Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-09 / 267. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 9., szerda A sebészfőorvos hétköznapja Nemrégiben a Magyar Ortopéd Orvosok Társaságának vándorgyűlésén szólalt fel Egerben. A sebészet és ortopédia kapcsolatának gyakorlati tapasztalatairól beszélt. Aztán a közelmúltban, teljesen más területen hallhattunk róla, a nagyalföldi tiszántúli vizslaverseny szervezőjeként. — Az egyik dolog szorosan hozzátartozik a hivatásomhoz — mondja. — A másik a hobbi, kedvtelés. De mindkettőt szenvedélyesen csinálom. Dr. Harangozó Imre sebészfőorvost, megbízott városi főorvost munkahelyén a hevesi körzeti rendelőben keressük fel. így dél felé most nincs annyi beteg, jut egy szusszanásnyi idő a beszélgetésre. — Huszonhárom éve, hogy itt élek. Rendes, becsületes falusi parasztemberek laknak itt. Megszerettem ezt a helyet — szögezi le már elöljáróban. — Vajon sikerült-e szakmai ambícióit összehangolni a vidéki hétköznapi munkával? — faggatom. — A budapesti egyetem elvégzése utána a gyöngyösi kórházban kezdtem a pályámat — tekint vissza a kezdetekre. — Ott töltöttem öt évet. Számomra ez az időszak nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó iskola volt. Niedermüller Ferenc „keze alatt dolgoztam”. Épp az elmúlt napokban olvastam róla az önök újságában. Nemrég ment nyugdíjba. Csak megerősíthetem az ott leírtakat. A szakmai ismeretek átadásán túl, valami mást, többet is tanultam tőle itt a Bugát Pál Kórházban, például azt, hogy egy orvos számára nincs éjszaka, nincsenek különleges időszakok, ha a szükség úgy hozza, a beteg mellett kell lennie. Hogy mégis miért jöttem el? Még abban az időben, úgy hozta a sors, hogy helyettesítenem kellett Átányban néhány hónapig. Ott megismerkedtem a község vezetőivel, s az emberekkel jó kapcsolatom alakult ki. Ám mindenáron sebész akartam lenni. Aztán, megtudták az itteniek, hogy lakásproblémám van. Nemcsak állást, otthont is kínáltak Hevesen. így feleségemmel együtt — aki gyermekgyógyász — idejöttünk. Nem bántam meg, hiszen itt sokszínű, változatos a munkám. Egy vidéki rendelőintézetben, ahol nincs külön ortopédia, bőrgyógyászat, ideggyógyászat egy kicsit valamennyi szakterületet ismerni, művelni kell, hiszen az élet nem „tisztán sebészeti problémákat” vet fel. Emellett igyekeztem a kórházi munkával is lépést tartani. Az elmúlt időszakban öt esztendeig rendszeresen bekapcsolódtam a megyei kórház sebészetének munkájába, ügyeletet vállaltam, s gyakran operáltam is, főként hevesieket. (Fotó: Perl Márton) — Öt éve megbízott városi főorvos. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni a rendelőintézeti teendőivel? — Voltaképpen a város és vonzáskörzete egészségügyének szervezése, irányítása, felügyelete a teendőm. Ebbe éppúgy beletartozik az anya- és csecsemővédelem, mint a szakszolgálati vagy épp bizonyos polgári védelmi feladatok. Az egészségügyi irányítás átszervezése óta — pár éve — nagyon sok problémát itt helyben oldunk meg, vagy a tanácsnál, vagy a rendelőintézetben. Ez könnyebbséget is jelent, hiszen a kollégákkal mindent rögtön megtárgyalhatunk. — Két munkakört lát el, szenvedélyes állatbarát, vadász is. Hogy fér bele mindez egy napba ? — Igen korán kelek. Már rendszerint öt órakor. Ilyenkor vadászkutyáimmal kimegyek a mezőre, idomítom őket. Utána fél nyolckor már megkezdtem a rendelést. Ez eltart délig, fél egyig, gyakran az ebédidőbe is belenyúlik. Aztán átnézem délután az iratokat, a körzet gondjaival törődöm. Még gyakran este is ezen töprengek otthon. Másnap aztán már gondolatban kész megoldásokkal érkezem. — Úgymond beérkezett ember. Milyen szakmai, emberi ambíciókat dédelget? — Soroljam? Például szeretném a számítógépeket alkalmazni itt az orvoslásban. — Ez egy másik szenvedély? — Nem egészen. A computerrel a fiam révén kerültem szorosabb kapcsolatba, hiszen ők már ismerkednek a számítástechnikával a középiskolában. Úgy gondolom, a diagnosztikában, a kóros esetek összehasonlításában nagy hasznunkra lenne. Sokan erre azt mondják, telhetetlen vagyok, hisz épp ebben az esztendőben sikerült a városnak helyi összefogással összegyűjteni egy ultrahangos készülékhez szükséges pénzt. Ám a következő lépés ez kellene, hogy legyen. Mi valamennyien nagy hasznát vennénk. A továbbiakban szeretnék a Szegő házaspár által létrehozott gerontológiai program kiszélesítésében segédkezni. — Ez eddig mind közös terv. S egyénileg mit akar elérni? — Mivel bőrgyógyász nincs a környéken, a szakmának a sebészettel határos területeit szeretném tanulmányozni. No és persze, ha több szabad időm lenne, szívesen járnék jóval gyakrabban moziba, színházba, mint korában is tettem. A lányom orvosnak készül, a SOTÉ-n, a fiam gimnazista, még nem döntött. Az ő boldogulásukat is szeretném látni. Már úgy tűnik, mindent kitárgyaltunk, mikor hirtelen sürgős esethez szólítják. Valakit fűrészelés közben ért baleset. Nem szívesen nézném végig, hogy mi történik odaát a kezelőben. Mikor Harangozó főorvos visszatér, megnyugtat, nem volt olyan súlyos az ügy, mint amekkora ijedelemmel járt. Kiegyensúlyozott, derűs. Még annak is tanúja lehetek, amikor telefonon egy aggódó hozzátartozónak néhány jó tanácsot ad. Már búcsúzóban érdeklődöm: — 5 mondja, milyen a hevesiek egészségi állapota? Vannak helybeli, tipikus esetek? — Azt hiszem nem eltérő az országos átlagtól. Ám van valami, ami csak itt a megye alföldi részén jellemző. Ezt feltétlenül írja meg! Az emberek itt kerékpárral közlekednek, s a kisgyerekeket is így viszik. Nyáron hetenként többször megesik, hogy egy-egy kicsinek beakad a kerékbe a lába, s eltörik. Ez szülői gondatlanság. Megelőzhető lenne egy védőhálóval. Örülnék, ha kevesebb ilyen kis beteg kerülne hozzám. Jámbor Ildikó Megszűnt egy óvoda Gyöngyösön így is csökkenthető a tanteremhiány A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy évről évre csökken a magyar népességszaporulat. Az életszínvonal apadása, az egyre nehezebb gazdasági körülmények bizonyára jelentős szerepet játszanak ebben. Sok családban egy, legfeljebb két gyerek nevelésére vállalkoznak. Manapság ritkák az úgynevezett „nagycsaládok”, ahol 4-5 gyerek bontogatja szárnyát az édesanyák és édesapák gondos keze alatt. Mind több óvodában jelentkezik a demográfiai „apály”, s bizony a befogadóképesség jóval nagyobb a valós igényeknél. Mind több helyen merült fel a gondolat, hogy ésszerű átszervezéssel épületrészek vagy esetleg épületek szabadulhatnának fel. Ez annál is inkább időszerűnek tűnik, mivel köztudottan az általános iskolák felső tagozatos osztályait nemrégiben érte el a demográfiai hullám. Gondot jelent sokszor a tanteremhiány, amelyet ily módon ha nem is megszüntetni, de legalább enyhíteni lehetne. Nincs ez másként Gyöngyösön sem. A különbség talán any- nyi, hogy a mátraaljai városban az érdekeltek talán előbb kapcsoltak, mint másutt. A művelődési osztály vezetésével felülvizsgálták az óvodák kihasználtságát, s arra a döntésre jutottak, hogy a 11/1. számú létesítmény úgymond, feleslegessé vált. Az idejáró gyerekeket a közeli óvodákban helyezték el, messzemenően figyelembe véve a szülők kívánságait. Nem szüntették meg az előzőekben itt működött logopédiai csoportot sem, a jövőben ezt a 11-es és a 14-es számú gyermekintézményekben indítják majd a beszédhibás gyermekek számára. Az épület további sorsáról Záprel Tamás osztályvezetőtől megtudhattuk, hogy az 5-ös számú általános iskola tanuló-, illetve napközis csoportja folytathatja majd itt zavartalanul tanulmányait. Ezzel megoldódott az oktatási intézmény problémája is, az új tanévet nem kellett váltott tanítással kezdeni. M. Zs. Baranyi Ferenc: Üröm a sörben Amikor beléptem a helyes kis nyaraló kapuján, nem akartam hinni a szememnek: barátom a kert kellős közepén térdig feltűrt nadrágszárakkal egy műanyag lavórban állt, és eszelősen kiáltozott: — Hahó, tengerész lettem! Megdörzsöltem a szemeimet, azt hittem, hogy garázda ördögfiókák, huncut kedvű dzsinnek űznek gonosz tréfát velem. Aztán megnyugodva konstatáltam, hogy a hőség elleni védekezés sajátos, egyéni módjáról van csupán szó, barátom legalább olyan ötletgazdagsággal kerüli a szokványos eljárásokat, mint jómagam. — Botor férfiú — léptem hozzá, suttogóra fogván a szót —, most nem lát senki bennünket, nyugodtan védekezhetünk a kánikula ellen a hagyományos, sőt konvencionális módszerekkel is. Mindössze százméternyire van ide a Béke nevű köpködő, a község egyetlen enyhet adó talponállója. Már a vasútról jövet kiszagoltam, hogy frissen csapolt sört mérnek benne, ha sietünk, még nekünk is jut. — Nem túl eredeti ötlet, de használható — szólt barátom engedékenyen, és kilépett a lavórból. Néhány perc múlva már a sön- tésben tülekedtünk. Büdös volt, és fullasztó meleg, izzadt emberek bukdácsoltak át egymáson, s aki végre — blokkját diadalmasan lobogtatva — elvergődött a pultig, szinte fejest ugrott a csorba korsók hívogatóan habzó sörébe. Ahogy terebélyesedett a gyülekezet jó hangulata, úgy zsugorodott a miénk. Egész egyszerűen azért, mert a kocsma homlokzatán most szúrt szemet először igazán a cégér: Béke falatozó. Pax, peace, pace, paix, Frieden — mormoltam önkéntelenül magamban, és transzparensek jelentek meg lelki szemeim előtt, dacos arcú és akaratú tömegek, elszánt emberek, akik életüket is készek feláldozni ennek a fogalomnak a tartalmáért. Motyogva, félhangosan mondtuk ki — szinte egyszerre — a kérdést: hogyan kerül az asztal a csizma alá? Ilyen mondatok cikáztak át az agyunkon: elmegyek a Békébe berúgni. Becsempésztem a csajt a Szabadság Szállóba. Jót csörögtünk a Vörös Csillag bárban. Megértem, hogy a felszabadulás utáni örömmámorban mindent a legtisztább — és addig ugyancsak nélkülözött — fogalmakkal igyekeztünk megjelölni. És szinte kiáltoztuk azokat a szavakat, amelyeknek a puszta kiejtéséért is börtön vagy halál járt kevéssel előbb. Az ifjú népi állam is hangosan kiabálta akkor: Béke! Szabadság! Sose hull le a vörös csillag! Örömében még éttermekre, szállodákra és szórakozóhelyekre is „rákiabálta” ezeket a szent szavakat. Ez teljesen érthető volt akkor. És volt is valami szép szimbolikája az egésznek: a harciasán hordott transzparensek feliratai az önfeledt életöröm objektumainak a homlokzatára kerültek át... Aztán rohamosan devalválni kezdtük legszentebb fogalmainkat azzal, hogy méltatlan helyeken használtuk őket. És ennek még ma is elég sok nyomát látni. Például rossz falusi csapszékek vagy külteleki kocsmák cégtábláján. ... Jó volt a sör, valóban frissen csapolták. A jó kedvű, félig ittas vagy éppen már tökrészeg emberek duruzsolása, kuijongatása és böfögése betöltötte a söntést. Barátommal szomorúra józa- nodva hagytuk el a — különben mindkettőnk által igen kedvelt — vendéglátóipari üzemegységet. Kint lángolt az augusztus. — Melegszik, még mindig melegszik az idő — szóltam, hogy szóljak valamit. — És kihűlnek a fogalmak — tette hozzá csüggedten a cimborám. Mert vannak fogalmak, amelyek csak a régi hőfokukkal együtt nyerhetnek új jelentést. A Béke és a Szabadság kifejezések hagyományos tartalma megváltozhat — meg is kell, hogy változzon! — de a hőfoka soha. Valóságközeiben Néha az egyes programok túlságosan eldugottak, ráadásul a rímük se meglehetősen frappáns, így aztán csak véletlenül figyelünk fel rájuk, holott igényességük, sokrétűségük, tartalomgazdagságuk miatt jó néhányszor szólnunk kellene róluk. Ilyen műsor a Fiókszerkesztőség, amelynek tevékenységét Holakovszky István irányítja, nem mindennapi hozzáértéssel felvértezve. A pénteki kínálat legelgon- dolkodtatóbb blokkja a Hanák Péter történésszel készített tanulságos interjú volt. A megkérdezett az 1918-as időszakról, az őszirózsás forradalomról beszélt. A témát az akkori gyülekeInformációk a Ha ismerném ezt az érzést, becsületszavamra irigyelném a Vasárnapi újság munkatársait. No nem képességeik, elkötelezettségük, felelősségérzetük miatt, mert az ilyesmi csak örömöt indukál bennem, hanem fővárosi lehetőségeikért. Nincsenek ugyanis olyan hátrányos helyzetben, mint vidéki társaik, hiszen értesüléseiket első kézből szerezhetik, s nem kell napi 300 kilométert bumlizniuk, hogy egy-két téma forrását megleljék. Sikereikhez ettől függetlenül őszinte szívvel gratulálok. Azt hiszem százezrek, sőt milliók vélekednek hasonlóképpen. Tetszik szemléletük, az az alapállás, hogy hangot adjanak nemcsak a proknak, hanem a kontráknak is, azaz kikerülik az egyoldalúságból fakadó útvesztőket. Ezért váiják az igenlő, a tiltakozó telefonokat, bízva abban — nagyon helyesen —, hogy ezek révén árnyaltabb összkép születhet. Két folytatásos diskurzus erőteljesen emlékezetembe vésődött. Futó Dezső egykori újságíró, kisgazdapárti képviselő ezúttal a koalíciós éra torzulásait taglalta. Megjelenítette a hajdani főtitkár Kovács Béla tiszteletre méltó alakját. Vázolta elképzeléseit, programját, részletezte, hogy az MDP akkori vezetői milyen fondorlatosán üldözték, s azt is jelezte: miért csukatták börtönbe. zési és egyesülési törvény oldaláról közelítette meg. Mindenekelőtt — mindennél kifejezőbb illusztrációként — felolvasta a rendelkezést. Könnyen tehette, hiszen tömörsége, rövidsége miatt csupán pár másodpercet kívánt. Az aktuális intelem? Ugye felesleges hangsúlyozni? Persze ők is céloztak rá, ezért mi se hallgassunk róla! Országgyűlésünk ugyanis a közeljövőben szankcionálja majd az újsütetű paragrafusokat. Ezért nem érdektelen tiszta jellemű elődeink hagyatékából okulni. Javunkra válik. Ráadásul ekként ünnepiünk szólamok és csinnadratta nélkül. Hálásak lennének érte... mérlegeléshez Régi história, morfondírozhatna valaki. Nincs igaza, mert az igazságtalanság — ennek kritériumai igen egyszerűen határozhatók meg — akkor is korrekciót, leleplezést követel, ha tőlünk távoli években követték el. A kár karrier, akár hatalom vágyból fakadóan. Balogh Sándor, a Párttörténeti Intézet főigazgatója az 1956-os események, illetve válság — a minősítést ő alkalmazta — sajátos részleteit elemezte. Tisztázta: a historikus kizárólag a tények tudatában írhat hiteles krónikát, s nem vezérelheti semmiféle demagógia. Megemlékezett a munkástanácsok szerepéről, rámutatott gyökereikre, s megszűnésükkel összefüggésben azt hiányolta, hogy nem lépett helyükbe hatásos érdekképviselet. Az efféle közlések többeket meglepnek, pedig nincs bennük semmi különös. Az esetleg ria- dozókat megnyugtatom, hogy épp a májusi, a sorsfordító pártértekezlet határozta el zz utóbbi évtizedek történetének higgadt, bizonyító értékű adatokra épített felülvizsgálatát. Ez nélkülözhetetlen, mert kizárólag a tegnapok hibáival szembesülve, azokból tanulva haladhatunk előbbre, bontakozhatunk ki. Mellékösvények, vakvágányok nélkül... Pécsi István Megjelent a demográfiai évkönyv A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelent a legújabb demográfiai évkönyv, amely a KSH 1987. évi adatait tartalmazza Magyarország népesedési helyzetéről. A demográfiai évkönyv tíz fejezetben taglalja a népesedés főbb adatait, a házasságkötések és válások számának, okainak alakulását, képet ad az élve születésekről, a magzati és a csecsemőhalálozásokról, de tartalmaz adatokat arról is, hogy például hányán haltak meg baleset következtében, vagy öngyilkosság miatt. Az adatok szerint Magyarország népessége az idén január elsején 10 millió 604 ezer 360 volt, 0,2 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A csökkenés mértéke egyébként öt éve azonos. A férfiak aránya tovább csökkent az 1987. évi 48,3 százalékról 48,2 százalékra, s növekedett a női lakosság aránya. Korcsoportonként az a jellemző, hogy 20 és 40 éves kor között kezdi meghaladni a nők létszáma a fériakét. Az 1988. január elsejei adatok szerint a 15 évesnél idősebb korosztályban a férfiak közt 24,1 százalék volt a nőtlenek aránya, míg a hajadonok létszáma csak a korcsoport 14,9 százalékát tette ki. Ebben a korban a fériak 66,3 Százaléka volt házas, a nőknek viszont csak 59,9 százaléka. A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy az ország lakossága évről-évre öregszik. Jelenleg az 5 millió 116 ezer 264 férfi közül már 790.841 a 60 éven felüli, s az 5 millió 488.096 nő közül több mint 1 millió 175 ezer lépte túl a hatodik X-et. Tavaly a korábbiakhoz képest ismét csökkent a házasságkötések, s növekedett a válások száma. 1987-ben 66.082 házasságot kötöttek az 1986. évi 72.434-gyel szemben, ugyanakkor 29.856 válást mondtak ki a bíróságok, míg egy évvel korábban „csak” 29.557-et. A férfiak leginkább 25 és 38 éves koruk között, a nők ennél korábban, 22 és 34 éves koruk között váltak el. Az országban tavaly összesen 125.845 gyermek született, 2359-cel kevesebb, mint 1986- ban. Nem vállalkoztak szülésre az 50 éven felüliek, az utolsó két 50 éven felüli anyától származó gyermek 1982-ben született. Tavaly a 40-49 éves kor közötti nő 1009 csecsemőt hozott a világra. A csecsemők életben maradására a legnagyobb az esély hosszú évtizedek óta a 20 és 24 éves korú anyák gyermekei között. Az országban a belföldi vándorlások iránya az elmúlt évben sem változott. Budapestre és a többi városba ezúttal is többen költöztek, mint a megelőző évben, a községek lélekszáma pedig az elvándorlások következtében tovább csökkent. Budapestről vidékre 11,9 százalékkal, vidékről Budapestre pedig 21,3 százalékkal többen költöztek, mint egy évvel korábban.
