Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-26 / 282. szám
6 MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 26., szombat Egy vállalkozó szellemű iskola A jövő „iparágának” szakemberei Sokan megyénk egyik legkez- deményezőbb iskolájának tartják a hosszú nevű Egri Kereskedelmi Szakközépiskolát és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolát és Kollégiumot, ahogy viszont becézve emlegetik: a „Kerít”. Fiatal intézmény, bár nem volt hagyományok nélküli a csaknem tíz évvel ezelőtti indulása: annak idején a megyeszékhelyen a Szilágyi gimnáziumban működött ilyen jellegű tagozat. Az élet azonban nem állt meg, egyre több pincért, eladót, szakácsot, s más hasonló képzettségű fiatalt követelt. Az 1979-80- as tanévben vonták össze ezeket a képzési ágakat, s a Pozsonyi utcában új épületbe költözött ez a középiskola. Igazgatóját, Mon- gyi Ferencet kérdeztük arról, hogy hogyan éli mindennapjait ez a lassan egy évtizede tevékenykedő oktatási intézmény. — Ésszerű volt ez az összevo: nás — szögezi le az elején Mongyi Ferenc — a kereskedelem és a vendéglátás összes területére képzünk szakembereket. Az már másik kérdés, hogy egészséges-e, hogy ekkora az összlétszám: a nevelési feladatok szempontjából előnyösebb volna úgy 6—700 tanuló. — Most viszont kétszer ennyi diák jár ide, mint amennyit az igazgató ideálisnak tart. Flogyan nehezíti meg ez a munkát? — Valóban a nappali tagozaton 1400-an tanulnak nálunk. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kabinetjellegű oktatásnak megfelelően tervezték az épületet, mert éppen akkor ez volt a soros divat. Ezért az osztályaink vándorolnák, nincs állandó terük. Ez igencsak körülményessé teszi életünk megszervezését. Viszont az is igaz, hogy tárgyi feltételeink majdnem tökéletesnek mondhatóak. A fenntartó szerveink, és saját szervezésünk jóvoltából sokkal több területen van mivel dicsekednünk. így például majdnem teljes egészében zártláncú televízió segíti az oktatást. Most szerelik azt a parabolaantennát, amely a nyelvi képzés hátteréül szolgáló idegen nyelvű tévéadások vételére képes. Harminc készülékből áll számítógépparkunk. Komplex sportpályarendszert építettünk ki, színpadot is létesíthettünk. Nem kis mértékben a szülők áldozatos társadalmi munkájának köszönhető, hogy így egyről a kettőre juthatunk. — A zért egy-két jó ötletért sem kell a szomszédba menniük, hiszen mindeki értesülhetett a plakátokról, hogy újabban Kiskörén terveznek sportlétesítményt, téglajegyeket is kiadva az anyagi alapok biztosítására. — Értelmes célokért mindenkit lehet mozgósítani. Olyan alapállásból látunk minden egyes esetben a szervezéshez, hogy először meg kell-nyernünk a közösséget. Ha ez sikerül, ha elképzeléseinkkel mindenki egyetért, akkor szíwel-lélekkel támogatja a megvalósítást. Ráadásul úgy gondolkodunk, hogy a jövőben haszna legyen annak, amit megalkotunk. Most például egy 25 méteres tanuszoda építéséhez kezdünk. Ez nagyon jó lesz az itteni tanulók számára, de szolgálja a városrész érdekeit is. De már gondolnunk kell a holnapra is: bevételeink jelentős része az idegenforgalomból származik. Ha nyáron vendégeinknek lehetőséget adunk az úszásra, emelni tudjuk árainkat. — Ez a magatartás mindenképpen figyelemre méltó, mert gyakran hallunk az iskolák részéről panaszokat. Itt viszont mintha sok kérdésre megtalálták volna a választ . . . — Bátran kell vállalkozni, csak ez hozhat eredményt. Eleve úgy indultunk, hogy ne csak a kapukon belül hozzon hasznot, amit teremtünk, hanem a környék, s kisugárzásuk révén, a szülőkön keresztül a nagy egész számára is. Nem egyszerű ezen az úton járni, például nem kis megütközést keltett, hogy hitelt vettünk fel az iskolabuszunk megvásárlására. Az idő bennünket igazolt, hamar „kitermeltük” a vételárat. De ha nem „ugrottunk” volna bele ebbe a megoldásba, talán ma sem volna buszunk. — Említette, hogy nem kis ne- hézséggekkel kell szembenézniük. Nem kevesen ismerik azt az áldatlan helyzetet, ami a zsúfoltság miatt iskolájukban kialakult. Hogyan látják ezt a problémát belülről? — Ezt több oldalról kell látnunk. Egy ilyen típusú intézménynek komoly szociális küldetése van: a demográfiai hullám csúcsán is gondoskodnunk kell arról, hogy akinek csak lehet, szakmát adjunk a kezébe. Különösen a lányok képzése vált fontossá. Ha kevesebb középiskolás korú fiatal lesz, normalizálódhat a helyzet. Most viszont vállalni kell az áldozatot, a tantestület nehéz körülmények között dolgozik. Alá kell húzni, hogy megfelelő az iskola légköre, az ellentmondások ellenére sincsenek nevelési problémák. A tanulmányi versenyeken, s a sportban is megállják a helyüket tanulóink. Az eredmények szebben csillognak, ha tekintetbe vesszük: tanulóink többségének szociális háttere nem a legjobb. — A gazdasági nehézségeink és az adórendelkezések következtében e szakmák gyakorlói visszaesésre panaszkodnak. Ha így van, kapnak-e majd állást az itt végzettek? — Az igaz, hogy a vállalati munkaerőigény évről évre csökkent. Panaszkodnak a magánkézben lévő vendéglátóhelyek dolgozói is. De nekünk nem arra kell figyelnünk, hogy egy-két éven belül milyen lesz a helyzet, hanem az alapvető tendenciákra. Nemzetközileg és országosan is leszögezhető, hogy a szolgáltatás és ezenbelül a kereskedelem és a vendéglátás a jövő iparága. Ha társadalmunkban a vállalkozó készség erőteljesebben jelentkezik, akkor ezekre a szakmákra igen nagy szükség lesz. Sokan a szülők közül már eleve úgy iskolázzák be csemetéjüket, hogy a „családi tőkét” szeretnék beruházni a fiuk vagy lányuk szak- képzettsége segítségével. — Ezek szerint nem a ma, hanem a holnap számára készítik fel tanulóikat. Ez hogyan érvényesül a képzésben ? — Jelenleg még hagyományosan dolgozunk, de már az asztalomon az az elképzelés, amely hivatalos elfogadásra, megerősítésre vár. Az integrált képzés elvei szerint az első két év közös volna a szakmunkástanulóknak, illetve a szakközepeseknek, és a vendéglátósoknak, illetve a leen: dő kereskedőknek. A szakosodás később történne, s így sokoldalúbban taníthatnánk diákjainkat. Úgy érezzük, hogy az alkalmasság döntené el, hogy ki melyik útra lépne. Reméljük, így szeptembertől részt vehetünk már ebben a kísérletben. — Szinte a kezdetektől igazgató ebben az intézményben. Hogyan alakította ki kapcsolatrendszerét? — Az intézményt 1980 óta igazgatom. Nagy a tantestület, a szakoktatókkal és a kollégiumi nevelőkkel együtt 110 tagú, s még nem is számoltam hozzá a mintegy száz vállalati szakembert, aki együttműködik velünk. Közel harminc vállalattal állunk szoros kapcsolatban. Nagy segítséget ad számunkra a jó viszony a szolnoki Mezőgép Egri Gyáregységével, a nyomdával, az an- domaktályai vagy az ostorosi té- esszel. Iskolatanácsot még nem alapítottunk, szeretnénk tartalmas tevékenységet végezni benne. Nem látjuk értelmét egy formális szervezetnek. De úgy látom az eddigiek alapján, hogy el tudjuk érni a legfontosabbat: környezetében aktívan tevékenykedő kezdeményezőkész iskolai arculatot formálunk. Gábor László Sokszínű hétköznapok Annyi mindenfélével talán egy középiskolában sem foglalkoznak egy napon, mint egy kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákat oktató intézményben. Képeink tanúsága szerint is például főznek, saját üzletet alakítanak ki, sőt még virágkötészettel is foglalkoznak. Emellett persze az sem elhanyagolható, hogy zajlik az elméleti oktatás is szinte éjjel-nappal, hiszen 1400 diáknak kell jelenleg elsajátítania leendő hivatása fortélyait. Fotóriporterünk, Szántó György egy átlagos hétköznapon kukkantott be kamerájával a KERI-be, hogy az elmúlt napokban zajlott Népújság-hét alkalmából készített összeállításunkat felvételeivel illusztrálja. Zombori Rita Kormos Gabriella Hubicsák Ferenc Eléggé ellentmondásos vélemények keringenek Egerben a diákok körében a „KERP’-ről. Vannak, akik az egyik legjobb iskolának tartják, mondván: ott szervezik a legtöbb programot. Mások — főleg az arisztokratikus gimnazisták — csak legyintenek: komolytalan hely. Az odajárók véleményét azonban ritkán hallani ez ügyben. Ugyanis mivel nem belvárosi iskoláról van szó, eléggé kiesnek a vérkeringésből. De hát most itt a remek alkalom a dolog tisztázására, s akiket felkértünk, meg is ragadták, s elmesélték, ők hogyan látják saját tanintézményüket, s emellett szóltak egyéni elképzeléseikről is. Zombori Rita a 4.a osztályba jár, ruházati eladó lesz a szakmája, jelenleg az iskola KISZ-bi- zottság propagandistája, s osztálya diákbizottságának a titkára: — Ózdi vagyok, legközelebb Miskolcon lett volna kereskedelmi szakközép, de oda nem akartam menni. A gimnázium nem vonzott, okultam a nővérem kárán. Az egri KERI-ről sok jót hallottam, elsősorban a nagyné- némtől, aki itt dolgozik. Továbbtanulási terveim azonban vannak, a kereskedelmi főiskolára szeretnék majd járni. Az az igazság, hogy nem szeretnék havi háromezerért a pult mögött napi 9—10 órát állni. Sokkal inkább elhelyezkednék egy kereskedelmi központban. — Nem bántam meg, hogy idejöttem. Kezdetben voltak ki- sebb-nagyobb csalódásaim, hiszen akkoriban leállt itt egy kicsit a közösségi élet. Mostanra azonban úgy érzem, megint helyrerázódott minden. Vannak újdonságok, s a bevált régi dolgokat is folytattuk. Egyébként ugyanúgy élünk, mint más iskolákban a diákok, rettegünk a feleléstől, különben semmi különleges. Nekem mindenesetre az változtatta meg az életemet itt, hogy a mozgalmi munkában kezdtem dolgozni. * Kormos Gabriella 3.e osztályos, azaz élelmiszer-eladó lesz. O is tevékenykedik a közösségért, szervező az iskolai diákbizottságban. — Eredetileg nem az „élelmiszer” vonzott, hanem vendéglátósnak jelentkeztem, csakhogy nem vettek fel. Aztán ezt is megkedveltem, s most azt tervezem, hogy a szakmunkás-bizonyítvány után majd az érettségit is megszerzem. Szerintem manapság ez mindenkinek elengedhetetlenül szükséges. A továbbiakban is szeretnék még tanulni valamilyen képzőművészeti intézményben. Ezzel a területtel már általános iskolás koromban kezdtem el foglalkozni. Egy barátnőmmel pedig jelenleg ifjúsági regényt írunk. — Jobban szeretek iskolába járni, mint gyakorlatra. A bókban nagyon könnyű kihozni a sodromból, pláne amikor a tizedik vevővel kell foglalkozni... Azt hiszem, hogy a KERI-ben is a nagy számmal vívtam ki magamnak a babért. Annak idején valamennyien tiszta lappal indultunk, de aztán egy kicsit háttérbe szorítottnak éreztem magam. Mostanra ez elmúlt. Mongyi Ferenc KERBS