Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-04 / 264. szám
Nemm 1988. november 4., péntek A Nap kél: 6.32 órakor — nyugszik: 16.24 órakor. A Hold kél: 1.01 órakor — nyugszik: 114.19 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁROLY nevű kedves olvasóinkat KÁROLY nevünk ógermán eredetű, és első alakjai a Karel, Carolus, Carl, Karl voltak. Származtathatjuk a mai német nyelv „Kerl” szavából, ami „legénykét, ügyes embert" jelent, vagy a szláv nyelvek „Karolj, Kral, Krajli” szavaiból, melyek „királyi” jelentésűek. Magyar nyelvben szerepel egy ősi totemnév, a „Ka- ruly”, eredhet magyar formája ebből is. Majdnem minden európai nyelvben előfordul Charles, Carlo, Karel, Karol, Carol, Karl, Carl formában. Lotharingiai Károly alakját Benczúr Gyulának a Milleneumra festett „Budavár felszabadítása" című remekműve örökítette meg. IV. Károly cseh királytól kapta a híres csehszlovák fürdőhely, Karlovy Vary a nevét. Kapcsolatos a névvel Schiller: Don Carlos drámája, akinek alakját Verdi operája is megörökítette. „ , ----------[ '•d^[ldojarasj Várható időjárás az ország területére ma estig: Változóan felhős lesz az ég, csapadék már sehol sem valószínű. Az északkeleti szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A hőmérséklet délután 1 és 6 fok között alakul Távolabbi kilátások szombattól- keddig: Szombaton az ország északi részében időnként megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan alakulLeg, leg, leg... Eladó a világ legmagasabb épülete. A Sears-torony — amely 110 emeletes—az előjelek szerint „potom ”750 millió és 1,8 milliárd dollár közötti összegért kelhet majd el. Nem tudom, akadt-e már vevő. Nosza, jelenlegi és leendő Heves megyei városok! Itt az alkalom, hogy lepipáljátok Gyöngyöst... (sárhegyi) hat ki egy-cgy zápor. Általában sok lesz a napsütés, csak hajnalban és kora reggel alakulhat ki erős pára, köd. A jövő hét elején melegszik az idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 3 és mínusz 8 fok, majd mínusz 3 és plusz 2 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3-7 fok, majd 6-11 fok között lesz. Jelentős mennyiségű — naponta legalább 5 milliméter — csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Várható időjárás az országban ma estig: Időnként be- felhősödik az ég, de eső nem lesz. Kora délutánra 7-12 fokig emelkedik a hőmérséklet.- TANFOLYAMOK. A hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Központban november hónap folyamán több tanfolyamot is indítanak: a szabás-varrás, valamint az ív- és lánghegesztői négy, míg a kis teljesítményű kazánfűtői képzési ideje három hónap. Ezen túlmenően féléves nyelvstúdiókat is szerveznek, mégpedig olasz, francia, latin, angol és német nyelvekből.- A VÁLASZTÓJOGI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL. A Hazafias Népfront egri klubjában (Sándor I. u. 6.) november 9-én, szerdán délután 5 órakor vitát rendeznek a választójogi törvény módosításával kapcsolatosan. A beszélgetést dr. Jakab István, a megyei tá- nács végrehajtó bizottságának titkára vezeti majd.- KIÁLLÍTÁS. Tegnap délután 5 órakor nyitotta meg Lengyel László művészettörténész a Meditáció V. elnevezésű kiállítást Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A tárlat — amely november 27-ig, naponta EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől pénte- kig-11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30-órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE14-től 19 óráig tekinthető meg — Csíky Tibor és tanítványai konstruktivista munkáiból áll. A művészek között két egri is található: Ipacs Géza és Kovács Tamás.- SZEMÉTSZÁLLÍTÁS HEVESEN. Heves Város Tanácsának Kommunális Üzeme tájékoztatja a lakosságot, hogy Hevesen a november 7-én esedékes szemétszállítást november 5-én, azaz szombaton végzik majd el.- A PARASZTI JÖVŐRŐL. A falvak sorsáról, a paraszti jövendőről rendez közös kerekasztal-beszélgetést november 9-én, 13 órától Budapesten az MSZMP Politikai Főiskolája és a Veres Péter Társaság. Ezt követően, november 11-én — ugyancsak; a fővárosban — a Kertészeti Egyetem aulájában Paraszti jövendő — A magyar mezőgazdaság jövője címmel szerveznek vitát, amelyen a Veres Péter Társaság ismerteti a 9-i, elméleti tanácskozáson kialakított álláspontját. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL MARA A műszaki-közgazdasági hetek keretében Nemzetközi konferencia Egerben a matematikaoktatásról A Bolyai János Matematikai Társulat Heves megyei tagozata az idei műszaki-közgazdasági hetek keretében kétnapos nemzetközi matematikaoktatási konferenciát szervezett. Áz eseményre — amely ma kezdődik a tanárképző főiskola matematika tanszékén — a hazai és külföldi testvérintézmények pedagógusai kaptak meghívást. A két nap során 22 előadás hangzik el, elsősorban a módszertani kísérletekről. Szó lesz a geometria tanításáról az általános és a középiskolákban, az aktivitás szerepéről a matematikaórákon, továbbá arról, melyek a tehetséges diákokkal való foglalkozás formái, végül beszámolnak az előadók a számítás- technika, az algoritmusok fontosságáról a tantárgy oktatásában. A tájékoztatókról készült vázlatokat magyar és eszperantó nyelvű füzetben olvashatják a résztvevők. Külön kiállításon mutatják be a kísérletek anyagait, valamint a róluk megjelent dokumentumokat, számítógépes programokat. A hazai felsőoktatási intézmények képviselői: dr. Kántor Sándomé (debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem), dr. Horváth Jenő és dr. Iker János (Szombathely), dr. Eördögh Istvánná és dr. Vörös György (Pécs), Bonifert Domonkos (Szeged). Erfurtból érkezett dr. Marga Schmidt, Besztercebányáról RNdr. Gabriella Mono- sováés RNdr. Zelina Sobotová, a bulgáriai Pazardzsikból Petko Amaudov, a szófiai Módszertani Kutató Intézettől Szofija Dimitrova és RNdr. Rumjana Noncse- va. Megyei pedagógiai pályázat KISZkitüntetésátadó ünnepség A nagy októberi szocialista forradalom 71. évfordulója alkalmából kitüntetésátadó ünnepséget rendezett tegnap Egerben, a Megyei Művelődési Központban a KISZ Heves Megyei Bizottsága. Az eseményen Bánszki Zsuzsa, a megyei KISZ- bizottság titkára emlékezett meg a sorsfordító napokról, majd Kalina Mária megyei úttörőelnök és dr. Nagy Imre, a megyei KISZ- bizottság titkára nyújtott át kitüntetéseket az ifjúsági mozgalomban élenjáró aktivistáknak. Simonyi Imre, Polner Zoltán, Lőrinczy István, Cseh Károly, Magyari Barna, Gennadij Alekszejev versei, fordításai — Gombár Endre: Gondos nem disz- szidál (kisregény) — Pás- kándi Géza történelmi játéka — Csorba Piroska: Botrány Lelketlenben (egyfelvonásos) — Ka- posy Miklós: Párhuzamos interjúk — Remenyik Zsigmond naplójegyzetei — Emlékeim Tamási Áronról — Beszélgetés a Kormány egészségmegőrző programjáról — Mérlegen az 1987-88-as tanév íz évi A lottó nyerőszámai 24, 27, 49, 52, 80 Immár tizenharmadik alkalommal hirdették meg a megyei pedagógiai pályázatot. A megyei tanács művelődési osztálya, a Pedagógusok Szakszervezete Heves Megyei Bizottsága és a Magyar Pedagógiai Társaság helyi tagozata várta ebben az esztendőben az alkotásokat. Végül tizenhét pályamunka érkezett. A csütörtök délután megrendezett ünnepségen első dijat nyert Szánthó Dezsőné, az egri Tegnap ünnepi kollégiumi est keretében adták át — immár hatodszor — az egri Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégiumnak azt az Arany oklevelet, amelyet a KISZ KB és a Művelődési Mi212-es Számú Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola és Maticsek Lászlóné, a mátrafüre- di Erdészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző tanára. Második dijat Blahó Istvánná és Szántó Dezsőné érdemelt, harmadik díjat Kiss Gábomé kapott. Ezen kívül dicsérő oklevélben és jutalomban részesült dr. Hídvégi Márta, Mádi Istvánná, Varga József és Csontos Béla. nisztérium által meghirdetett versenymozgalomban érdemeltek ki. Az eseményen azt is bejelentették, hogy a közeljövőben életre hívják az egykori Petőfi-kollé- gisták baráti körét. Tiszta vizet a pohárba! (Fotó: Szántó György) A bal oldali pohárban víz van. A jobb oldaliban lévő folyadék - amelyet egy olvasónk hozott be Egerből, a Lenin út 121. szám alól - mineműségét már nehezebb megállapítani. Annyi biztos: szerdán este fél 9 körül ez folyt a csapból. Reméljük, mindez nem jelkép, amely arra figyelmeztet: még csak ezután következik a feketeleves... (s-i.) Arany oklevél Az elnökasszony Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy „hétköznapi” elnökről van szó, megjegyzem: Vincze Károlyné egy bérkilövő vadász- társaságnál tölti be ezt a tisztséget. Önkéntelenül is adódik a kérdés: hogy kerül egy nő ilyen „ harcias ” posztra ? — Megfertőződtem — mondja nevetve Irénke. — Tizenkét éve dolgozom a MAVOSZ Heves Megyei Intéző Bizottságánál. Nap mint nap találkozom vadászokkal, s aki ismeri őket, tudja: órák hosszat lelkesen mesélik az élményeiket. Először csak kísérőként vettem részt egy-két hajtáson, aztán amikor 1984-ben megalakult a Studinka László Bérkilövő Vadásztársaság — jelentkeztem. Két évig titkár voltam, majd tavalyelőtt választottak meg elnöknek. — Egy hölgy puskával, gumi(Fotó: Koncz János) csizmában, kalappal a fején, fácánokkal a derékszíján — érdekes látvány lehet... — Az elején volt is gondom az öltözködéssel — válaszolja. — Sárgában tilos az erdőbe menni, Szombati számunkban olvashatják „A kölcsönös bizalom tovább erősíti kapcsolatainkat...” Az idén március elsején új elnök került a svéd Mecman cég élére, Axel Broms személyében. A neves szakember — aki alig több mint fél; esztendeje irányítja a stockholmi gépipari vállalatot — a közelmúltban Egerben járt. A Finomszerelvény- gyárral való — immár több mint két évtizedes—kapcsolataik bővítésének lehetőségeiről beszélgetett vele Men- tusz Károly. Az írást a lap 4. oldalán olvashatják. Sajátos helység Kisköre, hiszen tulajdonképpen minden oldalról víz veszi körül: a tározó, az élő és a holt Tisza, valamint a Jászsági- csatorna. Hogyan fejlődik ez a település, hogyan élnek az ottani emberek, milyen gondjaik vannak, milyen terveket kovácsolnak a jövőre vonatkozóan? Többek között erről szól Szalay Zoltán írása, amelyet lapunk 5. oldalán találhatnak. A „kolbászosok” gyermekei már nem tudnak magyarul Sziki Károly egri színész körül mindig történik valami. Most éppen Észak-Ameri- kában töltött másfél hónapot, s fellépett az Egyesült Államokban és Kanadában. Találkozott kint élő magyarokkal, írókkal, költőkkel. Úti élményeiről kérdezte őt Kovács Attila. Az írást a lap 7. oldalán olvashatják. az élénk szín elriasztja a vadat. Komoly beruházást jelentett ez a hobbi: a sörétes puskán kívül ruhákat, cipőket is kellett vennem. Mosolyogva meséli vadászkalandjait. Áz első fácánt, amit szinte öntudatlanul lőtt telibe a hatvani társaságnál. Az első kacsát Tiszanánán, a nyulat Kompokon. Nagy vadat, disznót, szarvast, őzet vagy muflont még nem ejtett el — ez a jövő élménye lesz. Bár az arca mindig vidámságot rejt, a következő mondatokat mélységes komolysággal osztja meg velem. — A vadnak és az erdőnek mindig meg kell adni a kellő tiszteletet. Nem szeretem azokat az embereket, akik felelőtlenül bánnak a puskájukkal, sokszor társaik épségét is veszélyeztetve. Hozzáteszi: bár a megyében harminc nő tagja valamelyik társaságnak, egyáltalán nem várnak el semmiféle megkülönböztetést, a férfiakétól eltérő bánásmódot. — Bár... — és ezt már megint huncutkásan adja tudtomra—ha egy árok előtt valamelyikük felém nyújtja a kezét, nem utasítom vissza... (doros) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloianniszu. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítőpostahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSÉFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705