Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 265. szám ÁRA: 1988. november 5., szombat 2.20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Grósz Károly és Franz Vranitzky sajtóértekezlete Gazdasági megállapodások Bécsben Kurt Waldheim, az Osztrák Köztársaság elnöke üdvözli Grósz Károlyt (Népújság-telefotó — MTI — Manek Attila felvétele) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács pénteki ülésén támogatáscsökkentési programot tárgyalt meg, s úgy határozott, hogy arról az Ország- gyűlés számára írásos tájékoztatást ad a novemberi ülésszakon. Úgy döntött, hogy kezdeményezi a felszámolási és az állami szanálási eljárásról szóló törvényerejű rendelet módosítását. Kezdeményezi továbbá az illetékről szóló jogszabály korszerűsítését. A kormány előterjesztést fogadott el a szabványosításról és a minőségügyről, s tájékoztatást hallgatott meg a foglalkozási rehabilitáció korszerűsítéséről. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a XXIV. nyári olimpiai játékokon részt vett magyar küldöttség szerepléséről készített előterjesztést, s elismerését fejezte ki az érintetteknek a sikeres szereplésért. A kormány szóbeli tájékoztatást hallgatott meg a mozgássérültek rehabilitációjáról. A nemzetközileg elismert gyógyító munka támogatására a Pető Alapítvány bővítését kezdeményezte. A Minisztertanács végül felmentésekről és kinevezésekről határozott. A Minisztertanács ülését követően a kormányszóvivő, Marosán György távollétében Bajnok Zsolt, a Magyar Hírlap fő- szerkesztője tájékoztatta az újságírókat. Elmondta, hogy a testület Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes elnökletével több mint öt órán át tanácskozott, s a kemény éles vitákkal kísért eszmecserén csaknem hetvenen fejtették ki véleményüket a napirenden szereplő 11 kérdéssel kapcsolatban. A megvitatott témák közül a szóvivő kiemelte a kormány támogatáscsökkentési programját. A reformtörekvéseket gyakorlati tettekre váltó, nagy jelentőségű intézkedéssorozat lényege, hogy a költségvetési támogatások jelenlegi, mintegy 130 milliárd forintos summáját négy esztendő alatt fokozatosan csökkentik. Jövőre, a programnak megfelelően 29 milliárd forinttal csökken a gazdaság különböző területein a támogatások összege; 27 milliárd- dal mérséklődnek a termelői ártámogatások, s kétmilliárd forintot tesz ki a fogyasztói ártámogatás elvonása. Az MSZMP főtitkárának, a minisztertanács elnökének ausztriai látogatása péntek délelőtt Bécsben Grósz Károly és vendéglátója, Franz Vranitzky kancellár közös sajtóértekezletével folytatódott, amelyen a két vezető rövid bevezető nyilatkozat után válaszolt az újságírók nagyszámú kérdésére. A látogatás egyik kiemelkedő eseményének tekintett sajtótájékoztatót, amelynek színhelye a Ballhaus- platzon levő kancellári hivatal volt, élénk érdeklődés előzte meg: már napokkal korábban a hazai és külföldi sajtó több mint 50 képviselője jelentette be részvételi szándékát. Franz Vranitzky megállapította, hogy a magyar-osztrák kapcsolatok több évtizede kedvezően alakulnak, és ez hozzájárult a mai kedvező európai politikai légkörhöz is. Az osztrák kormányfő ezután arról beszélt, hogy Ausztriában nagy figyelemmel és rokon- szenwel figyelik a magyarországi reform-erőfeszítéseket. Mint mondotta, az európai politikai mozgásokat most Nyugat-Euró- pában elsősorban az integrációs törekvések, a kontinens keleti részén pedig a szocialista országok reformváltozásai jellemzik, bár ez utóbbiak országonként eltérő formában és ütemben mennek végbe. Véleménye szerint a magyar-osztrák kapcsolatok különlegesen magas színvonala különleges közép-európai helyzetből adódik, és ennek lehetőségeit a jövőben is ki kell használni. A gazdasági együttműködésben az a cél, hogy ez ne korlátozódjék csupán az árucserére, hanem minél inkább bővüljön ki olyan korszerű formákkal, mint a vegyesvállalatok létrehozása, a közös beruházás és kutatás. Vranitzky kitért a magyar vezetővel folytatott tárgyalásainak főbb témáira is. Közölte: biztosították egymást mindkét országnak a Bécs-Budapest világkiállítás közös megrendezésére irányuló szilárd szándékáról és együttműködési készségéről. Az osztrák kormányfő a nagymarosi vízlépcső építését illetően leszögezte, hogy az ebben való osztrák közreműködés szerződéseken alapul, e szerződések változatlanul érvényesek, és az osztrák félnek semmi oka sincs a közreműködés „megfontolására” vagy módosítására. Ugyanakkor kész részt venni a Magyarországon elhatározott kiegészítő környezet- védelmi beruházások megvalósításában. A tárgyalásokon szó volt a magyar határ menti osztrák területek természetvédelmi és idegenforgalmi fejlesztéséről is, és Grósz Károly közölte, hogy Magyarország ebben is szívesen együttműködik Ausztriával. Az osztrák kancellár végül közölte, hogy tájékoztatta tárgyaló partnerét: Ausztria szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a Közös Piaccal, de csakis annak a követelménynek feltétlen teljesítésével, hogy Ausztria fenntartja örökös semlegességét. Grósz Károly bevezető nyilatkozatában értékesnek, előremutatónak és őszintének nevezte Franz Vranitzkyvel folytatott tárgyalásait. Elmondta, hogy eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatokról, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és országaik életéről. Hangot adott véleményének, hogy a kancellár tavaly szeptemberi budapesti látogatása óta még jobban megismerték egymást, s még hasznosabbá vált a két ország közötti együttműködés is. — Nagyra értékeljük azt az érdeklődést, amely a hazánkban zajló változások iránt megnyilvánul Ausztriában. Munkatársaink tárgyalásain jelentős megállapodások előkészítéséről is szó volt, körvonalazódik egy újabb hosz- szú távú együttműködés koncepciója — hangsúlyozta Grósz —Károly. — Örömmel mondhatom, hogy a tárgyalásokon az összes felvetődött kérdésben egyetértettünk. Nagyra értékeljük azt a találkozót, amelyet csütörtökön a Gazdasági Kamara székházában rendeztek, ahol az osztrák gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi élet vezetői, gyakorló szakemberek, menedzserek, üzletemberek mondták el véleményüket, tapasztalataikat, amelyeket felhasználhatunk a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Grósz Károly a kétoldalú kapcsolatokat a kelet-nyugati párbeszéd szempontjából is példamutatónak értékelte. A politikai kontaktusok fejlődéséről szólva elégedettségét fejezte ki, ugyanakkor nem volt ilyen kedvező a véleménye a gazdasági kapcsolatok alakulásáról. Hangsúlyozta: poltikai értékűnek, jelentőségűnek tartjuk a több milliós turizmus továbbfejlesztését. Grósz Károly különösen fontosnak ítélte a határmenti körzetekben tevékenykedő vállalatok, vállal- (Folytatás a 2. oldalon.) Az átalakítás az igazságügyi szervezetben is időszerű Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter látogatása megyénkben Ahhoz, hogy Magyarországon jogállam létesüljön, a jogalkotásnak kiszámíthatónak kell lennie az emberi magatartások következményeit illetően is. Fontos követelmény: ne változzék túlságosan gyakran, ne zsúfolódjék az alacsonyabb rendű jogforrásokkal — e gondolatot a jövő fontos elveként szögezte le tegnap délután az egri törvényházban tartott aktíváján Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter. Jelentős volt találkozása szőkébb hazánk igazságügyi kormányzatának vezetőivel, munkatársaival azért is, mert a jogalkalmazók tájékozódhattak arról, hogyan illeszkedik majd az elkövetkezőkben elsődlegesen az igazságszolgáltatási szervezet a kibontakozás igényeihez. Megyénk vezetői szőkébb hazánk életéről tájékoztatják az igazságügyi minisztert és feleségét. Az igazságügyi tárca élére négy hónapja megválasztott Kulcsár Kálmán professzort — aki egyébként maga is megyénkbeli, hiszen erdőtelki születésű — a megyei pártbizottságon Juhász Lajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának újonnan megválasztott titkára és Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának elnöke fogadta, s adtak rövid tájékoztatást az e területen lakók életéről. A minisztert elkísérte útjára felesége is, akit dr. Fábián Erik Istvánná, a megyei tanács igazgatási osztályának vezetője kalauzolt végig a megyeszékhelyen. A nap további részében a Heves Megyei Bíróságra invitálták a vendéget, akit dr. Ripka Kálmán, a megyei bíróság elnöke köszöntött. A délelőtti kötetlen (Folytatás a 3. oldalon.) Mai ünnep — október fényében Mit gondolnak, más ez az idei november 7-i ünnep, mint akárcsak a tavalyi jubileumi, vagy a három, az öt esztendővel ezelőtti? Meglehet. Kétségtelenül kevesebb fényes külsőséggel jár együtt, de talán elgondolkodtatóbb, a napjainkban ránk zúduló információáradat révén mélyebb beleérzésekre ösztökélő, mint korábban. Olyan időszakban élünk, amikor hetvenegy év történései mind világosabban rajzolódnak elénk. Olyanban, amikor az elkerülhetetlen reformpolitika került előtérbe a Föld első szocialista országában is, ahol még jelenleg is tart az előző idők valóságos körülményeinek kibogozása, feltárása, bizonyos eszmék, gyakorlati életbeli elemek átértékelése. Olyan korban vagyunk ma, amikor itthon magunknak is meg kell tennünk — mégpedig egyre sürgetőbben — a legfontosabb lépéseket, hogy kiemelkedjünk a mindenekelőtt a gazdaság oldalán mutatkozó nehéz helyzetünkből. A történelmi tények — különösen a több, mint hét évtizeddel ezelőttiek — persze, változatlanok maradtak. Például az, hogy az 1917-es esztendő tulajdonképpen betetőzése volt az elavult, megfeneklett cári rendszer felbomlásának Oroszországban. Nem felejthetjük el a mai napon legalább egy villanásnyira felidézni emlékezetünkben a Putyilov gyár munkásainak demonstrációit, a kettős hatalom hónapjainak politikai vívódását. De ugyanígy az elméletet nagyszerű szervező-irányító munkával gyakorlatba átültető Lenin alakját. Szinte természetes, hogy bennünk él a filmeken látott kép az Auróra ágyúinak jeladó lövéseiről, a Téli Palotát megostromló tömeg félelmet és akadályt nem ismerő, szó szerint mindent elsöprő lendületéről. Nem csupán egy forradalom győzött, hanem egy új rend diadalmaskodott, amely kivétel nélkül mindenki számára egyenlő esélyeket ígért az egyéni boldoguláshoz, a minél jobb léthez, a béke megteremtéséhez. Egyúttal — példaértékűségével — magában hordozta más államokra való kiteljesedését is, az addiginál tisztességesebb élet reményében. Napjainkban természetesen óhatatlanul előtolakodik a kérdés: mennyire váltak valósággá a lenini dekrétumokban megfogalmazott törekvések, egyáltalán, a szocialista társadalmi berendezkedéshez kötött célok? Ma már mind többet tudunk róla: a megvalósuláshoz vezető út kemény küzdelmekkel volt terhes. Mindenekelőtt Szovjetunióban. A polgárháborútól, a külföldi intervenció elleni harctól kezdve a pártbeli frakciózáson, a hadikommunizmuson, az erőszakolt mezőgazdasági kollektivizáláson, a 30-as években milliókban mérhető sztálini áldozatokon, a második világháború hadvezetési hibák miatti rengeteg halottján, majd az úgynevezett orvospereken keresztül egészen a brezsnyevi évekig. Mely utóbbiakra inkább jellemző volt a monumentalitás, a hősi pátosz, a régi dicsőség felemlegetése, mintsem a társadalom mozgásának a kor követelményeihez igazítása. Az ’'állóvízben” olyan káros jelenségek is terjeszkedtek, mint súlyosabb fokozatban a korrupció, enyhébb változatban pedig a maximális megelégedettség. Az imént jelzett folyamatnak természetesen jelentős része volt és van az -átalakítás szükségességének felismerésében. Kellett hozzá egy olyan markáns politikus személyiség, mint Gorbacsov, aki a nyugati világban is tekintélyt vívott ki magának merész elhatározásaival, intézkedéseivel a belpolitikai életben, nemkülönben a külpolitikai kezdeményezéseivel. A békés egymás mellett élés ténylegesen elérhető közelségbe került a földkerekségen. Kétségtelen, az atomfegyverek egy részének megsemmisítése olyan áttörést hozott háborúkkal terhes századunkban, amelyhez évtizedek óta nem volt fogható. Különösen nagy eredmény ez, ha visszagondolunk például az 1950-es évek hidegháborús hangulatára. Vagy éppenséggel nem is olyan messzire visszanyúlva, Reagan amerikai elnökségének első esztendeire, amikor a nukleáris erőfölény kialakításával történő védekezés fontosságát hangsúlyozta, éles kirohanásokat intézve az ellentáborra. E folyamat megállításában van jelentős szerepe a mai szovjet külpolitikának. A béketörekvések fontos állomásai: az afgán konfliktus csökkentése, a szovjet-amerikai csúcstalálkozók, előrehaladás a genfi leszerelési tárgyalásokon, a hosszú évek óta dúló irak-iráni háború után az ellentétek rendezésének megkezdése. S már a jövőbe is mutató kedvező fordulat Kína közeledése a Szovjetunióhoz. Nem csak a mostanában divatos kifejezések — peresztrojka és glásznoszty — a serkentői a szocialista világrész más országaiban is a megújulás keresésének. Történelmi szükségszerűség, elengedhetetlen gazdasági követelmény ez a XX. század utolsó évtizedeiben. Hazánkban is tanúi, átélői lehetünk az elkerülhetetlen változásoknak. Gazdálkodásunk erőteljes felfrissítéséhez nélkülözhetetlen feltételek: a munkaszervezés, s ehhez kapcsolódóan a gazdasági szemléletünk átértékelése, tökéletesítése. Ugyanígy az emberek érdekeltségének fokozása, akár például a tulajdoni viszonyok átformálásával, a vállalkozási megoldások térhódításával is. Nem utolsó sorban pedig az állampolgárok áldozatvállalásával. Mindennek megalapozó jelentőségű állomása volt ebben az esztendőben a májusi pártkonferencia, amely igen önkritikus elemzéseivel, valóban őszinte, nemcsak hangoztatottan nyűt hangvételével s a személycserékkel kijelölte a követendő irányt. Egyszersmind — s ennek jelenleg megyénkben igazán bőségesek a tapasztalatai — lendületet is adott a lakosságnak egy újfajta közéleti tevékenységhez. Ahhoz, amelyben mind több részt kémek az emberek a döntésekben való közvetlen közreműködésből. Hiba lenne a mai körülmények közepette elhallgatni az itthon nyilvánvaló tényt: az áldozatvállalás egyre szélesebb körben szembekerül a tűrőképességgel. Az új adórendszer bevezetése körüli huzavona, a bruttósítással, az év eleji árakkal együtt jelentkezett ellentmondások feloldása (esetenként ennek meg nem valósulása) bizony sokunkban keltett ellenérzéseket. Mind nehezebb elfogadtatni — különösképp az anyagiakban szűkölködő rétegek képviselőivel —, hogy években mérhető türelem hozhatja csak meg a kibontakozási program sikerét. De ugyanakkor nagyon is jogos óhaj, hogy helyrehozhatatlan mulasztás lenne egy átfogó bérreform elodázása. Más ez az idei november 7-i ünnep, mint a korábbiak? Igen, eltérő. Nemcsak a néha hivalkodó díszünnepségek, egyéb megemlékezések mellőzése miatt. Nem is azért, mert talán most csínján bánunk az elismerések osztogatásával. Sokkal inkább azért, mert egy változások igényével át meg átszőtt társadalom törekszik a többre, a jobbra — még ha komoly kétségek és gyötrelmek közepette is — a 71 esztendővel ezelőtti tiszta gondolatok, elképzelések mai korba történő mind tökéletesebb átültetésére életünkben. Szalay Zoltán
