szakembergárdával, iparral, számottevő állattenyésztéssel, s utoljára, de nem utolsósorban nemzeti kultúrával, amelybe beleértendő az önálló rádió- és tv-állomás, lap- és könyvkiadás, színház.

— Pedig olyan hangok is hallatszottak, hogy a néhai államelnök, Titó egy időben — enyhén szólva — neheztelt a nem szláv etnikumú nemzeti kisebbségekre.

— Közvetlen a háború utáni években valóban voltak nézeteltéréseink, de korántsem jelentkezett olyan súlyossággal, mint manapság.

— Mi eddig érdekes módon nem tapsztaltuk a feszültséget, ám az újságaikat olvasva, ahogy a legutóbbi lapszámok főcímei is kifejezik, a „ helyzet rendkívül érzékeny, kritikus”. A központi lapok pedig albán nemzeti mozgalomról, sőt nacionalista hegemo- nizmusról is beszélnek.

— No látja, ez az — kiált fel mindhárom partnerem egyszerre. — Ha valaki csak a központi hírügynökségek jelentéseire támaszkodik, ezt gondolja. De azt hiszem Önt és társát senki sem támadta meg és nem fogta karon, hogy szeparatista elveket súgjon a fülébe.

— Jugoszláviának ezek a köztársaságai, túlzás nélkül mondhatjuk, sajátos sors és hagyomány hordozói. Itt van például dr. Nimetullah Háfiz barátunk élete. Édesapja — s innen a Háfiz név is — muszlim tudós volt, aki fejből tudta a Korán tanításait idézni. Ám nemcsak törökül, hanem szerbül, albánul is, ahogy hívei megkívánták. Ebben a családi légkörben nevelődött Nimetullah is. Ő is poliglott, mint a legtöbb értelmiségi a „ végvidékeken ”.

— Mi a kor szavára és nemzeti környezetre hallgatva elsajátítottuk a szerb-horvát nyelvet is. Ma is ezen a nyelven oktatnak felsőoktatási intézményeinkben. De nem felejthettük el, hogy macedónok, albánok s törökök vagyunk. Minket mégis sötét balkániaknak titulálnak például Szlovéniában... A háború óta eltelt majd ötven év. Ezalatt saját nemzetiségeinkből szakember és vezető réteg nevelődött. Amikor szerb barátainknak azt javasoltuk: válasszanak, nevezzenek ki

helyi származású vezetőket, úgy értelmezték, mint albán nacionalizmust. Nézze — veszi át a szót Nevzat Hüdaverdi — itt menjen bárhová, nem találkozik tüntetőkkel, de lépjen át Nisbe, vagy Kragujevác környékére, fasisztáknak és kannibáloknak kiáltanak ki mindnyájunkat.

Önkéntelenül is eszembe jut a nisi taxissal folytatott beszélgetés, aki azzal biztatott minket, hogy Kosovóból nincs visszatérés.

— Az albán nemzeti eszme, sőt nacionalizmusnak nevezhető vadhajtása persze nem idegen az itteni egyetemistáinktól sem. De ők nem akarnak balkáni „libano- nizációt” — szétesést, keresik a munkalehetőségeket, helyüket a nap alatt. Aligha mehetnek a mi fiaink a testvérköztársaságba kenyeret, megélhetést keresni — egészíti ki az eddigieket Hafiz professzor. — Nekik itt terem csak babér, ám ha Belgrádból valakit „leküldenek”, az ellen nekünk nem lehet szavunk. így nem csoda, ha van békétlenség a

szívekben. Mi nem tüntetünk az önálló albán nemzeti eszme múlt századi képviselőiknek, a Frase- riknek képeivel. Szerbiában azért Vük Karadzsics rákerült a transzparensekre. Az a Vük Ka- * radzsics, aki a délszláv nemzeti gondolat édesapja. Ezek után nem árt még egyszer megkérdezni, hogy csak mi vagyunk nacionalisták.. ?

— Milyen kilátásaik vannak a gazdaság terén?

— Haj aj — de az ugye most Önöknél sem rózsás —, igen komoly nehézség ez is. A követhetetlen és megállíthatatlan infláció. Itt pillanatnyilag félmillió dinár kell a megélhetésre egy négyszemélyes családnak (körülbelül tizenkétezer forint, de jó volna, ha itthon ennyi jutna! A szerk.). Más köztársaságokban jóval nagyobb a drágaság. Ez is egyik oka a nemzeti összeférhetetlenségnek. Az emberek kínjukban a másikban keresik a hibát, s a másikat okolják a teljesítmények kudarcai miatt. Ez régi nóta, de méltatlan a szocialista gandolko- dáshoz. Mert ha így halad tovább, akkor nemcsak mi, „sötét mohamedánok”, hanem más nemzeti kisebbségek is a pellengérre kerülnek. Mindenki bűnös érdekes módon, csak azok nem, akik miatt idáig jutottunk... (Sajnos a jóslat bevált. A Vajdaságban is fellobbant az egyet nem értés lángja).

Sokáig fűzhetnénk a szót kollégáinkkal, de már a pristinai müezinek is aludni tértek, „elku- izták” az utolsó esti imára hívást. A kávéházakban kiürítik a faszénparázzsal melegítő mangá- lok (kályhák) hamuterét. A járdák mellett még izzik a zsarátnok... csak lángot ne kapjon!

(Folytatjuk)

Soós Tamás